Siófok nyugati határában, a Pannon-tenger levonulását követő korai pleisztocén idején kialakult lösz dombok között, a Balatonra merőlegesen húzódó völgyben helyezkedik el a Töreki Halastavak természetvédelmi terület, mely 1994. óta védett. Itt halad át a dél-dunántúli piros turistaútvonal is. A 300 hektáros föld legfőbb értéke a Cinege patak - Siófok környékének egyetlen Balatonba torkolló, élővizet szállító vízfolyása -, valamint a patakra épült, 10 tóból álló, 36 hektár területű vízrendszer. A patak forrásvidéke is védett. A territórium jellemzője az élőhelyek nagy változatossága: tó, mocsár, üde kaszáló, száraz gyep és erdő. Ez a változatosság sok értékes élőlény életterét biztosítja.
Kiemelt ajánlat

A Strázsa-hegy a Pilis és az egész nemzeti park nyugati peremén áll. A terület több mint száz évig katonai lőtérként funkcionált, ennek köszönhetően szinte érintetlenül megőrizte természeti értékeit. A túra iránt érdeklődőknek javasoljuk, hogy először a Kökörcsin Erdei Iskola emeletén berendezett kiállítást tekintsék meg, mely bemutatja a terület élővilágát. Ezután érdemes végigjárni a 1200 m hosszú, 1 óra alatt bejárható kör vonalvezetésű tanösvényt és személyes élményeket gyűjteni a terepen. Ehhez nyújt segítséget a tanösvényhez készült vezető füzet, amely a hegy csúcsától a hegylábi tavakig bemutatja a terület legjellegzetesebb élőhelyeit.

A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület különleges természeti értékeket őriz a lüktető főváros felett 250 m-rel. A 30 hektárnyi védett terület valóságos `élő múzeum` a lakóházakkal beépített hegy tetején. A területtel érdemes először a Látogatóközpont interaktív kiállításán ismerkedni. A tanösvény érdekességeinek megismeréséhez a szakvezetésen kívül vezető füzet is segítséget nyújt. A tanösvényen járva megtudhatjuk mi az a dolomitjelenség, láthatunk hévíztevékenység okozta jellegzetes geológiai formákat, valamint megismerkedhetünk a terület mikroklímájának köszönhető sajátos élővilággal. Megtudhatjuk miért nem kívánatos faj a Sas-hegyen az egyébként mindenki által kedvelt, illatos orgona. A hegy tetejére vezető ösvény kerekes székkel is járható. A kilátóból csodálatos panorámában gyönyörködhetünk, s kristálytiszta időben akár a Mátra csúcsait is láthatjuk. A 850 m hosszúságú, kör vonalvezetésű tanösvénykizárólag szakvezetővel látogatható.

A Svábhegyen található Jókai-kertben került kialakításra a hazai kőzetet bemutató tanösvény. Egy rövid sétával évmilliókon átívelő események `termékeivel` ismerkedhetnek meg, ami nemcsak a tudományos kíváncsiságot elégítheti ki, de képes esztétikai élvezetet nyújtani a laikus és a szakember számára egyaránt.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park túrajavaslatai a Káli-medencében, amely a Balaton-felvidéken belül a legváltozatosabb tájegység, és országos viszonylatban is egyedülálló. A perm időszak vörös homokkövétől kezdve szinte a teljes triász kőzetsorozaton át az egyedi pannon kovás homokkőig számos kőzettípus előfordul itt, amit a tűzhányó-tevékenység csak tovább gyarapított. Ezen sokszínű kőzetek alkotják a Káli-medence fehér, fekete, illetve vörös arcát. A területre szakvezetés igényelhető.

A Marcal-medence sík vidékéből szigetszerűen kiemelkedő magányos óriás, a Somló számos természeti értéket őriz napjainkig: a különleges bazaltformák, ritka növény- és állatfajoknak nyújtanak otthont. E páratlan szépségű, 1993-ban alapított Somló Tájvédelmi Körzet nevezetességeit mutatja be a botanikus Kitaibel Pál nevét viselő, 3 km hosszú, 9 állomásból álló önmagába visszatérő tanösvény.