Debreceni Sportcentrum
A 2000-ben megalakult Debrecen Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. Debrecen város tulajdonában álló közhasznú szervezetként kezeli az Oláh Gábor utcai sportkomplexumot, a Debreceni Sportuszodát illetve a Hódos Imre Rendezvénycsarnokot. A társaság azzal a céllal jött létre, hogy a város ezen sportlétesítményeinek komplex menedzselésével aktívabb szerepet vállaljon a regionális illetve az országos sportéletben.
Remélem, hogy a 2000-ben jelentős átszervezésen átesett Debrecen Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft-t sokuknak valójában már nem kell bemutatnom, hiszen az elmúlt évek eredményei, eseményei magukért beszélnek.
A Debrecen sportéletében központi szerepet játszó létesítményeink több élvonalbeli csapatnak biztosítanak színvonalas felkészülési és versenyzési lehetőséget. Országos és nemzetközi tornák, világversenyek lebonyolításával is számos szakmai elismerést vívtunk ki magunknak. Az Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságra épült 8 sávos rekortánpályánk a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kiváló minősítését kapta. 2003 nyarán pedig már hivatalosan is az IAAF Elit Edzőközpontja lettünk.
A Debreceni Sportcentrum - 2009 óta Közhasznú Nonprofit Kft.-ként működve -2001-től tizenöt sportágban huszonegy világversenyt rendezett. A Sportcentrum országos és nemzetközi tornák lebonyolításával számos szakmai elismerést vívott ki magának, a többi közt az Ifjúsági Atlétikai Világbajnokság, az 1. IAAF Utcai Futó Világbajnokság, az I. Férfi és Női Egyéni Tornász Európa-bajnokság, a 6. Női Kézilabda Európa-bajnokság, a Tornász Világbajnokság, a Rövidpályás Úszó Európa-bajnokság, az öttusa Európa-bajnokság vagy például a Rövidpályás Gyorskorcsolya Világbajnokság is nagy sikert aratott bel- és külföldön egyaránt.
Az első VB óta már eddig is számos külföldi csapat tért vissza Debrecenbe edzőtáborozni, s bízunk abban, hogy a jövőben még többen választanak minket felkészülési, vagy akár versenyhelyszínnek is.
A Sportcentrum kapui természetesen a tömegsportokat, a mozgást kedvelő nagyközönség előtt is nyitva állnak. Mozgásszegény, elkényelmesedett életünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a sport ne csak az aktív profi sportolók életében játsszon szerepet, és ehhez méltó, a mai kor igényeit minden téren kielégítő sportlétesítményeket biztosítsunk.
További terveink között szerepel, hogy vállalati rendezvényekkel, csapatépítő feladatokkal, családi programokkal tovább színesítsük, és ezáltal minél szélesebb körben bemutassuk a Sportcentrum kínálta lehetőségeket.
Szolgáltatások
A Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. kezelésében lévő létesítmények sport és kulturális rendezvények igen széles palettáját kínálják. Ugyanakkor multifunkcionális jellegüknél fogva alkalmasak edzőtáborok, céges rendezvények, családi napok, iskolai kirándulások lebonyolítására is.
Létesítményeink:
- Debreceni Sportuszoda
- Sport Hotel***superior
- Oláh Gábor utcai Sportkomplexum
- Gyulai István Atlétikai Stadion
- FIFA-minősítésű, szabvány méretű műfüves labdarúgópálya
- teniszpályák
- sportcsarnok (tekepályával és Judo-teremmel)
- Hódos Imre Rendezvénycsarnok
A Szervezési, Marketing és Kommunikációs Osztály egyik fő feladata a rendezvények megszervezése, edzőtáborozások alkalmával kiegészítő sport-, kulturális, és turisztikai programok, valamint igény szerint szintfelmérő versenyek, edzőmérkőzések szervezése. A sportcsarnokokban a mérkőzések mellett lehetőség van koncertek, különböző szakkiállítások, bemutatók megrendezésére is. A létesítmények emellett rendszeresen otthont adnak szalagtűző ünnepségeknek.
