Kossuth Múzeumhajó Budapest
A Kossuth Múzeumhajó Budapest egyik legrégibb hajóállomásán, a Lánchíd pesti oldalán horgonyoz. A Kossuth Múzeumhajó ma egyedülálló közlekedéstörténeti és ipari műemlék. Önmagában is múzeumi tárgy, fedélzetén a múlt emlékeivel.
Kossuth Múzeumhajó
Ez a fajta személygőzös valamennyi európai állam belvízi hajózásában a legsikeresebb típusok közé tartozott. Ma már csak a Rajnán és az Elbán közlekedik belőlük néhány példány. A Dunán a Kossuthon kívül egyetlen más gőzöst sem őriztek meg hasonló típusból muzeális céllal.
A hajótest – az 1953-ban hozzáépített orrot kivéve – még az eredeti, ahogyan a gőzgép is. A felépítmények helyreállításuk után az 1920-as évek szerinti állapotot őrzik. Alapanyaguk a vasvázra épített vörösfenyő. Az ablakkeretek rézből és mahagónifából készültek.
1944-től 1946. december 15-ig a többi magyar hajóval együtt Ausztriában állt. 1947-től 1955-ig a Magyar-Szovjet Hajózási Részvénytársaság volt a tulajdonosa. Ezt követően 1984-ig a MAHART, azóta pedig a Magyar Műszaki- és Közlekedési Múzeum a gazdája. 1979-ig – a gyakori név- és tulajdonosváltozás ellenére – szorgalmasan közlekedett ugyanazon az útvonalon.
Rendezvények
A Kossuth Múzeumhajó rendkívül alkalmas nagyobb vállalati és családi rendezvények, esküvők, bankettek lebonyolítására.
A szalonban és a sörözőben 30-30, a nagyteremben 80, a nyitott teraszon 50, a fedett teraszokon 40-40 vendég foglalhat helyet.
Bankettek, esküvők, érettségi találkozók, céges rendezvények megszervezését is vállaljuk!
Rendezvényeinkhez a Vénhajó Étterem biztosítja az étel-italféleségeket és a felszolgálást. A hajó „gyomrában” működő konyha a hazai és a külföldi gasztronómia remekeivel kényezteti a vendégeket.
Forrás: a múzeumhajó honlapja
2024.01.01 - 2024.12.31 |
marmara HOTEL****
A főváros szívében, a Nagy Ignác utcában található Hotel Marmara a kelet varázslatos világába csábítja vendégeit. Szállodánkban garantáltan megtalálja számításait, akár hosszabb időre, pár napos üzleti útra, vagy csak egy hosszú hétvégére érkezik hozzánk.
Rustico Étterem Budapest
A Rustico étterem egy kihagyhatatlan különlegesség a magyar hagyományok kedvelőinek. A magyar konyha örök klasszikusainak teljes választéka. Hamisithatatlan házias ízek, friss hazai alapanyagokból. Színes kínalat a nemzeti borvidékek híres es közkedvelt boraiból az ország minden tájárol. Az ...
Scruton Belváros Közösségi tér és Kávézó Budapest
Scruton Belváros egy klasszikus találkozóhely a város szívében. A Scruton Belváros az V. kerületi Zoltán utcában, a Duna és a Szabadság tér gyönyörű környezetében található igazán különleges közösségi hely, mely a klasszicista miliő és a kortárs belsőépítészeti enteriőr tökéletes ötvözetét kínálja. Az ...
Scruton V.P. Közösségi tér és Kávézó Budapest
Scruton V.P. inspiráló találkozóhely a Veres Pálné utcában, a város szívében. Fedezd fel a Scruton V.P.-t, a budapesti üzleteink közül a legfiatalabb találkozóhelyet, mely az V. kerületi Veres Pálné utcában található. Az inspiráló Scruton életérzés 2022. március 15-én költözött be a Veres Pálné utcába. A ...
Spago by Wolfgang Puck Budapest
A konyhaművészet meghatározó alakja, a világhírű, innovatív séflegenda, Wolfgang Puck Budapestre is elhozza a Beverly Hills-i kulináris és társasági élet sztárjának számító, Spago éttermét, új ízekkel gazdagítva a város gasztronómiai kínálatát. A reggeli-, ebéd- és vacsoraidőben egyaránt nyitva tartó ...
St. Andrea Restaurant
A St. Andrea Restaurant Budapest egyik legpatinásabb épületében, a belvárosi Eiffel Palace irodaházban található. A St. Andrea Restaurant-ban vendégeinket két különteremben, egy 12 fő, illetve egy 20 fő befogadására alkalmas privát helyszínen is várjuk. Rendhagyó gasztronómiai élményt nyújtó, ...
