Nyereményjáték
Játsszon és nyerjen!
Bányászattörténeti Múzeum
Hotel Szieszta Sopron - Várjuk a Lövérekben
KeSzeCsüSzoVa
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Bányászattörténeti Múzeum

Rudabányán jött létre és működik hazánk egyik legnagyobb bányászattörténeti gyűjteménye.

További információk


Még több a településen (Rudabánya):

Állandó kiállítás:

  • bányaművelési módok
  • bányászattörténet
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye bányászata
  • Magyarország ásványai
  • Földvári Aladár geológus emlékkiállítása
  • ércbányászat története
  • magyar ásványbányászat története
  • egy régi bányaműhely szerszámai

A Borsod–Abaúj–Zemplén megyében, Kazincbarcikától 18 km-re északra fekvő Ruda-bánya, pontosabban a községtől északkeletre húzódó kicsiny Rudabányai-hegység hazánk, de talán egész Európa egyik legrégibb bányahelye. Másodlagosan keletkezett rézásványokat is rejt? üledékes vasérctelepe eredetileg több helyen a felszínre bukkant, így már a vidék első lakói rátaláltak, és megkezdték kiaknázását, hasznosítását.

Az őskőkor embere az eszközkészítéshez szükséges kőnyersanyagot és a kultikus célokra nélkülözhetetlen – a barnavasérc mállásából származó – vörös festékföldet „termelte”. Az újkőkori népesség felismerte a szerteszét heverő, ágas-bogas termésréz alakíthatóságát, előnyös tulajdonságait, és ebből az „istenadta” fémből már Kr. e. 5500 táján árakat, tűket kalapált, más rézásványokból pedig (azurit, malachit) ékszereket csiszolt, festékport őrölt. Az újabb kutatások valószínűsítik, hogy a Kárpát-meden­cében előkerült korai rézleletek jelentős részének alapanyaga Rudabányáról származott. A réz- és bronzkorban a termésréz bányászata egyre intenzívebb lehetett, amire a környéken előkerült nagyszámú fémeszköz-leletből következtethetünk. A hatalmas vasérc-előfordulás első hasznosítói minden bizonnyal a szkíták (Kr. e. 6-5. sz.), majd közvetlenül utánuk a kelták voltak (Kr. e. 4-2. sz.).

A Kr. u. 7-8. század táján jelentek meg a vidéken a szlávok, akik évszázadokig művelték a vasérctelepet, és kis bucakemencéikben nyersvasat olvasztottak, nem csak Rudabányán, hanem a Sajó-Bódva köze több más pontján. A Ruda név is tőlük ered, jelentése az ószlávban ’érc, vasérc’. Eleinte csak a bányára vonatkozhatott, később azonban átvitték az érclelőhely szomszédságában kialakult Árpád-kori településre, amelynek első okleveles említése 1299-ből ismeretes. A rudabányai bányászat virágkora a 14-15. századra esett, amikor is gazdag réz- és ezüsttartalmú ólomérc-bányái révén hamar városi rangra emelkedett az időközben német ajkú polgársággal betelepített helység. Napjainkig fennmaradt a bányászszerszámokat is ábrázoló 14. sz.-i ezüst várospecsét (az eredeti a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona), valamint a kora- és későgótikus elemeket egyaránt őrző – a törökdúlás során harmadára csonkult – református templom.

A 16. sz.-ban részben az érckészletek, és ezáltal a jövedelmezőség csökkenése, részben más okok következtében hirtelen hanyatlásnak indult a termelés, s a virágzó bányaváros néhány évtized alatt jobbágyfaluvá süllyedt. Ezt követően több mint három évszázadig csak időnként folyt itt jelentéktelen bányászati tevékenység, illetve kutatás (pl. a Gvadányi-család rézbányászata a 17-18. sz. fordulóján, a bükki vashámor-tulajdonosok érctermelése a 18. sz. derekán, a kincstár próbálkozása az 1860-as, 70-es években). 1880-tól 1985-ig külszíni nagyüzemű vasércbányászatáról volt nevezetes a község. Napjainkban gipszet fejtenek a közeli Alsótelekes határában, őrizve a bányászat évezredekre visszanyúló hagyományát.

A fentiek ismeretében nem lehet véletlen, hogy Rudabányán jött létre és működik hazánk egyik legnagyobb bányászattörténeti gyűjteménye.

Meglepően korai az első adat, amely a különleges dolgok iránti érdeklődésről tudósít a településen. F. E. Brückmann wolfenbütteli német orvos és természettudós 1724-ben Rudabá-nyát is felkereste. A világ ásványlelőhelyeit bemutató munkájában (Magnalia Dei in locis subterraneis, 1727) azt írja, hogy a grófné, az itteni rézbánya tulajdonosa (a nevét nem említi, de nyilván Gvadányi Sándornéról van szó) gyűjti a bányájából előkerülő legszebb rézásványokat. Birtokában van például egy csodálatos termésréz-példány, amely tiszta (azaz felületét nem borítja zöld oxidréteg) és olyan az alakja, mint egy szőlőfürtnek. Később, a nagyüzemi vasércbányászat megindulása után gyakran bukkantak napvilágra figyelemre méltó leletek: különböző korokból származó, elsősorban a hajdani bányaművelés hagyatékát képező tárgyak, érdekes ősmaradványok és páratlanul szép ásványok. Többségük eleinte sajnos elkallódott, de miután Kállai Géza vette át a bánya irányítását (1920), az irodájában e célra szolgáló vitrinbe kerültek a termelés közben talált „kincsek”. A két évtizeden át nagy gonddal és szakértelemmel összeállított kis kollekció szerencsére átvészelte a II. világháborút, és több múzeum anyagába beépülve napjainkig fennmaradt.

