Arácsi Tájház Balatonfüred
A Balaton-felvidék jellegzetes épülettípusát idéző parasztházból felújított tájház Arácson (Balatonfüred). A nádfedeles, tornácos ház két kiállításra-, és egy közösségi térként alkalmas helyiséggel, illetve nagy szabadtérrel rendelkezik. A Tájházban a tisztaszoba és a konyha helyiségekben kiállítóhely látogatható. A közösségi helyiség és az udvar szabadtere lehetőséget ad arra, hogy a helyi művészeti csoportok képviseletében a Balatonfüredi Örökségünk Hímző Műhely foglalkozások, közösségi események középpontjává váljon. A népművészeti foglalkozások a legkiválóbb lehetőséget jelentik a generációk összekapcsolására.
ARÁCSI TÁJHÁZ
A Tájház berendezése az elmúlt századok során a településre is jellemző épület átépítéseit követő tárgyakat és elrendezési szokásokat mutatja be. A kiállítótérben látható bútorok, tárgyak, dokumentumok egy, a 20. század első felében élt család lakóhelyét mutatja be. A tárgyak, bútorok kora ennek következtébe nem egy időszakot ölel fel, hiszen az erős tölgyfából készült régi faszékek – vagyis balatoniasan karosszékek, amelynek hátát nevezték karnak – rendkívül tartósak voltak, így több generációt is kiszolgáltak. Ugyanakkor a konyha és a szoba berendezései is folyamatosan, a koroknak megfelelően alakultak, új tárgyakkal egészültek ki.
A Tájházban bemutatott tisztaszoba és konyha a századfordulótól a harmincas évekig jellemző berendezést idézi meg.
Ebben az időszakban Füred és Arács lakosságának polgárosodása más-más ütemben jelentkezett gazdasági, társadalmi és kulturális téren egyaránt. Az 1885-től 1890-ig tartó filoxéravész sorsdöntő volt e polgárok életében. A vész szinte teljes egészében letarolta Füred és Arács szőlő-hegyeit, megsemmisítette a főleg szőlőművelésből élő helyi lakosság megélhetési forrását. Átalakult a szőlőtermelés, 1908. tavaszán megalakították a földbirtokosok és szőlőtulajdonosok fogyasztási szövetkezetét. Az I. világháború után értékesítési nehézségekkel, az 1929-33-as években gazdasági válsággal küzdő balatonfüredi és arácsi gazdatársadalom a nehézségek ellenére is a filoxéravészt követő szőlőfajtaváltásokkal, új művelési módszerekkel magas szintre emelte a helyi borkultúrát. A színvonalemelkedés a füredi és arácsi borok országos borversenyeken elért egyre jobb eredményeiben mutatkozott meg.
Arács példamutató volt a kultúra terén is, hiszen már korán olvasóegylet (1891) és dalegylet (1910) jött létre, Füreden 1893-ban Polgári Dalegylet, később Izraelita Nőegylet, olvasókörök és gazdakörök, vöröskereszt egyesület alakult. E közösségi létnek az eredete teremtett arra alapot, hogy az Arácsi Tájház megidézze ezt az időszakot, nem csak tárgyi formájában, hanem a hagyományőrzés terén is.
Gyűjteményi-, építészeti- és népművészeti örökségünk világának bemutatására törekszünk a gyermekek és ifjú felnőttek számára is befogadható formában. A népművészeti foglalkozások és a néphagyományok felelevenítése a legkiválóbb lehetőséget jelentik a generációk összekapcsolására, amelyhez autentikus hátteret nyújt a Tájház.
Az Arácson most is működő csoportok és kisközösségek szerepet vállalnak e célok elérésében. A Balatonfüredi Örökségünk Hímző Műhely tagjai, asszonyai foglalkozásokat indítanak, bemutatókat tartanak ifjaknak és időseknek egyaránt. Az alkotósorozatokhoz csatlakoznak a népművészeti táborok, találkozók, múltidéző események, megismerkedhetünk a korabeli dalkörök világával a Kék Balaton Népdalkörnek köszönhetően. A Tájház múltidéző eseményeinek minden bizonnyal gyakori vendége lesz a Balatonfüredi Rézhúros Citeraegyüttes, a Balatonfüred Néptánc Együttes és a Koloska Senior Néptáncegyüttes is.
Történet
Arács központjában a 19. század közepén már állt a lakóház. Építésekor a településen körülbelül hatszázan éltek. Az épület az elmúlt századok során folyamatosan lakott volt, az utca felőli házrész még a teleksoros úti falvak építészeti hagyományait mutatja. A későbbi hozzáépítések már a későbbi századokra jellemző közös udvarok rendszere szerint épült meg.