St. Andrea Wine & Skybar
A St. Andrea Wine & Skybar prémium kategóriájú, évszaktól független bár-étterem a belváros egyik legfrekventáltabb helyén, a Vörösmarty téren. Egész évben várja vendégeit egy felejthetetlen koktélozásra vagy éppen borozásra, hiszen a két nyitott körterasz mellett teljesen zárható, üvegfalú bár ...
Szlovák Söröző és Étterem Budapest
A 70-es évek eleje óta töretlen sikerrel működő Szlovák Sörözö és Étterem továbbra is várja kedves vendégeit. Legendás szlovák különlegességeink mellett természetesen hazai specialitásokat is kínálunk, mint egy jó bogrács gulyás, avagy egy hamisítatlan Jókai bableves. Országosan híres sztrapacskánk 8 ...
Tigris Étterem Budapest
Az ételek tekintetében a magyar konyha az irányadó. A hagyományos ízek a legmodernebb konyhatechnológiai eljárásokkal készülnek, az ételek tálalása is formabontó. A magyar ízek sokszínűségét, és az alapanyagok gazdagságát reprezentáló fogások ínyenc falatokat kínálnak a kulináris élvezetekre ...
Trattoria Pomo d`Oro Étterem Budapest
Tradicionális olasz étterem Budapest szívében. Nem véletlenül választottuk a Pomo D`oro nevet, amely ebben a formában aranyalmát, egybe írva pedig paradicsomot jelent. Az eredetiség nagyon fontos és erre mi is nagy hangsúlyt fektetünk, ezért aztán konyhafőnökünk, Rosario az igazi tradicionális olasz ételek ...
Winestone Budapest Korona Restaurant
A Kálvin téren, a belváros szívében várjuk vendégeinket, lenyűgöző légkörrel és napfényes terasszal. Élvezze a város hangulatát egy pohár borral napos teraszunkon. Fókuszban a magyar ízek, helyi ételspecialitások, innovatív koncepcióval, kőtálakkal és széles borválasztékkal. A Winestone a bor köré ...
Kiállításmegnyitók Budapest 2024 2024. május 28. (kedd) 17:00
Kiállításmegnyitó: Látogatóban Picassónál. Juan Gyenes
Állandó és időszaki kiállításmegnyitó események Budapesten művészeti, kulturális intézményekben 2024-ben.
Országgyűlési Múzeum programok 2024 Budapest 2024. május 21. (kedd)
Parlamenti különóra
Országgyűlési Múzeum programajánló Budapesten. Kiállítások, tematikus séták, Tér-Zene elnevezésű ingyenes koncertsorozat várja a látogatókat. A múzeum kiemelt célközönsége a fiatalok, ezért az egyes kiállításokhoz kapcsolódóan számos múzeumpedagógiai foglalkozást tart eltérő korosztályú diákcsoportok részére. ...
Felnőtt úszásoktatás Budapest 2024. Úszás tanfolyamok kezdőknek, középhaladóknak, haladóknak 2024. május 23. (csütörtök)
Felnőtt fejjel könnyebb megtanulni úszni, hiszen felnőttként az ember az ész-érveket, magyarázatokat jobban megérti, mint ahogy azt gyerekkorban. Te is hamar és magabiztosan úszhatsz mellúszásban, gyorsúszásban vagy háton. Felnőtt úszásoktatás 120 és 240 perces kurzusok formájában exkluzív környezetben a ...
Hegedűs Endre koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 22. (szerda)
Hegedűs Endre, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertjei 2024-ben. Hegedűs Endre a nemzetközi és a hazai hangversenyélet ismert szólistája. 1980-ban zongoraművész és tanári diplomát kapott a Liszt Ferenc Zeneakadémián, tanárai Antal István, Kocsis Zoltán, Rados Ferenc, Schiff András és Hajdú Anna voltak. ...
Brunch Budapest 2024. Vasárnapi ínyenc ebéd programok, események, rendezvények 2024. május 19. (vasárnap)
DNB Sunday Brunch
Késői reggeli vagy egy korai ebéd? Legyen a kettő együtt! Vasárnapi brunch programajánló Budapesten.
Szent István Filharmonikusok koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 8. (szombat) - 2024. június 9. (vasárnap)
Szent István Filharmonikusok koncertek 2024. A Szent István Filharmonikusok (korábbi nevén Zuglói Filharmónia) a lakosság valamennyi korosztályát szeretnék megszólítani. A Szent István Filharmonikusok igényes műsorral várja a filharmóniai bérlet tulajdonosait. A zenekar meghatározó szerepet tölt be a ...