Az Oláh Gábor utcai sportkomplexum területén, csendes, nyugodt környezetben található a Sport Hotel***superior, amely szolgáltatásainál és elhelyezkedésénél fogva kiválóan alkalmas edzőtáborozó csapatok, vagy akár az aktív, sportos pihenést választó szervezetek, családok kikapcsolódásának biztosítására. A Sport Hotel***superior és a sportkomplexum konferenciatermei remek helyszínéül szolgálnak különböző hazai és nemzetközi konferenciáknak.
Forrás: A sportcentrum honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
OEC- WEST Hostel Debrecen
Az OEC West és Medikus Hostel a debreceni Nagyerdőn, az Egyetemi Klinikák területén, nyugodt környezetben várja vendégeit. A hostel lakóegységeinek egy része a szorgalmi időszakban külföldi orvostanhallgatóknak biztosít szállást, ezért kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a hazájuktól távol élő ...
Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor Debrecen
Hajdú-Bihar megye természeti kincsekben, látnivalókban rendkívül gazdag terület. A megyeszékhely, Debrecen közelében található Vekeri-tó az Erdőspuszták kedvelt pihenő centruma és környéke sokszínű természeti látnivalót és felüdülési lehetőséget biztosít a látogatók számára.
Carol Art & Cafe
A Carol Gasztroműhely főzőiskola keretein belül lehetőség nyílik bekukkantani, s részese lenni a gasztronómia több ágazatának főzőkurzusaink és élményfőzéseink segítségével. Napjainkban egyre fontosabbá vált a minőségi fogyasztás. Mi nemcsak a húsimádóknak, hanem a vegánok, nyers vegánok számára is ...
Csokonai Étterem Debrecen
Söröző-Éttermünk a Csokonai Színházzal szemben található, klimatizált pincehelyiség, ahol különböző méretű és hangulatú termek állnak rendelkezésre csoportok fogadására, rendezvények lebonyolítására. Elkülönített, nemdohányzó helyiség is szolgálja a vendégek kényelmét. Ételválasztékunkban nemzetközi, és hagyományos ...
DG Italiano - Ristorante Bar Pizzeria
DG Italiano Ristorante Bar Pizzeria Debrecen szívében, autentikus olasz környezetben várja az olasz íz szerelmeseit. A tésztát minden formában imádjuk, pizzáink és desszertjeink különlegesek. Hiszünk a letisztult ízek erejében, éppen ezért a tengeri gyümölcseinket is egyszerűen, biofaszénen ...
Egri Borozó Borbarát Bár Galéria Debrecen
Történelmi borvidékekről származó borokat forgalmaznak, például egri és tokaji pincészetekből származókat. Galéria és rendezvényhelyszín is egyben.
Fandango Étterem Debrecen
Belvárosi étterem és rendezvényhelyszín. Napi menü minden nap, olcsó, finom, gyors! Hosszú évek tapasztalataival felvértezve a rendezvényszervezésben is jeleskedünk, 20-70 fős különtermeink alkalmasak céges, baráti rendezvények, valamint esküvők lebonyolítására.
Fapados Fogadó Panzió Debrecen
Fogadónk Debrecenben található a 47 számú főút mellett. Kedvező áron kínálunk szállást a városba érkezőknek. A szobákban kábel-tv,wi-fi internet, külön fürdőszoba található. Zárt udvaros parkolóval rendelkezünk amit vendégeink ingyen használhatnak. Ellátást igény szerint tudunk biztosítani. Ezen kívül ...
Flaska Vendéglő Debrecen
A Flaska vendéglőben a magyar vendéglátás hagyományait követem, a magyar ízlést, evési-ivási szokást kívánom kiszolgálni. Szűkebb hazánk – a cívis város a hajdú, a bihari és sárréti területek – hangulatát, ízét próbálom visszahozni.
Gold Digger Bár Debrecen
Minőségi italok, egyedülálló környezet. Elkalauzolunk benneteket egy világba, melyben a múlt misztikumát és a jövő varázsát tárjuk fel.
