Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központ Budapest
A Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központ elsődleges feladata a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium protokolláris kiszolgálása, valamint a honvédségi állomány mellett a civil közönség kulturális szolgálata. A közel 500 főt befogadó színházterem színházi előadásokkal, koncertekkel, a 260 fős étterem pedig kiváló konyhával, szép időben terasszal várja vendégeit.
A Gobelin- és az Intarziás termekben irodalmi estek, kamaraműsorok, ismeretterjesztő előadásokat, filmvetítéseket láthatunk, hallgathatunk. A Pódium bár hangulatos berendezésével, kis színpadával igazán sokoldalú helyszín. A könyvtárban külön gyermek- és ifjúsági részleg, olvasóterem, zeneszoba, folyóirat-olvasó is található, de rendszeresek itt a könyvbemutatók és a gyermekfoglalkozások is.
A Stefánia Galériában 2011-es felújítását követően a magyar képzőművészet kiválóságainak tárlatai nyílnak meg hónapról hónapra.
Rendezvényszervezés
A Stefánia Palota impozáns, két szinten egybenyitható termeivel és kertjével, a Honvéd Kulturális Központ színháztermével, elegáns rendezvény- és oktató termeivel, valamint a 250 főt befogadó Regiment étteremmel, versenyképes bérleti díjakkal várja megrendelőit.
Könyvtár
A Honvéd Kulturális Központ Könyvtára általános gyűjtőkörű nyilvános könyvtár, amely a katonák mellett a civil lakosság előtt is nyitva áll. 73.000 kötettel, folyóiratokkal, audiovizuális gyűjteménnyel várja az érdeklődőket.
Egyéb szolgáltatások
A Honvéd Kulturális Központ számos szolgáltatásnak, tanfolyamnak, klubnak ad otthont, ezzel bővítve saját kulturális és szabadidős programkínálatát.
Forrás: A központ honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.05.11. - 2024.05.28. | |
2024.09.13. | |
2024.10.12. | |
2024.11.16. |
Lajos Király Étterem Budapest
Mindenkor törekszünk arra, hogy a betérők kellemes, zavaró körülmények nélküli nyugalommal élvezhessék ételeinket és italainkat. Az éttermet igény szerint három, szinte teljesen különálló teremmé lehet alakítani. Éttermünk ma már kiforrott belső térrel, légkondicionálással és a vendégek igényei szerint ...
Millennium Kávéház és Étterem Budapest
A Millennium Kávéház és Étterem egy kis ékszerdoboz a Városliget szívében. A hely arra hivatott, hogy egy külvilágtól elzárt ligetként, századfordulós hangulatával visszahozza a boldog békeidők miliőjét. Helyt adunk üzleti rendezvényének, céges vacsorának, esküvőknek is.
Mix-R Pizzéria és Étterem Budapest, Zugló
Egy tisztességes, becsületes irányvonalat követve a vendégek igényeit figyelembe véve, arculatunk, étel és itallapunk folyamatosan változik: újul; de azért ügyelünk arra, hogy megtartsuk a jó ízeket és az étteremre nyitás óta jellemző (és jól bevált) összeállítási és rendelési szokásokat. Pizzáinkat a ...
Pántlika Bisztró
Igazi retro bár Pest zöld szívében, a Városligetben. Ínyenc hamburgerek, 30 fajta pálinka, magyar borok és sörök, palacsinta, lampionok, fák!
Rezsó Étterem Budapest
Minden hétköznap kétféle napi menüvel, levesekkel, főzelékkel, frissensültekkel és desszerttel várjuk vendégeinket.
Szaletly Vendéglő és Kert Budapest
Szaletly Vendéglő és Kert üde találkozópont Zugló bejáratánál, ahol mindenki otthon érezheti magát. Könnyed, kellemes környezetben kínálunk modern magyaros fogásokat vendégeinknek. Jelszavaink: friss és minőségi alapanyagok, környezettudatosság, modern feldolgozás, hagyománytisztelő ételek. Séfünk ...
Terrace Cafe Étterem és Kávéház Budapest
Zugló szívében, a Stadionok közelében vár mindenkit finom ételekkel, minőségi italokkal, nyitható terasszal és remek hangulattal a Terrace café! Pár szóban a kínálatunkról: a konyhánkban megalkotott ételek egyaránt kielégítik kicsik és nagyok, húsimádók és vegetáriánusok, ínyencek és hagyományos ízekre ...
Tokyo Japán Étterem Budapest
Futószalagos sushi étterem, ahol a minőség és a jóllakottság egyesül a jó hangulattal. Futószalagjainkon 50 különböző tradicionális ételt lehet megkóstolni a távol-kelet ízeiből, a hagyományos étkek mellé pedig hagyományos italokat is élvezhetünk. Gyermekek számára is van bőven választékunk.
