Gózon Gyula Kamaraszínház
A Gózon Gyula Kamaraszínház kertvárosi környezetben jó parkolási lehetőséggel várja közönségét. Előadásait magas művészi színvonal jellemzi,műsortervének kialakításakor fontos szempont a regionális igények figyelembe vétele. Repertoárjában gyermek-, ifjúsági- és felnőtt előadások egyaránt megtalálhatók.
Az eddigi 50 bemutató közül nehéz választani, hiszen mindegyiknek nagyon fontos és meghatározó szerepe volt a színház eddigi történetében. Mivel nincs lehetőség mindet felsorolni, mégis ki kell emelni néhányat. Csiszár Imre Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész gyakran visszatért s visszatér ma is. Rendezett Brecht-et, Albee-t, Zieglert olyan nagyszerű színészek közreműködésével, mint Tímár Éva, Körtvélyessy Zsolt, Dóczy Péter, Nagyváradi Erzsébet….
Bertold Brecht: Kurázsi mama című műve különösen a fiatalok miatt volt fontos, hiszen a teátrum kiemelt feladatának tartja a környéken élő ifjúság tudatos színházi nevelését.
Árkosi Árpád Jászai-díjas rendező nevéhez is több előadás színpadra állítása köthető. Ilyen volt például a 2003-ban bemutatott Édes Anna.
A kiváló produkciók közül nem szabad említés nélkül hagyni Szakonyi Károly: Adáshiba című szatíráját sem, melynek Szacsvay László a főszereplője.
A komoly darabok mellett a vidám, zenés, szórakoztató előadások is minden évben helyet kaptak a műsorban, hiszen néha jól esik egy-két órára félretenni a gondokat, és önfeledten kikapcsolódni. Erre nagyon jó példa volt, a több évadon át játszott Kaviár és lencse című vígjáték, melyben többek között Nyertes Zsuzsa, Borbás Gabi, Bregyán Péter,Vida Péter garantáltan megmozgatták a nézők nevetőizmait.
A teátrum igyekszik minden korosztály igényeit kielégíteni, nemcsak a felnőttekre, hanem a gyerekekre is gondol. Az óvodásoktól a felnőtt nézőkig mindenki megtalálhatja a neki tetsző produkciót.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Bistro 17 -Egy falat belváros Budapest
Frissensültek, pizzák, hamburgerek, gyrosok, saláták, desszertek, üdítők, sörök, borok. Ételeinket kérheted elvitelre, valamint házhoz szállítva is.
La Donna Pizzéria és Étterem Budapest
A La Donna Étterem és Pizzéria a 17. kerületben, a Pesti úton várja vendégeit napi menü ajánlattal, olasz ízekkel, pizzákkal.
Lidi Mama Konyhája Budapest
Házias ízekkel, elfelejtett receptek alapján készült kitűnő ételekkel, napi menüvel várják a kedves vendégeket mindennap.
Vigyázó Sándor Művelődési Központ programok 2024 Budapest 2024. május 22. (szerda)
Filmklub: Titán
A Vigyázó Sándor Művelődési Központ Rákosmente kiemelkedő közösségi helye, ahol előadások, koncertek, színház, rendezvények elméleti oktatások, felnőttképzés, klubfoglalkozások várják az érdeklődőket. Szórakoztató gyermekprogramokra, bábszínházi darabokra is rendszeresen várják a gyerekeket. ...
Momentán Társulat előadások és programok 2024 2024. május 23. (csütörtök)
A Momentán Társulat kilenc fiatalból álló kreatív csapat, az interaktív improvizációs színház magyarországi meghonosítója. Civilben rendező, producer, dramaturg, fordító, látványtervező, drámapedagógus, tanár, tréner, zenész-zeneszerző, fotós, műsorvezető. A Momentánban: imprószínészek. Minden ...
Ökölvívás versenynaptár 2024. Események, rendezvények 2024. május 25. (szombat)
Hazai versenyek, országos bajnokságok naptára.
Életmód Expo Budapest 2024. Életmód és ásvány kiállítás és vásár 2024. május 25. (szombat) - 2024. május 26. (vasárnap)
Életmód Expo kiállítás és vásár a Lurdy házban. A közel 2500 nm területű Életmód Expo rendezvényen ÁsványSziget várja kedves látogatóinkat, ahol szemezgethetnek nyers/csiszolt ásványok, ékszerek, drágakövek, ősmaradványok válogatásából. A vásáron kiállítóink várják számtalan izgalmas és érdekes termékkel ...
Atlétikai Magyar Bajnokságok 2024 2024. május 25. (szombat) - 2024. május 26. (vasárnap)
Felnőtt és U23 Összetett Atlétikai Magyar Bajnokság
Atlétikai Magyar Bajnokságok 2024-ben.
Gyereknap Rákosmente 2024 Budapest 2024. május 26. (vasárnap)
Gyereknap Rákosmentén a Csúszdapark Nyúldombon. Várunk szeretettel minden gyermeket, családot, érdeklődőt! A részvétel díjtalan! Szélsőséges időjárás esetén a programot a művelődési központban tartjuk meg.
Atlétika versenyek 2024 2024. május 27. (hétfő)
Diákolimpia® - Egyéni és Váltófutó pályabajnokság - III. Korcsoport
Atlétikai versenyek programajánló. A 2024-es események tervezett időpontjai.
