Katona István ház Kalocsa
A Főszékesegyház szomszédságában található az Érseki Kincstár, melynek Katona István (1732-1811) történetíró-kanonok háza ad otthont. A tárlat a főegyházmegye területéről származó, jelentős történeti és művészettörténeti értékű tárgyi anyag – ötvös- és porcelángyűjtemény, liturgikus textilek tára, festmény-, szobor- és metszettár, bútor- és numizmatikai gyűjtemény – bemutatásával, illetve a megújult gyűjteményben kifüggesztett kétnyelvű tablók segítségével az ezer éves Kalocsai Érsekség történetének áttekintésére vállalkozik.
2002-ben, az egyházmegye alapításának ezredik évfordulójáról megemlékező ünnepségsorozat részeként az Érseki Kincstár Katona István kanonok, történetíró (1732-1811) egykori lakóházába költözött, ahol a korábbinál háromszor nagyobb alapterületen kerülhetett sor az új állandó kiállítás felépítésére. A megújult gyűjtemény az egyházművészeti emlékek bemutatásán túl a kalocsai érsekség történetével is megismerteti a látogatókat.
Kalocsai Érseki Gazdasági Levéltár iratanyaga is a Katona István házban van elhelyezve.
A Kalocsai Érseki Gazdasági Levéltár iratanyaga a közel százezer kat. holdas érseki nagybirtok működtetése és igazgatása során jött létre. Iratainak évköre a 18. századtól 1945-ig terjed, és kb. 300 ifm terjedelmű. A levéltár raktárai a Katona István házban (Hunyadi u. 2.) találhatók.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Két Gólya Fogadó Kalocsa
Fogadónk 12 szobával (2-3-4 ágyas) egyszerre 38 fő elhelyezését tudja megoldani. Zárt parkoló, szauna, internet, és családias hangulat várja vendégeinket.
Programok Kalocsán 2024. Fesztiválok, rendezvények, események 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 19. (vasárnap)
III. Pünkösdi Népművészeti Fesztivál
Kalocsai programajánló a kalocsaiaknak és Kalocsára érkező kirándulóknak. A népművészetéről, kultúrájáról és gasztronómiájáról is híres város színes programkínálattal várja a látogatókat egész évben. Koncertek, színházi előadások, kiállítások, gasztrofesztivál, a Paprika Múzeum, a Főszékesegyház és az ...
Népművészeti Fesztivál Kalocsa 2024. Háromnapos Pünkösdi Népművészeti Fesztivál 2024. május 18. (szombat) - 2024. május 20. (hétfő)
Tavasszal újra megrendezzük a népszerű Pünkösdi Népművészeti Fesztivált Kalocsán, már harmadik alkalommal, hogy közösen elevenítsük fel városunk népművészeti kincseit. A Pünkösdi Népművészeti Fesztivál gazdagítja az ünnepet Kalocsán az Érsekkertben és a belvárosban! Többek között néptáncos forgatag, ...
Kalocsa gyerekprogram 2024. Bábszínház, koncert, kézműves programok, játék és még sok minden más 2024. május 19. (vasárnap)
Paprika Jancsi mint kukta, Paprika Jancsi mint bűvészinas - a Paprika Jancsi Bábszínház előadása / Kalocsa, Érsekkert
Gyermekprogramok Kalocsán. Bábszínház, koncert, kézműves programok, játék és még sok minden más! Tartsatok velünk.
Utcazene koncertek Kalocsa 2024. Tavaszi zenés estek az Érsekkertben 2024. május 19. (vasárnap)
Tavaszi zenés estek az Érsekkertben, a Platán Rendezvényközpont teraszán! Első alkalommal, április19 -én az Easter zenekarral! Gyere és pörgesd fel a tavaszt!
Kalocsai múzeum programok 2024. Viski Károly Múzeum programajánló 2024. május 19. (vasárnap) 10:00
Kalocsa Aranya – A fűszerpaprika című kiállítás megnyitója
A Viski Károly Múzeumban változatos programok, események, kiállítások várják az érdeklődőket.
Sárkányhajó Kupa Kalocsa 2024 2024. május 24. (péntek) - 2024. május 25. (szombat)
13. alkalommal, idén is megrendezik a hagyományos Sárkányhajó Kupát Kalocsán!A Sárkányhajó Kupa igen nagy népszerűségnek örvend mind a kalocsai diákok és felnőttek körében is. XIII. Sárkányhajó Kupa a Vajas csatornán 2024. május 24-25.!
Gyereknap Kalocsa 2024 2024. május 26. (vasárnap)
Gyereknapi programok Kalocsán. Kovácsovics Fruzsina gyermekkoncertje, ugrálóvár, arcfestés, kézműveskedés és még sok minden más!
Kék Madár Fesztivál 2024 Kalocsa 2024. június 14. (péntek) - 2024. június 16. (vasárnap)
Immár 32. alkalommal rak fészket a Kék Madár Kalocsán! 3 napon keresztül élvezhetik a kultúra szerelmesi programjainkat! Kiállítás, színház, komoly-és könnyűzene, gyerekprogramok, jótékonyság és minden ami kék madár! A rendezvény folyamán, koncerteken, előadásokon, gyermekműsorokon és kézműves ...
Dolhai Attila koncertek, fellépések 2024 2024. július 6. (szombat)
Dolhai Attila koncertjeinek, fellépéseinek naptára 2024. Színész, musicalénekes és operetténekes. Hazánk egyik legnépszerűbb művésze. Színházi munkái mellett a könnyűzene is meghatározó szerepet tölt be életében. Számos díjjal ismerték el munkásságát.
Kalocsa piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Kalocsai piactér, nyitva az év minden napján.
Városi Galéria Kalocsa
A Városi Galéria időszaki kiállításokon mutatja be különböző festőművészek, fényképészek, szobrászok és egyéb művészek munkáit.