Gólyavár-porta Tiszafüred Kócsújfalu
Kócsújfalu egy kb.160 lakosú kis település, ahol az emberek a természet szívében, annak ölelésében élnek. A puszta gazdag állatvilága, madarak ezrei, gólyacsaládok és az ember itt jól megfér egymás mellett. Ebbe a természeti környezetbe illeszkedik be a Kemencés Ház és a Szomszéd Ház. A Gólyavár - porta vendégházai félúton Tiszafüred és Hortobágy között, a Hortobágyi Nemzeti Park kapujában találhatók. 15 perces autóúttal elérhető a Tisza-tó, a másik irányban a Kilenclyukú híd.
Vendégházainkra jellemző a nyugodt, zöld környezet, az óriási kert. Egész évben várjuk a madárvilág szerelmeseit, baráti társaságokat, gyermekes családokat, pihenni vágyó falusi nyugalmat kedvelőket.
A két vendégház, melyeket a Falusi Turizmus Egyesület a maximális négy napraforgós minősítéssel jutalmazott, remek bázis, legyen a cél akár gyalogos- illetve kerékpáros túra, madármegfigyelés, vagy horgászat.
Vendégeink házi kedvenceiket, kutyáikat, macskáikat is magukkal hozhatják!
A hangulatos, 20 férőhelyes, fűtött közös helység kiválóan alkalmas együttes étkezésekre és közösségi programok megrendezésére.
Vendégeink kikapcsolódását segítik még: ping-pong asztal, lengő teke és különféle társasjátékok.
Tiszafüredtől mindössze 16 km távolságra fekszik, így a Tisza-tó szabad strandja és egész évben nyitott termálfürdője könnyedén elérhető.
A szálláshely mégis távol esik a világ zajától a városi nyüzsgéstől. A 33-as főúton Debrecen felé ugyanilyen távolságra a Világörökség részét képező Kilenclyukú Hídon átkelve a Hortobágy pusztája fogad. 50 km-es körzetben Hajdúszoboszló Európa-hírű gyógyfürdője, csúszdaparkja, és Debrecen város látnivalói érhetők el. Ugyancsak 1 órás autóúttal Egerben, a fürdők és borok barokk városában lehetünk.
Kemencés Ház
Alapterülete 80 m2, 2 szobás, konyha, társalgó, fürdőszoba, fedett terasz tartozik az épülethez. Fűtés, hideg-meleg víz, kényelmes berendezés, televízió és néhány szép régi bútordarab teszi otthonossá az eredeti állapotban felújított épületet.
A nagyobbik szobában található a régi búbos kemence, itt áll a televízió, valamint egy darab kétszemélyes és egy egyszemélyes fekvőhely.
A világos, tágas hálószoba 2 férőhelyes, illetve 2 db pótággyal bővíthető.
A ház konyhája tűzhellyel, hűtőszekrénnyel, mikrosütővel, edényekkel fölszerelt, de emellett is találhatunk bográcsozó- és szalonnasütő helyet, és hangulatos kerti grillezésre is lehetőség van.
Ha gyerekekkel érkeznek, etetőszéket, játékokat, kiságyat is találnak, és természetesen felügyelünk rájuk, ha elmennek egy jót vacsorázni a közeli Patkós csárdába.
A fürdőszoba zuhanyfülkés, mosdóval, WC-vel ellátott. A fedett terasz a szieszták színhelye, kényelmükről kerti bútor gondoskodik. Az udvarban kerti hinta, homokozó, ping-pong asztal és lengőteke kínál közös családi programokat.
Az óriási kertben sátorozási lehetőség is adott.
Szomszéd Ház
A Gólyavár-porta második vendégháza az 5 férőhelyes Szomszéd Ház.
Nyitva március 15-október 15-ig.
