Erkel Ferenc Emlékház Gyula
Erkel Ferenc szülőházában a magyar opera megteremtőjének életútját és munkásságát mutatja be az emlékkiállítás. Erkel Ferenc megújult szülőháza, egy modern látogatóbarát múzeum. Az új állandó kiállítás az épület eredeti funkciójára épül. Bemutatja Erkel szülőházának eredeti funkcióit, az iskola és lakóház kettősségét. Az egykori osztálytermében ismét egy 19. századi tanterem kialakítására került sor, míg az épület további három helyiségében az Erkel család korábbi otthonát megjelenítő hálószobából, szalonból és konyhából álló enteriőr fogadja a látogatókat. További három helyiségben és egy vetítőteremben pedig közvetlenül Erkel Ferenc munkássága kerül bemutatásra.
A németgyulai tanítói lakást 1795-ben építették fel. 1821-ben egy újabb tanterem került az ekkor megnagyobbított régi mellé. A ház térre néző szárnya az iskolának, míg az Ajtósi utcai frontja a tanítói laknak adott helyet. Az iskolai rész 1829–1830 telén megrongálódott, s részben össze is dőlt. A házat mai formájában ezt követően Nuszbek Mihály építette meg 1830 végére.
A kántor és iskolaház az 1830-as átalakításkor kapta klasszicista stílusát. Az Erkel család 1806-ban érkezett Gyulára Pozsonyból. Az apa, Erkel József 1841-ig lakott és tanított az iskolában. Itt született 1810. november 7-én fia, Erkel Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz megzenésítője. A kiállítás nyitóterében Európa himnuszait bemutató terminálok fogadják a látogatókat, majd az európai zene terme következik. A 19. századi osztályteremében lévő interaktív sarokban korabeli feladatok megoldására van lehetőség, az „Erkel-emlékszoba” a zeneszerző személyes tárgyait, relikviáit mutatja be. A hálószoba, a szalon és a népies konyha az Erkel család egykori otthonát idézi fel.
Nyitva tartás:
kedd-vasárnap 10.00-18.00
hétfő zárva
Belépő
A jegykiadás utolsó időpontja zárás előtt fél órával.
Felnőtt jegy: 1.600 Ft
Kedvezményes jegy: 800 Ft
Gyulai diákjegy: 300 Ft
Pedagógusoknak: ingyenes
Kedvezményes felnőtt jegy: legalább két 18 éven aluli gyermek kísérője (max. 2 fő közeli hozzátartozó) számára a 194/2000. (XI. 24.) Korm. rendelet alapján.
Tárlatvezetést kérő egyéni látogatóink és az érkező csoportok számára (az előre regisztráltaknak is) érvényes tárlatvezetési díjak:
Magyar nyelvű (létszámtól függetlenül): 10000 Ft
Idegen nyelvű (létszámtól függetlenül): 12000 Ft
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál Gyula 2024 2024. július 12. (péntek)
Halmos Béla magyar Széchenyi-díjas népzenész, népzenekutató, hegedűtanár. A magyarországi hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes egyik alapító tagja, 1990-től a Kalamajka zenekar prímása. A Gyulai Várszínház világzenei fesztiválja az ő munkásságának állít emléket. 2024. ...
Gyulai Vár Blues Fesztivál 2024. Jimi Hendrix Fesztivál 2024. július 13. (szombat)
XV. Vár Blues Fesztivál – Jimi Hendrix Fesztivál 2024. július 13-án Gyulán a Várszínpadon. Fellépők: Hendrix Project, Message to Hendrix, Halper-Hendrix World.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán 2024. május 17. (péntek)
Majka koncert
Gyulai programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben. Kiállítások, koncertek, színházi előadások, gasztronómiai rendezvények, múzeumi foglalkozások, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja az érdeklődő ...
