Búcsú
Szórakozás
Disznóvágás
Család
Piac
Koncert
Naptár
Börze
Kajak-kenu
Anyák napja
Vacsora
Kiállítás
Fesztivál
Tábor
Bál
Állatok
Futás
Hagyományőrzés
Találkozó
Vásár
Expo
Masszázs
Buli
Egészség
Lovagi torna
Sport
Juniális
Hangverseny
Kóstoló
Napközis tábor
Előadás
Szabadidő
Mozi
Nyílt nap
Jeles nap
Tűzijáték
Gyereknap
Emlék
Kajak
Érzékenyítés
Meditáció
Grill
Szórakozóhely
Városnézés
Horgászat
Gokart
Hotel
Élmény
Party
Kirándulás

Erdélyi Hét Gyulán 2026. július 27. és augusztus 2. között. A Gyulai Várszínház nyári évadának, összművészeti fesztiváljának évtizedekre visszanyúló kapcsolatai vannak az erdélyi magyar színházakkal. Ezt a hagyományt az elkövetkező években még tudatosabban, hangsúlyosabban, még szélesebb körűen szeretnék folytatni. Az Erdélyi hét – Erdélyi magyar színházak bemutatkozása című minifesztivál keretében minden nap más-más színház előadását nézhetik majd meg a nézők.

Kiemelt ajánlat

Gyulán 2026 augusztusában is a hét minden napján igénybe vehető különböző garantált programok mellett, minden korosztály talál kedvére való programot. A Gyulai Várszínházban számos ismert felnőtt- és gyermekdarab kerül színpadra. A Gyulai Almásy-kastély garantált programjait, valamint állandó- és időszaki kiállításait sem érdemes kihagyni a nyár utolsó hónapjában. Gyulán az augusztus 20-ai hétvégén különböző programok, koncertek, rendezvények várják a helyieket és városba érkező turistákat.

2026-ban a Stoller Babaúszó Akadémia babaúszó játékos vízi fejlesztő foglalkozást tart szerda és vasárnap délelőttönként a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben. Foglalkozásainkat már 3 hónapos kortól kínáljuk, és olyan biztonságos, örömteli környezetet teremtünk, amelyben a babák és szüleik egyaránt megismerkedhetnek a vízzel. Babaúszásra időpont foglalás szükséges!

A „Reneszánsz délelőttök” programsorozat 2026-ban is ingyenes gyerekelőadásokkal várja a családokat a Margitszigeti Szent Margit kolostorromok különleges történelmi környezetében Budapesten. A rendezvény célja, hogy játékos, interaktív formában ismertesse meg a gyerekekkel a reneszánsz kor világát, zenéjét és történeteit. A szabadtéri, élményalapú programok szórakoztató és tanulságos kulturális kikapcsolódást kínálnak minden korosztály számára.

Laramesék: RINYA MANÓK élőzenés, interaktív bábelőadás
A „Reneszánsz délelőttök” programsorozat 2026-ban is ingyenes gyerekelőadásokkal várja a családokat a Margitszigeti Szent Margit kolostorromok különleges történelmi környezetében Budapesten. A rendezvény célja, hogy játékos, interaktív formában ismertesse meg a gyerekekkel a reneszánsz kor világát, zenéjét és történeteit. A szabadtéri, élményalapú programok szórakoztató és tanulságos kulturális kikapcsolódást kínálnak minden korosztály számára.
Kiemelt ajánlat

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad különleges nevekkel és exkluzív produkciókkal készül a 2026-os évadra, Budapesten. Hazai és nemzetközi sztárok, fantasztikus látvány és hangzás, felejthetetlen produkciók várják a Margitszigeti Szabadtéri Színház színes programkínálatára ellátogató minőségi szórakozást kedvelő közönséget! A Margitszigeti Nyári Fesztivál az ország leghosszabb és legszínesebb kulturális fesztiválja, amely május, június, július, augusztus és szeptember hónapokban több, mint 70 programot kínál, nagyrészt saját bemutatóként, számos műfajban a hazai és a külföldi látogatóknak, megszólítva a család minden korosztályát.

A Bikali Élménybirtok 2026-ban is különleges időutazásra hívja a látogatókat, ahol a középkor világa elevenedik meg interaktív programokkal, lovagi élményekkel és zenés előadásokkal. A fallal körbevett óvárosban korabeli mesterségek, legendák, történelmi események és látványos bemutatók várják a családokat. Ideális családi kirándulóhely, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt aktív részesei lehetnek a középkori kalandnak.

Herend 2026-ban kiemelt turisztikai célponttá válik, hiszen a világhírű Herendi Porcelánmanufaktúra fennállásának 200 éves évfordulóját ünnepli. A bicentenárium alkalmából egész éven át tartó, országos és nemzetközi szinten is kiemelkedő programsorozat, kiállítások és események várják a látogatókat. A herendi gyárlátogatás során a vendégek betekintést nyerhetnek a porcelánkészítés hagyományaiba és a világhírű Herendi porcelánok születésének folyamatába. A jubileumi év különleges élményt kínál mindazoknak, akik kulturális programot vagy kirándulást terveznek Herenden.

A Herendi Porcelánmúzeum áprilistól decemberig látogatható, amelyben a világ legnagyobb Herendi műtárgygyűjteménye tekinthető meg. A manufaktúrában pedig idegenvezetés keretében a Herendi porcelánkészítés rejtelmeibe pillanthatnak be a látogatók. A látogatóközponttal szemben található Viktória Márkaboltban pedig megvásárolhatóak a különböző porcelántárgyak, kávés- és étkészletek.

A Bogácsi Gyógy- és Strandürdő igazi kikapcsolódás és feltöltődés az egész családnak! A fürdő területén 11 medence – hat gyógyvizes, egy fedett élménymedence, egy fedett gyermekpancsoló, kettő gyermek- és egy úszómedence – várja a fürdőzőket a nyári szezonban. Szezonon kívül hat gyógyvizű medencében (az egyik fedett) és a fedett élményfürdőben lehet megmártózni. A Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben a gyógyvizes medencék – ahogy általában – nem vízforgatósak, a tizenkettedik medence a strandhoz kapcsolódó Jurta üdülőközpont vendégeinek felfrissülését szolgálja.