Balatoni Hal- és Borünnep Balatonfüred 2023
Lazulás a parton a bor és a gasztronómia jegyében. A Tagore sétány nagyszínpadán minden este zene szól, kitelepülnek a legjobb helyi borászok, de az ökotudatosság sem marad el, itt lesznek az ország nemzeti parkjai is. Fesztivál a Balaton egyik legszebb sétányán. Újra Balatoni Hal- és Borünnep. A négynapos fesztivállal kezdődik el igazán a város idei nagy program menetelése, amely ezúttal is figyelemre érdemes kulturális és gasztronómiai élményekkel kecsegtet.
XXI. Balatoni Hal- és Borünnep 2023
2023. május 26 - 29.
Tagore sétány - Balatonfüred
Május 26-tól négy napon keresztül a XXI. Balatoni Hal- és Borünnep várja szeretettel a Tagore sétányon az érdeklődőket, ahol a Balatonfüred-Csopaki Borvidék borászatai települnek ki. A gasztronómia szerelmeseinek a borokhoz illő sajtok-, valamint a helyi éttermek által nyújtott balatoni halételek nyújtanak felülmúlhatatlan élményt.
A pünkösdi hétvégére eső rendezvény sorában gyermekelőadások és foglalkoztató programok, játszóházak, gyermek horgászverseny, koncertek várják az érdeklődőket, a fellépők sorában a Góbé zenekar, Szarka Gyula (Ghymes), Petruska András, Maszkura és Kathy Zsolt, a Füred Dixieland Band, Szalóki Ági gyermekkoncertje, a Bergengóc, Zenegóc teszik teljessé a fesztivált.
A Múzeumi Gyermeknap és a Városi Gyermeknap szombaton és vasárnap végig kíséri a nagyszínpad programjait a múzeumokban és a Kisfaludy színpadon.
PROGRAM
Május 26., péntek
Nagyszínpad
9:30 Nemzeti Park megnyitó
Tagore sétány
14:00 Neumann János Számítógéptudományi Társaság Faültetése
Nagyszínpad
17:30 Térzene - Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara. Vezényel Hajmann Péter karmesterhelyettes
18:00 MEGNYITÓ
Fővédnök: dr. Nagy István agrárminiszter
Köszöntőt mond: dr. Bóka István, Balatonfüred város polgármestere és dr. Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője
Ünnepi áldást mond: dr. Korzenszky Richárd OSB, a Tihanyi Bencés Apátság emeritus perjele
18:40 Góbé zenekar
Tértágító fusion-folk a Kárpát-medencéből
A 2007-ben alakult Góbé zenekar merészen, kísérletező kedvvel nyúl az autentikus zenéhez. Akusztikus hangszereken népdalokat játszanak, megkötések nélkül, könnyűzenei stílusok között kalandozva. Olyan "népi popzenét" alkotnak, amely szórakoztató és kortárs, de megőrzi tradicionális gyökereit. Céljuk, hogy közelebb hozzák a népzenét, valamint hidat építsenek a különböző zenei színterek közé. Formabontó koncertjeikkel, eklektikus lemezeikkel rendhagyó színfoltjai a világzenei szcénának.
21:00 Hajdu Klára & Szakonyi Milán Duó, közreműködik: Antal Gábor Trió
Hajdu Klára és Szakonyi Milán neve ismerősen csenghet a jazz és a könnyűzene rajongóinak egyaránt.
Klára a hazai jazz élet kiemelkedő énekes-dalszerzője és tanára. 15 éves, kétszeres Fonogram-jelölt quartetjének dalait Európától Mexikóig pörgetik a rádiók és több mint 30 országban streamelik őket a rajongók.
Milán hazánk egyik legkülönlegesebb hangú énekese, aki amellett, hogy 10 éve énekel a Fonogram-díjas Balázs Elemér Groupban, a magyar könnyűzenei élet oszlopos tagja. Együtt zenél és énekel Boggie-val és Romhányi Áronnal.
Klára és Milán duójának sajátos stílusa finom akusztikus muzsika, amiben a pop és a jazz elemei ízlésesen keverednek.
A páros 7. éve dolgozik együtt, de már énekeltek Münchenben, Londonban, Kanadában és még az USA-ban is.
"You're Gonna Rise" című első közös szerzeményükre a szakma is felfigyelt, hiszen beválogatták 'A Dal 2019' TOP30 dala közé, legújabb "Ne nézz vissza" című dalukat pedig Fonogram Magyar Zenei Díjra jelölték.
