Bio Tanya Kiskunfélegyháza. Kamilla Vendégház
Az Alföld közepén, Kecskemét és Kiskunfélegyháza közötti romantikus tanyavilág szívében várjuk kedves vendégeinket. A tanya békés nyugalmat nyújt, akár két család részére is.
Bio Tanya – Kamilla Vendégház
A ház kedvező fekvésű. Műút mellett, autópályától 4 km-re, Kiskunfélegyházától 7 km-re, csendes környezetben található. A közelben több helyen ellenőrzött biogazdálkodás folyik, ahonnan igény szerint zöldség-gyümölcs beszerezhető. Ezen a tanyán is bio-módon termesztjük a gyümölcsöt. Vendégeink kérésére akár az egész tanyát át tudjuk adni egy-egy nagyobb családi, baráti, vagy céges rendezvény céljára. Teljesen felszerelt konyha és étkező áll vendégeink rendelkezésére. Igény esetén étkezést is biztosítunk.
Férőhelyek:5 szobában összesen 10 fő (+pótágy lehetőség)
Felszereltség:
- központi fűtés
- színes televízió
- parkosított kert
- bográcsozó/szalonnasütő hely
- kemence és sparhelt
- parkoló az udvarban
Szolgáltatások:
- idegenvezetés
- túravezetés
- vendégkíséret
- programszervezés
- turista információ
- rendezvény szervezés
- gyermekfelügyelet
- tájjellegű ételek készítése, akár együtt a vendéggel
- biokert látogatás
- OTP SZÉP-kártyát elfogadunk!
Forrás: a vendégház honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Fodor Cukrászda Kiskunfélegyháza
Kiskunfélegyháza legismertebb sétáló utcáján található cukrászdánk méltán jogosult a `kiskunfélegyházi főtér cukrászdája”` elnevezésre. Cukrászdánk adalékanyag mentesen készíti termékeit. A krémes a specialitásunk!
Kulacs Vendéglő Kiskunfélegyháza
A Kulacs Vendéglő régi múltra visszatekintő Kiskun vendéglő, ahol családias vendégszeretettel találkozunk. Kisebb-nagyobb termek családi és csoportos rendezvényeknek adnak helyet. Igazi magyaros ízekkel fogadjuk 100 fő férőhelyig vendégeinket.
Sirius Club Étterem-Pizzéria Kiskunfélegyháza
Igyekeztünk megteremteni a lehetőséget, hogy akár reggelire, ebédre, vacsorára betérő gyermekes családok, baráti társaságok, akár a nyugodtabb légkörre vágyó idősebb korosztály is kellemesen érezhesse magát.
Csík Zenekar koncertek 2024 2024. szeptember 13. (péntek)
A Magyarországon több tíz éve működő együttes elsősorban a magyar népzene hiteles tolmácsolója. Az utóbbi néhány évben olyan zenei utat választottak, amely lehetőséget ad arra, hogy minél több embernek adjon a népzene váratlan, de kellemes élményt. Bátran mondhatjuk, hogy a népzene és a könnyű ...
Kiskunfélegyháza programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 26. (vasárnap)
VÁROSALAPÍTÓK HETE HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS KULTURÁLIS FESZTIVÁL
Kiskunfélegyháza Bács-Kiskun vármegye egyik fontos települése, a Kiskunság központja. Egykori mezőváros, Petőfi városaként is ismert. Itt található a Félegyházi Termál Parkfürdő vagy a Móra Ferenc Emlékház. Programok, események, fesztiválok, rendezvények Kiskunfélegyházán.
Curtis koncert 2024. Helyszínek és időpontok 2024. augusztus 19. (hétfő)
Curtis koncertek 2024-ben. Zenei stílusa változatos, különböző műfajokat ötvöz, beleértve a hiphopot, poppot és a rapet. Számos slágert jegyez, több magyar ismert előadóval is együttműködött karrierje során. Hamar népszerűvé vált a hazai könnyűzenei szcénában. Koncertjeit mindig nagy érdeklődés övezi. ...
