Quasimodo Költőverseny és Nemzetközi Költőtalálkozó Balatonfüred 2024. Balatonfüredi Irodalmi Napok

Kiemelt ajánlat
2024. szeptember 5. (csütörtök) - 2024. szeptember 11. (szerda)
8230 Balatonfüred , Több helyszínen

Balatonfüred ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo Költőversenyt. A több mint harmincéves múltra visszatekintő költőversenyhez hasonló kezdeményezést Európában nem nagyon találni, a rendezvény az elsők között hozta létre az egységes, magyar irodalmi tér fórumát. Idén szeptemberben ismét a Balaton-parti városban találkozik majd a hazai irodalom színe-java.

XXXII. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny Balatonfüreden

2024. szeptember 5. - 11.

A Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es, balatonfüredi tartózkodása emlékére 1992 óta évről évre megrendezett költőverseny a magyar irodalmi élet neves eseménye, amelyet az olasz kulturális élet is számon tart. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül szakmai zsűri választja ki a legjobbakat

A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják. Faludy György, Határ Győző, Orbán Ottó, Czigány György, Gergely Ágnes, Gömöri György, Zalán Tibor, Szálinger Balázs, Marno János, Tóth Krisztina csak néhányan a teljesség igénye nélkül, azok közül, akik díjat kaptak a költőverseny harminc éve alatt.

 

 

 

 


2024.09.05. - 2024.09.11.
Találatok száma: 48

Kristály Panoráma Villa Balatonfüred

Kristály Panoráma Villa Balatonfüred

Szeretnénk a figyelmükbe ajánlani a Balatonfüred zöld övezetében lévő Kristály Panoráma Vendégházunk szolgáltatásait. A parkosított kert, a kis tó hangulata nyugodt pihenést biztosít, melyet reggelenként a csiripelő madarak hangja zavar meg.

Káldy Panzió és Étterem Balatonfüred

Káldy Panzió és Étterem Balatonfüred

Szeretettel várjuk a Balaton északi partján, Balatonfüreden, barátságos, kerttel övezett környezetben, a családias hangulatú Káldy Panzióban. Kapcsolódjon ki nálunk, felejtse el a hétköznapok gondjait.

LUA Resort***** Balatonfüred

LUA Resort***** Balatonfüred

Balatonfüred 5 csillagos, adults-only szolgáltatásokat kínáló luxusszállodája. High-end gasztronómia, világszínvonalú wellness és spa élmény, Sun Lounge & Champagne terasz, páratlan kilátás és privát elvonulás a LUA Resortban.

Levendula Panzió Balatonfüred

Levendula Panzió Balatonfüred

A Levendula Apartman Balatonfüred újonnan épült lakóparkjában található, családi házas és sorházas övezetben.

Margaréta Hotel Balatonfüred

Margaréta Hotel Balatonfüred

Szállodánk a Balaton északi partján, Balatonfüreden található, ahol a csodálatos természeti és épített környezet, a reformkorban gyökeret vert történelem és kultúra, és az évszakokkal változó turisztikai kínálat garantálja, hogy itt mindenki megtalálhatja azt, amiben kedvét leli. A Hotel Margaréta egy ...

Royal Villa Balatonfüred

Royal Villa Balatonfüred

Villánk Balatonfüreden, a Balaton fővárosában a Szabó Lőrinc utca 2. szám alatt, egy csendes de ugyanakkor mindenhez közel lévő utcában található.

Rózsa Panzió Balatonfüred

Rózsa Panzió Balatonfüred

Pihenjen kapcsolódjon ki, Balatonfüreden a Rózsa Panzióban. A Rózsa Panzió Üdülőház Balatonfüred felső városrész központjában a partól gyalogosan kb. 1/2 órára található.

Veronika Villa Balatonfüred

Veronika Villa Balatonfüred

Szeretettel várjuk nyaralni, pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeinket a Balaton északi partjának legszebb, történelmi hangulatot árasztó városába, Balatonfüredre. Újonnan épült panziónk a sétánytól, Kisfaludy és Eszterházy strandtól, étteremtől mindössze 50 méternyi távolságra található. A ház exkluzív, ...

Villa Múzsa

Villa Múzsa

A Villa Múzsa DeLuxe épülete Balatonfüred óvárosában helyezkedik el, a Balaton-parti sétánytól mindössze 200 méterre Balatonfüreden. A szálláshely légkondicionált szobákkal és apartmanokkal, valamint díjmentes Wi-Fi-hozzáféréssel, ingyenesen használható kerékpárokkal, játékszobával és díjmentes ...

