Ős-Dráva Látogatóközpont programok 2024
Az Ormánság természeti értékeit és hagyományait megismertető Ős-Dráva Látogatóközpont Szaporcán interaktív kiállítással, majorral, tanösvényekkel és változatos programokkal várja a közönséget. A bemutatóhely főépületében a látogatók egy interaktív, érdekes kiállítás segítségével ismerhetik meg a térségre jellemző élőhelyeket, azok fajokban gazdag élővilágát, valamint a terület kultúrtörténeti, néprajzi értékeit. A kiállítás ismeretanyaga remekül illeszkedik a látogatóközponthoz kapcsolódó környezeti nevelési, szemléletformáló tevékenységéhez is, amelynek során szakképzett oktatók segítségével pillanthatnak be a gyerekek a természet titkaiba.
Ős-Dráva Látogatóközpont programok 2024
VÍZITÚRA A FEKETE-VÍZEN
2024. MÁJUS 18.
Ha nincs időd hosszabb vízitúrára, de szívesen eveznél egyet a déli határvidéken, jelentkezz erre az egynapos könnyű vízitúrára. A Fekete-víz a Dráva egy kisebb mellékfolyója, amely kellően vadregényes, kis kacskaringós, a vízmélység azonban elérheti a két métert is. Ennek ellenére kezdőknek, családoknak ideális, mert nincs sodrás, és az állatvilág legalább olyan bőségben van jelen, mint a Dráván.
Program: Gyülekezés az Ős-Dráva Látogatóközpontban a recepciónál. A túravezető tájékoztat mindenkit a túrával kapcsolatos tudnivalókról, elmondja a betartandó szabályokat, és elosztja a csapatokat. Ezután elsétálunk a hídhoz, vagy autóval elmegyünk a kb. 500 méterre lévő Cúni duzzasztóhoz, ahol a csapatok egymás után vízre szállnak. Elkezdünk evezni a Fekete-vízen, elhaladunk kis öblöcskék, horgászok mellett, ha csendben vagyunk, láthatunk ízimadarakat, kócsagokat, szürke gémeket, jégmadarat. Fakultatív programként érdemes megtekinteni az Ős-Dráva Látogatóközpont majorját és a kiállítóteret, ahol sok érdekességet tudhatunk meg a Dráva élővilágáról és az itt élő emberekről.
Részvételi díj: 10.500 Ft/fő.
Gyerekeknek 10 éves korig 9.500 Ft/fő
A részvételi díj tartalmazza a kenuk/kajakok bérleti díját, a felszerelés (mentőmellény, evezők) díját, a felszerelés szállítását a kezdőpontra és onnan vissza a látogatóközpontig, a túraszervezés és a túravezetés költségét.
„Át a Dráván” félmaraton – futó-, terepfutóverseny, gyalog- és kerékpáros teljesítménytúra
2024. október 26.
A verseny céljai: a futás, kerékpározás, túrázás adott programlehetőségével aktív sportra buzdítani. Emellett ismeretterjesztést, szemléletformálást biztosít a Dráva-mente, az Ormánság, a Duna-Dráva Nemzeti Park védett természeti értékeiről és hagyományairól. Mindezeken túl, az átélhető horvát-magyar jó szomszédság élményével gazdagítja a félmaraton és a kerékpártúra résztvevőit.
Nevezési díj: versenyszámtól függően 1500-3000 Ft/fő
Forrás: A Nemzeti Park honlapja
2024.05.18. | |
2024.10.26. |
További ajánlataink
2024.05.18. | |
2024.05.18. | |
2024.05.20. - 2024.05.26. | |
2024.05.25. | |
2024.05.25. | |
2024.05.31. | |
2024.06.01. | |
2024.06.07. | |
2024.06.07. | |
2024.06.19. | |
2024.06.19. | |
2024.07.17. | |
2024.07.17. | |
2024.08.14. | |
2024.08.14. | |
2024.10.26. |
Wellness Hotel Kager****
A Hotel Kager wellness szálloda Harkány - a nevezetes fürdőváros - belvárosától néhány perces sétára található kellemes, kisvárosias övezetben. Az utcafront kedves, hívogató ablakai kényelmes szobákat rejtenek, melyek belül a tágas, gyönyörűen gondozott, mediterrán hangulatot árasztó kertet ölelik ...
