Színházjegy
Előadás
Szabadtéri előadás
Musical
Gyerekszínház
Diótörő
Lovas színház
Operett
Táncszínház
Várszínház
Bábszínház
Szabadtéri színház
Műsor
Fesztivál
Színházterem
Szabadtéri színpad
Utcaszínház
Befogadószínház
Tánc
Nyári színház
Kamaraszínház
Stúdiószínház
Vígjáték
Mamma Mia
Mese
Előadóművészet
Abszurd
Vándorszínház
Pál utcai fiúk
Víziszínpad
Zsidó színház
Nyílt nap
Évadköszöntő
Vízi színház
Jegyiroda
Színházi műhely
Dalszínház
Látványszínház
Műsornaptár
Meseszínház
Gyerek
Diákszínház
Találkozó
Improvizáció
Ünnepi műsor
Pajtaszínház
Est
Zenés játék
Humor
Gyermek
Országos eseménynaptár

Hadházi László önálló előadásai 2026 / 2027-ben országszerte. Online jegyvásárlás! 30 éve a pályán, de ha a nevét hallják, sokan még így is azt hiszik, egy afrikai orvos, pedig Karinthy-gyűrűs humorista. 1971 óta ír, de csak a kilencvenes évek közepétől jelennek meg írásai vicces lapokban. Több könyv társszerzője kollégáival. Korábban rádiós műsorvezető, de ma már kizárólag a Rádiókabaré szerzője és előadója. Egy-két televíziós produkcióban is feltűnt, majd a Showder Klub nevettetője lett. A Dumaszínház társulatának egyik alapító tagja.

Hadházi László Dumaszínház fellépések 2026 / 2027-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. A több mint 30 éve a pályán lévő népszerű standup comedy előadó műsorán garantált a nevetés és a szórakozás. A Karinthy-gyűrűs humorista, a Dumaszínház társulatának egyik alapító tagja, a legkedveltebb fellépők közé tartozik, előadásaira országszerte több helyszínen várják az érdeklődő közönséget.

Fiatal Félőrültek Fesztiválja előadások 2026-ban a Mixát Dumaklubban online jegyvásárlási lehetőséggel. A Fiatal Félőrültek Fesztiválja a Dumaszínház tehetségkutató fesztiválja, ahol bárki bebizonyíthatja,hogy ő egy fel nem fedezett tehetség. Néhány percre bárki megkaphatja a mikrofont (előzetes jelentkezést követően), aztán minden rajta és a szigorú közönségen múlik.

Szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ 2026-ban kiállításokkal, koncertekkel, könyvbemutatókkal, színházi előadásokkal, életmód programokkal várja az érdeklődőket. Szolnok kulturális életének népszerű és meghatározó rendezvényhelyszíne a helyi termelők és kézművesek vásárainak, babaruha- és játékbörzéknek is rendszeresen ad otthont.

Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban, vígjáték előadások 2026 / 2027-ben az ország több pontján. Bernard, a sztárépítész elegáns loft-lakásában éli gondtalan életét. Ha kinéz az ablakon, Párizsra lát. Ha vacsorázna, a házvezetőnő viszi otthon a nemzetközi konyhát. Ha menyasszonya megérkezik, mámorosan szeretik egymást. Ha másik menyasszonya érkezik meg, vele is mámorosan szeretik egymást. Ha a harmadik, vele is. Mert minden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális, csak légiutas-kísérők legyenek, és menetrend szerint elkerüljék egymást. Amikor beállít a régi iskolatárs, hogy apró szívességet kérjen, ő is elámul az irigylésre méltó és tökéletes rendszeren. Persze egyetlen apró hiba is végzetes. Kettő még rosszabb, vicces. Ez az este a harmadik hibával kezdődik...

Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban

DUMA AKTUÁL 2026. A műsor az elmúlt hónap történéseit dolgozza fel havi rendszerességgel, közélet, politika, súlytalan bulvár események, művészet és kultúra kb. 2×45 percben. Vetítések, videók és váratlan színpadi elemek keverednek helyszíni tudósításokkal és indokolatlan táncbetétekkel. A fellépők Ceglédi Zoltán, Elek Péter, Kovács András Péter és Litkai Gergely.

Litkai Gergely Dumaszínház előadások 2026-ban. Online jegyvásárlás. Litkai Gergely a Dumaszínház társulatának tagja. Karinthy-gyűrűs humorista. Főszerkesztő, újság- és forgatókönyvíró, a magyar stand-up comedy egyik megteremtője. Jogász. A fenntarthatóság szószólója és a céges világ fáradhatatlan elemzője