Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár
Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár 1897 óta nyilvános szakkönyvtár, a Központi Statisztikai Hivatal dolgozóinak kiszolgálása mellett nyitva áll minden érdeklődő számára. Olvasótermeiben biztosítja a nyugodt, elmélyült kutatás feltételeit. A Könyvtár teljességre törekvően gyűjti a magyar, válogatva a külföldi statisztikai és demográfiai szakirodalmat.
A statisztika és a demográfia mellett kiemelt fontosságú a közgazdaság tudomány, a szociológia, a jog, a politika, valamint az összes tudományterület gazdasági és statisztikai vonatkozású irodalma. A külföldi szakirodalom beszerzését jelentős mértékben a közel négyszáz cserepartner biztosítja. A világ szinte valamennyi országának hivatalos, nemzeti statisztikai évkönyvei megtalálhatók nálunk.
A könyvtár kötelespéldány-jogosult, ennek köszönhetően jelentős állománycsoportot alkotnak a klasszikus- és a kortárs magyar és világirodalom, a helytörténet, a néprajz, a vallás- és egyháztörténet, a történelem, az informatika, a sport, a könyvtártudomány és a művészetek irodalma, valamint az összes tudományterület alapvető kézikönyvei.
Az állomány nagysága mára megközelítette az egymillió dokumentumot. A szakkönyvtári funkciók mellett, 2012 óta mint nyilvános, bárki számára elérhető kölcsönző könyvtár is működik. A nyilvánosság felé történő nyitásban nagy szerepe volt a könyvtár kötelespéldány-gyűjtési jogának, melyet 1897 óta birtokol. Ennek köszönhetően országos szinten is kimagasló gyűjteménnyel rendelkezik többek között a szépirodalmi műveket tekintve is.
Nyitva tartás
Hétfő-csütörtök: 8 és 19 óra között
Péntek: 8 és 16 óra között
Szombat-vasárnap: zárva
Forrás: a könyvtár Facebook oldala
2024.01.01 - 2024.12.31 |
PINGRUMBA Étterem Budapest
A keleti fűszereket és helyi termelői alapanyagokat összeengedő, szezonálisan változó, ezeregy ízű ételeikkel és komoly kutatómunkával összeállított italkínálatukkal nem csak emlékezetes tálakat, de közösségi élményeket is szeretnének az asztalok mellé varázsolni.
Pasarét Club Étterem Budapest
A Pasarét Club Étterem Budapest legpatinásabb környezetében, egy nagymultú tornaklub műemlék épületében található. Barátságos klub-atmoszférát és minőségi vendéglátást nyújtva varázsolja el az ideérkezőket. Hosszúra nyújtott bárpulttal, és szeparált klubsarkokkal berendezett vendégtérben, a könnyen ...
Gryllus Vilmos koncertek 2024 2024. május 25. (szombat)
Gryllus Vilmos Kossuth-díjas magyar zenész, előadóművész, zeneszerző. 1996-tól ismét elsősorban gitárosként muzsikál a Kalákával, részt vesz a felnőtteknek szóló koncerteken, a lemezfelvételeken, a külföldi turnékon szerte a világban, de gyerekelőadásait, melyeknek elsődleges célja a közönséggel való ...
Dumaszínház Kovács András Péter előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 2. (vasárnap)
Kovács András Péter fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel. A népszerű stand up humorista előadásán garantált a nevetés és a szórakozás! Egy Földön járó művész, aki realista álmodozó. Az ember, akit a sors és Litkai Gergely is humoristának szánt. Senki nem tudja nála több nyelven elmondani a híres ...
Színház Pesthidegkút 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 23. (csütörtök)
Színházi előadások Pesthidegkúton a Klebelsberg Kultúrkúriában 2024-ben. Online jegyvásárlás!
Workshopok 2024. Mini kurzusok, foglalkozások, műhelymunkák, események, rendezvények 2024. május 18. (szombat)
Reiki masszázs tanfolyam
A tudás elsajátításának egyik legnépszerűbb műfaja a workshop, ahol rövid idő alatt minikurzusok formájában lehet elsajátítani ismereteket olyan témákban, amelyek iránt érdeklődünk. Ezek lehetnek a gyakorlati tudást előtérbe állító kreatív workshopok, és lehetnek elméleti tudást átadó ismeretszerző ...
L`art pour L`art Társulat előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 27. (hétfő)
L`ART POUR L`ART LÉGITÁRSASÁG
A L`art pour L`art társulat előadásai, online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A társulat aktuális előadása a Légitársaság. Szeretettel köszönti önöket a L’art pour l’art Légitársaság legelső járatának legénysége! Felemelkedésüket és felhőtlen szárnyalásukat garantálja a már jól bevált ...
Pécsi balett előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 16. (csütörtök)
Pécsi Balett előadások, fellépések országszerte online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Magyarország első modern balettegyüttese. Az elmúlt évek során a hazai balett egyik legismertebb alakja lett. Színvonalas előadásaikat itthon és külföldön egyaránt elismerik. Repertoárjukat a klasszikus és modern ...
Duda Éva Társulat előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 5. (szerda)
A Duda Éva Kortárs Tánctársulat előadásai országszerte 2024-ben. Online jegyvásárlás!
Bűvész előadás 2024. Németh Gábor egyedülálló színházi bűvészműsorai a valóság és az illúzió határán 2024. május 24. (péntek)
K.A.M.U. – Központi Akkreditált Mágia-Unio nonprofit Nyrt.
