Turizmus Program
Turizmus Program

Siófoki Nyuladalom

Országos Étterem Hét

Városligeti Húsvéti Sokadalom

Szabadulj ki!

TOP programok

Játékpark Budapest

Gyógywellness

Ökoturisztikai

Az Új Kajakház Ökoturisztikai Központ csodálatos tóparti környezetben várja a kikapcsolódásra vágyókat. Vezetett bakancsos, kerékpáros vagy épp vízitúráink során minden korosztály számára kalandokkal és kihívásokkal átszőtt programokat kínálunk. A túrák különböző nehézségűek, vendégeink kedve szerint kombinálhatóak. A központban az egyes terepviszonyoknak megfelelő kerékpárok, a kisgyermekes családoknak pedig gyermekutánfutó, gyermekkerékpár bérelhető. Vízi programjainkhoz sárkányhajót, kajak-kenut és speciális kajakokat biztosítunk, melyek biztonsággal nyújtanak vizes kalandokat. Aki úgy dönt, hogy az épületben szeretné idejét eltölteni, azok számára konditeremmel, szaunával, jakuzzival, előadó és rendezvényteremmel, továbbá erdei iskolai foglalkoztató termekkel tudunk szolgálni.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Akciós tavaszi wellness -15% Hévíz
Tarzan Park - Szabadtéri feljesztő játszópark Budapesten
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények