Szigligeti nyári színházi elődások 2024-ben a Veres 1 Színházzal
Szigligeti nyári színházi elődások 2024-ben a Veres 1 Színházzal
Yacht Hotel Siófok - 1000 m2-es panorámás wellness részleg
Yacht Hotel Siófok - 1000 m2-es panorámás wellness részleg
Nyári programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel
Nyári programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel

Stúdió K Színház Budapest

A Stúdió K elnevezés az állandó változásra és változtatásra utal, a folytonos képzésre, kreativitásra, a közösségben kísérletező, kapcsolat-építő, különleges konfliktusokat kíméletlenül kereső, kíváncsian kutató kritikai műhelyre.

A Stúdió K nagy nemzedéke bejárta előadásaival a világot, tevékenysége ma már tananyag, alkotóinak életműve jelentős, maguk is színházakat, iskolákat hoztak létre. A második és harmadik nemzedék színészei közül is többen meghatározó személyiségei a kortárs kultúrának.

Az 1995-től a Ferencvárosban, hivatásos alapítványi színházként működő társulat 2006-ban felépítette új színházát a Ráday utca közepén, ahol a kortárs magyar szerzők mellett Shakespeare, Mrożek, G.B. Shaw, Schnitzler darabok saját korára és társulatára adaptált változatait játssza. Tartósan befogad más együtteseket, műhelymunkája során új műfajokkal, alkotói módszerekkel kísérletezik, nyílt szemináriumokat és költői életműveket bemutató sorozatokat szervez. Évi 160-170 előadásából több mint a felét a gyerekeknek szánt programok teszik ki.

A szombati művészeti műhelyfoglalkozások a Diótörő Meseszínház új közönségét is alakítják. Ez a Stúdió „K” társulatából alakult Meseszínház minden évben új ősbemutatót tart kiváló kortárs írók (Mosonyi Aliz, Balla Zsófia, Szilágyi Andor, Kántor Péter) klasszikus mesék nyomán készült, a társulat különleges, báb-színész-élőzene ötvözte (távol-keleti mintákat is követő) technikájára építő műveiből. (Részlet egy kritikából: „A képzőművészetileg is izgalmas figurákat a hozzájuk intim közelségbe hajoló színészek keltik életre, maguk is szereplővé válva. Mindezt az teszi még izgalmasabbá, hogy egyszerre többen is mozdítják a bábokat. A tárgyak és a kellékek is állandó átváltozásra képesek, szellemes ötletekből felépített képek teremtik meg a történet helyszíneit. Olyan kreatív színház ez, amely igazi örömet jelent gyereknek, felnőttnek egyaránt.”)

Törzsközönsége egyre nagyobb, a színvonalat a kritika és a szakma a legkomolyabb elismerésekkel, díjakkal honorálja.

Forrás:  A színház honlapja

2024.01.01 - 2024.12.31

Találatok száma: 13
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Hotel Thomas***

A Hotel Thomas 43 kényelmesen berendezett, tágas szobával várja Vendégeit. Családok vagy nagyobb baráti társaságok számára 5 db apartman áll rendelkezésre. A szobák alapfelszereltségéhez tartozik a saját zuhanyozós fürdőszoba, telefon, TV készülék műholdas csatornákkal, szobai széf és minibár. Az ...

Duna Apartman Budapest

A Duna Apartman Budapest a Petőfi híd pesti hídfőjénél, a Ferenc körúton található igényesen felújított lakás. Kiválóan alkalmas azok számára akik központi fekvésű, mégis csendes környezetben szeretnének néhány napot, vagy akár hosszabb időt eltölteni Budapesten.

Hotel Kálvin Ház Budapest

A polgári hangulatú Kálvin Ház Budapest belvárosában található a Kálvin tér közelében. A XIX. századi épületben 36 tágas, parkettás, a századforduló hangulatát idéző szoba várja vendégeinket. Valamennyi szobához modern, hajszárítóval felszerelt, fürdőszoba tartozik. A szobákban LCD televíziót, ...