Cirkusz Kiskunfélegyháza 2024. Utazó cirkusz előadások 2024. május 28. (kedd) - 2024. május 29. (szerda)
A Magyar Nemzeti Cirkusz tavaszi turnéja
A cirkuszi karaván egy külön kis város, a cirkusz munkatársai és a zenészek mellett rengeteg,a műsorszámokban szereplő állat is utazik a társulattal együtt. Jellemzően minden évben tavasztól őszig turnéznak a társulatok országszerte. Cirkuszi előadások Kiskunfélegyházán.
Kiskunfélegyháza Advent 2024 2024.11.30. (szombat) - 2024.12.24. (kedd)
Adventi programok Kiskunfélegyházán.
Országos Állat- és Kirakodóvásár Kiskunfélegyháza 2024 2024. június 9. (vasárnap)
A hagyományoknak megfelelően, minden hónap második vasárnapján országos állat- és kirakodóvásárt tartanak Kiskunfélegyházán.
Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó 2024 Kiskunfélegyháza 2024. augusztus 7. (szerda) - 2024. augusztus 11. (vasárnap)
X. Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó Kiskunfélegyházán 2024. augusztus 7-11. között a Parkerdőben.
Libafesztivál 2024 Kiskunfélegyháza 2024. szeptember 13. (péntek) - 2024. szeptember 14. (szombat)
XXV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál 2024. szeptember 13-14. között. A kiskun régió egyik legjellegzetesebb, legsajátosabb gasztronómiai fesztiválja a Kiskunfélegyházi Libafesztivál. A környéken több évszázados múltra tekint vissza a lúdtartás, s ehhez igazodott a környék gasztronómiája is.
Kiskun futás 2024 Kiskunfélegyháza. Petőfi Emlékfutás 2024. május 25. (szombat)
Petőfi Emlékfutás Kiskunfélegyháza belvárosában, a Petőfi emlékhelyek érintésével 2024. május 25-én 9:00 órától.
Félegyházi napok 2024 Kiskunfélegyháza 2024. augusztus 19. (hétfő) - 2024. augusztus 20. (kedd)
A Félegyházi Napok rendezvénysorozat 2024. augusztus 19-én és 20-án több helyszínen várja a látogatókat változatos programokkal, esténként élő nagykoncertekkel, kitelepült kézműves sátrakkal, vendéglátó egységekkel, borutcával, vidámparkkal.
Petőfi Sándor Városi Könyvtár programok 2024 Kiskunfélegyháza 2024.04.08. (hétfő) - 2024.05.31. (péntek)
A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban előadásokkal, könyvbemutatókkal, családi programokkal, ismeretterjesztő eseményekkel, gyermekfoglalkozásokkal várják a látogatókat. A könyvtár küldetését egy elkötelezett és hiteles, a köz bizalmát élvező intézményként valósítja meg, folyamatosan ...
Kiskunfélegyháza Piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Piac Kiskunfélegyházán. Várják a vásárlókat a Pázmány utcai piacon és a Béke téri piacon is az eladók egész évben.
Kiskun Múzeum
A múzeumot Kiskunfélegyháza városa alapította 1902-ben. A Kiskun Múzeum az egykori Kiskun Kerületi kapitányság székházában működő muzeális intézmény. Mint területi múzeum elsősorban Kiskunfélegyháza és környéke, valamint a történeti Kiskunság kulturális javait, kulturális örökségének emlékeit kutatja ...
Móra Ferenc Emlékház
Ebben az apró, alföldi nádtetős kis házban született Móra Ferenc, 1879. július 19.-én a család nyolcadik gyermekeként. Úgy emlegette ő maga is, hogy szomorú vigasztalóként érkezett a Móra-családba, hiszen a szülők még az előző Ferikét gyászolták, ezért is kaphatta ő a Ferenc nevet. A szülőházat 1972-ben ...
Petőfi Sándor Emlékház
Kiskunfélegyházán a Petőfi Sándor utca 7. szám alatti ház homlokzatán emléktábla hirdeti, „Itt töltötte gyermekévet Petőfi Sándor”. E ház helyén állt az nádtetős épület, amelyben a Petrovits család élt, amikor az édesapa mészárszék árendás volt a Kiskunság székhelyén. Az 1850-es években épült polgárház lett a ...