Szent István Bazilika Budapest programok 2024. Események, rendezvények 2024. május 23. (csütörtök)
Szent István Bazilika Budapest programok 2024. A Szent István Bazilika egész évben várja az egyházi zene iránt érdeklődőket. A bazilikában több híres egyházi zenemű is felcsendül az év folyamán. De mint minden évben az orgonahangversenyek sem hiányozhatnak a repertoárból. Oldalunkon online jegyvásárlási ...
Három Holló programok 2024 2024. május 18. (szombat)
TERRA PROFONDA
Színvonalas programokkal várja vendégeit a Három Holló irodalmi és kulturális kávéház Budapesten. Programajánló. Ez a kávéház a város kulturális életének egyik ikonikus helyszíne, ahol nem csupán kávézásra, hanem különböző művészeti és kulturális rendezvényekre is lehetőség van. A kávéház rendszeresen szervez ...
Anima Musicae kamarazenekar koncert 2024 / 2025 2024. június 13. (csütörtök)
Anima Musicae Kamarazenekar koncertajánló 2024 / 2025.
Workshopok 2024. Mini kurzusok, foglalkozások, műhelymunkák, események, rendezvények 2024. május 23. (csütörtök)
Üvegékszer készítő workshop
A tudás elsajátításának egyik legnépszerűbb műfaja a workshop, ahol rövid idő alatt minikurzusok formájában lehet elsajátítani ismereteket olyan témákban, amelyek iránt érdeklődünk. Ezek lehetnek a gyakorlati tudást előtérbe állító kreatív workshopok, és lehetnek elméleti tudást átadó ismeretszerző ...
Budapest esti hajó, városnézés a Dunán élőzenével 19:00 órától - jEGYVÁSÁRLÁS 2024. május 18. (szombat) 19:00
A hajó a város 6 legfőbb hídja alatt halad át, miközben a nap lassan lenyugszik a budai hegyek mögött átfestve Budapest látványosságait. Gyönyörködj a Parlament, a Budai vár, a Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája és a város sok más lélegzetelállító épületében, miközben lassan ráhangolódsz a ...
Sétahajózás a Dunán Budapesten, minden nap 19:00 órától - JEGYVÁSÁRLÁS 2024. május 18. (szombat) 19:00
Sétahajózás a Dunán Budapesten ínyencségekkel és élő zenével fűszerezve programunk azon vendégeink számára készült, akik szeretik az élőzenét, és szívesen fogyasztanák el vacsorájukat romantikus hangulatban. 2 órás hajókázásunk egy köszöntő itallal kezdődik. Hajós programunkra vacsora nélkül is jelentkezhet. ...
Budapesti randevú a Dunán, sétahajózás itallal vagy vacsorával 19:00 órától- JEGYVÁSÁRLÁS 2024. május 18. (szombat) 19:00
2 órás hajókázásunk egy köszöntő itallal kezdődik, melyet légkondicionált hajóinkon szolgálunk fel Önnek. A hajón a zenét a Kodály Zoltán díjas Hungária Zenekarból 3 zenész szolgáltatja. Programunk vacsora nélkül is meglátogatható.
Budapesti sétahajózás vacsorával 19:00 órától - JEGYVÁSÁRLÁS 2024. május 18. (szombat) 19:00
Budapesti sétahajózás vacsorával programunk azon vendégeink számára készült, akik szívesen fogyasztanák el vacsorájukat romantikus hangulatban. Találkozás a program kezdete előtt 30 perccel.
Zenés vacsora romantikus hajós városnézéssel Budapesten 19:00 órától- JEGYVÁSÁRLÁS 2024. május 18. (szombat) 19:00
Hozza el kedvesét egy romantikus vacsorára és tegye egy hajókázással emlékezetessé! Köszöntőitallal, gyertyafénnyel, ínycsiklandó büfévacsorával és további italokkal várjuk! A romantikus hangulatról az élőzene és Budapest esti fényei gondoskodnak.
Budapesti városnézés hajóval minden nap 19:00 órától - JEGYVÁSÁRLÁS 2024. május 18. (szombat) 19:00
Városnéző hajóprogram Budapesten. 2 órás hajókázásra várjuk nyáron légkondicionált, télen fűtött hajóinkon.
Budapest legszebb látnivalói elegáns sétahajónkról, a 10 legszebb látványosság 1 óra alatt! 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Délutáni városnéző járatainkon Budapest teljesen új arcát ismerheti meg! Tartson velünk egy fantasztikus látnivalókkal és varázslatos hangulattal teli 1 órás sétahajózásra, ahol prémium welcome drink-kel várjuk!
