Nagycserei Kőrises arborétum Debrecen
A „Nagycserei Kőrises” arborétum Debrecentől keletre, a 48-as út északi oldalán, Nagycsere településrésztől északra található. Az erdő lelkét egy idős tölgy-kőris-szil ligeterdő állomány alkotja, melynek mélyebb, tavasszal vízben álló részein a magyar kőris került túlsúlyba. Ez az állomány a Nyírség legszebb ligeterdői közé tartozik. Átfolyik rajta egy nyírvízlecsapoló csatorna, melyen – a vízmegtartás érdekében – Debrecen Önkormányzata egy zsilipet hozott létre.
Az arborétum története
Az arborétum kialakítása 1954-ben kezdődött: Szabó Pál erdőmérnök, a Nagycserei Erdészet néhai erdőművelési műszaki vezetője kezdte el a munkát, amit később Tóth József folytatott. Kezdeményezésére a 38 hektáros természetvédelmi védett területet körülvevő fenyőgyűjteményt – mint védőállományt – az arborétumhoz csatolták. Az erdészek ma is „Szabó Pál emlékerdő” néven ismerik, és egy fából készült emlékmű őrzi az alapító emlékét. Az öreg erdőhöz nyugaton fiatal tölgyesek és nyarasok csatlakoznak.
Az erdő alján jégkori maradványként találkozhatunk a fehér zászpa (Veratrum album) kisebb állományaival
Nagy, kanalas levelei redőzöttek. Akár másfél méter magasra is megnövő lágyszárú, virágait vaskos fürtben hozza. Szálanként fordul elő a szárazabb térszíneken a nagyezerjófű (Dictamnus albus) és az erdei borkóró (Thalyctrum aquilegiifolium). A fiatalabb nyáras aljnövényzetében alig lehet észrevenni egyik zöld virágú orchideánkat, a békakontyot (Listera ovata). A terület madárvilága gazdag. Előfordul ragadozó madarunk, a héja a fehér rokonánál jóval rejtettebb életmódot folytató fekete gólya és legnagyobb harkályfajunk, a fekete harkály. A legszebb, idős erdőrész – a károsítások elkerülésének érdekében – bekerítésre került.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Amulett Panzió
Vendégházunk Debrecen óvárosában a Lovarda, a Főnix Csarnok és a Debreceni Sportuszoda közelében található.
Aquaticum Debrecen Termál- és Wellness Hotel****
Felejthetetlen élmények kicsiknek és nagyoknak! Nagyvárosi, de mégis zöldövezeti - Az Aquaticum Hotel az ország első természetvédelmi területén, Debrecen pihenőövezetében, a Nagyerdő szívében helyezkedik el. A komplexumban egyszerre élvezheti a vendégünk egy erdei szálloda pihentető nyugalmát és egy városi ...
Auguszta Apartman Hotel és Diákszálló Debrecen
Debrecen zöldövezetében, a Nagyerdő szívében a Debreceni Klinika területén található az Auguszta Apartman Hotel és Diákszálló. A Debreceni Egyetem Orvos Egészségtudományi Centruma és a Hunép Universal között létrejött szerződés értelmében a komplexum a külföldi orvostanhallgatók hosszú távú ...
Blue Dreams Panzió Debrecen
Családias hangulatú panziónkat 2002. augusztus 16.-án nyitottuk. Jelenleg 7 szobával várjuk vendégeinket, Debrecen kervárosi részén a centrumtól és a Nagyerdőtől 20 percre gyalogosan és kb. 5 percre autóval. A panzió tömegközlekedési eszközökkel is kiválóan megközelíthető.
Centrum Panzió Debrecen
A három csillagos minősítést elnyert Centrum Panzió Debrecen belvárosában - csendes, családias, szabadtéri gyerekjátszóteres, parkosított környezetben, a Nagytemplomtól 500 méterre található.
Debreceni Egyetem Kollégiumai
A Debreceni Egyetem jelenleg 4.983 kollégiumi férőhellyel rendelkezik, amelyből 922 Magyarország egyik legkorszerűbb diákotthonában, a Campus Hotelban található. További 1.700 férőhelyet az elmúlt öt évben újítottak fel, illetve 600 férőhely tíz éven belül épült, jó állapotban lévő épületekben ...
