Szórakozás
Búcsú
Piac
Koncert
Disznóvágás
Család
Naptár
Kajak-kenu
Börze
Anyák napja
Kiállítás
Találkozó
Fesztivál
Vacsora
Bál
Állatok
Tábor
Futás
Vásár
Hagyományőrzés
Buli
Expo
Egészség
Hangverseny
Napközis tábor
Sport
Juniális
Tűzijáték
Kóstoló
Masszázs
Előadás
Mozi
Szabadidő
Nyílt nap
Gyereknap
Emlék
Hotel
Érzékenyítés
Gyógynövény
Szórakozóhely
Meditáció
Grill
Horgászat
Élmény
Kajak
Lovagi torna
Party
Kirándulás
Numizmatika
Mustra
Országos eseménynaptár

A több, mint 5000 tételből álló vasúttörténeti magángyűjtemény lehetővé teszi egy-egy vasút szakmai terület adott korszakra jellemző bemutatását az eszközök tematikus, rendszerezett felsorakoztatásával. Szolnok vasútállomás utascsarnokában kialakított helyiségekben látható a Szolnoki Vasúti Almárium című állandó vasúttörténeti kiállítás. A vasútállomás emeletén nyílt meg az Almárium Látogató Központ.

A Szolyvai Emlékpark a kárpátaljai Szolyva városban a második világháború végén, 1944 novemberében létesített egykori szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, a málenkij robot elszenvedőinek illetve tágabb értelemben a szovjet megtorlás és a sztálini terror áldozatainak emléket állító emlékpark, melyet 1994 novemberében avattak fel. Internált magyar, német civilek, honvédek nyugszanak itt.

A szombathelyi piacon közel 8.000 m2 alapterületen mintegy 200 őstermelő, kistermelő, kereskedő, vállalkozás található. Bízunk benne, hogy kereskedőink, termelőink termékkínálata, és a vásárlást élménnyé varázsoló programjaink hónapról hónapra több törzsvásárlót eredményeznek, és mindenkinek magától értetődő lesz a szlogenünk: Természetesen, Piac!

A Társaság 47 225 hektár területen tevékenykedik, ebből erdőterület 45 370 hektár. A kezelt területek az Őrség, Vasi-Zalai hegyhát, Kemenesalja, Vas megyei dombvidék és az Írottkő Alja erdőgazdasági tájakban helyezkednek el. A Társaság célkitűzése a szakszerű, természetközeli, fenntartható erdőgazdálkodás megvalósítása. A Szombathelyi Erdészet alaptevékenysége magában foglalja a mag- és csemetetermelést, az erdőgazdálkodást a mezőgazdálkodást, erdőgazdálkodási és erdei iskolai szolgáltatást.

Az uszoda az elmúlt 30 évben számos rendezvénynek, úszóversenynek, vízlabda-mérkőzésnek adott otthont. Naponta több száz vendég sportol itt, és veszi igénybe a fürdő szolgáltatásait. A Fedett Uszodában feszített víztükrű, 50 méteres, 8 sávos, kiváló minőségű úszómedence ad lehetőséget a sportolásra, míg a tanmedence a gyermekek úszásoktatását szolgálja. Szombathely és környéke számos iskolájának diákjai ismerkedik itt az úszás alapjaival. A lazítómedence mellett a női és férfi szaunák is kellemes kikapcsolódást biztosítanak. Az uszodában egyéb szolgáltatásként kozmetika, szolárium, fodrászat és büfé áll a vendégek rendelkezésére.

Cégünk egy családi Pincészet Mátraalján, jelenleg 25 hektáros területen gazdálkodunk. A Pincészetnél lehetőség van belepillantani a munkafolyamatokba, pincetúránk szerves része az üzem megismerése és a borok külön stádiumban való kóstolása. Céges rendezvények, borvacsorák és kóstolók a hét minden napján lehetségesek, előre egyeztetett időpontban. A pincészet nyitvatartási idejében a héten bármikor van lehetőség palackos és folyó bor vásárlásra.

A név egy a Tiszazug szívében megbújó falusi panziót takar, mely egyben igényes és megfizethető horgászszállás, 40 méterre az élő Tisza partjától. Vendégházaink Nagyréven, a Tisza folyó és a Holt-Tisza ölelésében fekvő csendes kis zsákfaluban állnak. A falu közelében van Cserkeszőlő ahol Magyarország legmelegebb termál- és gyógyvizű strandfürdője található.