Tájház
Múzeum
Látogatóközpont
Repülőtér
Vár
Alkotóház
Képtár
Vízimalom
Csillagvizsgáló
Templom
Gyűjtemény
Levéltár
Kegyhely
Ökocentrum
Barlang
Kisvasút
Panoptikum
Emlékhely
Óriáskerék
Planetárium
Szélmalom
Nemzeti park
Kőtár
Betlehem
Emlékház
Erőd
Zarándokhely
Kiállítóhely
Gazdaház
Kálvária-domb
Apátság
Zsinagóga
Sétány
Halászház
Kovácsműhely
Fényjáték
Műemlék
Bunker
Zeneház
Kápolna
Romkert
Alkotóműhely
Ökofalu
Imaház
Dzsámi
Őskohó
Szentély
Tárház
Épület
Rotunda

Helyi kezdeményezés eredményeként kapott védettséget 2009-ben Tápiószele határában az 1959 óta működő Agrobotanikai Intézet (ma Növényi Diverzitás Központ) területének közel 100 hektáros részlete. Maga a Központ a hazai növényi génmegőrzés bázisintézménye, számos előremutató program koordinátora, résztvevője. Változatos növényzetét fajgazdag gyepek, őshonos fafajokból álló ligetek, illetve egy kisebb tó alkotja. A Központ kiszolgáló épületei között arborétumszerű megjelenésben idős fákat láthatunk.

Csodálatos karszt kiállítás, 3D film és csónakázás a föld alatt. 10 terem különleges látnivalói kalauzolnak minket a titokzatos barlangok világában. A gyerekeket kúszóbarlang várja, míg a felnőttek érzékelési képességét „kőtapogató” teszi próbára. Ősföldrajzi festmények engednek bepillantást letűnt korok élővilágába. A 3D-s fotók és film segítségével magunk is föld alatti felfedező utakon járunk. A Tapolca központjában található barlang utcai öltözékben, szakszerű vezetés mellett látogatható, de a csónakázáshoz külön kísérőt nem tudunk biztosítani. A barlangban a levegő páradús, hőmérséklete kb. 20 °C. A belépőjegy egy kör csónakázásra jogosít. 14 éven aluliak kizárólag felnőtt felügyelete mellett csónakázhatnak!

Makoldi Sándor Gyula szobrászművész Tarcal Vezér szobra. A szobor a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg. A bolgár mészkő (vraca) talapzaton álló életnagyságú férfi alak erőt, energiát, határozottságot, tettrekészséget és elszántságot sugároz. Magán viseli az egykoron a Vinnai dűlőben talált honfoglalás kori gazdag sírlelet szinte valamennyi elemét – szablya markolat, tarsolylemez, övveret - mesteri kidolgozásban. A szobor két lábon áll, ez azt mutatja, hogy ide érkezett ő, ennek a földnek a birtokba vevője. Előre néz, s ha ellenséget lát, nem rest kardjához nyúlva megvédeni az ősi földet és minket, az örökösöket.

A tájház bal oldali főépülete valószínűleg a XIX. század első harmadában épült. A dél-borsodi lakóházakra jellemzően szoba-konyha-kamra elrendezésű. Jellegzetes buggyát a XX. század elején lebontották nem is kapta vissza csak 1980-as felújítása során , kamráját kettérekesztették. 1910 körül istállót toldottak hozzá. Az 1920-as évek utolsó éveiben a szobában lévő kemencét lebontották, és a konyhában építettek újat helyette. A ház mostani belső állapota hozzávetőlegesen az 1930-as évek időszakát reprezentálja. Lakói a ház méreteit tekintve az építés idején jómódúak lehettek, az új tulajdonos, a Vajdovics család azonban szegénységben élt benne. A tájházat 1982. június 18-án Borsod megye hetedik tájházaként avatták fel. A XX. század elejének népi bútoraival, használati eszközeivel rendezték be a mezőkövesdi Matyó Múzeum munkatársai, amellyel az 1930-as évek szegényparaszti életét, ízlését kívánták bemutatni.

Az 1956-tól folyamatosan működő, egyre gyarapodó múzeum 1989-ben vette fel Tari László fogorvos, amatőr helytörténész nevét, majd hosszabb felújítás után, 2000 decemberében nyílt meg új állandó kiállításának első része `Föld gyermekei, bronz fiai - Bronzkori földművesek, harcosok és kézművesek emlékei Csongrád megyében` címmel. Egy évvel később elkészült a második egység, a `Csongrád évszázadai` is. Az állandó kiállítások mellett a múzeum változatos témájú időszaki tárlatokat is rendez.

Intézményünkhöz tartozik a Könyvtár, a Művelődési Ház, a Helytörténeti Gyűjtemény és Alkotóház, a Rendezvényház és a Tekepálya és ez mind külön épületben található. Olyan többcélú intézmény vagyunk, amely személyi és tárgyi eszközeinek felhasználásával Mágocs város lakosságának biztosítja a feltéteket az élethosszig tanuláshoz, a sokoldalú művelődéshez, a kulturált szórakozáshoz.

A tanösvény a környék élővilágát mutatja be - kitérve a beregi tájat évszázadok óta formáló és megőrző természetközeli gazdálkodás főbb jellemzőire. Megismerhetők a térség gazdálkodással kapcsolatos hagyományai, azok hatása a táji és természeti, valamint a genetikai sokféleségre. Hossza kb. 5,5 km. Bejárható gyalogosan, a belépés ingyenes.

A XIX. századi emeletes magtárépületben található a Tájház Tarpán. Ebben a régi, kétszintes magtárépületben 1976-tól állandó kiállítás szemlélteti Tarpa viszontagságos történetét a határban talált neolitikus (újkőkori) emlékektől a kuruc időkig. Az emeleten látható néprajzi tárlaton a népi kerámia, a kender- és textilkészítés, a mindennapi élet és a helyi kismesterségek (pl. zsindelymetszés) tárgyi emlékeit mutatják be. A két világháború között itt választották képviselővé Bajcsy-Zsilinszky Endrét (1886-1944), az antifasiszta ellenállás vezető politikusát. A kuruc hagyományairól ismert település Esze Tamás (1666-1708) kuruc brigadéros szülőfaluja. Bajcsy-Zsilinszkyről, Esze Tamásról külön kiállítás keretében emlékeznek meg.

Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára a város legfiatalabb közgyűjteménye. Levéltárunk Tatabánya város, valamint elődközségei (Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla, Tatabánya) önkormányzati testületeinek, intézményeinek, valamint közüzemeinek (vállalatainak) működése során keletkezett történeti értékekkel bíró iratanyagát őrzi, de gyűjtőköre kiterjed az itt élő magánszemélyek személyi eredetű anyagaira is.