Erdőspuszta Club Hotel**** Debrecen
Az Erdőspuszta Club Hotel**** Debrecentől alig 6 kilométerre, vadregényes fenyőerdő közepén, festői szépségű természeti környezetben fekszik. A club hotel és annak környezete a passzív és az aktív pihenésre egyaránt alkalmas. A város zajától távol, mégis a látnivalóktól és a színes programoktól alig ...
Euro Panzió Debrecen
Akár kikapcsolódni, akár dogozni jön Debrecenbe, panziónk a programok és teendők között a nyugalom szigeteként fog szolgálni, ahol zavartalanul pihenheti ki az aznapi városnézést vagy konferenciát. Az EURO PANZIÓ közel a belvároshoz, egy csendes kis utcában helyezkedik el. Néhány percnyi sétával ...
Határ Úti Vendégház Debrecen
A Határ Úti Vendégház közel a város centrumához, mégis csendes nyugodt környezetben várja vendégeit. Debrecen belvárosától autóval 5 perc alatt elérhető.
Hotel Divinus***** superior Debrecen
Ötcsillag suoerior kényelem, kényeztetés, testi-lelki feltöltődés a kikapcsolódásra vágyóknak. Konferenciatermek, 24 órás business center szolgáltatások és asszisztencia az üzleti élet utazóinak. A Hotel Divinus***** Kelet -Magyarország első ötcsillagos konferencia és wellness szállodájaként a debreceni ...
statiON Bisztró Debrecen
A Bistro Debrecen egyik közlekedési csomópontjában, a nagyállomás mellett helyezkedik el. Változatos étlapunkon megtalálhatóak pizzák, hamburgerek, gyrosok, snackek, melegszendvicsek, szárnyas-, hal- és sertés ételek, saláták, desszertek. Illetve hétfőtől-szombatig bőséges napimenü kínálattal várjuk ...
Agrár Étterem Debrecen
A DE AGTC Böszörményi úti Campus területén található a felújított Agrár Étterem. 600 adagos konyha, 250 férőhelyes éttermet üzemel 650 m2-en. A terem körben üveges, természetes megvilágítású és saját terasszal rendelkezik.
Belga Étterem Debrecen
A Belga jelenleg a debreceni társasági élet egyik fő központja. Nyáron a belső kerthelyiség, az itt található látványkonyha és játszótér, illetve a Piac utcai korzóra kihelyezett, élőzenés rész jelenti legfőbb vonzerejét.
Creppy PalacsintaBistro Debrecen
Debrecenben nyílt meg a Creppy PalacsintaHáz első franchise étterme. A Creppy PalacsintaBistro Debrecen elkápráztatja Debrecent a Creppy palacsinta csodáival, elhozza a cívisvárosba az egyedülálló Creppy élményt. A bisztróban 40 féle palacsintát kínálnak. A Creppy nem csupán egy kiváló étterem, nem egy remek ...
Don Pedró Pizzéria Debrecen
A Don Pedro Pizzéria kis csapata minden nap arra törekszik, hogy a lehető legmagasabb színvonalon szolgáljon ki Téged, hogy minden egyes alkalommal, akár rendelsz tőlünk, akár bejösz hozzánk, tökéletesen elégedett legyél.
Fenyves Vendéglő és Rendezvényterem Debrecen
Az Erdőspuszta Club Hotel**** 100 férőhelyes a`la carte Fenyves Vendéglőjének étlapján elsősorban a hagyományos, magyaros ízek dominálnak, de a kínálatban szép számban megtalálhatóak az európai konyha remekei is. A palettánkon szereplő ételeket az esetek túlnyomó többségében a szálloda tanyáján ...
Gilbert Pizzéria Debrecen
Családias hangulatú éttermünket 1991-ben nyitottuk a Kálvin téren, a belváros szívében, mely Debrecen első olyan látványkonyhás pizzériája volt, ahol a helyszínen készítették el a pizza tésztát. A névadó egy bizonyos Gilbert Lupher (szül. 1946 május 30. Colmar, Franciaország) volt, aki nemcsak festőként volt ...
Govinda Vegetáriánus Étterem Debrecen
A GOVINDA éttermek világszerte híresek konyhájukról, és egyedülállóan barátságos hangulatukról. Bárhol térjen is be egy Govinda Étterembe, biztos lehet benne, hogy tökéletes tiszta vegetáriánus - húst, halat, tojást nem tartalmazó - ételféleségeket ízlelhet meg. GOVINDA egy név, mely arra a személyre ...
