Turizmus Program
Turizmus Program

Tudomány Fesztivál

Rakonczay Gábor életrajzi show

Pünkösd Siófokon

Kispesti Városünnep

Kézművesek Hónapja

János Pál pápa élete

Zsidó

Listarendezés

Csányi5 programok 2026-ban. Képzőművészet, zene, irodalom, gasztronómia költözött az egykori körfolyosós ház udvarára, ahol a ma élő és virágzó budapesti zsidó kultúrába csöppenünk. A Csányi utca 5. egy körfolyosós ház, melynek udvarát üvegtetővel fedték be. Az udvarból így átrium lett, rendezvénytér. Míg az emeleti korhűen berendezett lakásokba lépve a zsidó múlttal ismerkedhetünk meg, addig az átriumban a ma élő és virágzó budapesti zsidó kultúrába csöppenhetünk. Képzőművészet, zene, irodalom, gasztronómia költözik az egykori udvarra. Délelőttönként pedig diákokat várunk, akik a történeti tár megtekintése után rendhagyó történelemórákon, sétákon vehetnek részt.

Ár:

5000 Ft

Jegyvásárlás

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Kispesti Városünnep Budapesten
Totus Tuus – kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról
Kalandok a világ körül Rakonczay Gáborral - Látványos show előadás
Nyári szabadtéri Színházi fesztiválélmény Veresegyházon 2026-ban
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények