Vöröstói Játékfesztivál
A Vöröstói Játékfesztivál, a Balaton-felvidék legfelszabadítóbb programja, ahol utat engedhetsz a benned rejlő kreativitásnak, új élményeket szerezhetsz és az elméd mellett a tested is megmozgathatod. A Játékfesztiválra főképp olyan felnőtteket várnak, akik szeretnék megtapasztalni a közösségi játék élményét, utat engednének a bennük rejlő kreativitásnak és felfedeznék a Balaton-felvidéki falvak rejtett kincseit, legyen szó biciklis kincskeresésről, matchbox versenyről, papírrepülő-röptető bajnokságról vagy csoportos kvízestről. A Játékfesztiválon a gyerekek is találnak majd maguknak kikapcsolódást. A játék összeköt!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Nagyvázsonyi Táborozó
A Nagyvázsonyi Táborozó egy igazi falusi házból kialakított gyermektábor illetve közösségi szálláshely, amely nyári táborként, erdei iskolaként valamint osztálykirándulások helyszíneként üzemel. Nagyvázsony község központjában lévő falusi kőház nagy udvarral, játékokkal, kézműves műhellyel és ...
Pajta Szálló Ifjúsági Tábor
A szálló Nemesvámoson, Veszprémtől 6 km-re, a Balaton-parttól 15 km-re fekszik. A Fehérlófia Waldorf Iskola szomszédságában álló, egykori pajta épület átalakításával korszerű, kényelmes, a mai igényeket kielégítő ifjúsági szálláshely született.
Péringer Családi Pince Szentantalfa
A Szent Balázs-hegy lábánál, a csodálatos fekvésű és adottságú Mocsári-dűlőben, az igényesen kialakított Péringer Családi Pincében fogadjuk vendégeinket. 3 ha családi gazdaságunk működtetésével célunk a megfelelő gondossággal választott fajtákból minőségi borok előállítása, a kuriózumokat kereső ...
Péringer Pince és Nyaralóház Balatoncsicsó
A Péringer Pince Balatoncsicsón, a Nivegy-völgy egyik legszebb részén, a Fenyves-hegyen található . A tetőtér beépítésével 5 főt befogadó, kényelmes vendégház áll a pihenni vágyók rendelkezésére, 7 km távolságra a Balatontól. Családias körben kínálunk minőségi borokat, elsősorban a Nivegy-völgy ...
Royal Villa Balatonfüred
Villánk Balatonfüreden, a Balaton fővárosában a Szabó Lőrinc utca 2. szám alatt, egy csendes de ugyanakkor mindenhez közel lévő utcában található.
Rózner Apartmanok
A Rózner Apartmanok a Balaton északi partján, Zánka központi helyén kínálnak kényelmes szállást a turistáknak, nyaralóknak, átutazóknak. A strand közeli apartmanházban két 4-5 fős, konyhával, étkezővel és saját fürdőszobával felszerelt apartman található.
Rózsa Panzió Balatonfüred
Pihenjen kapcsolódjon ki, Balatonfüreden a Rózsa Panzióban. A Rózsa Panzió Üdülőház Balatonfüred felső városrész központjában a partól gyalogosan kb. 1/2 órára található.
Sárffy Uradalmi Vendégház Görgicse
A Balaton-felvidéken a Balatontól 6 kilométerre a Sárffy család egykori uradalmi épületében alakítottuk ki vendéglakosztályainkat, Kisdörgicsén, ahol a megszokott falusi hangok mellett, még hallani a csendet és éjjel a Tejút szikrázó csillagai vigyáznak ránk...
Tamás Bátyó Gunyhója Vászoly
Ha Ön távol a világtól egy kis nyugalomra vágyódik, vagy csak az érintetlen természet szépségeit akarja megcsodálni, de mindezt mégsem nomád körülmények között, hanem egy igazán autentikus vendégházban akarja megtenni, akkor látogasson el hozzánk.