Ebben a 80 négyzetméteres, 2 szobás, összkomfortos házban is megvan még a működő búbos kemence, fűtése és meleg víz ellátása gáz kombi cirkóval történik. A konyha-étkező teljesen fölszerelt, fürdőszobája tágas, nagy méretű káddal. A nagyobbik szobában egy dupla és egy egyszemélyes ágy, műholdas TV, a kisebbikben 2 személyes franciaágy található .
A füves udvarban itt is található kocsibeálló, bográcsozó, grillsütő, kerti bútor.
A két ház között található a nyáron hűvös, télen fűtött közös helyiség, mely mindkét vendégház irányából rendelkezik bejárattal. Ez különösen alkalmassá teszi a szomszéd házakat baráti társaságok és nagyobb családok számára. A Szomszéd-ház 5 fő kényelmes pihenésére alkalmas, amennyiben azonban 1-3 fő kívánja igénybe venni, itt is lehetőség van egyedi árakkal kalkulálni.
Forrás: a porta honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Platán Étterem Tiszafüred
A Platán Étterem nemzetközi és regionális konyhájával, Tokaj környéki zamatos borokkal, nyáron tóparti hangulatos teraszával és grillteraszával várja Vendégeit, ahol fenséges és regionális specialitásaink ízlelése közepette csodálhatja meg a páratlanul gyönyörű Tisza-tavi naplementét Étlapunk követi ...
Patkós Csárda és Motel Tiszafüred
Tiszafüred külterületén a Tisza-tó vonzáskörzetében, - Tiszafüred után 8 km-re, a Hortobágyi Nemzeti Park `nyugati kapujánál` közvetlen a 33-as fő út mellett - található, a természet, az érintetlen környezet, az alföldre és a pusztára jellemző környezetben. Hangulatos, kellemes étterme és fedett kerthelysége, ...
Molnár Vendéglő Füzes Panzió Tiszafüred
Molnár Vendéglő Füzes Panzió Tiszafüred. A Tisza-tó fővárosában, Tiszafüreden mind a magyar, mind a nemzetközi gasztronómiai paletta specialitásaival várja Önt az év minden napján.
NOPARA GyógySERtár Apartman, Sörfőzde és Bisztró Tiszafüred
Sörfőzde, söröző, étterem és apartman egy helyen, hogy élmény legyen a sörözés! A NOPARA GyógySERtár sörfőzde étteremmel, szállással és ingyenes wifivel várja vendégeit. Az apartmanban mindennap à la carte reggelit szolgálnak fel.
Nemzeti Étterem Tiszafüred
Főleg tájjellegű, házias ételeket, menüket szolgálunk fel olcsó árakon a város centrumában található éttermünkben.
Öreg Halász Étterem Tiszafüred
Várjuk régi és új vendégeinket a hét minden napján udvarias kiszolgálással, ízletes tiszai és táj jellegű ételekkel. Nézzenek be hozzánk és ízleljék meg az Öreg Halász receptúrája alapján készült ínyencségeket!
Dino Park Tiszafüreden, szabadtéri dinoszaurusz kiálllítás és élménypark őskori dinoszauruszokkal 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 19. (vasárnap)
A Tisza-tavi tájegység váltakozó vízfelületei és ártéri erdői, hangulatos alaphangot biztosítanak ahhoz, hogy el tudjunk képzelni egy őskori mocsarakban gazdag tájat, olyat, mint ahol a dinoszauruszok is élhettek. Az ártéri erdőben létesített dinoszaurusz kiállítás ezt a hangulatot ragadja meg. A fák ...
Gasztro est a Tisza-tónál, Határtalan gasztrokaland a tiszafüredi Balneum Hotelben 2024. május 25. (szombat)
Street food est
Határtalan gasztrokalandok a Tisza-tónál, a tiszafüredi Balneum Hotelben. 2024 tavaszán és nyarán is határtalan gasztrokalandozásra invitáljuk Önöket. Tematikus hétvégéink szombati gasztroestjein különféle nemzetek vagy regionális specialitások felejthetetlen kulináris élményében részesülhetnek.