Gyulai kulturális programok 2024. Színházi előadások a Várszínházban és a Művelődési Központban 2024. június 30. (vasárnap)
Georges Bizet: Carmen
Gyulai kulturális programok, színházi előadások, zenés és irodalmi programok és fesztiválok 2024-ben az Erkel Ferenc Művelődési Központban és a Gyulai Várszínház kamaratermében és szabadtéri helyszínein. Nyáron a Gyulai Várszínház csaknem két hónapon keresztül olyan összművészeti szabadtéri ...
Portéka - Kézműves és Termelői Vásár Gyula 2024 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 19. (vasárnap)
Gyulán termelői vásárral várják a piaci hangulat kedvelőit! Gyulán a Harruckern téren, a Világóránál ismét Portéka Kézműves és Termelői Vásár lesz szombatonként. Helyi termelők és kézművesek kínálják termékeiket, lekvárok, szörpök, tökmagolaj, gyógynövényes termékek, szappanok, egyedi táskák és sok-sok ...
Városnézés Gyula 2024. Gyulai impressziók - városnéző séta 2024. május 17. (péntek)
Városnézés Gyulán idegenvezetéssel a nyári szezonban minden pénteken. Élményszerű, beszélgetős városnéző körsétára invitál Bagyinszki Zoltán lokálpatrióta fotográfus. A séta Gyula ikonikus épületeire és érdekességeire fókuszál, történetekkel és érdekességekkel fűszerezve. Szó lesz a gyulai kolbászról, ...
Idegenvezetés Gyula 2024. Gyulai impressziók - városnéző körséta 2024. május 17. (péntek)
Városnéző séta idegenvezetéssel Gyulán. Élményszerű, beszélgetős városnéző körsétára invitál Bagyinszki Zoltán lokálpatrióta fotográfus. A séta Gyula ikonikus épületeire és érdekességeire fókuszál, történetekkel és érdekességekkel fűszerezve. Szó lesz a gyulai kolbászról, Százéves cukrászdáról, templomokról, ...
Gyulai gasztronómiai programok 2024 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 19. (vasárnap)
Gyulai Pálinkafesztivál
Gyula egész évben számos gasztrorendezvénnyel vár, az év során kolbászfesztivált, pálinkafesztivált is szerveznek, de sok más étel- és italkülönlegességeket kínáló program, vásár és fesztivál is látogatható. Gasztrosétákat is kínálnak Gyulán, melynek során megismerkedhetünk a helyi konyhával, főzési ...
Gyulai Várszínház előadások 2024 2024. június 30. (vasárnap)
Georges Bizet: Carmen
A Gyulai Várszínház egész évben olyan programsorozatot kínál, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít minőségi művészeti élményeket, igényes szórakozási lehetőségeket. A látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai mellett az opera, a musical, ...
Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál 2024 2024. június 5. (szerda)
Terry Johnson: Diploma előtt
Kelet-Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, több mint 600 éves gótikus téglavárának udvarán, a csodálatos panorámájú tószínpadon, a felújított kamaraszínházában, a város más helyszínein, utcáin, terein csaknem két hónapon keresztül olyan összművészeti programsorozatot kínál a Gyulai Várszínház, amely a ...
Gyula kiállítás programok 2024. Időszaki kiállítások a város kiállítóhelyein és a múzeumaiban 2024.04.25. (csütörtök) - 2024.05.20. (hétfő)
B. Jász Jolán -SZINTÉZIS című kiállítása a Kohán Képtárban
Gyula népszerű turisztikai központ Békés megyében. A történelmi város kulturális intézményei számos kiállításnak, programnak adnak otthont egész évben. A kiállításokon többnyire a helyi és a megyén belüli művészek mutatkoznak be különböző alkotásaikkal. A tárlatokra várnak minden Gyulára érkező ...
Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt! 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Escape Room - Szabadulás a Pincéből 60 perc alatt! Izgalmas szabadulós játék, amely ijedelem nélkül biztosít felejthetetlen élményt mindenki számára. Kaland program minden nap Gyulán. A játék lényege, hogy egy berendezett, zárt pincéből fizikai erő használata nélkül, logikai feladatok megoldása során kell ...
