Liget Galéria Budapest
A progresszív művészi törekvések kelet-közép-európai diplomáciai központja a Liget Galéria. Budapesten a Városligetben található, a Zuglói Művelődési Ház művészeti galériája. Alapítása óta közel 300 kiállítást és egyéb eseményt, akciót, performanszt, koncertet, vetítést, beszélgetést mutatott be saját telephelyén, ill. külföldi és vidéki városokban.
A galéria a nagy intézményhálózaton kívüli, úgynevezett független kisgalériák típusába sorolható, amelyből Nyugat Európában igen sok található, Magyarországon igen kevés. A galéria mindig igyekezett figyelemmel követni az úgynevezett avantgarde, az experimentális művészetet, a különböző új médiumokat, a fotótól a videón át, az installációs művészeten keresztül az objektekig. Ebben mintegy száz kiállítást hoztak létre 1983 óta.
A Galéria programját illetően a fentieken túlmenően még az a cél a meghatározó, hogy a galéria műfaji kötöttségek nélkül fogadjon be és mutasson be a művészet határterületein mozgó művészeket. Sőt, éppen a nagy intézményekből még kiszoruló újabb műfajoknak, vagy műfajokon belül is újabb jelenségeknek igyekezzen bemutatkozási lehetőségeket adni. Így például a festészethez képesti ellenpontokként a performansznak, az akciónak, a videónak, a fotónak, az installációnak.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Wang Mester Kínai Konyhája Budapest
Wang Mester a szakácsmesterséget egyrészt a nagyszülőktől örökölte, másrészt Peking legjobb éttermeiben tökéletesítette. Hiszi, hogy meg tudja ismertetni az érdeklődőkkel az ötezer éves kínai konyhaművészet titkait - mind elméleti síkon, mind pedig a gyakorlatban. A főzést művészetnek tartja, melyet ...
Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda Budapest
Az Édes Mackó Magyarország első kürtőskalács-cukrászdája, ahol a hagyományos parázson sült kürtőskalácsból készítünk mennyei desszerteket.
Néprajzi Múzeum gyerekeknek 2024. Diák tárlatvezetés és épületséta csoportoknak 2024. május 14. (kedd) - 2024. május 18. (szombat)
MÉTA Galopp: Interakciókra épülő, játékos tárlatvezetés a kiállításainkban, diákcsoportoknak. - Zoom belépőjeggyel és előzetes regisztrációval vehető igénybe. MÉTA séta: A MÉTA sétán résztvevő diákcsoportok megismerkedhetnek a Népraji Múzeum architektúrájával és különleges építészeti megoldásaival, a ...
Múzeumi programok Budapest 2024. Mindenkit vár a Néprajzi Múzeum és interaktív közösségi tere a MÉTA 2024. május 14. (kedd) - 2024. május 19. (vasárnap)
A MÉTA a Néprajzi Múzeum egyedülálló, interaktív közösségi tere. Szabadon birtokba vehető: itt elbújhattok, olvashattok, filmet nézhettek, megbeszélhetitek az élményeiteket egymással. És amíg aktívan vagy passzívan kikapcsolódtok, az elektronikus eszközeitek is feltöltődhetnek. Itt bárki dolgozhat, ...
Városligeti programok 2024. Események, rendezvények 2024. május 15. (szerda) - 2024. május 19. (vasárnap)
Csillagok-Égbeli tűk
A Városliget Budapest kedvelt pihenőhelye és kulturális centruma sok-sok programmal, számos nevezetességgel, látványossággal.
Cirkusz jegyvásárlás 2024. Előadások, programok 2024. május 15. (szerda) - 2024. május 19. (vasárnap)
Cirkuszi produkciók, előadások országszerte online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A magyar cirkuszi kultúra gazdag hagyományokra tekint vissza. A magyar társulatok világszerte ismertek és elismertek. A cirkuszművészet hazánkban régóta népszerű és szerves részét képezi kulturális örökségünknek. ...
Cirkusz Budapest 2024. Fővárosi Nagycirkusz előadások, online jegyvásárlás 2024. május 15. (szerda) - 2024. május 20. (hétfő)
A méltán híres cirkusz minden új előadásával a nézők kedvében kíván járni. A magával ragadó műsorok kicsiknek és nagyoknak egyaránt felejthetetlen élményül szolgálnak. A hazai fellépők mellett rendszeresen külföldi fellépőkkel is találkozhat a nézőközönség. Győződjön meg saját szemével a cirkusz ...
Néprajzi Múzeum programok Budapest 2024 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 18. (szombat)
Éjszakázz a múzeumban! Hosszú program éjszakázással (18.00-08.00), családoknak
A budapesti Néprajzi Múzeum a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye. Gyűjteményében a közel 225 ezer néprajzi tárgy mellett egyedülálló fényképfelvételeket, kéziratokat, fotókat, népzenei és filmfelvételeket őriz. A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a ...