Tisza-tó Feszt Tiszafüred 2024 2024. július 11. (csütörtök) - 2024. július 14. (vasárnap)
2024. július 11-14. között rendezik meg Tiszafüreden a Tisza-tó Feszt programsorozatot, amelynek helyszíne a Morotva Kerékpáros Pihenőpark lesz. Zenés programok, koncertek, szórakozás, tánc, igazi fesztiválhangulat a hazai sztárok legjobbjaival! Kihagyhatatlan nyári program, nyaralóknak, üdülőknek, ...
Pünkösd Tiszafüred 2024. Pünkösdi Gasztro és Zenei Piknik 2024. május 18. (szombat)
Pünkösdi Gasztro és Zenei Piknik Tiszafüreden, a Morotva pihenőparkban 2024. május 18-án. Koncertek, egész napos gyermek-és családi programok, főzőverseny várja a kilátogatókat.
Babaúszás Tiszafüreden minden szerdán a Balneum Hotelben 2024. május 15. (szerda)
A Tisza Balneum Hotel a nagy érdeklődésnek köszönhetően elindította babaúszás programját. Az oktatás célja a speciális mozgásfejlesztő technikák segítségével biztonságosabbá tenni a gyermekek mozgását a vízben. A tanfolyam különösen jó hatással van a mozgáskoordinációra és felkészíti a gyerekeket a ...
Termálfürdő Tiszafüred, termálvizes medencék akár küldős vendégeknek is a Balneum Spa-ban 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Termálfürdőzés Tiszafüreden. Kikapcsolódás, fürdőzés, feltöltődés a Balneum Hotel Spa részlegén, ahol termálvizes medence is rendelkezésre áll a szállóvendégek részére. A szálloda wellness részlegét napi belépővel vagy bérlettel külsős vendégek is igénybe vehetik.
Ultra Tisza-tó Futóverseny 2024 Tiszafüred 2024. június 28. (péntek) - 2024. június 30. (vasárnap)
2024-ben 8. alkalommal rajtol el a Burger King Ultra Tisza-tó 130! Versenyünknek Kelet-Magyarország egyik legszebb természetvédelmi övezete, a Tisza-tó környéke ad otthont. Ez a garancia arra, hogy futóink a nyár közepén tiszta levegőn, csodálatos és érintetlen környezetben teljesíthetik az általuk ...
Tisza-tó vízitúra 2024. Vezetett tavi kirándulások kishajóval, kenuval vagy csónakkal 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Kalandos vízitúrák a madárrezervátumban, ahol Európa egyik legnagyobb fészektelepe és virágmezője található. A szakvezetők, erdészek, természetvédelmi mérnökök, vadgazda hallgatók, lebilincselő történetekkel és kalandosan mutatják be a Tisza-tó természet világát. Hivatásos vezetőink ponyvás katonai ...
Tisza-tavi csónaktúrák 2024. Ha szereti a kalandot várjuk meseszép tavi csónaktúráinkon 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Kalandos csónaktúrák a Tisza-tó lenyűgöző, kalandos vízi ösvényein. Olyan helyeken kirándulunk, ahol az ösvényeket mi készítettük. Az ide látogatók páratlan élménnyel gazdagodhatnak a gyékény és sás rengetegben, a végeláthatatlan sulyommezőben és annak madárfészek telepein. Túra közben megkóstolhatja a tó ...
DJ Tour Fest 2024 Tiszafüred 2024. augusztus 8. (csütörtök) - 2024. augusztus 10. (szombat)
A Tisza-tó Dj Tour Fest 2024. augusztus 8-10. között lesz Tiszafüreden. A fiatalok körében neves fellépőkkel csalogatjuk az érdeklődőket.
Hortobágyi lovasversenyek wellness szállással a Balneum Hotelben 2024. július 12. (péntek) - 2024. július 14. (vasárnap)
Hortobágyi Lovasnapok
Várjuk a lovassportok szerelmeseit a hortobágyi Mátai Ménesben megrendezendő lovasversenyekre. A programokhoz foglaljon wellness szállást a tiszafüredi Balneum Hotelben.