Tájfun Biliárdszalon és Étterem
Vadonatúj, modern, a mai kor igényeinek megfelelően talán mondhatnánk, hogy Budapest legszebb és legszínvonalasabb biliárdszalonjaként várjuk a régi és az új vendégeket. Az alsó szinten 6 db snooker asztallal és 11 db Centurion pool asztallal, míg az emeleten 14 db Metró 9` pool asztallal, vagyis összesen 31 ...
Vanek Úr Polgári Étkezde Budapest
Minden munkanapon friss és változatos ételekkel várjuk vendégeinket. Vállaljuk rendezvények helyszíni lebonyolítását 70 fő ültetett befogadó képességgel, akár svédasztalos, akár tányérszervízes megoldással, illetve catering szolgáltatásunkban megtalálhatóak hideg és meleg ételek, eszközbérléssel vagy ...
Néprajzi Múzeum gyerekeknek 2024. Diák tárlatvezetés és épületséta csoportoknak 2024. május 21. (kedd) - 2024. május 25. (szombat)
MÉTA Múzeumpedagógia - Diák tárlatvezetés és épületséta csoportoknak. MÉTA Galopp: Interakciókra épülő, játékos tárlatvezetés a kiállításainkban, diákcsoportoknak. A MÉTA Galopp tárlatvezetés Zoom belépőjeggyel és előzetes regisztrációval vehető igénybe. MÉTA séta: A MÉTA sétán résztvevő diákcsoportok ...
Japán napok 2024 Budapest 2024. június 1. (szombat) - 2024. június 2. (vasárnap)
Japán Napok Budapesten a Néprajzi Múzeumban 2024. június 1-jén és 2-án.
Independent Label Fair 2024 Budapest 2024. szeptember 21. (szombat)
Immár 8. alkalommal rendezik meg a független kiadók közkedvelt vásárát, azaz az Independent Label Fairt (ILF) 2024. szeptember 21-én a Magyar Zene Házában. 45 hazai lemezkiadó, koncert, live act, djk és szakmai programok egész nap.
HiFi Show 2024 Budapest 2024. október 19. (szombat) - 2024. október 20. (vasárnap)
Hifi Show az audio-vizuális termékek szakértőinek és rajongóinak, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a világ trendjeinek megfelelő legjobb márkákkal. Jöjjön el 2024. október 19-én és 20-án a Crowne Plaza Hotelbe, és tekintse meg a 23. Hifi Show kiállítást!
15. kerületi programok Budapest 2024. Újpalota, Rákospalota és Pestújhely események, rendezvények 2024. május 29. (szerda)
Body Harmoni
15. kerületi 2024. évi programajánló Budapesten. Események, rendezvények Újpalotán, Rákospalotán és Pestújhelyen. A 15. kerület három városrészében számos kulturális és egyéb szabadidős program várja a kerület lakosságát. A kerületi művelődési központban és a hozzá tartozó tagintézményekben a ...
Workshopok 2024. Mini kurzusok, foglalkozások, műhelymunkák, események, rendezvények 2024. május 26. (vasárnap)
Bálna horgoló workshop
A tudás elsajátításának egyik legnépszerűbb műfaja a workshop, ahol rövid idő alatt minikurzusok formájában lehet elsajátítani ismereteket olyan témákban, amelyek iránt érdeklődünk. Ezek lehetnek a gyakorlati tudást előtérbe állító kreatív workshopok, és lehetnek elméleti tudást átadó ismeretszerző ...
Rubint Réka alakreform edzés 2024 2024. június 2. (vasárnap)
ALAKREFORM EDZÉS A SMART SPORT EXPÓN
Mozogj Rékával Alakreform edzéseken, az egészséget és a fittséget népszerűsítő rendezvényeken országszerte.
Néprajzi Múzeum tárlatvezetések 2024. Budapest. Időszaki és állandó kiállítás tárlatvezetések 2024. május 23. (csütörtök)
Tárlatvezetés az Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek c. kiállításban
A budapesti Néprajzi Múzeum egyike Európa legfontosabb szakmúzeumainak, de új épülete révén a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai intézményének is tekinthetjük. A múzeum a nyári időszakban is heti több napon át ajánl tárlatvezetéseket aktuális kiállításain. A `rendes` tárlatvezetések mellett ...
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024 2024. május 23. (csütörtök)
Amatőrfilm műhelykonferencia
A budapesti Néprajzi Múzeum a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye. Gyűjteményében a közel 225 ezer néprajzi tárgy mellett egyedülálló fényképfelvételeket, kéziratokat, fotókat, népzenei és filmfelvételeket őriz. A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a ...