   1 2
Találatok száma: 55
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Black Cab Burger

Black Cab Burger

A marhahús mellett kétféle csirkével dolgozunk, saját kínálatunk mellett a vendégeink is összeállíthatnak saját ízlésük szerinti burgert. Giga Double Decker szendvicset és más finomságokat is kínálunk.

Borbíróság Étterem Budapest

Borbíróság Étterem Budapest

Közel százféle magyar borral, folyamatosan megújuló kínálattal, friss a szomszédos vásárcsarnokból származó alapanyagokból készülő bisztró jellegű ételekkel várjuk vendégeinket. Rendszeresen rendezünk vak kóstolókat, borvacsorákat, melyekre speciális menüsort készítünk.

Bálna Terasz Budapest

Bálna Terasz Budapest

A Bálna Sétány leghosszabb terasszal rendelkező vendéglátóhelye a Bálna Terasz, mely minden nap várja vendégeit, két teraszon és egy belső részen a Bálna Bisztróban. Az alsó duna-parti szakaszon és a felső nagy teraszon felszolgálók segítségével lehet salátákat, grill ételeket, hamburgereket, ...

Bőségtál Étterem Lurdy ház

Bőségtál Étterem Lurdy ház

A Lurdy Ház első emeletén működő Bőségtál Étterem házias, magyaros ételekkel, gyrosszal, desszertekkel, változatos menü ajánlattal, baráti árakkal várja kedves vendégeit.

Caffe Vero Étterem és Kávéház Budapest

Caffe Vero Étterem és Kávéház Budapest

Hangulatos kávézó és étterem télen-nyáron nyitva tartó terasszal Budapesten, a Duna közelében.

Café Intenzo Kávéház & Étterem

Café Intenzo Kávéház & Étterem

A Café Intenzo Kávéház & Étteremben először a kávézó részbe lép be, amit követ a családias hangulatú étterem. Tavasztól őszig kellemes hangulatú belső teraszon fogyaszthatja el ebédjét, vacsoráját. Napi menüvel, chef ajánlatokkal, és egy kellemes, nyitott belső kerttel várják minden vendégüket.

Calvin Bistro Budapest Kálvin tér

Calvin Bistro Budapest Kálvin tér

Várjuk kedves vendégeinket a Kálvin tér egyik leghangulatosabb éttermébe. Próbálja ki Ön is megújult étlapunkat amely nem csupán magyaros ízekkel, hanem az olasz konyha különlegességeivel is bővült.

Claro Bisztró Budapest

Claro Bisztró Budapest

Tradicionális magyar és a nemzetközi konyha különlegességeit kínáló, barátságos hangulatú étterem Budapest belvárosának pezsgő sétálóutcájában, széles borkínálattal.

Club IX

Club IX

A B-Közép neve egyet jelent az összetartással, a harccal és a jókedéllyel. Mindezek hangulatát mi is igyekszünk falainkon keresztül átadni, miközben finom italokat és ételeket kínálunk.

Costes Restaurant Budapest

Costes Restaurant Budapest

Magyarország első Michelin-csillagos étterme- Costes. Szeretnénk, ha ez a szó egyet jelentene önnek a kompromisszummentes minőséggel, a mesteri ízekkel, a művészi megformálással, a részletekre való odafigyeléssel, az előzékeny kiszolgálással és a kellemes hangulattal. Fejezze ki a Costes név azt az egyedi, ...

   1 2 3 4 5 6   
Találatok száma: 183
Pólus Center programok 2024

Pólus Center programok 2024 2024. június 22. (szombat)

Ingyenes dietetikai tanácsadás a Pólusban

Pólus Center programajánló. Rendezvények, bizalomkönyvtár, tanácsadással egybekötött előadások, ünnepi események várják a Pólusba érkezőket. A népszerű bevásárlóközpont célja az, hogy olyan bevásárlóközpontot működtessenek, ahol a családok, a fiatalok, a gyerekek, nagymamák és nagypapák is jól érzik ...