Incognito Club
Az Incognito Club egy igazi kultúrkocsma Debrecen óvárosának a szívében. Családias hangulatú hely, amely a kezdetektől igényes arra, hogy milyen zenével várja vendégeit. Az eltelt több mint egy évtizedben fő hangsúlyt a minőségi, élő zenei koncertek kapták. Elsősorban a jazz és a blues, valamint ezek ...
Kashmir Indiai Étterem Debrecen
Mi itt a Kashmírban egy jó indiai étterem atomoszférájának tükrözéséhez szükséges feltételek egyensúlyát teremtettük meg. Arról vagyunk híresek, hogy kiváló ételeket szolgálunk fel, ami a visszatérő vendégeink számából egyértelműen kitűnik. A központi elhelyezkedés, a hibátlan belső dekoráció, ...
Kulturális Örökség Napjai Debrecen 2024 2024. szeptember 21. (szombat) - 2024. szeptember 24. (kedd)
Debrecenben idén is sokféle programot kínálnak a Kulturális Örökség Napjai. Szeptember 21-én és 22-én rendezik meg az ősz egyik legjobban várt eseményét, a Kulturális Örökség Napjait, ahol olyan épületekbe is bejuthatunk, ahová egy átlagos hétköznap biztosan nem. Az épületlátogatások mellett városi sétákon is ...
Dumaszínház Aranyosi Péter előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 26. (csütörtök)
Aranyosi Péter Dumaszínház előadások online jegyvásárlási lehetőséggel. Tankmániás légpuska-tulajdonos, aki volt már akasztott ember is, persze csak viccből. Elszánt Diósgyőr-szurkoló, közönségszervező, a Rádiókabaré munkatársa, az Esti Showder dizájncenter-felelőse, poén-gyáros, a Wekerle-telep egyetlen ...
Badár Sándor stand up előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 26. (csütörtök)
Badár Sándor stand up előadások 2024. Online jegyvásárlási lehetőség. Badár Sándor az ország egyik legismertebb stand up előadója, aki önálló estjei mellett fiával, Badár Tamás bűvésszel is fellép. A bakterházból indult, és bár az óta a pálya már nem kötött, mégis szinte mindenki humor vonalról ismeri. ...
Állásbörze 2024. Programok, események, rendezvények álláskeresőknek 2024. szeptember 26. (csütörtök)
XI. Hajdú-bihari Napló Állásbörze
Egy állásbörze megteremti a vállalatok toborzás-kiválasztással foglalkozó szakembereinek a lehetőséget, hogy fajlagosan olcsón rengeteg potenciális munkavállalóból válogassanak, emellett megismerhessék a jelentkezők igényeit, elvárásait, felkészültségét is, így alakítva belső képzésüket, ...
Múzeumok Őszi Fesztiválja Debrecen 2024. Déri Múzeum és intézményei 2024. október 3. (csütörtök) - 2024. október 30. (szerda)
A Déri Múzeum és a hozzá tartozó intézmények, a Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás és a Debreceni Irodalom Háza a Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programsorozathoz csatlakozva változatos programokkal várják az érdeklődőket.
Made in Debrecen Fesztivál 2025 2025. március 29. (szombat)
Debrecen is a húrokba csap! 4. alkalommal rendezik meg a Made in Debrecen Fesztivált, melynek keretében 2025. március 29-én több helyszínen várják koncertek a közönséget. A nagysikerű Made in Pécs Fesztivál ismét Debrecenbe költözik, hogy egy napra, megmutassa Debrecen zenei palettáját. Játszhatsz a ...
Déri Múzeum programok 2024 Debrecen 2024. szeptember 26. (csütörtök)
Horváth Attila helytörténész tárlatvezetése
A debreceni Déri Múzeum az állandó kiállítások és múzeumpedagógiai foglalkozások mellett különböző időszaki kiállításokkal és változatos programokkal várja a látogatóit egész évben hétfő kivételével minden nap 10-től 18 óráig. Színes programkínálat, kikapcsolódás és szórakozás, az egész családnak, ...
L`art pour l`art Légitársaság előadások 2024. Boborján, Margit és további kedvenceid 2024. november 19. (kedd)
L’art pour l’art: Fölszáradt a páva – Debrecen
Anti bácsi, Besenyő Zigóta, Margit, Hőzöngné Váltig Arabella, vagyis az abszurd humor koronázatlan királyai, a L`art Pour L`art Légitársaság! Szállj fel a L’art pour l’art Légitársaság tetszőleges járatára, és nevesd magad könnyesre Boborján, Leopold, Margit és a további jól ismert karakterek ...