Németh Gábor bűvész egész estés színházi előadásai egyedi módon, színházi elemekkel ötvözik a klasszikus és extrém bűvészetet. A teljesen különböző stílussal és tematikával rendelkező előadások épp ezért különleges, egyedi élményt nyújtanak. A művész a világ számos pontján bizonyította már páratlan ...
A varázsfuvola jegyek 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 1. (szombat)
Varázsfuvola előadások, élő közvetítések több helyszínen 2024. „A varázsfuvola olyan, mint egy tükör: aki belenéz, saját magát látja, és megtalálja benne, akármit is keres.” (Leibner János) Mozart csodálatos zenéje és Schikaneder az éterit az ellenállhatatlanul mulatságossal vegyítő története a felnőtté ...
Jézus nyomában, mélyüljünk el együtt a Biblia világában, ismerjük meg Jézus életének eseményeit! 2024. május 30. (csütörtök)
Lélekmozdító – Jézus nyomában - Előadás a Pasaréti Közösségi Ház
Szeretettel hívok mindenkit, aki Jézus tanításait szeretné megismertetni. Arra hívlak, hogy mélyüljünk el együtt a Biblia világában. Életfa Műhelyemben elkészítettem az Életfa térképet Jézus életének eseményeiről. A térkép 32 helyszínen követi végig a Biblia történeteit. Minden helyszínhez kapcsolódik a négy ...
Romantikus hétvége Budapesten kettesben, a Budapest Hotelben (Körszálló) 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 19. (vasárnap)
Romantikus hétvége Budapesten. Töltsön el kedvesével egy romantikus hétvégét az ikonikus Budapest Hotel (Körszálló) kényelmes nappali és hálószobás junior lakosztályában gyönyörű budapesti panorámával és büféreggelivel. A kellemes pihenés mellett fedezzék fel Budapest romantikus helyeit is.
Ünnepi és hosszú hétvége szállás a Budapest Hotelben (Körszálló) büféreggelis ellátással 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 20. (hétfő)
Ünnepi hosszú hétvége szállás a Budapest Hotelben (Körszálló) családoknak, barátoknak, pároknak. Egész évben szeretettel várjuk a hosszú hétvégék alkalmával az emblematikus Hotel Budapest-ben! Páratlan panoráma karnyújtásnyira a főváros látnivalóitól. A hotel étterme bőséges büféreggelivel és igény esetén ...
Kortárs kiállítások Budapest 2024 2024.04.25. (csütörtök) - 2024.05.23. (csütörtök)
VI: GlasSprings - Glass is forever - az üveg örök - csoportos üvegművészeti kiállítás
Kortárs kiállítások Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában, Budapest II. kerületében. A művelődési központ folyamatosan lehetőséget ad mai magyar képzőművészeti és iparművészeti alkotások bemutatására. Fotóművészet, festőművészet, textilművészet, üvegművészet, kerámiák - széles körben láthatóak művek az ...
Európa Pont programok Budapest 2024. Események, rendezvények 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 29. (szerda)
Az Európa Pont az Európai Bizottság és Európai Parlament információs és kulturális központja a budapesti Millenáris Parkban. Az Európa Pont programjai minden hónapban egy-egy fontos európai téma köré szerveződnek. Ezeket a témákat vitákon, beszélgetéseken, filmvetítéseken, kiállításokon, előadásokon, ...
Táncpark Budapest 2024. Nyáresti táncszínházi előadások, táncház a Millenárison 2024. július 11. (csütörtök) - 2024. július 19. (péntek)
2024-ben ismét TÁNCPARK! Vedd fel újra a ritmust a TáncParkban, a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein. Kóstolj bele a flamenco, a tangó, a kortárs és a hagyományőrző magyar táncokba július 11-19. között Buda legnagyobb, ikonikus rendezvényhelyszínén, a Millenárison.
Last Minute ajánlat Budapesten ellátás nélkül vagy reggelivel a Budapest Hotelben (Körszálló) 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.22. (vasárnap)
Budapest Hotel**** Budapest (Körszálló) Last minute ajánlata maximum az érkezés előtt foglalható reggelivel vagy ellátás nélkül. Töltsön el néhány napot különleges budapesti szállodánkban és élvezze a Hotel & More vendégszeretetét!
Budapesti városnézés szállással a Budapest Hotelben (Körszálló) 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Budapesti városnézés szállással a Budapest Hotelben. Az egykor híres körszállóban ellátással és ellátással is lehet szállást foglalni. A szálloda elhelyezkedése pedig kiváló kiindulópont egy budapesti városnézéshez.
Hármashatár-hegyi kirándulás a Guckler Károly tanösvényen a panoráma kilátópontokig 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A 3,5 kilométer hosszú útszakaszon a főváros környéki erdők élővilágát és az óbudai térség történelmét bemutató interaktív táblák mellett két kiépített kilátópont is természetjárásra csábít. A kilátóteraszok Óbuda és a főváros északi régiója irányába kínálnak szép panorámát. Az 1918-ban létesített ...
Kertvárosi Időutazás 2024. Budapesti és főváros környéki városnéző séták 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Több mint 40 féle különleges séta Budapest 16. kerületében, és múzeumi szerdák az ismeretlen főváros felfedezésére. Túravezető: Benedek Ágnes helytörténész.
Pál-völgyi Cseppkőbarlang, barlangtúra a Budai-hegységben 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Hazánk lehosszabb barlangja leginkább cseppköveiről lett nevezetes, bár igazából sokkal jellemzőbbek rá a magas, hasadékszerű folyosók, a nagy szintkülönbségek, és a hévizek által kioldott gömbszerű oldásformák. A barlang 1919 óta kisebb megszakításokkal folyamatosan látogatható. 500 méteres, megújult ...