Hortobágyi Lovasnapok wellness szállással a Tisza Balneum Hotelben 2024. július 12. (péntek) - 2024. július 14. (vasárnap)
Karikás ostor, kampósbot, vágta, betyárok. Rengeteg szóval lehetne még jellemezni a Hortobágy színes és máig íródó történetét. A hagyományos lovas fesztiválhoz foglaljon szállást a Tisza Balneum Hotelben 2024. július 12-14. között.
Tisza-tavi nyaralás, rengeteg programlehetőséggel és korlátlan wellnessel a Tisza Balneum Hotelben 2024.06.21. (péntek) - 2024.08.25. (vasárnap)
Merüljön el a vadregényes Tisza-tó kalandos vízivilágában! Pihenjen Tiszafüreden, változatos fakultatív programlehetőségekkel várjuk Önöket! A wellness nyaralás mellett fedezze fel a Tisza-tó élővilágát! A Balneum Hotel már 2 éjszakától foglalható nyári csomagja félpanziós ellátással, korlátlan wellness ...
Pihenés a Tisza-tónál, nyári wellness fakultatív programokkal a Balneum Hotelben 2024.06.21. (péntek) - 2024.08.25. (vasárnap)
Az aktív kikapcsolódás és wellness pihenés tökéletes kombinációja - Töltsön felejthetetlen napokat nyáron is családjával vagy párjával a Tisza-tó partján, a Balneum Hotelben és fedezze fel a Tisza-tó vadregényes táját. Minden korosztály számára izgalmas és élményekkel teli napok várnak Önre és ...
Hétköznapi wellness pihenés tavasszal Tiszafüreden, korlátlan SPA használattal a Balneum Hotelben 2024.04.07. (vasárnap) - 2024.05.31. (péntek)
Látogasson el a Tisza Balneum Hotel****-be és legyen részese az igazi kényeztető napoknak, melyek testileg és lelkileg is feltöltik. Wellness tavaszi hétköznapok Tiszafüreden félpanziós ellátással és Balneum SPA részlegünk korlátlan használatával. Fedezzék fel a Tisza-tó vadregényes táját! Töltsék a ...
Akciós tavaszi wellness csomag a Tisza-tónál, fakultatív programokkal a Balneum Hotelben 2024.04.07. (vasárnap) - 2024.05.31. (péntek)
Kedvezményes wellness csomaggal várja vendégeit a Tisza-tónál a tavaszi szezonban a Balneum Hotel. A wellness kikapcsolódás mellett számos fakultatív program várja a hozzánk érkező vendégeket. Látogasson el hozzánk, és ismerje meg Tiszafüredet illetve a Tisza-tavat!
4 éjszakás wellness pihenés a Tisza-tónál, fakultatív programokkal a tiszafüredi Balneum Hotelben 2024.06.21. (péntek) - 2024.08.25. (vasárnap)
Látogasson el a Tisza Balneum Hotel****-be a nyári időszakban egy kellemes wellness pihenésre akár 4 napra is és legyen részese igazi kényeztető napoknak, melyek testileg és lelkileg is feltöltik. Fedezze fel a nyár színeiben pompázó Tisza-tó és környékének vadregényes táját! Félpanziós ellátással, családi ...
Wellness hotel horgászat és horgásztúra ajánlatok a Tisza-tónál 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Wellness hotel horgászat és horgásztúra programok várják a vendégeket a Tisza-tó partján wellness szállodánkban, a Tisza Balneum Hotelben, Tiszafüreden. A Tisza Balneum Thermal Hotel a Tisza-tó partján, természetvédelmi övezetben épült, ökotudatos üzemelésű, négycsillagos szálloda. A Tisza-tóban honos ...
