Garda Hotel
A Garda Hotel Szombathely legszebb részén, a Csónakázó-tó közelében, a városi Fedett Uszoda és Termálfürdő szomszédságában és a gyönyörűen felújított Tófürdő strandtól pár perc sétára található. Jelenleg 3 csillagos szállodaként üzemelünk. Szoba választékunkban található nagyobb méretű, elegáns, klímával felszerelt szoba, és kisebb méretű, barátságos, alacsonyabb árfekvésű szoba.
Étkezés
▪ Bőséges svédasztalos reggeli
A szobaárak tartalmazzák a svédasztalos reggelit, minden nap 7-10 óráig.
Csoportok étkezésére a menü előzetes egyeztetésével nyújtunk lehetőséget.
A recepció melletti bárban kávét, teát, üdítőt és alkoholos italokat fogyaszthatnak vendégeink.
A minibárt kérés esetén feltöltjük.
Szolgáltatások
▪ Ingyenes wifi a szálloda területén
▪ Ingyenes parkolás
▪ Masszázs, előzetes bejelentkezéssel
▪ Bababarát szálláshely vagyunk és a következőket is kínáljuk: gyermekágy, gyermek ágynemű, etetőszék, pelenkázó alátét, bili, WC szűkítő, babakád. A babaételt éjjel-nappal meg tudjátok melegíteni nálunk és még gyerek kanál, villa, kés, tányér és pohár is jár legkisebb vendégeinknek is! Készíthetünk be fellépőt is, úgy könnyebb a fogmosás, de konnektor vakdugóval és élvédővel is készülünk!
▪ Mosodai szolgáltatások
▪ Kedvezményes belépőjegyek partnereinknél
▪ Bicikli bérlés
▪ Programszervezés
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Broadway Club Cafe Szombathely
Kulturális központ a város szívében. Jó mozi, legújabb filmslágerek, filmsikerek. Nívós kávézó, bárzenével, kávé, ital és étel különlegességekkel. Zenés terasz , élőzene. Kiváló koncert helyszín.
Daniel`s Kitchen Étterem és Bár Szombathely
Éttermünk, mely Szombathely belvárosában, az Artis hotel épületében található, ötvözi az eleganciát és a fiatalos lendületet. Korszerű és egészséges, állandóan friss alapanyagok felhasználásával, modern technológiai eljárásokkal készült ételekkel és italokkal várjuk vendégeinket. Próbáljuk ötvözni a ...
Domus Mensa Étterem Szombathely
Szombathely Derkovits városrészén, a DOMUS Üzletház emeletén hétfőtől szombatig várjuk naponta változó és gazdag állandó kínálatainkkal vendégeinket! Ételeink nagyanyáink szerető gondosságával kerülnek az asztalokra, a múltat idéző klasszikus ízek keverednek a modern konyhában oly fontos ...
Kispityer Halászcsárda Szombathely
Minden igényt kielégítő éttermünkben magyar ételspecialitásaink, különleges hal- és vadétel kínálatunk mellett, a modern táplálkozás kedvelői is találnak az étlapon kedvükre való étkeket. Szombatonként hangulatos élőzene szórakoztatja a hozzánk betérőket.
Május 1 Söröző & Étterem
Megújult konyhánkból halakból és vadakból készült ételeket, háziasan készült ételeket is felszolgálunk. Többféle csapolt sörrel, különleges borokkal, üdítőkkel várjuk kedves vendégeinket. Hétvégén élő zenével kedveskedünk önöknek.
Móló Café & Restaurant Szombathely
A Móló Café & Restaurant Szombathely belvárosában a Fő tér és a hangversenyterem között található. Étlapunk és belsőépítészetünk igazi mediterrán hangulatot áraszt. Az évente kétszer cserélődő étlap, a minden héten megújuló menüajánlat, a változatos programok, a színvonalas kiszolgálás is nagyban ...
Pannónia Café Restaurant Pizzéria - Kávézó Szombathely
Szombathely legrégibb, patinás étterme, a belváros közepén. Szombathely szívében , a Fő téren várjuk kedves vendégeinket ebéd , vacsora , céges rendezvény , esküvői vacsora-lakodalom , kitelepülések vagy csak egy kávézás erejéig a Pannónia Étterem - Cafe-Restaurant-Pizzéria.