Jazz koncertek 2024. Online jegyvásárlás

Jazz koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. június 19. (szerda) - 2024. június 22. (szombat)

Jazz koncertek Magyarországon online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A jazz hazánkban is a népszerű műfajok közé tartozik. Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint a megannyi koncert és zenei program. A külföldi és hazai előadók széles repertoárjából válogathat a műfaj iránt érdeklődő koncertlátogató. ...

Ár: 1 500 Ft -tól
25 100 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Margaret Island koncertek 2024

Margaret Island koncertek 2024 2024. szeptember 12. (csütörtök)

10. születésnapi koncert

Margaret Island koncertek, fellépések országszerte 2024-ben. A Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alapította Margaret Island az egyik legsikeresebb zenekar a hazai könnyűzenei palettán. A fiatal csapat népszerűsége töretlenül ível felfelé. A számos díjjal kitüntetett csapat a siker ellenére máig ...

Kórus koncertek Budapesten 2024. Online jegyvásárlás

Kórus koncertek Budapesten 2024. Online jegyvásárlás 2024. december 16. (hétfő)

A Cambridge-i St John`s College Kórusa - Orgonán közreműködik: Alex Robson

Kórus koncert programajánló Budapesten online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben.

Divatbemutató programok 2024. Események, rendezvények

Divatbemutató programok 2024. Események, rendezvények 2024. június 22. (szombat)

`Énidőm` divatbemutató & kerekasztal

Divatbemutató programajánló.

Gitár koncertek 2024. Online jegyvásárlás

Gitár koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. október 28. (hétfő)

A gitár húros, ezen belül pengetős hangszer, ezen túl viszont számos változata ismert, legyen az klasszikus, akusztikus, elektromos vagy elektro-akusztikus. A típusaihoz hasonlóan a felhasználása is rendkívül sokrétű, hiszen klasszikus vagy flamenco stílusban ugyanúgy játszhatunk rajta, mint jazz, ...

Ár: 1 000 Ft -tól
16 300 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Holokauszt Emlékközpont programok 2024. Múzeumok Éjszakája

Holokauszt Emlékközpont programok 2024. Múzeumok Éjszakája 2024. június 22. (szombat)

A Holokauszt Emlékközpont nem csupán emlékhely, kutató- és oktató-bázis valamint kiállítási helyszín, hanem állandó jelleggel otthont ad különböző kulturális és szakmai eseményeknek is.

Kiállításmegnyitók Budapest 2024

Kiállításmegnyitók Budapest 2024 2024. június 18. (kedd) 18:00

Hullámtörés / Breaking the Waves - Magyar fotográfusok vízről és emberről / Megnyitó

Állandó és időszaki kiállításmegnyitó események Budapesten művészeti, kulturális intézményekben 2024-ben.

Balázs János koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás

Balázs János koncertek 2024 / 2025. Online jegyvásárlás 2025. november 20. (csütörtök)

Balázs János fiatalos lendülete kiemelkedő technikai kvalitással és mély zenei megértéssel párosul. Művészi ösztönei biztonsággal vezetik a profizmus legmagasabb fokára. Egyéni zenei látásmód jellemzi előadásait, mely során hangot mer és tud adni saját elképzeléseinek. Hitvallása, hogy a zene csakis a ...

Ár: 4 000 Ft -tól
16 000 Ft -ig
JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
Geek Piac Budapest 2024

Geek Piac Budapest 2024 2024. június 20. (csütörtök)

Szereted a különböző Geek cuccokat? Könyveket, figurákat, ékszereket, kockákat és még megannyi mást? Ha igen, akkor itt a helyed, a HammerTime Cafe Geek Piacán, minden hónap harmadik csütörtökjén!