Gyulai kolbásztúra, tematikus városi séta a kolbász nyomában 2024. május 14. (kedd) - 2024. május 19. (vasárnap)
Gyulai kolbász kóstolás keddtől vasárnapig a Gyulai Kolbász Múzeumban Múzeumlátogatással egybekötött gyulai kolbász kóstolásra van lehetőség keddtől vasárnapig a Gyulai Kolbász Múzeumban.
Csokoládé kóstoló Gyula 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Gyulán létezik egy hely, ahol minden az édességről szól. Vendégeink egy különleges csokoládébemutatón vehetnek részt a Jetty Choco Sörbárban és Cukrászdában, ahol különböző égtájakról összeválogatott kakaóbabból készült csokipasztillákat lehet megkóstolni.
Escape Room, szabadulás a Kalandpincéből Gyulán 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Escape Room - Szabadulás a Pincéből 60 perc alatt, Gyulán! Izgalmas szabadulós játék, amely félelem nélkül biztosít felejthetetlen élményt mindenki számára. A játék lényege, hogy egy berendezett, zárt pincéből fizikai erő használata nélkül, logikai feladatok megoldása során kell kijutni. Rejtvények, ...
Gyula - Szanazug, kirándulás a természetbe 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Szanazug a Fehér és a Fekete-Körös összefolyásánál fekszik. Kedvelt kiránduló- és fürdőhely: mindkét parton szabad strandon lehet fürdeni, ahol a víz tiszta és sekély. A fürdőzők egy-egy délutánra is ellátogathatnak ide, vagy a hétvégi házakban töltve az éjszakákat, több napot is eltölthetnek Szanazugon. A ...
Gyula heti menü 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Heti menü Gyulán. Megmutatjuk, hol ebédelhet a történelmi városban. Az alábbiakban egy gyulai menü-körképet állítottunk össze, ami a fürdőövezetből a belváros felé haladva segít eligazodni az ebédmenük és napi ajánlatok helyi forgatagában. A legtöbb most bemutatott étterem saját közösségi oldallal is ...
Gyulai Kolbász Múzeum látogatás tárlatvezetéssel és kóstolóval 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Látogatás a Gyulai Kolbász Múzeumban keddtől vasárnapig tárlatvezetéssel és kóstolóval. A Gyulai Kolbász múzeum a kolbászkészítés hagyományaival és történetével ismerkedhetnek meg a látogatók. A kiállítás bemutatja a kolbászkészítés folyamatát és eszközeit. A tárlatvezetés során érdekes információt lehet ...
Gyulai egészség programok, gyógykezelések a Gyulai Várfürdőben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Gyula város legnagyobb értéke a Várfürdő, mely gyógyszolgáltatásaival, úszó- és élménymedencéivel, szaunaparkjával várja látogatóit.
Gyulai kézműves cukrászda, látogatás a Százéves Cukrászdában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Ikonikus cukrászda Gyulán! Az 1840 óta üzemelő Százéves Cukrászda Gyulán Magyarország második legrégebbi cukrászdája. Csodás, empír stílusú épületében a díszesen festett falak között, eredeti biedermeier bútorzat, s hagyományos sütemény, parfé-, cukorka- és fagylaltkínálat repíti vissza a látogatót az ...
Dalma Apartman
Szeretettel várjuk Önt és családját egész évben Gyula üdülőövezetében található Dalma apartmanba, ami a gyulai vár tövében, a Várfürdő főbejáratától 300 méterre helyezkedik el, mindössze öt percnyi sétára a megújult belváros hangulatos teraszaitól és történelmi látványosságaitól.