Makita Roadshow 2024 Országszerte. Ismerje meg a fűnyírók új dimenzióját 2024.05.31. (péntek) - 2024.06.01. (szombat)
Budapest
Élje át az XGT technológia csodáit személyesen! Csatlakozzon hozzánk egyedülálló eseményeinken és próbálja ki legújabb kerti eszközeinket az ország számos pontján, ahol garantáltan megtalálja a tökéletes megoldást mindennapi kihívásaira! Fedezze fel a kertészkedés könnyedségét akkumilátoros kerti ...
Puskás Aréna programok 2024 2024. június 1. (szombat)
A Puskás Aréna kiváló adottságainak köszönhetően a főváros és az ország ikonikus rendezvény- és koncerthelyszíne. A Puskás Aréna a magyar labdarúgó válogatott elsődleges hazai pályája is egyben, amely innovatív, modern építészeti megoldásaival új szintre emeli a szurkolói élményt. Maximális névleges ...
Napok 2024. Programok, események, rendezvények 2024. június 2. (vasárnap)
Rákoskert Napja
A települések, közösségek, intézmények és vállalkozások számos olyan eseményt szerveznek, amelyek egy-egy témát dolgoznak fel. köré . Ezek lehetnek szakmai napok, bemutató napok, műhelynapok, családi napok, falunapok, városnapok, kézműves napok, autós napok, motoros napoki, egyetemi napok, iskolai ...
Budapesti koncertek online 2024. Ingyenes koncertek a Bartók Zeneház Youtube csatornáján 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Szeretettel invitáljuk Kedves Zenebarátunkat a Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány online koncertjeire. A koncerteket a Youtube csatornánkon ingyenesen megtekinthetik!
Petrovics Emil Emlékszoba látogatás 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Petrovics Emil Emlékszoba Budapesten, a Rákoshegyi Bartók Zeneházban. Petrovics Eszter, a kétszeres Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas néhai Petrovics Emil zeneszerző lánya, az intézményre bízta édesapja hagyatékának egy részét. Ennek őre ez az emlékszoba.
Talpvizsgálat Budapest 2024. Számítógépes talpvizsgálat és tanácsadás PODIART talpbetét készítéssel 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A PODIART talpbetét egy szerethető termék, mely megszabadíthat a fájdalomtól és visszaadhatja a mozgás szabadságát. Számítógépes talpvizsgálat és tanácsadás Budapest XVII. kerületében előzetes egyéni időpont-egyeztetéssel. A talpbetét készítésén túl tanácsadással, ízületi és egyéni lábproblémák ...
Testösszetétel mérés életmódváltóknak, fogyókúrázóknak, diétázóknak, sportolóknak, testépítőknek 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Mindössze 20 perc, és az Inbody testösszetétel-mérő készülék pontos képet ad arról, hogy milyen arányú a test zsír-izom összetétele, amely remek motivációs eszköz a fogyni és / vagy erősödni vágyók számára egyaránt. Életmódváltás, fogyókúra, diéta megkezdése előtt és alatt is hasznos kontroll és ...
Töltsenek egy napot Bartókkal Budapesten! A Rákoshegyi Bartók Zeneház várja látogatóit 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Kedves Vendégünk! Töltsön egy napot Bartókkal Budapesten! Érezze meg a hely szellemét, a találkozást segíti a Bartók Zeneház az Önnek szervezett csodálatos zenei programokkal.
Bakancsos piac 2024 Budapest. Bolhapiac Rákoskeresztúron 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Használt könyvek, régiségek, ruhák, ritkaságok, érdekességek a Bakancsos utcai bolhapiac Rákoskeresztúron szombaton és vasárnap 5:00 és 14 óra között, pénteken 7 és 14 óra között.
Kertvárosi Időutazás 2024. Budapesti és főváros környéki városnéző séták 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Több mint 40 féle különleges séta Budapest 16. kerületében, és múzeumi szerdák az ismeretlen főváros felfedezésére. Túravezető: Benedek Ágnes helytörténész.
Csekovszky Gyűjtemény Kiállítóháza
Csekovszky Árpád keramikusművész egykori műterme háromszintes kiállítóházzá átalakítva, 320 művel és az alkotás hangulatát őrző eredeti műhelysarokkal.
Erdős Renée-Ház - Rákosmenti Helytörténeti Gyűjtemény
Az Erdős Renée Ház Rákosmente egyik legszebb épülete, bejárata fölött dombormű hirdeti, hogy 1895-ben emelték, Szűz Mária és Szent György lovag segedelmével. 1927-ben Erdős Renée, a kor neves írónője vásárolta meg, aki 1944-ig itt lakott. A villa 1990-től helytörténeti gyűjteménynek és galériának ad ...
Podmaniczky Rendezvénykastély
Budapest egyik legszebb rendezvényhelyszíne Rákoskeresztúron. Több száz fős emeleti konferenciaterem, 16 kisebb-nagyobb rendezvényterem és szalon, teraszok, díszudvar, 200 autót elhelyezni képes parkoló. Esküvők, lakodalmak, menyegzők, illetve polgári szertartások vagy privát partik számára is tökéletes ...