Esti sétahajózás Budapesten, töltsön el egy felejthetetlen estét elegáns dunai sétahajónkon! 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Töltsön el egy felejthetetlen estét elegáns dunai sétahajónkon! Csodálja meg a gyönyörűen kivilágított fővárost egy pohár ital mellől!
FUGA Budapest programok 2024. Események, rendezvények a FUGA Budapesti Építészeti Központban 2024. május 12. (vasárnap) - 2024. május 30. (csütörtök)
Kortárs képzőművészeti kiállítások, komolyzenei koncertek, filmvetítések, irodalmi programok várják a kultúraszerető közönséget a FUGA Budapesti Építészeti Központban. Filmklub és számos kulturális és közösségi program, rendezvény minden korosztálynak!
Madame Tussauds Budapest jegyek 2024 2024. május 13. (hétfő) - 2024. május 19. (vasárnap)
Madame Tussauds Budapest jegyek 2024. Online jegyvásárlás! 52 magyar és nemzetközi figurával várja a látogatókat a Madame Tussauds Budapest. A földkerekség 24. Madame Tussauds produkciója a belvárosi Palazzo Dorottyában nyílt meg 2023 május végén. A 250 éves múltra visszatekintő turisztikai világmárka ...
Széphárom Közösségi Tér
A Széphárom közösségi tér Budapest belvárosában, az Aranytíz Kultúrház társintézménye. A Szépháromnak a nagy múltú, kétszáz éves, belvárosi Horváth-ház ad otthont. Kiállítóterei időszaki kortárs kiállításoknak adnak helyet, legyen szó képzőművészetről, iparművészetről, egyéni vagy csoportos ...
Vigadó Galéria Budapest
A Pesti Vigadó 2024-ben ismét a hét minden napján, hétfőtől vasárnapig 10:00 és 19:00 között várja látogatóit (jegypénztár ebédideje: 13:00-13:30). Eközben a Vigadó Pont hétfőtől péntekig 10:00 és 17:00, szombaton 10:00 és 15:00 (szombaton ebédidő 12:00 - 12:30) között várja az Épülettörténeti séták ...
Wladis Stúdió & Galéria Budapest
A WLADIS műterem 1993-ban alakult Péter Vladimir fémműves formatervező egyetemi tanár irányításával.Az általa tervezett és a műhelyben készülő ékszerek kötődnek az európai klasszikus design hagyományhoz, de ősi és távoli kultúrák formavilágára is rezonálnak. Emellett alkalmazott kisplasztikák, érmek, ...
kArton Galéria és Múzeum
A kArton Múzeum és Galéria egyedülálló karikatúra és képregény gyűjteménye elsősorban magyar alkotók munkáiból áll, melyből időszaki kiállítások alkalmával látható válogatás.
Aranycsillár Galéria Budapest
A főváros szívében, a régiségek utcájában található AranyCsillár Galéria közel ötszáz régi, felújított csillárral várja látogatóit. Az egyedülálló, folyamatosan változó széles kínálatban mindenki megtalálhatja az enteriőrjéhez leginkább illő csillár mellett igényes műtárgyait, festményeit és bútorait ...
Arte Galéria és Aukciós Iroda Budapest
Az ARTE Galéria és Aukciós Iroda 20 éve foglalkozik műtárgyak, főként grafikák árverezésével, aukciók előkészítésével, lebonyolításával. Az aukciók közötti időszakokban rendszeresek a kiállítások a galériában.
Belvárosi Szent Mihály Templom
A Belvárosi Szent Mihály Templom története a pesti domonkos rendházhoz kapcsolódik. A középkori Pest egyik legjelentősebb kolostorát, a domonkosokét, 1230 körül alapították.
Bodó Galéria és Aukciósház Budapest
A galéria teljes körű megújuláson ment keresztül, 18 év működés után a Magyar-Francia Galéria kis üzletét bezárva átköltözött a Falk Miksa utca 24-26 szám alatt található tágas, modern üzlethelyiségbe. Bodó Galéria és Aukciósházként nem csak új névvel, hanem új profillal, kibővült gyűjteménnyel és ...
DUAL ART / art shop & gallery
Budapesten a belváros legfrissebb galériája.
Ernst Galéria
Az Ernst Galéria nemzetközileg is elismert magyar és külföldi művészek munkáit kívánja bemutatni a XX. század első feléig. Emellett egyre nagyobb hangsúlyt kap az olyan alkotók kutatása, kiállítása, akik többnyire történelmi okok miatt kevés figyelemben részesülnek. A tulajdonosok több mint két ...