Épületséta a Néprajzi Múzeumban Budapesten 2024 2024. május 23. (csütörtök)
Épületséta
MÉTA épületséta a Néprajzi Múzeumban. Szemlélődésre hívjuk az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum hihetetlenül nagyvonalú épületébe, melynek építése során rengeteg különleges megoldást alkalmaztak.
Időszaki kiállítások Budapesten a Néprajzi Múzeumban 2024 2024. május 15. (szerda) - 2024. május 23. (csütörtök)
Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek c. vándorkiállítás - Torony
Időszaki kiállítások a Néprajzi Múzeumban Budapesten.
Stefánia Palota programok 2024 2024. május 11. (szombat) - 2024. május 28. (kedd)
Stefánia Palota programok 2024. Színházi előadások, koncertek, szalonbeszélgetések, családi programok várják a minőségi kikapcsolódás kedvelőit. A Stefánia Palota- Honvéd Kulturális Központ a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség reprezentatív központi intézménye, alapfeladatként ellátja a magyar ...
Millennium Háza programok 2024 Budapest 2024.05.16. (csütörtök) - 2024.06.15. (szombat)
Jöjjön el a Millennium Házába, ahol kulturális és művészeti események sora várja. Az aktuális kiállítás témaköréhez kapcsolódó gyermek- és családi programokkal, kulturális és művészeti rendezvényekkel, tárlatvezetésekkel, vetítőteremmel és kulináris élményekkel várjuk a látogatókat. Változatos tematikájú ...
Grafikai kiállítás 2024. Folyt. köv. a Szépművészeti Múzeumban 2024.04.25. (csütörtök) - 2024.09.15. (vasárnap)
A globális tömegtermelés és sorozatgyártás korában, a tévésorozatok és a folytatásos filmek túlkínálatának idején kiállításunkban a „sorozatművészet” tágan értelmezett fogalmának képzőművészeti vonatkozásait vizsgáljuk. Honnan eredeztethető a sorozatokban való gondolkodás, a sorozatszerűség elvének ...
Műcsarnok programok 2024. Események, rendezvények 2024.05.23. (csütörtök) - 2024.09.15. (vasárnap)
Magyarországon a kortárs képzőművészet kánonformáló központja a 19. század vége óta folyamatosan működő Műcsarnok. Nemzeti intézmény, amelynek legfőbb hivatása a jelenkori magyar művészeti törekvések és a nemzetközi irányzatok legjavának bemutatása Budapesten. Meghatározó feladata a hazai képzőművészet nemzetközi ...
Bau Budapest Expo 2024. Lakásfelújítási és építési vásár 2024. szeptember 1. (vasárnap) - 2024. szeptember 30. (hétfő)
Pontos dátum később!
A Bau Budapest Expo lakásfelújítási és építési vásár lehetőséget nyújt arra, hogy személyesen megtekinthessük a legújabb építészeti és lakásfelújítási trendeket. Ha építkezel, felújítasz, esetleg korszerűsítésen töröd a fejed, akkor itt a helyed! Inspirálódj trendi építőipari megoldásokról, és csapj ...
Kerámia kiállítás a Néprajzi Múzeumban, a világ kerámiái a kerámiatér látványtárban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A világ kerámiái, kerámiavilágok. A Kerámiatér a Néprajzi Múzeum két részből álló látványtára. Ingyenesen látogatható, a kiállítások nyitvatartási idején túl is. Aki végigböngészi a látványtárat, nyer valami benyomást a gyűjteményről, a múzeumi gyűjtőszenvedélyről, a tudományos feldolgozómunkáról és ...
Múzeumpedagógiai foglalkozások Budapesten a Néprajzi Múzeumban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Óvodás-, diák- és felnőttcsoportoknak szóló foglalkozásaink élménygazdag, játékos formában, gazdag tartalommal nyújtanak lehetőséget kiállításaink, témáink megismerésére. Zoom belépőjeggyel és előzetes regisztrációval vehető igénybe.
ZOOM - Perspektívaváltás, a Néprajzi Múzeum új állandó kiállítása Budapesten 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Néprajzi Múzeum egy kétszázezer darabot jócskán meghaladó tárgyhalmazt és többszázezer fényképet, rajzot, kéziratot, hanganyagot, filmet őriz. Ez a hatalmas gyűjtemény a Zoom kiállítóterében még egyfajta őskáoszként vagy az ősrobbanás állapotában jelenik meg. Az új gyűjteményi állandó kiállítás ...
Családi vetélkedő a Szépművészeti Múzeumban. Utazó bőrönd - családi társasjáték 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Miközben a csapatmunka és az eszmecsere a családi összetartást erősíti, a társasjáték fejleszti a gyerekek tájékozódási készségét, vizuális memóriáját és szókincsét.