A jelenleg első közös albumukon dolgoznak. Koncertjeiken általában gitárkísérettel és looperrel hallhatjuk őket, de ezen a különleges eseményen nagyszerű zenészekkel egészülnek ki, hogy az eddig megjelent dalaik eredeti zenekari hangszerelésben szólalhassanak meg.
Közreműködnek:
Antal Gábor - zongora
Szabó Kristóf- basszusgitár
Varga Szabolcs - dob
Május 27., szombat
Kisfaludy színpad mögötti gyöngykavicsos terület
10:00-18:00 Mosolyvár gyerekjátszó
Nagyszínpad
11:00 Szalóki Ági gyerekkoncertje
Szalóki Ági pályafutása 1994-ben indult. A Nádasdy Kálmán Zeneiskolában Bodza Klára növendéke volt népi ének tagozaton. Nyitott zenész, aki inspirációt elsősorban a tradicionális zenéből és a magyar költészetből merít. 2004-ben alapította első zenekarát, és készítette el első szólólemezét. Példaképei és mesterei Sebestyén Márta, Dresch Mihály, Szakcsi Lakatos Béla, valamint erdélyi magyar és cigány falusi énekesek. Lemezei nemcsak Magyarországon népszerűek. Nyolc lemeze jelent meg Japánban. Fontos számára a társadalmi szerepvállalás, több alapítvánnyal is együtt dolgozik, elsősorban a gyermekek segítése érdekében. Többszörös Fonogram-díjas, Artisjus előadói díjas, Regionális Príma díjas, Liszt Ferenc-díjas előadóművész.
Szalóki Ági közel 20 év alatt öt szóló albumot készített felnőtteknek. Ezek alatt az évek alatt gyerekzenekarával több mint 600 koncertet adott Magyarországon és a határontúli magyarok közösségeiben. 2022. augusztus 20-án került bemutatásra a gyerekeknek szóló, ötödik lemeze a Magyar Zene Házában.
Ági családi koncertjén az elhangzó dalokat a Körforgás c. lemez dalaiból, a Cipity Lőrinc és Gingalló dalaiból, sőt, a Téli-nyári labodából válogatja. De Ági mindenekelőtt az új lemezének, a Zümmögő idő címűnek a dalait hozza el!
Közreműködnek:
Szalóki Ági – ének
Csókás Zsolt – gitár
Czibere József – ütőhangszerek
Kovács Zoltán – nagybőgő
Rácz Krisztián – gitár
Szalai Péter – tabla
VIII. Múzeumi Gyermekszombat
Vaszary Alkotóműhely és Vaszary Kert
11:00-16:00 Papírsárkány készítése Terbe Jánossal
Jókai Mór Emlékház kertje
11:00-15:00 Gúzs karika készítése Törő Icával a célbadobós, elkapós játékokhoz
Vitorlázeum
11:00-16:00 Hajós tűpárna és kulcstartó készítés Győri Alízzal
Tagore sétány
14:00 „A Péklány bemutatja” pékbemutató, és foglalkozás gyerekeknek
Remek, szórakoztató program várja a gyerekeket május 27-én a Tagore sétányon. 14.00 órától a Péklány sátorban szorgos kis kezek segíthetnek a tészta gyúrásban, szaggatásban és a sütés után a finom pogácsák elfogyasztásában is.
Mindeközben a sátor másik oldalában igazi finomságokkal készül a Péklány csapat: vásári perecek, füredi szellő névre hallgató lekváros finomságok és a dédi híres csigái is kaphatóak lesznek.
Nagyszínpad
16:00 Mesemanók együttes gyerekműsora - Huncut zenekalózok
Mesemanók együttes 25 éve járja az országot, zenés, interaktív műsoraival, ahol a gyerekek a főszereplők.
19:00 Szarka Gyula - Petőfi dicsérete
Május 28., vasárnap
Városi Gyermeknap
A Városi Gyermeknapon a Liliput kisvonat ingyen szállítja a gyermekeket és a kísérő felnőtteket az alábbi időpontokban: Közösségi Háztól Vitorlás térre: 9:40, Vitorlás térről Közösségi Házhoz: 15:30, 16:30 és 17:30
Tagore sétány, a Széchenyi szobortól keletre eső partszakasz
9:00-11:00 Gyermek horgászverseny (Rossz idő esetén: 2023. május 29., hétfő, 9:00-11:00)
Kisfaludy színpad mögött
10:00-13:00 Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja - természettudományos kísérletek
10:00-16:00 Mosolyvár gyerekjátszó - ügyességi- logikai játékok - arcfestés, csillámfestés, lufihajtogatás
10:00-16:00 Balatonfüredi Örökségünk Hímző Műhely - gyerekfoglalkozás