1955-ben ünnepelték Rudabányán az újabbkori érctermelés kezdetének 75. évfordulóját. A jubileum alkalmából a helyi műszaki értelmiség legjobbjai alkalmi kiállításon mutatták be a település bányászatának hazánkban egyedülálló históriáját. A kezdeményezés nagy sikert aratott, aminek hatására felmerült az igény: alakítsák állandó helytörténeti bányászati gyűjteménnyé az ideiglenesnek szánt kiállítást. Az óhajt tett követte. Az üzemi hivatalházban gondosan őrzött, időközben újabb leletekkel bővült Kállai-gyűjtemény adta a tárlat magját, amit a bánya raktáraiból előkeresett, régóta használaton kívül levő szerszámokkal, eszközökkel, továbbá a bányászcsaládok által ereklyeként őrzött, nemzedékről nemzedékre hagyományozódott értékes tárgyakkal egészítettek ki. Mindezekhez gazdag fotó- és dokumentumanyag társult. A szakszerűséget Szabó György régész, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa biztosította, aki a gyűjtés és a rendezés munkáját irányította, s ő készítette el a forgatókönyvet is. Az anyagot az akkor Petőfi, ma Gvadányi Művelődési Ház egyik földszinti termében helyezték el. A megnyitót az 1956. évi Bányásznapon, szeptember 3-án tartották meg. (Szerencsére Szabó György egy szakfolyóiratban részletes ismertetést közölt a tárlatról, amely a maga nemében az első volt Magyarországon, és néhány fénykép is fennmaradt róla.) Szintén a 75. évfordulóra kívánták megjelentetni a máig példaértékű Rudabánya ércbányászata című monográfiát, de ez csak később, 1957-ben hagyta el a nyomdát.
A jól sikerült, ízléses kiállítást kezdetben nagy érdeklődés kísérte, a helybeliek büszkék voltak múltjuk megmentett emlékeire. De ahogy ilyen esetekben lenni szokott, az idő múlásával fokozatosan csökkent a figyelem, lanyhult a törődés. Az 1950-es évek végén a gazdátlanul porosodó anyagot átköltöztették (értsd: szakszerűtlenül bezsúfolták) az újonnan létesített bányaüzemi fürdő és iroda épületének egyik helyiségébe, s úgy tűnt, hogy végleg kihunyt a községben a gyűjteményt létrehozó lelkesedés lángja. Szerencsére nem így történt.
1960-ban Murvay László (1918–1984) személyében új vezető került az akkor jelentős fejlődés előtt álló rudabányai vasércbánya és ércdúsító üzem beruházási osztályának élére. A nagy mőveltségű műszaki szakember szinte azonnal felfigyelt a raktárban szunnyadó kiállítás értékes relikviáira, melyek hatására tanulmányozni kezdte a bányászat és a kohászat emlékeit a térségben. Hivatali elöljárói (Bics István vasércbánya-igazgató és Papp Bálint budapesti vállalatvezető) támogatásával hozzálátott a gyűjtemény rendbetételéhez, újjászervezéséhez. Néhány év alatt jelentősen gyarapította a már meglevő anyagot, miközben érdeklődése fokozatosan kiterjedt a történelmi Magyarország egészének érc- és ásványbányászatára. A lokális kiállítás így alakult idővel regionális, majd országos jellegűvé. Munkájához kiváló hazai és külföldi szakemberek (dr. Faller Jenő, dr. Korek József, Kiszely Gyula, V. Kirnbauer, J. Majer és mások) segítségét nyerte meg. Tanácsaikra építve a gyűjteményt Érc- és Ásványbányászati Múzeum néven saját épülettel rendelkező országos gyűjtőkörű intézménnyé fejlesztette, amelynek igazgatójává természetesen őt nevezték ki (eleinte bányaüzemi feladatain túl csak mellék-, majd 1977-től főállásban látta el ezt a tisztséget). Az avatóünnepségre a Rudabánya bányavárossá nyilvánításának 600. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében az 1965. évi Bányásznapon került sor. Murvay László nevéhez fűződik a múzeumépület bővítése 1967-ben, a föld alatti bemutatóhely építése 1969-ben és a különálló ásvány- és őslénytár létesítése 1980-ban. Néhány nagy múltú bányásztelepülésen – Telkibányán, Nagybörzsönyben és Recsken – filiálékat hozott létre. Ez volt a felállás több mint negyedszázadon keresztül, miközben 1990-től – a korábbi fenntartók, a bányavállalatok megszűnése miatt – a működtetést alapítványi formában kellett megoldani.

2006. március 1-től jelentős változás következett be a múzeum életében: hosszas előkészítő munka után a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság kebelébe került. Az új helyzetnek megfelelő átrendezés előtt a kiállító-épület és környezete is teljesen megújult, s a most már Megyei Bányászattörténeti Múzeumnak nevezett intézmény 2006. szeptember 1-től ismét várja a látogatókat.

Forrás: Rudabánya

 

2016.01.01 - 2016.12.31

Még több a településen (Rudabánya):

◄ Vissza

Partnereink: Interticket - jegy.hu Observer