Pályaválasztási Fesztivál 2024. Műszaki pályaválasztó fesztivál 2024. november 14. (csütörtök)
A rendezvény országszerte több nagyvárosba látogat és célja, hogy a lehető leginkább élmény alapon juttassa a műszaki pályaválasztás előtt álló fiatalokat információhoz, biztosítsa a találkozási lehetőséget leendő munkaadókkal is, akiknek fontos a jól képezett műszaki szakember utánpótlás. A ...
Családi nap 2024. Programok, rendezvények, események 2024. szeptember 29. (vasárnap)
Indián Nyári Családi Nap a Mediterrán Élményfürdőben
Családi napok programajánló.
Bowling Debrecenben minden nap, szórakozás, aktív kikapcsolódás, sport, csapatépítés 2024. szeptember 16. (hétfő) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Debrecen kedvelt szórakoztató központjában 8 sávos, professzionális bowling pályával várunk.
Debreceni gyermekprogramok 2024 / 2025 2024. szeptember 8. (vasárnap) - 2024. szeptember 30. (hétfő)
A Vojtina Bábszínház műsora
Debrecenben jó gyereknek lenni! A város kiváló úti cél családos utazók számára, hiszen számos programlehetőség, szállás- és vendéglátóhely várja a történelmi városba érkező kisgyerekes családokat. Nemcsak gyereknapon, egész évben jó gyereknek lenni Debrecenben. Hétköznap és hétvégén, télen és nyáron, ...
Csokonai Színház műsor Debrecen 2024 2024. szeptember 11. (szerda) - 2024. szeptember 30. (hétfő)
A Csokonai Nemzeti Színház előadásai Debrecenben.
Fórum Debrecen programok 2024 2024. szeptember 13. (péntek) - 2024. szeptember 28. (szombat)
A lehetőségek FÓRUM-a! Találkozópont mindenki számára, ahol sikk vásárolni, ahol mindig tartogatunk valami különlegeset, látványosat a látogatók számára. Családi rendezvények is várják az érdeklődőket, melyekkel a Bevásárló Központ arra törekszik, hogy mindenki jól érezze magát és kellemes ...
Múzeumpedagógiai foglalkozások Debrecenben a Déri Múzeumban gyerekeknek 2024.09.01. (vasárnap) - 2025.06.20. (péntek)
Évkörforgó - A Déri Múzeum tematikus múzeumpedagógiai foglalkozása általános iskolai csoportoknak a jeles ünnepnapokhoz kapcsolódóan Debrecenben. Komplex, interaktív foglalkozásaink alkalmával szórakoztató, élményszerző, játékos formában mutatjuk be az évkör jeles napjaihoz, időszakaihoz kapcsolódó ...
Zsuzsi Erdei Vasút programok 2024 Debrecen 2024.08.26. (hétfő) - 2024.09.30. (hétfő)
A kisvasút a nagyvárost elhagyva az Erdőspuszták világába nyújt betekintést. Homokos talajra, néhol nagyobb buckákra telepített akácosok, fenyvesek, tölgyesek között, vagy annak belsejében halad, melyeket szántóföldek, tanyák szakítanak meg. A gazdag növény- és állatvilág, az itt élő gombafajok ...
Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark programok 2024 2024.09.04. (szerda) - 2024.12.27. (péntek)
Az Állatkert az év minden napján nyitva tart. Ünnepi események, esti séták, gyermek és tematikus programok is várják a látogatókat az élővilág játékos és érdekes, élményekben gazdag bemutatásával.
Csapatépítés Debrecen csodálatos környezetben a Kerekerdő Rendezvényházban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A csodálatos kilátással, természetes megvilágítással rendelkező, különleges elhelyezkedésű Kerekerdő Rendezvényház technikai eszközeivel, légkondicionált, elegáns és jól felszerelt rendezvénytermével kiváló csapaépítő rendezvényhelyszín Debrecenben. Várjuk csapatával, kérje ajánlatunkat!
Erdei esküvő helyszín csodálatos környezetben, álomesküvőjét tartsa a Kerekerdő Rendezvényházban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Gyönyörű esküvői helyszín, mely hangulatával elfeledteti a nagyvárosok zsúfolt épületeinek lehangoltságát és vendégeink friss levegőn, páratlan, nyugodt környezetben oszthatják meg örömüket szeretteikkel. A párok saját igényeik szerint választhatnak a hozzájuk legközelebb álló stílusok és színvilágok ...