Elizabeth Hotel**** Gyula
Élvezze Ön is az Elizabeth Hotel által nyújtott számtalan kényelmi szolgáltatást! A Gyulai Vár közvetlen szomszédságában elhelyezkedő, század eleji hangulatot idéző szálloda a Várfürdőtől alig 200 méterre igazi oázis mind az üzleti vendégek, mind a pihenni vágyó vendégek számára. Az Elizabeth Hotel, Gyula ...
Erika Apartmanház Gyula
Az újonnan épített Apartmanház, amely a városközpont és a Várfürdő között helyezkedik el, mindkettőtől kb. 300 m-re egy csendes utcában, kilenc személy részére nyújt kellemes pihenést és kikapcsolódást.
Erzsébet Apartman
Gyulán a strand mellett a belvárosban csendes helyen kiadó apartman...
Fáskerti Apartmanház
A Fáskerti Apartman a Várfürdőtől 400, a városközponttól 800 méterre helyezkedik el, Gyula üdülőövezetében. Házunkban három 2x2 ágyas saját fürdőszobás lakrésszel várjuk vendégeinket. Apartmanjaink klimatizáltak.
Gaál Vár Apartman
Apartmanházunk egy nyugodt csendes környéken található a Gyulai várfürdőtől 250 méterre, a belvárosban , viszont átmenő forgalomtól mentes utcában. Az apartmanok külön bejáratúak a kertből, más vendéggel közös helység nincs.
Gellény Lux Apartman
A gyulai Gellény Lux Apartman 3 földszinti, klimatizált, Stúdió apartmannal rendelkezik. Udvari bejáratúak egy légterűek (30 négyzetméter). Berendezése mediterrán színvilágú, letisztult formájú.
Gyula Panzió
A Gyula Panzió, Gyula város történelmi belvárosában a Gyulai Várfürdőtől néhány száz méterre található.
Hunguest Hotel Gyula
A Hunguest Hotel Gyula a Várkertben, ősfákkal övezett környezetben, a csónakázótó és a Vár szomszédságában, az ötcsillagos minősítésű Várfürdővel egybeépítve, barátságos légkörben, változatos szolgáltatásokkal várja a vendégeket.
Hársfa Apartman és Vendégház
A hársfa apartman és vendégház a Várfürdőtől mintegy 600m-re található. A Hársfa utca csendes mellékutca a Mátyás király utcához és a Csigakerthez közel mely egy több hektáros botanikai sétáló, pihenő park. Szállástól 100m-re családias közepes nagyságú ABC van, melynek árukészlete széles, választékos ...
La Sposa Caffe - Olasz Étterem Gyula
Álmodtunk egy kávézót, ahol olasz ízeket, illatokat és élményeket élhetsz át, menü kínálatunk is van. Kávézónkat kiegészítettük egy delikátesz üzlettel, ahol olasz kézműves termékeket, és kozmetikumokat vásárolhatsz otthonra.
Patrióta Gyulai Kisvendéglő Gyula
Az étterem hangulatos, gyertyafényes vacsorák kedvelt helye, mely alkalmas családok, kisebb baráti társaságok vendégül látására is. Az étterem berendezését, színeit igyekeztünk úgy kialakítani, hogy a nálunk töltött időre ne egyszerű vacsoraként gondoljanak vissza, hanem legyen élmény, egy kedves ...
Sörpatika Pub és Kávézó Gyula
A Sörpatika Pub és Kávézó Gyula belvárosában található. A klasszikus `pubos` stílusban berendezett, boxokból kialakított belső térben fogyaszthatják el minőségi italainkat. Több mint 30-féle kiváló borunkat a Bortársaság választékából kínáljuk. Az aktív szórakozásra vágyó vendégeinkről is ...
Fodor Hotel Halászcsárda Gyula
A csárda téglaboltozatú éttermében a házias ízek mellett a városban egyedülálló halételek közül válogathatnak. A 100 fő befogadására alkalmas étterem mellett még egy 25 fős külön terem is található. A vendégek által közkedvelt, nádtetejű bokszokból álló kerthelyiség kellemes hangulatot nyújt. Kiváló ...