Babits Mihály Emlékház Esztergom
Ez a kis házacska volt Babits Mihály költő nyaralója Esztergomban. Minden ide látogató kedves vendég megcsodálhatja a költő bútorait, berendezési tárgyait, műveit,kéziratait, fotókat a családjáról és a barátokról. A tornácon egy autogramfalat is találunk, amit a költő híres barátai, ismerősei, ide látogató vendégei láttak el kézjegyükkel. Babits Mihály 1924-ben kezdte nyarait Esztergomban tölteni.
Esztergomban 2009. május 7-én 14 órakor megnyílt új, állandó kiállítás Babits Esztergomban töltött éveire (1924-1941) emlékszik, azokat kívánja feleleveníteni korabeli fényképfelvételek és dokumentumok alapján a hely hangulatától nem idegen audiovizuális eszközök bevonásával. Török Sophie-nak, a költő feleségének és több neves kortársuknak köszönhetően gazdag fényképanyag maradt fenn az esztergomi évekről. A kiállítás Babits Mihály-díjas muzeológusa, Tóth Franciska és látványtervezője, belsőépítésze, Ágoston István, egy olyan komplex látogatói élmény megteremtésére törekedtek, amelyben a kép, a szöveg és a hang egységes egészet alkot. A ház korabeli külső-belső festői díszítését, feliratait, értékes képeit a ház építészeti felújítása során Springer Ferenc restaurálta. A hanganyag is újszerű, hiszen egy olyan egyedi, csak a helyszínen meghallgatható összeállítás készült, amelyben a hely szellemét idézve Babits Esztergomban írott műveit rangos, elismert művészek: Maronka Csilla, Radó Denise, Sudár Annamária, Bács Ferenc, Blaskó Péter, Pusztaszeri Kornél, Horányi László, Simon Péter A Babits Mihály Emlékház örökös hangjaiként szólaltatják meg.
Belépőjegy:
• felnőtt: 1500 Ft
• diák és nyugdíjas: 750 Ft
2024.04.01 - 2024.10.31 |
Vadkacsa Büfé Kerek-tó Esztergom
Sültek, halételek, hamrurgerek, de desszerteket is szerepelnek a kínálatban.
Vaskapu Étterem Esztergom
A Vaskapu csúcsán álló helyi építészeti örökség védelem alatt álló menedékház 1914 áprilisában épült. 2012 decemberében a felújított Esztergomi Brilli Gyula Menedékház újból fogadja minden kedves látogatóját. Változatos étlappal és italválasztékkal állunk vendégeink rendelkezésére.
Esztergomi programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események 2024. május 25. (szombat)
Gyereknap
Esztergomi programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben. Kiállítások, koncertek, színházi előadások, fesztiválok, múzeumi foglalkozások, gasztronómiai rendezvények, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja az ...
Gyermeknap Esztergom 2024 2024. május 25. (szombat)
Gyereknap Esztergomban a Mesekuckó Játszótéren 2024. május 25-én szombaton 10 és 13 óra között.
Prímás Pince programok 2024 Esztergom 2024. május 24. (péntek)
Ünnepeljük együtt a Sötétkapu építésének 200. évfordulóját a PP POP UP-on!
Az esztergomi Bazilika alatt található Prímás Pince Éttermünk sikeresen ötvözni a nemzeti hagyományokat a modern gasztronómiai elemekkel. A különböző tájjellegű konyhai stílusok harmonikus egysége biztosítja az állandó megújulást a konyhánk számára. Az étterem melletti boralagútban a Kárpát-medence ...
A Művelődés Háza Esztergom programok 2024 2024. november 17. (vasárnap)
A Művelődés Háza Esztergom programok, melyek között megtalálhatók színházi előadások, koncertek, kiállítások, tanfolyamok, ismeretterjesztő előadások, táncos produkciók, vetítések, klubfoglalkozások közösségi összejövetelek.
Leander Kills fellépések, koncertek 2024 2024. június 28. (péntek)
Leander Kills koncertek országszerte 2024-ben. A magyar metálegyüttes számos koncerten, fesztiválon lépett már fel megalakulása óta. Népszerűségük a mai napig kitart. Igényes zenéjükkel garantálják a színvonalas koncertélményt.
Gryllus Vilmos koncertek 2024 2024. május 25. (szombat)
SZENTGYÖRGYMEZŐ
Gryllus Vilmos Kossuth-díjas magyar zenész, előadóművész, zeneszerző. 1996-tól ismét elsősorban gitárosként muzsikál a Kalákával, részt vesz a felnőtteknek szóló koncerteken, a lemezfelvételeken, a külföldi turnékon szerte a világban, de gyerekelőadásait, melyeknek elsődleges célja a közönséggel való ...
Esztergomi Piac programok 2024 2024. május 26. (vasárnap)
Gyereknap&Kipakoló Esztergom
Esztergomi piac programajánló. Piaci forgatag, gasztroestek, mulatságok, gyereknap, tematikus vásárok várják a látogatókat. Piac napok: szerda, péntek és szombat. Minden hónap második vasárnapján Régiségvásár. Júniustól hétköznaponként bővített nyitvatartással, keddtől péntekig 06.00-17.00-ig várjuk ...
Esztergomi nyári programok 2024. Nyári tábor a Duna Múzeum 2024. július 1. (hétfő) - 2024. július 5. (péntek)
A Duna Múzeum az állandó és időszakos kiállítások mellett nagy hangsúlyt fektet a gyerekek és fiatalok környezettudatos nevelésére. Nyári táborunk a 7-12 éves korosztálynak kínál egyszerre szórakozási és játszva tanulási lehetőséget. Célunk, hogy ismerkedjenek a víz tulajdonságaival, a ...