A közeli házakra is jellemzően a nyeregtetős, alápincézett, náddal fedett épület, egy hosszú szalagtelek szélére épült az utcafrontra merőlegesen. Eredetileg a ház szabadkéményes konyhával rendelkezett, amelynek archaikus hatást keltő boltozata még most is látható. A többszöri átépítések és hozzáépítések során alakult ki a 20. század elejére a végleges épület, amelynek a felújítás során a megmenthető részletei a kiállítótérben, illetve a közösségi terekben láthatóak.
Arács példamutató volt a kultúra terén is, hiszen Arácson már korán olvasóegylet (1891) és dalegylet (1910) jött létre, Füreden 1893-ban Polgári Dalegylet, később Izraelita Nőegylet, olvasókörök és gazdakörök, vöröskereszt egyesület alakultak. E közösségi létnek az eredete teremtett arra alapot, hogy az Arácsi Tájház megidézze ezt az időszakot, nem csak tárgyi formájában, hanem a hagyományőrzés terén is.
Gyűjteményi-, építészeti- és népművészeti örökségünk világának bemutatására törekszünk a gyermekek és ifjú felnőttek számára is befogadható formában. A népművészeti foglalkozások és a néphagyományok felelevenítése a legkiválóbb lehetőséget jelentik a generációk összekapcsolására, amelyhez autentikus hátteret nyújt a Tájház. Az Arácson most is működő csoportok és kisközösségek szerepet vállalnak e célok elérésében. A Balatonfüredi Örökségünk Hímző Műhely tagjai, asszonyai foglalkozásokat indítanak, bemutatókat tartanak ifjaknak és időseknek egyaránt. Az alkotósorozatokhoz csatlakoznak a népművészeti táborok, találkozók, múltidéző események, megismerkedhetünk a korabeli dalkörök világával a Kék Balaton Népdalkörnek köszönhetően. A Tájház múltidéző eseményeinek minden bizonnyal gyakori vendége lesz a Balatonfüredi Rézhúros Citeraegyüttes, a Balatonfüred Néptánc Együttes és a Koloska Senior Néptáncegyüttes is.
INFORMÁCIÓK
Nyitvatartás:
Áprilistól októberig:
szerda-vasárnap 11:00-17:00
Novembertől márciusig:
csütörtök-vasárnap 10:00-16:00
Csoportok jelentkezése esetén a Tájház rendhagyó időben is fogadja vendégeit.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Kristály Panoráma Villa Balatonfüred
Szeretnénk a figyelmükbe ajánlani a Balatonfüred zöld övezetében lévő Kristály Panoráma Vendégházunk szolgáltatásait. A parkosított kert, a kis tó hangulata nyugodt pihenést biztosít, melyet reggelenként a csiripelő madarak hangja zavar meg.
Káldy Panzió és Étterem Balatonfüred
Szeretettel várjuk a Balaton északi partján, Balatonfüreden, barátságos, kerttel övezett környezetben, a családias hangulatú Káldy Panzióban. Kapcsolódjon ki nálunk, felejtse el a hétköznapok gondjait.
LUA Resort***** Balatonfüred
Balatonfüred 5 csillagos, adults-only szolgáltatásokat kínáló luxusszállodája. High-end gasztronómia, világszínvonalú wellness és spa élmény, Sun Lounge & Champagne terasz, páratlan kilátás és privát elvonulás a LUA Resortban.
Levendula Panzió Balatonfüred
A Levendula Apartman Balatonfüred újonnan épült lakóparkjában található, családi házas és sorházas övezetben.
Margaréta Hotel Balatonfüred
Szállodánk a Balaton északi partján, Balatonfüreden található, ahol a csodálatos természeti és épített környezet, a reformkorban gyökeret vert történelem és kultúra, és az évszakokkal változó turisztikai kínálat garantálja, hogy itt mindenki megtalálhatja azt, amiben kedvét leli. A Hotel Margaréta egy ...
Royal Villa Balatonfüred
Villánk Balatonfüreden, a Balaton fővárosában a Szabó Lőrinc utca 2. szám alatt, egy csendes de ugyanakkor mindenhez közel lévő utcában található.
Rózsa Panzió Balatonfüred
Pihenjen kapcsolódjon ki, Balatonfüreden a Rózsa Panzióban. A Rózsa Panzió Üdülőház Balatonfüred felső városrész központjában a partól gyalogosan kb. 1/2 órára található.