Zöld Ház Panzió Balatonfüred

Zöld Ház Panzió Balatonfüred

A strandtól illetve a városközponttól 700 m-re, gyönyörű környezetben található panziónk hiánytalanul felszerelt szobákkal, bárhelyiséggel, reggelizővel, nagy terasszal áll a vendégek rendelkezésére.

   1 2 3 4 5   
Találatok száma: 42

Anjuna Ice Pops Balatonfüred

Anjuna Ice Pops Balatonfüred

Jégkrém-, acai- és smoothie-bár. Jégbe zártuk a nyarat! Az acai igazi superfood, amit az Amazonas kincseként is emlegetnek. Nálunk három veszélyesen finom verzióban kérheted. Egy smoothie mindig feltölt, finomat készítünk. Minden finomságunk természetes és növényi alapú. Hisszük, hogy a vegán életmód a ...

Balaton Étterem

Balaton Étterem

Balatonfüred egyik legrégebbi étterme. 1996 óta magas színvonalú kiszolgálással várjuk kedves vendégeinket. Az étterem a város teljesen újjáépített, patinás reformkori városnegyedében található, közvetlenül a világhírű Szívkórház szomszédságában.

Baricska Csárda

Baricska Csárda

A Baricska csárda és vendéglő páratlan környezetben, ősszőlők között, Balatonfüred szívében, jelenleg is művelt szőlőbirtok mellett helyezkedik el. A Vadszőlővel fedett teraszról pompás kilátás nyílik a Balatonra. Az 1811-ben kialakított Csárda 2013. nyár eleji megnyitásától kezdve már nem csak a ...

BlisSs Beach Bistro & Bar Balatonfüred

BlisSs Beach Bistro & Bar Balatonfüred

Szeretettel várunk mindenkit a balatonfüredi Tagore sétányon a BlisSs Beach Bistro & Bar vendégeként.

Carpe Diem Kávézó és Ételbár Balatonfüred

Carpe Diem Kávézó és Ételbár Balatonfüred

Mindenünk a kávé és a legjobb minőségre esküszünk, ezért vendégeinknek is ezt szeretnénk átadni. Mindezt egy balatoni kávézó testesíti meg, barátságos környezetben Balatonfüred felső központjában. Egy kis családi vállalkozás vagyunk, épp ezért törekszünk a családias hangulat megteremtésére. Szeretnénk ha ...

Dzsembori Reggeliző & Kávézó Balatonfüred

Dzsembori Reggeliző & Kávézó Balatonfüred

Kezdd a reggelt nálunk! Sok-sok ínycsiklandozó reggelivel, szendviccsel, péksüteménnyel és finom kávéval várunk.

Giorgi Pizzéria

Giorgi Pizzéria

Pizzák, frissensültek, grillek, olaszos tészták, saláták, desszertek széles választéka kiszállításra is. Hangulatos, modern környezet, nyáron kerthelyiség és a legfőbb: egész évben megfizethető árak!

Gombócz Csokoládé

Gombócz Csokoládé

Helyben készült Belga csokoládé alapanyagból mennyei finomságok Balatonfüreden a Gombócz Csokoládé boltban. Itt olyan extrém ízesítésű csokikat találtok amilyet még sehol máshol, e mellett diabetikus, glutén- és laktózmentes csokik is várnak titeket.

Groenk Delikát és Bisztro Balatonfüred

Groenk Delikát és Bisztro Balatonfüred

Az ország egyik legjobb burgere, hiszen a marhaburgereink 6 hétig érlelt Charolais marhahúsból készült húspogácsával és frissen sült házi bucival készülnek. Al apból medium rare-re sütjük, mert szerintünk így tökéletes. De crispy chicken burgert, tépett mangalica burgert és vegaburgert is találsz az ...

Halászkert Étterem Balatonfüred

Halászkert Étterem Balatonfüred

Balatonfüreden, a megújult reformkori városrészben, a 71-es balatoni főút és a Zákonyi Ferenc sétány kereszteződésénél található a település egyik legrégebbi, legpatinásabb étterme. A Halászkert az 1940-es években már nagy népszerűségnek örvendett a halételeket kedvelők körében. Ekkoriban még viszonylag kis ...

   1 2 3 4 5   

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kiemelt ajánlatok

Balatonfüredi fesztiválok 2024 Balatonfüredi fesztiválok 2024
  • Balatonfüred
2024. május 17. (péntek) - 2024. május 20. (hétfő)
Balatonfüredi nyári programok 2024 Balatonfüredi nyári programok 2024
  • Balatonfüred
2024.06.01. (szombat) - 2024.08.31. (szombat)
Balatonfüredi programok 2024. szeptember Balatonfüredi programok 2024. szeptember
  • Balatonfüred
2024. szeptember 1. (vasárnap) - 2024. szeptember 30. (hétfő)

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Megadott intervallumban:
-tól
-ig