Pásztor Csárda Szombathely
Szombathely szélén egy igazi csodára bukkanhatunk. A régi polgári házra emlékeztető, mégis paraszti hagyományokkal bíró épületet egy hívogató fehérre meszelt kapun áthaladva cserkészhetjük be. Tágas kerthelyiség, évszázados fák alatt tömörfa bútorok és egy valóságos mestermű, egy kerti kemence és grilltűzhely ...
Toscana Családi Étterem
Kellemes színfoltja a városnak a Toscana Étterem. Nyáron már kellően kaphatunk a szabadtéri terasz levendulaillatából, a kerti tavacska, a pompás zöld gyep látványából, no, meg a felejthetetlen ízekből. Mert azok akadnak jócskán.
Szombathelyi programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 31. (péntek)
Tavaszhírnökei az étlapon / 108 Restaurant
Szombathely minden évszakban színes kulturális programokat kínál. Az Érezd Szombathelyt! elnevezésű programkavalkád májustól szeptemberig szinte minden hétvégén változatos, izgalmas, könnyed, szórakoztató zenei-, gasztro-, művészeti-, sőt sporteseményekkel vár minden kikapcsolódni vágyót. A nyár legnagyobb ...
Szombathely Agora programok 2024 2024. május 12. (vasárnap) - 2024. május 30. (csütörtök)
Szombathelyi AGORA programok. Színes a kulturális programkínálat egész évben. Kiállítások, koncertek, színházi előadások, rendezvények, zenés előadások, tánc, gyermek-, ifjúsági és családi programok és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja az érdeklődő közönséget Szombathelyen. ...
Jegyvásárlás Szombathely - koncertek, rendezvények, színházi előadások 2024 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 18. (szombat)
Szombathelyi programajánló 2024. Online jegyvásárlási lehetőség koncertekre, rendezvényekre, színházi előadásokra Szombathelyen, egész évben. Nyaranta fesztiválok színesítik a programkínálatot. Történelmi múltjáról a rendszeresen megrendezésre kerülő Savaria Fesztiválon emlékezik meg.
Weöres Sándor Színház programok 2024. Előadások és online jegyvásárlás 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 18. (szombat)
A szombathelyi Weöres Sándor Színház aktuális programjai, előadásai 2024-ben. Online jegyvásárlás. A színház repertoárját a sokszínűség jellemzi, a klasszikus daraboktól a kortárs művekig sokféle előadás szerepel műsorán, megalapítása óta rendszeres résztvevője a Savaria Történelmi Karneválnak. ...
Gombavizsgálat Szombathely 2024 2024. május 14. (kedd)
Gombavizsgálat Szombathelyen a Városi Vásárcsarnokban 2024. április 16-tól kedden és pénteken 6-10 óráig, szombaton és vasárnap 6-12 óráig. Csapadékos napokon lehet rendkívüli nyitvatartási idő hétfőn és csütörtökön, amiről a gombavizsgáló hirdetőtábláján és csarnokunk közösségi oldalán adunk tájékoztatást. ...
Szombathely Városi Vásárcsarnok programok 2024. Események, rendezvények 2024. május 14. (kedd)
Gombavizsgálat
Szombathely Városi Vásárcsarnok programajánló. Tematikus programok, helyi termelők változatos portékái, közösségi vásárok, könyvvásár, virágvásár. Piaci kavalkád, forgatag, hangulatos vásárok, cserenapok, élmények, értékes, jó hangulatú piaci időtöltés várja az érdeklődőket Szombathelyen.
Dumaszínház Szombathely 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 14. (kedd)
Dumaszínház előadások Szombathelyen 2024-ben. Online jegyvásárlás! A várost sem kerülik el a stand up műfaj hazai népszerű képviselői. Rendszeres fellépéseikkel szórakoztatják közönségüket a város különböző helyszínein. Nem ritkák a telt házas előadások, ezért érdemes a jegyekről időben gondoskodni.