Veronika Villa Balatonfüred
Szeretettel várjuk nyaralni, pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeinket a Balaton északi partjának legszebb, történelmi hangulatot árasztó városába, Balatonfüredre. Újonnan épült panziónk a sétánytól, Kisfaludy és Eszterházy strandtól, étteremtől mindössze 50 méternyi távolságra található. A ház exkluzív, ...
Villa Múzsa
A Villa Múzsa DeLuxe épülete Balatonfüred óvárosában helyezkedik el, a Balaton-parti sétánytól mindössze 200 méterre Balatonfüreden. A szálláshely légkondicionált szobákkal és apartmanokkal, valamint díjmentes Wi-Fi-hozzáféréssel, ingyenesen használható kerékpárokkal, játékszobával és díjmentes ...
Zöld Ház Panzió Balatonfüred
A strandtól illetve a városközponttól 700 m-re, gyönyörű környezetben található panziónk hiánytalanul felszerelt szobákkal, bárhelyiséggel, reggelizővel, nagy terasszal áll a vendégek rendelkezésére.
Anjuna Ice Pops Balatonfüred
Jégkrém-, acai- és smoothie-bár. Jégbe zártuk a nyarat! Az acai igazi superfood, amit az Amazonas kincseként is emlegetnek. Nálunk három veszélyesen finom verzióban kérheted. Egy smoothie mindig feltölt, finomat készítünk. Minden finomságunk természetes és növényi alapú. Hisszük, hogy a vegán életmód a ...
Balaton Étterem
Balatonfüred egyik legrégebbi étterme. 1996 óta magas színvonalú kiszolgálással várjuk kedves vendégeinket. Az étterem a város teljesen újjáépített, patinás reformkori városnegyedében található, közvetlenül a világhírű Szívkórház szomszédságában.
Baricska Csárda
A Baricska csárda és vendéglő páratlan környezetben, ősszőlők között, Balatonfüred szívében, jelenleg is művelt szőlőbirtok mellett helyezkedik el. A Vadszőlővel fedett teraszról pompás kilátás nyílik a Balatonra. Az 1811-ben kialakított Csárda 2013. nyár eleji megnyitásától kezdve már nem csak a ...
BlisSs Beach Bistro & Bar Balatonfüred
Szeretettel várunk mindenkit a balatonfüredi Tagore sétányon a BlisSs Beach Bistro & Bar vendégeként.
Carpe Diem Kávézó és Ételbár Balatonfüred
Mindenünk a kávé és a legjobb minőségre esküszünk, ezért vendégeinknek is ezt szeretnénk átadni. Mindezt egy balatoni kávézó testesíti meg, barátságos környezetben Balatonfüred felső központjában. Egy kis családi vállalkozás vagyunk, épp ezért törekszünk a családias hangulat megteremtésére. Szeretnénk ha ...
Dzsembori Reggeliző & Kávézó Balatonfüred
Kezdd a reggelt nálunk! Sok-sok ínycsiklandozó reggelivel, szendviccsel, péksüteménnyel és finom kávéval várunk.
Giorgi Pizzéria
Pizzák, frissensültek, grillek, olaszos tészták, saláták, desszertek széles választéka kiszállításra is. Hangulatos, modern környezet, nyáron kerthelyiség és a legfőbb: egész évben megfizethető árak!
Gombócz Csokoládé
Helyben készült Belga csokoládé alapanyagból mennyei finomságok Balatonfüreden a Gombócz Csokoládé boltban. Itt olyan extrém ízesítésű csokikat találtok amilyet még sehol máshol, e mellett diabetikus, glutén- és laktózmentes csokik is várnak titeket.
Groenk Delikát és Bisztro Balatonfüred
Az ország egyik legjobb burgere, hiszen a marhaburgereink 6 hétig érlelt Charolais marhahúsból készült húspogácsával és frissen sült házi bucival készülnek. Al apból medium rare-re sütjük, mert szerintünk így tökéletes. De crispy chicken burgert, tépett mangalica burgert és vegaburgert is találsz az ...
Halászkert Étterem Balatonfüred
Balatonfüreden, a megújult reformkori városrészben, a 71-es balatoni főút és a Zákonyi Ferenc sétány kereszteződésénél található a település egyik legrégebbi, legpatinásabb étterme. A Halászkert az 1940-es években már nagy népszerűségnek örvendett a halételeket kedvelők körében. Ekkoriban még viszonylag kis ...