Hamsza Étterem Debrecen
A Hamsza nyitásakor nem csupán Debrecen első kóser étterme került megnyitásra, hanem egyúttal egy modern belső térrel, nemzetközi inspirációkkal és friss fine dining koncepcióval is bemutatkozott a város gasztronómiai palettáján. Ezáltal új és izgalmas színfoltként jelenik meg a debreceni ...
Apolló Mozi programok Debrecen 2024 2024. május 3. (péntek) - 2024. május 23. (csütörtök)
Debrecen egyetlen art mozija, az Apolló Mozi 100 éve várja a mozirajongókat. Filmek, közönségtalálkozók, épületbejárások, tematikus programok várják a debreceni kulturális élet egyik központjában az érdeklődőket.
Vojtina Bábszínház műsora Debrecen 2024 2024. május 10. (péntek) - 2024. május 31. (péntek)
A Vojtina Bábszínház műsora elsősorban a magyar népmesékre, mondákra és a magyar klasszikusok alkotásaira épül, de válogatnak világirodalom nagy meseíróinak alkotásaiból is.
Debreceni Irodalom Háza programok, kiállítások 2024 2024. május 14. (kedd) - 2024. május 19. (vasárnap)
A Debreceni Irodalom Háza és a Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás egész évben változatos kulturális programokkal és kiállításokkal várja látogatóit. Állandó és időszakos kiállítások, ünnepi programok az egész családnak, kikapcsolódás, szórakozás, minden korosztálynak, Debrecenben!
Déri Múzeum kiállítások Debrecen 2024 2024. május 14. (kedd) - 2024. május 19. (vasárnap)
A Déri Múzeum Debrecenben állandó és időszakos kiállításokkal várja a művészetek kedvelőit egész évben. A Déri Múzeum Debrecen egyik legismertebb közgyűjteménye. A történeti formákkal épült múzeum – előtte Medgyessy Ferenc szobraival – Debrecen belvárosának kiemelkedő látványossága, a civisváros ...
Pünkösd Debrecen 2024. Ünnepi programok, események, rendezvények 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 20. (hétfő)
Pünkösdi virágvásár a Szepesi Kertészetben
Debreceni ünnepi pünkösdi programajánló.
Agykontroll tanfolyam gyerekeknek 2024 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 19. (vasárnap)
Tanfolyamok 7-10 éveseknek
A tanfolyam hatására a gyerek várhatóan magabiztosabb lesz, eredményesebben tud tanulni, képes megszüntetni fájdalmai zömét, betegség esetén gyorsabban meggyógyul, megtanulja céljait elérni, képes lesz megszabadulni rossz szokásaitól, képes jobb döntéseket hozni, nyugodtabb és energikusabb lesz. Ma ...
Aquaticum SPA Debrecen programok 2024 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 19. (vasárnap)
Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő több medencével és egyéb szórakozási lehetőséggel, valamint különböző programokkal várja vendégeit Debrecenben.
Természetbarát programok 2024 Debrecen 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 20. (hétfő)
Túraprogramok természetbarátoknak Debrecenben és környékén. Programajánló.
Debreceni Régiségvásár 2024. Idén 25 éve rendezik meg Debrecenben a méltán népszerű régiségvásárt! 2024. május 19. (vasárnap)
Idén 25 éves a Debreceni Régiségvásár! Márciustól minden hónap második és negyedik vasárnapján, reggel 7-től a Nagyerdei Stadionnál, a régiségek, műtárgyak körébe tartozó tárgyak, eszközök, pénzérmék, medálok, fegyverek, bútorok mellett antikváriusok is kínálják nem is oly régi könyveiket. Porcelán ...
Debreceni programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események, jeles napok, ünnepek 2024. május 19. (vasárnap)
Debreceni régiségvásár
Debrecen egész évben változatos program- és fesztiválkínálattal, koncertekkel, kiállításokkal, színházi előadásokkal, nyáron szabadtéri rendezvényekkel várja mind a városlakókat, mind a cívisvárosba látogató turistákat. A programok minden korosztályhoz szólnak, bőséges a gyerek- és családi programok ...