Női stand-uposok előadásai 2024. Ács Fruzsina előadásai a Dumaszínházban online jegyvásárlással 2024. május 14. (kedd)
Ács Fruzsina stand up műsorai, fellépései a Dumaszínház keretein belül, online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Egy 92’ – es évjáratú hölgy, akit könnyebb megkerülni, mint átugrani mert, hogy elég magas. Ács Fruzsina a Showder Klub és a Rádió kabaré állandó szereplője. Sok városban járt már, ...
Minizsibi Szombathely 2024. Fedezd fel a kincseket nálunk a Zsibvásáron! 2024. május 15. (szerda)
Minizsibi Szombathelyen a Vásárcsarnokban minden szerdán, 5-12 óra között. Gyere el és fedezd fel a sokszínűséget, ami csak itt található meg!
Előadások Szombathelyen 2024. Savaria Múzeum és kiállítóhelyei 2024. május 15. (szerda)
Előadások Szombathelyen, a Savaria Múzeumban és kiállítóhelyein.
Végállomás Klub program 2024 Szombathely 2024. május 3. (péntek) - 2024. május 24. (péntek)
A nagy múltú, elsősorban koncert klub helyt adott már sok híres zenekarnak, de a helyi erőknek is nyújt fellépési lehetőséget. Zenei stílus szerint elsősorban rock, de nem idegenkedik semmilyen mástól sem. Szombathely kedvelt szórakozóhelye.
Mesebolt Bábszínház előadások 2024 Szombathely 2024. május 5. (vasárnap) - 2024. május 31. (péntek)
Bábszínházi előadások, gyermekműsorok Szombathelyen, a Mesebolt Bábszínházban és más helyszíneken.
Vas Megyei Múzeumbarát Egylet programok 2024 2024.05.17. (péntek) - 2024.06.08. (szombat)
Az egylet célja a megyében fellelhető örökség, ezen belül elsősorban a (köz- és magán) gyűjteményekben őrzött természeti, tárgyi és szellemi örökség megőrzésének elősegítése, valamint szélesebb körben való népszerűsítése. E célra irányulnak programjaink. Múltidéző túrákra invitáljuk, előadásokra, ...
Nemzetközi Textilművészeti Triennálé 2024 Szombathely 2024.06.21. (péntek) - 2024.08.31. (szombat)
A kortárs textilművészet jelenét bemutató – háromévente megrendezésre kerülő – nemzetközi seregszemle 2024-es tárlatát 2024. június 21. és 2024. augusztus 31. között látható a Szombathelyi Képtárban. Az egész nyári időszakban látogatható kiállítás elismert hazai és nemzetközi művészek közel 300 ...
Halottak napi koszorú és gyertya vásárlás 2024 Szombathely 2024. október 18. (péntek) - 2024. október 31. (csütörtök)
Mindenszentek előtt szerezd be a Szombathelyi Piacon a gyertyákat, sírdíszeket, koszorúkat, hisz itt találod a legnagyobb választékot! Mindenszentekig több, mint 50 árus kínálja szebbnél szebb koszorúit, sírdíszeit, krizantémjait, mécseseit, gyertyáit.
Advent a piacon 2024 Szombathely 2024.11.29. (péntek) - 2024.12.23. (hétfő)
Adventi programok Szombathelyen a Piacon 2024. november 29 és december 23 között.
Fenyőfa vásár 2024 Szombathely 2024. december 14. (szombat) - 2024. december 24. (kedd)
Hatalmas választék, kiváló minőség! Vásárold meg a karácsonyi ünnepek illatát biztosító fenyőfát a piacon! Helyszín: előtető alatt, vásárcsarnok épülete mellett, a délnyugati parkolóban.
Kámoni Arborétum, séta az ország legnagyobb fenyő- és leggazdagabb fásnövény-gyűjteményében 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Séta az ország legnagyobb fenyő- és leggazdagabb fásnövény-gyűjteményében. A kert az év minden szakaszában tartogat látnivalókat, de legkedveltebb látogatási ideje a május, a Rhododendronok virágzási ideje.
Cafe Frei Szombathely programok 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Cafe Frei Kávéház programok Szombathelyen. A CAFE FREI kávéházaiban saját, manufakturális üzemünkben frissen pörkölt ültetvény-kávékból, frissen darálva főzzük a kávékat. Az íz-élményt az teszi utánozhatatlanná, hogy 100%-os, kézzel szedett, többször átválogatott arabica ültetvény kávékat szolgálunk ...