10:00-16:00 Falmászás
Nagyszínpad
10:00-11:00 Mesekocsi Színház
Vitorlás tér - Kisfaludy Színpad között
10:00-16:00 Doktorbohóc Mosolyszolgálat Alapítvány
11:00-13:30 Rendőrségi bemutató
Nagyszínpad
11:30-12:00 Gyermek horgászverseny eredményhirdetés
12:00-12:30 Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió
12:30-13:15 Taekwon-do bemutató
Tagore sétány
13:30-~14:00 Trial Show bemutató
Nagyszínpad
14:30-15:00 Citera bemutató
Kisfaludy Galéria
15:00-16:00 Ovimuzsika - Rábaközi Rita
Nagyszínpad
18:00 HoldonGolf Projekt - Felül a gálya
20:00 Füred Dixieland Band
A FÜRED DIXIELAND BAND 2017 -ben alakult. Azóta Balatonfüred város hivatalos kulturális képviselője. Az autentikus dixieland-swing mellett, saját hangszerelésű 21.-ik századi kihívásoknak megfelelő dalok is felcsendülnek: / Gospelek, Jive-ok/. A zenekar az elmúlt években rengeteg hazai és külföldi fellépésnek, televíziós szereplésnek tett eleget. Ezek mellet a FDB speciálisan Louis Armstrong dalait játssza a legtöbbet, Dervalics Róbert /akit a média csak a magyar Louis Armstrongként emleget/ énekével megfűszerezve. Az elmúlt években számos hazai sztár is csatlakozott a zenekarhoz: Horváth Charlie, Falusi Mariann, Szulák Andrea, Malek Andrea, Szolnoki Péter, Bebe, Kamarás Iván, Király Viktor és Roby Lakatos, Gáspár Laci akikkel nagysikerű koncerteket adtak ország szerte.
Május 29., hétfő
Annabella előtti füves terület
10:00-15:00 Kutyakiállítás kuvasz és komondor fajtáknak a Magyar Komondor és Kuvasz Egylet szervezésében
Kisfaludy színpad mögötti gyöngykavicsos terület
10:00-15:00 Mosolyvár gyerekjátszó
Nagyszínpad
10:30-11:30 Bergengóc Zenegóc gyermekműsor - Zenebona Vásár Bergengóciában
„Zenebona Vásár Bergengóciában” című zenés interaktív gyerekműsor.
A zene szárnyán elrepülünk Bergengóciába, egy meseországnak tűnő, de megvalósítható világba, ahol természetes a környezet és egymás szeretete, a természet és az állatok védelme, a kreativitás, a hagyományok ápolása. Erről szólnak az akusztikus hangszerekkel eljátszott dalok, amiket népies játékok, kiszámolók, bábozások és a gyerekek szereplései tesznek még színesebbé.
A gyerekeknek és szüleiknek egy varázslatos, izgalmas, mozgalmas, interaktív családi élménykoncertben lesz részük.
Nemzeti parkok
- Aggteleki Nemzeti Park
- Agrárminisztérium
- Balaton-felvidéki Nemzeti Park
- Bükki Nemzeti Park
- Duna-Dráva Nemzeti Park
- Duna-Ipoly Nemzeti Park
- Fertő-Hanság Nemzeti Park
- Hortobágyi Nemzeti Park
- Kiskunsági Nemzeti Park
- Körös-Maros Nemzeti Park
- Őrségi Nemzeti Park
Látogatóink átfogó képet kapnak hazánk természeti, ökoturisztikai, kulturális kínálatáról. Az ország minden tájáról érkeznek termelők, hogy különleges termékeiket kóstoltassák, bemutassák, vásárlásra kínálják. Garantált ajándékokat, értékes ajándékcsomagokat nyerhetnek a kicsiknek és nagyoknak is szórakozást ígérő természetismereti játékokon.
Kitelepülő borászatok:
- Koczor Pincészet
- Arias Pincészet - Év Borásza Balatonfüred 2023
- Balogh Pincészet
- Lídia Borház
- Szabó és Fia Borpince
- Zelna Borászat
- Figula Pincészet - Év Bortermelője Magyarországon 2022
- Gyukli Pincészet
- Koronczai Pincészet
Kitelepülő éttermek:
Füredi Halas
Garabonciás sajtok
Spicc Bistro
Nyitvatartás
- Május 26., péntek 9:00-24:00
- Május 27., szombat 10:00-24:00
- Május 28., vasárnap 10:00-24:00
- Május 29., hétfő 10:00-20:00
A programok, foglalkozások ingyenesek, de a kiállítások megtekintése belépő megvásárlásához kötött.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
2023.05.26. - 2023.05.29. |
További ajánlataink