Balatoni Hal- és Borünnep Balatonfüred 2024. A város szezonnyitó gasztronómiai fesztiválja 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 20. (hétfő)
Bor, zene, gasztronómia. Igazi fesztiváli hangulat a parton. Újra Balatoni Hal- és Borünnep a sétányon, ahol ezúttal is a legjobb helyi borok kóstolhatók majd. Pünkösdkor igazi fesztiváli hangulat lesz a parton. Idén május 17-20. között rendezik meg a Balatoni Hal- és Borünnepet, amely a város ...
Balatonfüredi eseménynaptár 2024. Programok, rendezvények, fesztiválok 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Heti balatonfüredi moziműsor
Balatonfüredi 2024. évi programajánló. Balatonfüred egész évben változatos programokkal fogadja az ide érkezőket. A népszerű kisváros a Balaton északi partján rendkívül gazdag kulturális, bor-és gasztronómiai fesztiválokban, látnivalókban, Balatonfüred a magyar kultúra városa is. Nevezetes kulturális intézményei ...
Szomszédnéni Produkciós Iroda előadások 2024. Fellépések és online jegyvásárlás 2024. július 20. (szombat)
A Szomszédnéni Produkciós Iroda estjei, fellépései országszerte online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat 2001-ben alakult, tagjai Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs. Ők a Showder Klub , a Comedy Central és a Rádiókabaré állandó fellépői, 2011-ben ...
Mogács Dániel Dumaszínház előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 21. (vasárnap)
Mogács Dániel fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel. Színésznek készült, és ennek ellenére az is lett. Gyerekként talán ő volt az egyetlen, aki szerette volna E.T.-t valóban a Földön kívül tudni. A művészet nem csak szívügye, de genetikailag kódolt öröksége is.
Musimbe Dennis Dumaszinház 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 24. (szerda)
Musimbe Dávid Dennis estjei és fellépései 2024. Online jegyvásárlás! Musimbe Dávid Dennis az első afro magyar humorista egyenesen az ötödik kerületből. Lakatos László kollégájával több sikeres közös estet tartottak, tartanak.
Női stand-uposok előadásai 2024. Ács Fruzsina előadásai a Dumaszínházban online jegyvásárlással 2024. július 20. (szombat)
Ács Fruzsina stand up műsorai, fellépései a Dumaszínház keretein belül, online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Egy 92’ – es évjáratú hölgy, akit könnyebb megkerülni, mint átugrani mert, hogy elég magas. Ács Fruzsina a Showder Klub és a Rádió kabaré állandó szereplője. Sok városban járt már, ...
Kőhalmi Zoltán fellépések 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 19. (péntek) - 2024. július 20. (szombat)
Kőhalmi Zoltán fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel. A szatirikus és humoros műfaj kiemelkedő képviselője, Kőhalmi Zoltán várja az érdeklődőket. Ahogy szülővárosában, Szentesen sokan ismerik, Kőhalminé Zolika azonban nem a dumaszínpadon kezdte a pályát. A Karinthy-gyűrűvel kitüntetett, pályaelhagyó ...
Litkai Gergely Dumaszínház előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 19. (péntek)
Litkai Gergely a Dumaszínház társulatának tagja. Főszerkesztő, író, konferanszié, író és forgatókönyvíró, a magyar stand-up comedy egyik megteremtője és sikeres előadója. Végzettségét tekintve jogász. Háttérember, aki azért a fényre is vágyik. Tévés, rádiós, álhírportálos ötletgazda.
Lovász László Dumaszínház előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 24. (szerda)
Lovász László Dumaszínház fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Több Dumaszínházas kollégája fellépésén is közreműködik mint műsorvezető. Emellett a Duma Aktuál és Four stars előadások rendszeres fellépője.
Janklovics Péter Dumaszínház előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 23. (kedd) - 2024. július 24. (szerda)
Janklovics Péter előadások online jegyvásárlási lehetőséggel. A Kisherceg tudósa, a Revizor, járási orvosa, idegbeteg, tolószékes rendező, zeneakadémiai oktató, és a Sziget arca is volt már. Egy ember, akiben számtalan személyiség találkozik most már a dumaszínpadon is. Színész, humorista, performansz-harcos, ...
Pünkösdi wellness hosszú hétvége Balatonfüreden, uszodahasználattal az Akadémia Sporthotelben 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 20. (hétfő)
Pihenjen a májusi hosszú hétvégén a Balatonnál! Pünkösdi wellness feltöltődés Balatonfüreden svédasztalos félpanziós ellátással, városi uszoda és szaunavilág használattal, fakultatív programokkal az Akadémia Sporthotelben. Ha szereti az aktív időtöltést, szállodánkban van lehetőség kerékpár, e-bike ...