Debreceni repülőtér látogatás élménytúrák a repülőtér kulisszái mögött 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Látvány, élmény, ismeretterjesztés a repülőtér kulisszái mögött, testközelben a légiközlekedés titokzatos világa. 2021-ben Debrecenben is indulnak a szervezett reptérlátogatások. Élménycentrikus programok, szakavatott túravezetők, dedikált Ikarus nosztalgiabusz. Amint a járvány utáni helyzet lehetővé teszi, ...
Déri Múzeum Debrecen
A Déri Múzeum Debrecen egyik legnevezetesebb közgyűjteménye. A történeti formákkal épült múzeum – előtte Medgyessy Ferenc szobraival – Debrecen belvárosának ékessége. A felújított múzeumot 2012 márciusában adták át. A Déri Múzeum filiáléja a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum. A múzeum gyűjteménye ...
Agóra Tudományos Élményközpont Debrecen
Az Agórában a játék és a szórakozás ötvöződik a tanulással. A gyerekek és felnőttek különleges eszközökkel, tudományos érdekességekkel ismerkedhetnek meg, rendkívüli és látványos kísérletek részesei lehetnek. A háromszintes modern épület laboratóriumaiban a látogatók bepillanthatnak a fizika, kémia, ...
Belvárosi Galéria Debrecen
A Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériája (Kossuth u. 1.) már több mint négy évtizede a város reprezentatív kiállító helye. A Belvárosi Galéria a Belvárosi Közösségi Házban kapott helyet. A 210 nm-es tér Debrecen egyik legjobb adottságokkal rendelkező galériájaként szolgálja a város, a ...
Debreceni Egyetem Botanikus Kert
1840-ig tekint vissza Debrecenben a füvészkert. Debrecen város az egyetem mögötti 17 hektár (30 katasztrális hold) területet adományozott a Nagyerdő területén a botanikus kert céljára. 1928-ban alapították meg az új füvészkertet. Az alapítók között volt Soó Rezső, Greguss Pál, Rerrich Béla és Schneider ...
Debreceni Honvédtemető és Mauzóleum
A Hősök Mauzóleuma 1932-ben készült el. Megjelenésében egyaránt méltó az 1849-ik debreceni csata és a világháború hőseinek emlékéhez, de méltó a város áldozatkészségéhez és polgárainak kegyeletes érzéséhez is. A Honvédtemető fái alatt 112 `48-as honvéd, 220 német, és azok a magyar katonák ...
Debreceni Irodalom Háza és Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás
A Debreceni Irodalom Háza és a Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás (két különálló gyűjtemény) Debrecen belvárosában, a Péterfia utca elején, a művész egykori szülőházának helyétől nem messze, egy ahhoz hasonló tornácos épületben található. Az építmény legkorábbi része a 18. század közepén létesült, ...
Debreceni Református Kollégium Múzeum
Debreceni Református Kollégium Múzeuma egész évben várja a családokat, felnőtt és iskolai csoportokat Debrecenben. A református egyház és a debreceni református kollégium történetét felölelő programok, jeles napok, múzeumpedagógiai foglalkozások, időszaki és 6 különböző állandó kiállítással várja a ...
Delizsánsz kiállítóterem Debrecen
Debrecenben 1980-ban nyílt meg az első kiállítóhely, amellyel teljesült Dr. Soó Rezső kétszeres Kossuth-díjas botanikus akadémikus végakarata: az, hogy a városra hagyományozott és a Bélyegmúzeum gondjaira bízott 225 000 darabos filatéliai gyűjteményéből évről évre újabb motívumgyűjteményeket állítsanak ki az ...
Erdőspuszta Élménypark és Állatpark Debrecen
Felejthetetlen és élményekben gazdag kaland vár az egész családra az Erdőspuszta Élményparkban és Állatparkban. Nálunk kicsiktől a nagyokig mindenki megtalálja a számára kedves elfoglaltságot, legyen szó sportról, szórakozásról, kikapcsolódásról, tanulásról vagy akár kirándulásról. A meseszép környezet és a park ...
Erdőspusztai Bemutatóház és Arborétum
Az Erdőspusztai Bemutatóház, valamint az itt található tanösvény az év minden napján látogatható. A kialakított Panoráma út, a mellette lévő parkolókkal, játszóterekkel és egyéb létesítményekkel áll a pihenni vágyók rendelkezésére. A Bánki pihenőcentrum, mint oktatási központ legfontosabb eleme az ...