Astoria Hotel*** Balatonfüred
Az Astoria Hotel a Balaton északi partján, Balatonfüred központjában - a Balaton parttól 150 méterre -, a Reformkori városrészben található. A hotel épülete műemlék jellegű. A patinás megjelenés Balatonfüred egyik jellegzetes épületei közé emeli. A szálloda épületét a Dőry család építette – romantikus ... Bővebben

Gold Haus Panzió Balatonfüred
Panziónk Balatonfüreden, a Móricz Zsigmond utcában található, ahonnan a strand közel 15, a Tagore sétány pedig nagyjából 10 perces sétával közelíthető meg. Klímás kétágyas (franciaággyal, külön ággyal), családi és földszinti superior szobáink vannak. A kétágyas szobákhoz erkély, míg a földszinti superior ... Bővebben

Akadémia Hotel**** Balatonfüred
Az Akadémia Hotel a Balaton északi partjának fővárosában Balatonfüreden a Tihanyi Apátságra lenyűgöző kilátással rendelkező szállodánk csendes környezetben, közvetlen az uszoda mellett a városközponttól csupán 10 perc sétára található. A szálloda 50 szobája, mintegy 120 fő elhelyezését teszi lehetővé. ... Bővebben

Anna Grand Hotel Wine & Vital
Az Anna Grand Hotel Wine & Vital Közép-Európa legnagyobb édesvízi tavának északi partján, Balatonfüred történelmi belvárosában helyezkedik el. Az Anna Grand Hotel Wine & Vital régmúltat idéző patinájával tökéletes választás konferenciája számára is. Vállalati rendezvény, partnertalálkozó vagy ... Bővebben

Apartman Bruckner Villa
A 2004-ben épült Bruckner Villa Apartman-ház Balatonfüred-Arácson, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park határában a Péter-hegyen, az erdő közelségében helyezkedik el. Gyönyörű körpanoráma nyílik a tóra és a Tihanyi-félszigetre. A tágas, ápolt kert napozásra és sportolásra is lehetőséget nyújt kedves ... Bővebben

Apartmanházak Balatonfüred
Családunk három házat üzemeltet, amelyeknek mindegyike különféle szolgáltatásokkal várja vendégeit. A házainkban két-három és négyágyas elhelyezésre van lehetőség, amelyekhez saját konyhát, illetve svédasztalos reggelit biztosítunk. Bővebben
Aqua Ház Balatonfüred
Az Aqua Ház Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. A házban 2-3-4 ágyas szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A szobák modern berendezésűek, teraszosak, színes TV-vel felszereltek. Bővebben

Aura Hotel Balatonfüred
Töltődj fel és érezd jól magad! Élvezd az Aura Hotel Balatonfüred nyújtotta exkluzív kényelmet: king size méretű franciaágyaink, ergonomikus matracaink valamint párna menünk a pihentető alvást garantálják, esőerdő zuhanyunk és organikus fürdőszobai bekészítünk a frissítő élményeket biztosítják. Ingyenes ... Bővebben

Babi Panzió Vendégház
A vendégház Balatonfüred kertvárosában, a városközponttól 500 m-re található. A szobák saját fürdőszobával, TV-vel, hűtővel és légkondicionálóval felszerelve várják a pihenni vágyókat. A reggelit a teraszon, illetve hangulatos étkezőben fogyaszthatják el a vendégek. Bővebben