Gasztro hétvége Balatonfüred, Pünkösdi gasztro hétvége a felnőttbarát Aura Hotelben 2024. május 16. (csütörtök) - 2024. május 20. (hétfő)
Gasztro hétvége Balatonfüreden - Pünkösdi gasztro és wellness pihenés 2024. május 16-20. között az Aura Hotelben. Ez a tavaszi ünnep egy remek alkalom arra, hogy élményeket gyűjtsön Balatonfüreden, az Aura Hotelben. Gyermekmentes szállodánkban garantált a wellness feltöltődés. A balatonfüredi BALATONI HAL- ...
Vasárnapi wellness akció Balatonfüreden az Aura Hotel felnőttbarát szállodában 2024. május 19. (vasárnap)
Vasárnapi wellness akció - Készülj fel a hétre a balatonfüredi Aura Hotel Lazy Sunday csomagjával. Wellness kikapcsolódás, pure spa szolgáltatások a város felnőttbarát szállodájában a Balaton északi partján. Teljes ellátás és késői hazaindulás - mi kell még a tökéletes pihenéshez.
Balatonfüredi programok 2024. május 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 31. (péntek)
Májusi programajánló Balatonfüred
Balatonfüredi fesztiválok, kulturális, művészeti és sportesemények, gasztronómiai programok, koncertek. Balatonfüred egész évben színes programokat kínál a helyi lakosoknak, üdülőtulajdonosoknak, és természetesen a nyaraló, és hétvégi pihenő vendégeknek is. A helyi programszervezők kulturális és gasztronómiai ...
Kisfaludy Galéria programok 2024 Balatonfüred 2024. május 8. (szerda) - 2024. május 26. (vasárnap)
A Kisfaludy Galéria a reformkori városrészben, a Tagore sétány és a hajókikötő mellett várja a művészetek barátait. A Galéria épületét az 1800-as években a tihanyi Bencés Apátságtól Neumann Lázár bérelte, az épület vendéglő volt. 1914-ben megkezdték a vendéglő `mozgó színházzá` alakítását, azaz mozi ...
Balatonfüredi kiállítások 2024. Időszaki kiállítások Balatonfüred múzeumaiban, galériáiban 2024. május 8. (szerda) - 2024. május 26. (vasárnap)
Irázi-Ökrös Géza: Visszaemlékezés című kiállítása
Balatonfüreden kiállításokkal várják a művészet kedvelőit több helyszínen. Időszakos és állandó kiállítások az alábbi kiállítóhelyeken látogathatók: Vaszary Galéria, Kisfaludy Galéria, Városi Múzeum, Városi Helytörténeti Gyűjtemény, Arácsi Népház és Kiállítóház, Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, Lipták ...
Balatonfüredi programok 2024. június 2024. június 1. (szombat) - 2024. június 30. (vasárnap)
Júniusi programajánló Balatonfüred
Balatonfüredi nyári fesztiválok, kulturális, művészeti és sportesemények, gasztronómiai programok. Családi és gyermekprogramok, zenés események, rendezvények minden műfajban a Balaton északi partján, Balatonfüreden. Minőségi kikapcsolódás, természeti szépségek, állandó és ismétlődő kulturális programok, ...
Májusi esküvő Balatonfüred történelmi városrészében található romantikus szállodánkban 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 31. (péntek)
Májusi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden, az Astoria Hotelt. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. ...
Júniusi esküvő balatoni szállodánkban, Balatonfüred történelmi városrészében 2024. június 1. (szombat) - 2024. június 30. (vasárnap)
Júniusi esküvő helyszínének javasoljuk szállodánkat Balatonfüreden. Mindent egy helyen tudunk biztosítani az esküvő megrendezéséhez. Helyszínt, étkezést és szállást is az ifjú párnak és a násznépnek. A Hotel elegáns étterme kiválóan alkalmas esküvői ebédek, vacsorák lebonyolítására. Csodálatos álomesküvője ...
Balatoni nyaralás hétköznapokon Balatonfüreden, uszodahasználattal az Akadémia Sporthotelben 2024.06.14. (péntek) - 2024.08.31. (szombat)
Balatoni nyaralás Balatonfüreden az Akadémia Sporthotelben a nyári hétköznapokon büféreggelivel és vacsorával, valamint a Városi Uszoda és Szaunavilág használatával. Ne maradjon le az élményekről, Önt is várja a balatoni nyár!