1 2 3 4 ... 19   
Találatok száma: 10
IF Kávéház  programok 2024. Mindenkit vár az IF Cafe Jazz Club

IF Kávéház programok 2024. Mindenkit vár az IF Cafe Jazz Club 2024. június 17. (hétfő) - 2024. június 30. (vasárnap)

Az év minden napján élő jazz koncertek, finom ételek és italok. Koncertek, programok, kultkávéző a kultutcában Budapesten! A Ráday utcai kávéház várja zenés programjaira a kikapcsolódni vágyó érdeklődőket, jó zene, kiállítások, szórakozás egy helyen!

Workshopok 2024. Mini kurzusok, foglalkozások, műhelymunkák, események, rendezvények

Workshopok 2024. Mini kurzusok, foglalkozások, műhelymunkák, események, rendezvények 2024. június 20. (csütörtök) - 2024. június 29. (szombat)

RÉT - Ráday Élő Tér - Művészeti és civil műhelyek találkozója

A tudás elsajátításának egyik legnépszerűbb műfaja a workshop, ahol rövid idő alatt minikurzusok formájában lehet elsajátítani ismereteket olyan témákban, amelyek iránt érdeklődünk. Ezek lehetnek a gyakorlati tudást előtérbe állító kreatív workshopok, és lehetnek elméleti tudást átadó ismeretszerző ...

Közlekedési Múzeum programok 2024 Budapest. Események, rendezvények, jeles napok, ünnepek

Közlekedési Múzeum programok 2024 Budapest. Események, rendezvények, jeles napok, ünnepek 2024.05.28. (kedd) - 2024.07.28. (vasárnap)

A Közlekedési Múzeum igyekszik izgalmas programokkal, időszaki kiállításokkal, kitelepülésekkel, szabadtéri rendezvényekkel, tematikus tárlatvetésekkel kedveskedni a közlekedés iránt érdeklődőknek.

Tánckurzus Budapest 2024. Depo Dance Studio. Nemzetközi Nyári Tánckurzus és Fesztivál

Tánckurzus Budapest 2024. Depo Dance Studio. Nemzetközi Nyári Tánckurzus és Fesztivál 2024. augusztus 5. (hétfő) - 2024. augusztus 16. (péntek)

XXIII. Nemzetközi Nyári Tánckurzus és Fesztivál Budapesten 2024. augusztus 5-16. között a Budapest Táncszínház Stúdiójában.

Kertvárosi Időutazás 2024. Budapesti és főváros környéki városnéző séták

Kertvárosi Időutazás 2024. Budapesti és főváros környéki városnéző séták 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Több mint 40 féle különleges séta Budapest 16. kerületében, és múzeumi szerdák az ismeretlen főváros felfedezésére. Túravezető: Benedek Ágnes helytörténész.

Kényszermunka a Szovjetunióban című kiállítás az MNM Malenkij Robot Emlékhelyen

Kényszermunka a Szovjetunióban című kiállítás az MNM Malenkij Robot Emlékhelyen 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

MNM Málenkij Robot Emlékhely - A Magyar Nemzeti Múzeum új állandó kiállítóhelye a második világháború után a Szovjetunióba tömegesen kényszermunkára elhurcolt nők és férfiak számára állít emléket. A kiállításnak otthont adó, Ferencvárosi pályaudvar mellett álló „atombiztos” épület egykor a Magyar ...

Pancs - Gasztroplacc események 2024. Termelői Piac Budapest

Pancs - Gasztroplacc események 2024. Termelői Piac Budapest 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Frissen, egyenesen a termelőktől szerezhetitek be a hazai alapanyagokat, finomságokat a Pancs gasztroplaccon! Romkocsmából közösségi piac minden vasárnap 9:00-14:00 óráig. A Corvin-negyed vonzáskörzetében, a Trafó mellett található a Gasztro Placc. Őstermelői piaccal, gasztro vendéggel, közösségi asztallal ...