Szombathelyi kiállítások 2024 2024.02.01. (csütörtök) - 2024.10.31. (csütörtök)
A szombathelyi Savaria Múzeumban és kiállítóhelyein folyamatosan látogathatóak az állandó és időszaki kiállítások. Helyszínek: Savaria Múzeum, Szombathelyi Képtár, Iseum Savariense, Smidt Múzeum, Vasi Látványtár, Vasi Skanzen.
Szombathelyi Parkerdő Cinege Tanösvény
Szombathely belvárosától mintegy 3 kilométerre terül el a Szombathelyi Parkerdő. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. jóvoltából 2013 őszén teljesen megújult a környezet.
Szombathelyi Zsidó Hitközség Látogatóközpont
A Szombathelyi Zsidó Hitközség programjai között fontos szerepet kap, hogy zsidóságunk múltja, kultúrája, helyi jellegzetességei, helytörténete az érdeklődő látogató elé táruljon. Ezért hozta létre 2013-ban Látogatóközpontját, valamint 2015-ben a Szemtől szemben című állandó kiállítást.
Vas Megyei Levéltár Szombathely
A Vas Megyei Levéltár 1950-ben Szombathelyi Állami Levéltár néven jött létre. A levéltár, mint megyei közgyűjtemény, 1968. január 1-től Vas Megyei Levéltár néven ismert. Vasvármegye archívumának iratai a XVI. századtól maradtak fenn. Vas megye levéltárában, napjainkban őrzött legértékesebb források a ...
Vasi Múzeumi Látványtár Szombathely
A Savaria Múzeum központi raktárában kialakított Látványtárban mintegy 5000 műtárgy tekinthető meg a régészet, a történet-, a természet- és a néprajztudomány köréből. A modern múzeumi egység valódi közösségi tér, amely egyszerre nyújt szórakozást és hasznos időtöltést a látogatóknak. Az új múzeumi ...
Vasi Skanzen Szombathely
A szabadtéri néprajzi múzeum az ország második skanzenjeként 1973-ban nyitotta meg kapuit. Látnivalói azóta egyre bővülnek. A skanzen eredeti, áttelepített épületeivel igyekszik visszaadni a régi falu hangulatát. A házak egy része zárt sorokba építve utcaszerűen, másik része az őrségi ...
Vitalitas Bútorgaléria Szombathely
A Vitalitas Bútorgalériában működő belsőépítészet, egyedi bútorkészítés a lakberendezés terén tág lehetőségeket kínál az Ön álmainak a megvalósítására. Egyedi bútortervezés, gyártás, belsőépítészet, lámpák, képző-és iparművészeti alkotások.
Víztorony Szombathely
A Víztorony Szombathelyen a Brenner Parkban található. A Víztorony izgalmas kulturális és turisztikai programok, gasztronómiai élmények és páratlan látnivalók várják Szombathely szívében. A kiállító- és bemutatóhely tematikája a víz köré épül, tablettel történő navigálás, interaktív ...
Csónakázó-tó Szombathely
A helyiek közkedvelt kirándulóhelye a tó és környéke, van, aki csak pihenget, de sokak választják különböző sportok űzésének helyszínéül. A Csónakázó-tavon márciustól - októberig kellemes időtöltést, sportolást biztosít a csónakázás és a vízibiciklizés. Látványos és üde színfolt a tó közepén hidakkal ...
Oladi-kilátó Szombathely
A Csónakázó tótól kellemes sétával érhetünk el Szombathely városának legmagasabb pontjára. Itt áll az Oladi-kilátó, ahonnan nagyszerű panoráma nyílik a városra, sőt tiszta időben a Kőszegi hegyeket is megcsodálhatjuk. A kilátót 1935-ben építették.
Szombathelyi Zsidó Temető
A Szombathelyi Zsidó Temető 1803-ban alapított, neológ és ortodox sírkert a Mártírok és Munkaszolgálatosok Emlékművével. A temető közepén a zsidó közösség mártírjainak, a holocaust áldozatainak emlékműve áll – táblákkal, nevekkel. A temető látogatására bejelentkezés szükséges, legalább 3 munkanappal ...