Duna Múzeum programok 2024 Esztergom 2024. július 1. (hétfő) - 2024. július 5. (péntek)
Nyári tábor a Duna Múzeumban!
Esztergom egyik legnépszerűbb közgyűjteményi intézménye, a Duna Múzeum a Kölcsey utcában található. Az 1730-ban épült egykori káptalani ház kitárja kapuit a folyók, tavak, a vízi világ és hajózás témakörei iránt érdeklődők előtt. A Duna Múzeum célja, hogy az általános humán, természettudományos és műszaki ...
Pogány Induló 2024. Koncertek, fellépések 2024. szeptember 28. (szombat)
Pogány Induló koncertek 2024-ben országszerte.
Esztergomi Bazilika szentmisék 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Az Esztergomi Főszékesegyházban a hét minden napján lehetőség van szentmisén való részvételre a nyári-, illetve a téli időszámításnak megfelelően, melyre szeretettel hívjuk és várjuk a híveket, Istent keresőket! Minden hónap első péntekjén a reggeli szentmise helyett 18:00, illetve téli időszámítás ...
Geoda Interaktív Ásvány- és Őslénykiállítás Esztergomban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Létrehoztunk egy kiállítást, mely elképzeléseink szerint újszerű módon közelíti meg az ásványok és ősmaradványok megismerését. A résztvevők aktív közreműködésével barangoljuk be 500 m2-es ,,bányánkat”. Egy vetítőterem, három ásványokkal és három ősmaradványokkal berendezett terem várja a csoportokat. ...
Adventi vásár Esztergom 2024 2024.11.29. (péntek) - 2024.12.22. (vasárnap)
2024. november 29. és 2024. december 22. között újra ünnepi fénybe borul a város szíve, a Széchenyi tér. Advent négy hétvégéjén kulturális, zenei és családi programokkal, kézműves vásárral és sokszínű gasztronómiai kínálattal várjuk az ünnepi hangulatra vágyó közönséget. Jéghoki, curling bemutatónap és ...
Kiállítás Esztergom 2024. VÍZEUM - Páratlan gyűjtemény a víz és az ember kapcsolatáról 2024.03.01. (péntek) - 2024.12.31. (kedd)
Páratlan gyűjtemény és tudásanyag digitális köntösben - új állandó kiállítás, a VÍZEUM! A Duna Múzeumban érdekes kiállításra várjuk a látogatókat. Az új kiállítás hagyományos és modern technikákat ötvözve mutatja be a víz életünkben betöltött szerepét, számtalan felhasználási módját. Megjelenik benne a ...
Vasárnapi wellness kikapcsolódás a Dunakanyarban, 1 éjszaka az esztergomi Bellevue Hotelben 2024. május 26. (vasárnap)
Vasárnapi wellness csobbanás Esztergomban a Bellevue Hotelben. 1 éjszakás csomagajánlatunk félpanziós ellátást és korlátlan wellness részleg használatot tartalmaz. Sőt, hogy a feltöltődés teljes legyen, szállóvendégeink díjmentesen használhatják wellness részlegünket a szoba elfoglalása előtt vagy elhagyása ...
Romantikus pihenés Magyarországon, Dunai élmények az esztegomi Bellevue Wellness Hotelben 2024.03.01. (péntek) - 2024.12.23. (hétfő)
Romantikus pihenés Magyarországon - Fedezze fel a kényelmet és a wellness pihenés páratlan élményét az esztergomi a Bellevue Hotelben! Két éjszakás Dunai élmények csomagajánlatunk garantáltan felejthetetlen kikapcsolódést kínál Önnek és párjának egyaránt.
Nyugdíjas üdülés Esztegomban, páratlan környezetben a Duna-parti Bellevue Hotelben 2024.03.01. (péntek) - 2024.06.16. (vasárnap)
Kedvezményes nyugdíjas ajánlatot kínálunk szépkorú vendégeinknek Esztergomban a Bellevue Hotelben. Engedjen a csábításnak és pihenjen különleges Csendes Kikapcsolódás csomagunkkal, mely kifejezetten nyugdíjas vendégeink számára készült, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagítsa pihenését! Esztergom számos ...
Belföldi wellness szállás Esztergomban előfoglalási akcióval a Bellevue Hotelben 2024.03.01. (péntek) - 2024.06.16. (vasárnap)
Belföldi wellness szállás a tavaszi szezonban előfoglalási akcióval az esztergomi Bellevue Hotelben. Tavasz közeledtével mi sem lenne jobb, mint egy pihentető hétvége vagy egy emlékezetes pihenés a csodálatos Bellevue Hotelben. És most itt a tökéletes alkalom, hogy még előbb lefoglalja kikapcsolódását! ...
Osztálykirándulás program 2024. Ősmaradvány gyűjtés a Gerecse-hegységben Tardoson 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Ősmaradvány gyűjtő osztálykirándulás a Gerecse-hegységben Tardoson!
Kökörcsin Erdei Iskola programok 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Kökörcsin Erdei Iskola a központja a Nemzeti Park helyi környezeti nevelésének, aminek keretében iskolai csoportok, egyesületek, turistacsoportok számára kínálunk programokat a ma már természetvédelmi oltalom alatt álló volt katonai gyakorlótéren.