Magyar Táncművészeti Egyetem előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 18. (szombat)
Magyar Táncművészeti Egyetem előadások 2024-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. Sokéves hagyomány az egyetemen a hallgatók fellépésének biztosítása. Ezek az előadások igen komoly kulturális eseménynek minősülnek, mivel a műsorszámok kiválasztásában, a hallgatók betanításában ugyanazok a szigorú szakmai ...
Tárlatvezetések a Szépművészeti Múzeumban 2024. Előre meghirdetett vezetések: Fotóművészek közelről 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 19. (vasárnap)
Kiállításainkat múzeumunk képzett tárlatvezetőinek kalauzolásában ismerheti meg.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 19. (vasárnap)
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
Szépművészeti Múzeum programajánló.
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 19. (vasárnap)
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
Tárlatvezetések a Szépművészeti Múzeum állandó és időszaki kiállításaiban.
Stefánia Palota programok 2024 2024. május 11. (szombat) - 2024. május 28. (kedd)
Stefánia Palota programok 2024. Színházi előadások, koncertek, szalonbeszélgetések, családi programok várják a minőségi kikapcsolódás kedvelőit. A Stefánia Palota- Honvéd Kulturális Központ a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség reprezentatív központi intézménye, alapfeladatként ellátja a magyar ...
Időszaki kiállítások Budapesten a Néprajzi Múzeumban 2024 2024. május 15. (szerda) - 2024. május 23. (csütörtök)
Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek c. vándorkiállítás - Torony
Időszaki kiállítások a Néprajzi Múzeumban Budapesten.
Millennium Háza programok 2024 Budapest 2024.05.16. (csütörtök) - 2024.06.15. (szombat)
Jöjjön el a Millennium Házába, ahol kulturális és művészeti események sora várja. Az aktuális kiállítás témaköréhez kapcsolódó gyermek- és családi programokkal, kulturális és művészeti rendezvényekkel, tárlatvezetésekkel, vetítőteremmel és kulináris élményekkel várjuk a látogatókat. Változatos tematikájú ...
Magyar Zene Háza programok 2024 Budapest 2024.05.18. (szombat) - 2024.09.15. (vasárnap)
DÍVÁK & IKONOK - időszaki kiállítás
Programok a Magyar Zene Házában. Kulturális programok, koncertek, minőségi rendezvények hangulatos környezetben, egész évben. Műfaji sokszínűség, szórakozás, kikapcsolódás, töltődés minden korosztálynak. A koncertek mellett interaktív kiállítások, családi, gyerek-és ifjúsági programok, zenepedagógiai ...
Bau Budapest Expo 2024. Lakásfelújítási és építési vásár 2024. szeptember 1. (vasárnap) - 2024. szeptember 30. (hétfő)
Pontos dátum később!
A Bau Budapest Expo lakásfelújítási és építési vásár lehetőséget nyújt arra, hogy személyesen megtekinthessük a legújabb építészeti és lakásfelújítási trendeket. Ha építkezel, felújítasz, esetleg korszerűsítésen töröd a fejed, akkor itt a helyed! Inspirálódj trendi építőipari megoldásokról, és csapj ...
Kerámia kiállítás a Néprajzi Múzeumban, a világ kerámiái a kerámiatér látványtárban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A világ kerámiái, kerámiavilágok. A Kerámiatér a Néprajzi Múzeum két részből álló látványtára. Ingyenesen látogatható, a kiállítások nyitvatartási idején túl is. Aki végigböngészi a látványtárat, nyer valami benyomást a gyűjteményről, a múzeumi gyűjtőszenvedélyről, a tudományos feldolgozómunkáról és ...
Múzeumpedagógiai foglalkozások Budapesten a Néprajzi Múzeumban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Óvodás-, diák- és felnőttcsoportoknak szóló foglalkozásaink élménygazdag, játékos formában, gazdag tartalommal nyújtanak lehetőséget kiállításaink, témáink megismerésére. Zoom belépőjeggyel és előzetes regisztrációval vehető igénybe.
ZOOM - Perspektívaváltás, a Néprajzi Múzeum új állandó kiállítása Budapesten 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Néprajzi Múzeum egy kétszázezer darabot jócskán meghaladó tárgyhalmazt és többszázezer fényképet, rajzot, kéziratot, hanganyagot, filmet őriz. Ez a hatalmas gyűjtemény a Zoom kiállítóterében még egyfajta őskáoszként vagy az ősrobbanás állapotában jelenik meg. Az új gyűjteményi állandó kiállítás ...
Családi vetélkedő a Szépművészeti Múzeumban. Utazó bőrönd - családi társasjáték 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Miközben a csapatmunka és az eszmecsere a családi összetartást erősíti, a társasjáték fejleszti a gyerekek tájékozódási készségét, vizuális memóriáját és szókincsét.
Múzeumi lánybúcsú a Szépművészeti Múzeumban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Szépművészeti Múzeum hazánk egyik első számú művészeti intézménye. Éjjel azonban elegáns, exkluzív rendezvényhelyszínekké alakulnak át, lenyűgöző hátteret biztosítva ezzel céges vagy VIP rendezvényed számára. Kisebb összejövetelek vagy nagyobb létszámú állófogadások, gálavacsorák és díjátadók, ...