Turizmus Program
Turizmus Program

KeszthelyFest

ZeneErdő Debrecenben

Borbuli Egerben

Strandok éjszakája

Trópusi Lepkekert

Gyógywellness

Cigány lánykérés lakoma

Jegyek

Helytörténet

Népszerűség

A múzeum a 18. században épült egykori evangélikus lelkészlakban nyílt meg, a várossá nyilvánítás 30. évfordulóján, 1989-ben. Feladata bemutatni Ajka város múltját és jelenét.

A kiállításon a XX. századi Kecel tárgyi emlékeit láthatjuk, olyan eszközöket, melyeket nagy- és dédszüleink nap mint nap használtak, valamint majdnem száz érdekes fotót a településről, melyek nagyrészt a századforduló és a ’80-as évek között készültek. Sokszínű intézmény a miénk, hiszen többször megemlékeztünk nemzeti ünnepeinkről, modern művészek alkotásait is megtekinthették a látogatók, számos előadást szerveztünk, rendeztünk filmklubot, esküvőknek is helyet adott a múzeumkert, továbbá a Múzeumok Éjszakája kulturális programhoz is csatlakozunk minden évben. Várunk mindenkit szeretettel!

Rákospalota, Pestújhely és Újpalota helytörténeti Gyűjtemény az állandó kiállítások mellett külső és belső helyszíneken is rendez időszaki helytörténeti és képzőművészeti kiállításokat Budapesten. A múzeum gyűjteményének legnagyobb csoportját a néprajzi tárgyak - népviselet, bútorok, kerámiák -, és a paraszti, mezőgazdasági munkaeszközök, a kéziszerszámok, ekék, boronák, gépek alkotják.

A Helytörténeti Gyűjtemény 1994-ben a település lakosainak összefogásával jött létre, mely az Ercsi múltjával kapcsolatos írásos, tárgyi és helyi emlékeket gyűjti. Négy teremből álló kiállításának a Gévay család egykori lakóháza ad otthont az Eötvös u. 7. szám alatt.

Pungor Zoltán egykori tanár, gyűjteményvezető áldozatos gyűjtőmunkája révén jelentős értéket képviselő néprajzi és ipartörténeti gyűjtemény jött létre a településen, amely a 16. században épült és 1985 óta műemléki védelem alatt álló Balogh-Sarlay reneszánsz-barokk kastélyépületben került elhelyezésre.

Lássa elsőként a legjobb programokat!

Adja hozzá a Programturizmust a Google kedvenc forrásaihoz.

Hozzáadom

KeszthelyFest nyári kulturális kavalkád a Balatonnál
Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncert Debrecenben
Nyári szabadtéri Színházi fesztiválélmény Veresegyházon 2026-ban
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program
Totus Tuus – kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról

Legjobb élmények