Tiszafüred csónaktúra, csónaktúrák túravezetővel a Szabics Kikötőből 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Tiszafüred csónaktúra, csónaktúrák túravezetővel a Szabics Kikötőből.A vadregényes Tisza-tavat igazán felfedezni csak vízről lehet, ezért csónakkirándulásokat és evezős ÖKO-túrákat is szervezünk a védett természeti értékek bemutatására. A tavaszi természet ébredésétől kezdve a virágoktól pompázó és madaraktól ...
Tisza-tavi vízi növények, csónakkirándulás a Szabics Kikötőből 2024.04.01. (hétfő) - 2024.10.31. (csütörtök)
Tisza-tavi csónakkirándulások páratlan természeti környezetben! Kihagyhatatlan program a virágzó vízinövények, így például a tündérrózsa, a tündérfátyol, a békatutaj és a réti füzények között. A vadregényes Tisza-tavat igazán felfedezni csak vízről lehet, ezért csónakkirándulásokat és evezős ÖKO-túrákat is ...
Kiss Pál Múzeum Tiszafüred
A Kiss Pál Múzeum a vidéki Magyarország egyik legrégibb gyűjteménye, mivel az intézmény jogelődjének tekintett Tiszafüred-vidéki Régészeti Egyletet 1877-ben hozták létre tiszafüredi lokálpatrióták. Az 1949 végéig egyesületként működő gyűjtemény állami kezelésbe került, majd 1952 végétől az ...
Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház Tiszafüred
A város egyik legrégebbi műemlék épülete, amely a helyreállítást követően a Tiszafüreden nagy hagyományokkal rendelkező fazekasságnak állít emléket. Az eredeti bútorokkal és eszközökkel berendezett 19. századi tájházépület az idősebb és fiatalabb Nyúzó Gáspár fazekasmester élet- és munkakörülményeit ...
Tisza-tavi Dinó Park Tiszafüred
A Tisza-tavi tájegység váltakozó vízfelületei és ártéri erdői, hangulatos alaphangot biztosítanak ahhoz, hogy el tudjunk képzelni egy őskori mocsarakban gazdag tájat, olyat, mint ahol a dinoszauruszok is élhettek. Az ártéri erdőben létesített dinoszaurusz kiállítás ezt a hangulatot ragadja meg. A fák ...
Tiszavirág Ártéri Sétaút és Tanösvény
A 2000 m hosszú tanösvény a tiszavirág (kérész) életét, fejlődési fázisait és a Tisza-tó élővilágát mutatja be. Madármegfigyelő tornyai és a séta végcélját is jelentő belső tó, a Göbe halászladikjai is igen népszerűek. A sétaút egész évben látogatható.
Örvényi Pákász Tanösvény
Új interaktív bemutatóhellyel gazdagodott a Tisza-tó. Az Örvényi pákász tanösvény a 2011. év ökoturisztikai tanösvényének választott Tiszavirág ártéri sétaút és tanösvény útvonalához kapcsolódik. A tanösvény az ártéri erdő újabb, egyedülálló csodáit tárja látogatói elé, és hozzájárul egy már-már ...
Kérész Öko- és Aktív Turisztikai Központ Tiszafüred
Az életünk a Tisza-tó! A Tisza-tó fővárosában, Tiszafüreden, közvetlenül a Tisza-tó partján, a Holt-Tisza gyönyörű kanyarulatában vár 2024. májusától a Kérész Öko- és Aktív Turisztikai Központ. Sokszínű szolgáltatásainak köszönhetően a családoknak, kisgyermekeseknek vagy baráti társaságoknak ...
Meggyes Csárdamúzeum
A Meggyes csárda a Tiszafüred és Kócs határát jelölő hasonnevű halom tövében épült a XVII. sz. utolsó évtizedeiben. A jelenlegi épületet a korábbi leégése után Tiszafüred város tanácsa építtette 1760-1770 között. 1902-ben kétezer koronáért Czinege János kondás számadó vásárolta meg, a későbbi híres ...