Palya Bea koncertek, fellépések 2026 / 2027-ben. Palya Bea a mai fiatal énekes generáció egyik legsokoldalúbb alkotója, a magyar népzene mellett a Kárpát-medencei, balkáni, cigány és keleti népek dallamkincsét is felhasználja. Kezdetben a Zurgó zenekarban, majd a Folkestrában énekelt, később pedig saját zenekarával, a Palya Bea Quintettel valósította meg terveit. Első szólólemeze, az Ágról-ágra 2003-ban jelent meg.

Palya Bea 50 – Aki egyszer útnak indul...

Jazztavasz 2027 zenei fesztivál a Művészetek Palotájában. Online jegyvásárlás! A MÜPA Jazztavasz a jazz szerelmeseinek ünnepe, ahol a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadói lépnek színpadra. A klasszikus jazz dallamoktól a modern improvizációkig minden koncert új zenei élményt kínál. A MÜPA különleges atmoszférája és a változatos programok garantálják a felejthetetlen tavaszi feltöltődést.

Egressy Gábor Szabadidőközpont 2026. évi programok Ócsán. Az intézményben számtalan programlehetőség közül választhatnak, akik tartalmasan szeretnék eltölteni szabadidejüket. A legkülönbözőbb klubok, szakkörök, foglalkozások várják az érdeklődőket, melyekhez bármikor lehet csatlakozni. Ezenkívül pedig események, ünnepek alkalmával is színvonalas programok résztvevői lehetünk.

Kiemelt ajánlat

Hagyományos újévi koncertek 2027-ben a Művészetek Palotájánban. Online jegyvásárlási lehetőség! Ünnepelje az új évet a MÜPA lenyűgöző koncertjein! Klasszikus és kortárs művek varázslatos előadásában gyönyörködhet, miközben a legkiválóbb hazai és nemzetközi előadók kápráztatják el a közönséget. Egyedülálló élmény, amely felejthetetlen hangulatot és művészi inspirációt kínál minden korosztálynak.

St. Martin koncertek, fellépések 2026-ban. A világhírű St. Martin első önálló lemeze 1994-ben jelent meg Magyarországon St. Martin 1 címmel, mely Ázsiában is aranylemez lett. Azóta számtalan lemezzel ajándékozta meg a zenekedvelő közönséget, koncertjeivel és lemezeivel pedig a világ bármely részén találkozhatunk. A megszámlálhatatlan díjjal (a Magyar Rádió eMeRTon díja, az év hangszeres szólistája kategóriában; Aphelandra-díj; Regionális Príma Primissima Díj; Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés; több arany-platina-és gyémántlemez) kitüntetett művész.

A nyári időszakban országszerte újra elkezdik működésüket a szabadtéri színpadok. Idén is színvonalas programokkal készülnek a szervezők legyen szó koncertről vagy színházi előadásról. A teljesség igénye nélkül a Városmajori Szabadtéri Színpad, a Tokaj Fesztiválkatlan, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, a Kalocsai Szabadtéri Színpad, a Nagyerdei Szabadtéri Színpad, az Agria Nyári Játékok és a Szarvasi Vízi Színpad várja a nyári estéken igényes szórakozásra vágyókat. Szabadtéri színpadok programjai mellet oldalunkon online jegyvásárlási lehetőséget biztosítunk.

Tokaji Fesztiválkatlan 2027. évi programok online jegyvásárlási lehetőséggel. Ha Tokaj akkor Fesztiválkatlan! Egész nyáron várják a kikapcsolódásra vágyókat Tokajban. A programkínálatban koncertek, gyermekelőadások, interaktív előadások, musicalek és még számos szórakoztató program minden évben, mely Tokaj kiemelt rendezvényévé teszi a sorozatot. Népszerű hazai együttesek, színházi produkciók és előadók is színesítik a műsort.

Kowalsky meg a Vega 2026. évi koncertek országszerte. A Kowalsky meg a Vega Magyarország egyik legkedveltebb zenekara. A kétezres évek eleje óta aktív együttes a könnyen értelmezhető dalszövegeivel és fülbemászó dallamaival minden korosztály szívébe belopja magát.

Kowalsky meg a Vega koncert - Békéscsaba