Bowling Debrecenben minden nap, szórakozás, aktív kikapcsolódás, sport, csapatépítés 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Debrecen kedvelt szórakoztató központjában 8 sávos, professzionális bowling pályával várunk.
Közösségek Hete Debrecen 2024 Déri Múzeum 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 24. (péntek)
2024-ben a Déri Múzeum is csatlakozott egy országos rendezvényhez, a Közösségek Hete programsorozathoz. Vetített képes előadásokkal és helytörténeti sétával várják az érdeklődőket.
Benedek Elek Könyvtár programok 2024 Debrecen 2024. május 7. (kedd) - 2024. május 31. (péntek)
Az 1966-ban gyermekkönyvtárként induló Benedek Elek Könyvtár a Debreceni Városi Könyvtár egyik legnagyobb fiókkönyvtára, amely az 1980-as évektől vált a felnőtteket is kiszolgáló egységgé. 2003. áprilisában könyvtárunk a város főutcájára, a Piac utca 68. szám alá költözött. A jelentősen megnövekedett ...
Debreceni gyermekprogramok 2024 2024. május 10. (péntek) - 2024. május 31. (péntek)
A Vojtina Bábszínház műsora
Debrecenben jó gyereknek lenni! A város kiváló úti cél családos utazók számára, hiszen számos programlehetőség, szállás- és vendéglátóhely várja a történelmi városba érkező kisgyerekes családokat. Nemcsak gyereknapon, egész évben jó gyereknek lenni Debrecenben. Hétköznap és hétvégén, télen és nyáron, ...
Csokonai Színház műsor Debrecen 2024 2024.05.10. (péntek) - 2024.06.01. (szombat)
A Csokonai Nemzeti Színház előadásai Debrecenben.
Fórum Debrecen programok 2024 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 31. (péntek)
Ballagási tablókiállítás és verseny
A lehetőségek FÓRUM-a! Találkozópont mindenki számára, ahol sikk vásárolni, ahol mindig tartogatunk valami különlegeset, látványosat a látogatók számára.
Tavaszi Tárlat Debrecen 2024 2024.05.11. (szombat) - 2024.06.20. (csütörtök)
A Debreceni Tavaszi Tárlat a képző-, fotó- és iparművészetet hivatásszerűen művelő helyi, vagy elszármazott alkotók fóruma. A sorozatban a festészet és a grafika/fotográfia kétévenkénti váltásban mutatkozik be, 2024-ben a grafika/fotográfia a hangsúlyos, míg plasztikát minden évben bemutatunk. Az ...
Zsuzsi Erdei Vasút programok 2024 Debrecen 2024.05.01. (szerda) - 2024.09.30. (hétfő)
A kisvasút a nagyvárost elhagyva az Erdőspuszták világába nyújt betekintést. Homokos talajra, néhol nagyobb buckákra telepített akácosok, fenyvesek, tölgyesek között, vagy annak belsejében halad, melyeket szántóföldek, tanyák szakítanak meg. A gazdag növény- és állatvilág, az itt élő gombafajok ...
Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark programok 2024 2024.05.13. (hétfő) - 2024.12.27. (péntek)
Az Állatkert az év minden napján nyitva tart. Ünnepi események, esti séták, gyermek és tematikus programok is várják a látogatókat az élővilág játékos és érdekes, élményekben gazdag bemutatásával.
Nagyerdei Sörkert 2024 Debrecen 2024. augusztus 15. (csütörtök) - 2024. augusztus 21. (szerda)
Ahogy már eddig megszokhatta a debreceni közönség és a Debreceni Virágkarneválra látogató forgatag, idén sem telhet el a fesztiválhét a nagysikerű Nagyerdei Sörkert nélkül. A Nagyerdei Sörkert - Beer by Lake a Debreceni Virágkarnevál részeként megvalósuló gasztrokulturális esemény, mely a hazai, minőségi ...