Balaton Panzió Füred
Panziónk Balatonfüred szívében található, a Balaton legnépszerűbb üdülőhelyén. Szépen bútorozott franciaágyas szobáink mindegyike rendelkezik saját fürdőszobával és konyha használati lehetőséggel. A legtöbb szobához tartozik kétszemélyes kihúzható kanapé, mely pótágyként is funkcionál, valamint erkély, ... Bővebben

Astoria Étterem Balatonfüred
Konyhaművészeti remekek a reformkortól napjainkig. Éttermünk nemzetközi és hazai ételkínálattal várja kedves vendégeit, külön kívánságra vegetáriánus és diétás ételeket is készítünk. Jó idő esetén a mediterrán hangulatú, leanderekkel díszített 100 fős kerthelyiségünk nyújt kellemes felüdülést egy frissítő ital ... Bővebben

Anna Café Balatonfüred
Anna Grand Kávéház - Tartson velünk egy kulináris időutazásra és kóstolja meg – eredeti reformkori receptek alapján készített – házisüteményeinket: Blaha Lujza, Laborfalvi Róza desszertjét, Jókai Mór kedvencét… Bővebben

Bergmann Cukrászda Balatonfüred
Balatonfüred egyik gasztronómiai nevezetességévé nőtte ki magát az 1992-ben megnyitott Petőfi Sándor u. 64. szám alatti Bergmann Cukrászda. Az igényesség és a békebeli elegancia ölt testet a kedves Vendég előtt, mikor ide belép. A tradicionális hagyományok ápolása és megőrzése mögött egy valóban XXI. századi ... Bővebben

Bistro Sparhelt Balatonfüred
Gondosan válogatott borlappal és az évszaknak megfelelő ételkínálattal várunk Benneteket! A chef, Elek Balázs havonta változó étlappal örvendezteti meg vendégeinket. A nagy körültekintéssel válogatott alapanyagok, a szakma mély ismerete, konyhai fortélyok sora és a főzés szeretete teszik felejthetetlenné a ... Bővebben

Blaha Lujza Hotel és Étterem Balatonfüred
Balatonfüred a tó északi partjának legrégebbi gyógy- és üdülővárosa. Szerencsés földrajzi és éghajlati adottságai miatt kedvelt üdülőhely. A Hotel Blaha Lujza a Balatontól 200 m-re, a reformkori Füred belvárosában található. A klasszicista stílusú épületrészből alakítottuk ki az éttermet, a hozzá csatlakozó ... Bővebben

Borcsa Étterem
Balatonfüreden, a Balaton legszebb sétánya, a romantikus és egyben idilli Tagore-sétány keleti végénél található a népszerű vendéglátó komplexum: a Borcsa Étterem. Működését 1984-ben kezdte meg, 2000. augusztusától pedig teljesen megújulva, töretlen és egyre nagyobb népszerűséggel várja vendégeit: a sétányról ... Bővebben

Brada Faloda Balatonfüred
Éttermünk tálcás rendszerű, önkiszolgáló jellegű, ahol a választott ételt kényelmes barátságos környezetben fogyaszthatják el. Amennyiben vendégeink nem a helyszínen kívánnak ebédelni, lehetőség van a választott ételt jól zárható műanyag edényben elvinni. Az étlapon változatos, a tradicionális , és a reform ... Bővebben

Bökő Pince
Pincénk Balatonfüreden, a Bocsár dűlőn található. Minden borunk tartályos és reduktív kivéve a vörösek, melyek spontán, fahordóban erjednek, valamint szűretlenül, derítetlenül kerülnek a palackokba. A többi bornál bentonitos derítést és szűrést alkalmazunk, más beavatkozás nincs a borokba. Bővebben

Figula Pincészet
A Figula Családi Pincészet 1993-ban kezdte meg működését a Pannon-táj ékköveként emlegetett Balaton-régióban. Szőlőskertjeink a pincészet 6 km-es körzetében találhatóak, Balatonfüreden, Balatonszőlősön, Pécselyen, Csopakon és Tihanyban. A 30 hektáros birtokon – a klasszikus értelemben vett terroir ... Bővebben

Gyukli Pince
A Gyukli Pincében közel négy évtizede készítjük a Balaton régió kiváló borait. Gazdálkodóként hisszük, hogy a természet tiszta, ezért mind a szőlőben, mind pedig a pincében lehetőség szerint kemikáliák nélkül asszisztáltunk annak folyamataihoz. Bővebben
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!