Tekeresvölgyi Családi Birtok Szállás Nemesvámos
Egy családias, barátságos, komfortos helyet hoztunk létre, ahol van körülöttünk tér, és amely nyugalmat sugároz. Egyszóval egy helyet, ahová mi magunk is szívesen mennénk. Térjen be hozzánk és vigye magával a hétköznapokra a nálunk megélt élményeket!
Végh Családi Pince
Végh Endre, az édesapa 1972 óta foglalkozik borral, szőlőtermesztéssel. A borvidéken működő 2001 ben alakult Balatonfüred és Környéke Borút Egyesület elnökeként mind a régióban, mind pedig országos szinten, a Magyarországi Borutak Szövetsége alelnökeként képviseli és szorgalmazza a borászat egyre ...
Zánka és Környéke Pinceszövetkezet
A pinceszövetkezet borászati üzem a Zánka-Nivegy-völgyi Borút Egyesület tagja a Balatonnál. Zánka és Nagyvázsony között található a Balaton-felvidéken, a Balaton-felvidéki Nemzeti park területén, a Káli-medence kapujában. Borbemutatók és borkóstolók.
Zánka-Nivegy-völgyi Borút Egyesület
A Zánka-Nivegy-völgyi Borút Egyesület pincéi, minősített borút állomásai, szálláshelyei, vendéglátóhelyei a Balatont a Nagyvázsonnyal összekötő völgyben találhatók, a Balaton-felvidék egyik legszebb vidékén, a Káli-medence kapujában, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban.
84 Bisztró Kapolcs
A 84 bisztró a Balaton-felvidéken, Kapolcson, egy festői környezetben, erdők-mezők-patak ölelésében fekvő, francia vidéki stílusban kialakított étterem. A Hazai Provence Panzió saját étterme. Ételei helyi termelőktől származó, friss alapanyagokból, illetve Franciaországból érkező termékekből ...
Anjuna Ice Pops Balatonfüred
Jégkrém-, acai- és smoothie-bár. Jégbe zártuk a nyarat! Az acai igazi superfood, amit az Amazonas kincseként is emlegetnek. Nálunk három veszélyesen finom verzióban kérheted. Egy smoothie mindig feltölt, finomat készítünk. Minden finomságunk természetes és növényi alapú. Hisszük, hogy a vegán életmód a ...
Antmann Pince
Élvezze a lenyűgöző Balaton-felvidéki panorámát remek borok és finom sültek mellett, baráti társaságban az Antmann Pince teraszáról. Jelenleg 5 hektáron termesztett szőlőből készítjük kézműves borainkat. Pincénknél szeretettel várjuk vendégeinket előre egyeztetett időpontban borkóstolóra, borvacsorára. ...
Aranysörte Kézműves Borászat
Borászatunk termőterületein furmint, juhfark és a történelmi szőlőfajták teremnek. A szőlőben csak azokat a vegyszereket használjuk, amelyek feltétlenül szükségesek a termés egészségének megóvása érdekében. Elhivatottan őrizzük szőlészeti értékeinket, a történelmi szőlőfajtákat. Ültetvényeink hiányát saját ...
Arias Szőlőbirtok Pécsely
Borászatunk a dombokkal körülölelt Pécselyi-medencében, a Megyehegyen fekszik csodás balatoni panorámával. Jelenleg 10 hektáron gazdálkodunk. Legfőbb fajtánknak a borvidéket is meghatározó olaszrizlinget tekintjük, ez teszi ki területeink közel felét. Két eltérő karakterű változatot is készítünk belőle. A ...
Aszófői Halsütő
Egész évben nyitva tartó halsütőnk, frissen sült halakkal, jó parkolási lehetőséggel, szép környezetben várja régi és új vendégeit! A kínálatunkban szerepel hekk, keszeg, süllő, fogasfilé, harcsafilé, pontyszelet, pisztráng és a garda. Ezen kívül még halászlevet is készítünk ponttyal és harcsával is. ...
Balaton Étterem
Balatonfüred egyik legrégebbi étterme. 1996 óta magas színvonalú kiszolgálással várjuk kedves vendégeinket. Az étterem a város teljesen újjáépített, patinás reformkori városnegyedében található, közvetlenül a világhírű Szívkórház szomszédságában.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!