Színháztörténeti, kertművészeti és építészettörténeti séta a Nemzeti Színház kert- és szoboparkjában

Színháztörténeti, kertművészeti és építészettörténeti séta a Nemzeti Színház kert- és szoboparkjában 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A kert és a szoborpark, a színház külső környezetének megálmodója Török Péter kerttervező művész. A kert és annak szerves részét alkotó szoborpark, a Nemzeti Színház külső térben megfogalmazott folytatása. A színház tehát nem ér véget az épület falainál, a színháztörténet, a kertművészet-történet és ...

Ferencvárosi programok 2024

Ferencvárosi programok 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Ferencvárosi programok 2023. Ajánló

Ferencvárosi programok, események, rendezvények, fesztiválok Budapest 9. kerületében.

Bibliamúzeum időszaki kiállítás 2024 Budapest. Nemzedékről nemzedékre - Böhm Gyűjtemény

Bibliamúzeum időszaki kiállítás 2024 Budapest. Nemzedékről nemzedékre - Böhm Gyűjtemény 2024.03.23. (szombat) - 2024.07.13. (szombat)

Szeretettel várjuk a Bibliamúzeum Nemzedékről nemzedékre - Böhm Gyűjtemény időszaki kiállítására. A Bibliamúzeum tárlatán többek között Kiss Béla, Lakner László, Jakobovits Miklós, Mauer Dóra, Haász István, Konok Tamás, Mengyán András, Bak Imre és Fajó János alkotási segítenek bepillantani ebbe a sokszínű ...

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 17

Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij Robot Emlékhely Budapest

Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij Robot Emlékhely Budapest

A Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállítóhelye „A pokol bugyrai… „Málenkij robot” – Kényszermunka a Szovjetunióban”, a második világháború után tömegesen elhurcolt nők és férfiak számára állít emléket. A kiállításnak otthont adó, Ferencvárosi pályaudvar mellett álló „atombiztos” épület egykor a Magyar ...

Púder Étterem és Galéria

Púder Étterem és Galéria

Világkonyha és autentikus ízek egyben különleges, egyedi hangulatú enteriőrben.

2B Galéria Budapest

2B Galéria Budapest

A 2B kortárs képzőművészeti galéria, Böröcz András és Böröcz László alapította. Témák, melyek köré kiállításaik leggyakrabban szerveződnek: emlékezet, holokauszt, identitás, kisebbségek, művészcsaládok.

Art9 Galéria

Art9 Galéria

Budapesten, a Ráday utca 47. szám alatt található Art9 Galéria kortárs képzőművészeti kiállítások otthona.

Bálna Honvédelmi Élményközpont

Bálna Honvédelmi Élményközpont

A Bálna életében új fejezet indult, mert az épület honvédelmi tematikájú központtá alakult, ahol a magyar honvédelem iránt érdeklődők izgalmas programokon vehetnek részt. Találkozhatnak a magyar katonákkal, magával ragadó interaktív kiállítást tekinthetnek meg és megismerhetik a honvédelem színes és ...

Erlin Galéria Budapest

Erlin Galéria Budapest

Az Erlin Galéria kortárs, nem kereskedelmi galéria. Az Erlin Galéria 1992-ben jött létre Szilágyi Márta belsőépítész stúdiójaként. Éveken keresztül elsőként és egyedüliként vállalt úttörő szerepet Ferencváros kulturális életében. A galéria mint bemutatóterem segíti a közreműködő építészeket és ...

Ferencvárosi Pincetárlat

Ferencvárosi Pincetárlat

Az FVP 1967-ben Xantus Zoltán munkája nyomán nyílt meg. Az akkori kultúrpolitika szándéka szerint, egyfajta biztonsági szelep funkciót töltött be Budapest kulturális életében. A betiltott Iparterv kiállítások helyett itt megvalósulhattak a fiatal feltörekvő képzőművész nemzedék avantgárdnak bélyegzett ...

   1 2

Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
Megadott intervallumban:
-tól
-ig

Prémium program

Érdekelnek a hirdetési lehetőségeink ?
Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!