Xavin Hotel**** Harkány
Karácsonykor nyitott ki a immár négycsillagos hotelként a Xavin Hotel Harkányban. Megújult, négycsillagos szállodánk a gyógy- és strandfürdőtől csupán 150 méterre helyezkedik el. A Xavin név garancia a zavartalan pihenésre és luxusra, ha Ön Harkányban száll meg. Évszaktól függetlenül kínálunk egészségmegőrző ...
Átrium Hotel Harkány
A fürdőváros központjában, a strand bejáratától mindössze 100 méterre található az Átrium Hotel kulturált, kellemes épülete, mely szolgáltatásaival elősegíti az itt tartózkodó vendégek gyógyulását, pihenését.
Égerliget Vendégház Harkány
Egész évben kirándulási, erdei iskola és nyári táborozási lehetőséget kínálunk az iskola pedagógusai és gyermekei számára Harkányban a 2002-ben épült Égerliget Vendégházban, ahol egész évben folyamatosan fogadjuk Önöket.
Éva Apartman Harkány
Külön bejárattal rendelkező apartmanunk három kétágyas, pótágyazható, zuhanyzós szobával, közös konyhával, nappalival rendelkezik. A szobákból nyíló ablakok az udvarra néznek, így nyugodt pihenést biztosítanak. A házhoz tartozó igényesen kialakított udvar mediterrán jellegű környezettel rendelkezik. ...
Andrea és Mónika Vendégház
A Andrea és Mónika Vendégház Harkány központjában a fürdőtől 400 méterre, csendes és szép környezetben található. Az Andrea és Mónika Vendégház 5 db három és 3 db kétágyas szobával várja vendégeit. A szobákhoz televízió, zuhany és mellékhelység tartozik. A konyha, ebédlő, nappali és terasz közös. ...
Balniki Vendégház
Szeretettel várunk mindenkit új építés apartmanunkban, felújított földszinti vagy kitűnő ár/érték arányú tetőtéri szobáinkban. A vendégház Harkány központjában, nyugodt, csendes, zöldövezeti környezetben fekszik, a fürdőtől kb. 300 m-re. Közvetlen környezetében több étterem, üzlet, kávézó található. ...
Batki Apartman
Csendes, nyugodt családias környezetben található vendégházunk, mely 3 apartmannal áll vendégeink rendelkezésére. Apartmanjaink 2 személyesek, de pótágyazhatóak. A kétágyas TV-vel, fürdőszobával ellátott szobáinkhoz, hűtővel, tűzhellyel, kávéfőzővel felszerelt tágas konyhák tartoznak. Baráti házaspárok, ...
Csicseri Vendégház Diósviszló
A Csicseri Vendégház Baranya déli részén az Ormánságban található. Pécs, Harkány és Siklós közelsége miatt kiváló kiindulópont vendégházunk. A Csicseri Vendégház négy napraforgós, ökoporta minősítéssel rendelkező, 14-16 fő befogadására alkalmas. A legnagyobb lakásunkban 3 db háromágyas szoba, 2 db ...
Kovács Apartmanok Harkány
Harkány csendes utcájában találhatóak a Kovács Apartmanok. A szállás a gyógyfürdő, strand bejárattól kb. 500 m-re fekszik. A szállás a gyógyfürdő, strand bejárattól kb. 500 m-re fekszik. Minden igényt kielégítő 70 m2-es apartman, a szobák tágasak, a konyha jól felszerelt. Szépen parkosított telek kerti ...
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!