Szegedi Dóm Látogatóközpont
A Látogatóközpontban állandó jelleggel látogatható a kiállítótér, ahol megtekinthető a székesegyház és a Dóm tér építéstörténetéről szóló kiállítás, illetve a Szeged-Csanádi Egyházmegye kincstári gyűjteménye, ami a belépőjegy megvásárlásával önállóan látogatható. Állandó programjaink között ajánljuk a Dóm nyugati tornyának kilátó szintjét, amely 302 lépcsőfokon keresztül közelíthető meg. Emellett lehetőség nyílik Szeged legrégebbi épületének, a Dömötör-toronynak megtekintésére, egy rövid idegenvezetés keretében.
A Látogatóközpont bejárata, a Dómmal szemben állva a jobb oldalon található, lefelé vezető lépcsősoron keresztül közelíthető meg. Mozgáskorlátozottak, babakocsival érkezők számára lehetőség van a templomtérből való lejutásra is a keleti toronyban lévő lift által, ehhez kérjék a Dóm őr segítségét. A Látogatóközpontban szoptató-, pelenkázóhelyiség és akadálymentes mosdó is igénybe vehető.
A Látogatóközpontban számos opció közül választhat a kedves Látogató, akár kisebb létszámban, akár nagyobb létszámú csoportban érkezik. Nagyobb csoport esetén érdemes az időpontot egyeztetni a Látogatóközpontban található információs pontként működő ArtShop telefonszámán.
Állandó programjaink között ajánljuk a Dóm nyugati tornyának kilátó szintjét, amely 302 lépcsőfokon keresztül közelíthető meg. Emellett lehetőség nyílik Szeged legrégebbi épületének, a Dömötör-toronynak megtekintésére, egy rövid idegenvezetés keretében. Szintén állandó jelleggel látogatható a Látogatóközpont kiállítótere, ahol megtekinthető a székesegyház és a Dóm tér építéstörténetéről szóló kiállítás, illetve a Szeged-Csanádi Egyházmegye kincstári gyűjteménye, ami a belépőjegy megvásárlásával önállóan látogatható, ezenfelül a kiállítótérben minden nap 15:00-kor tárlatvezetés is indul.
A Dóm liturgikus tere ingyenesen megtekinthető, de állandó jelleggel minden nap 14:00-kor indul idegenvezetés a Látogatóközpont szervezésében.
A Látogatóközpont időszaki kiállításáról, az Irodalmi estekről, a Toronygaléria aktuális kiállításáról, idegenvezetésekről és az éjszakai toronylátogatásról a honlapunk mellett további információval szolgálunk az információs pontként is működő ArtShopban, amelyet a bejárattal szemben találhatnak.
A látogatás befejeztével ajánljuk figyelmükbe a Látogatóközpont közvetlen szomszédságában elhelyezkedő Katedrális Étterem és Kávézó kínálatát, ahol egy kávé vagy egy finom ebéd elfogyasztásával gazdagíthatják a Dóm közvetlen környezetében eltöltött időt.
Nyitvatartás:
Hétfő: ZÁRVA
Kedd-Vasárnap: 9:00-17:00
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Bella Hotel*** Szeged
A szálloda 500 méterre fekszik Szeged központjától, a Rókus-templom és a Mars téri buszpályaudvar közvetlen közelében. Összesen 25 szobánk, 49 fő befogadására alkalmas: 5 db egyágyas, 17 db kétágyas, 2 db háromágyas szoba, valamint 1 db kétszobás apartman. Az emeletekre lift segíti a feljutást. ...
Brindza Vendégház Szeged
Barátságos, tiszta, fiatalos, olcsó szállás Szeged legjobb helyén. A belvárostól, vasútállomástól egy karnyújtásnyira, és pár percnyire minden olyan helytől, amiért érdemes Szegedre ellátogatni: Egyetemi épületek, Dóm (Szabadtéri játékok), fesztiválok, stb. Szobáink felszereltsége: kényelmes ágyak tiszta ...
Dóm Hotel Szeged
A Dóm Hotel kivételesen jó helyen, a Fogadalmi Templomtól mindössze 100 méterre helyezkedik el, egy csendes utcában. Ennek köszönhetően Vendégeink átélhetik a belvárosi elhelyezkedés minden előnyét a forgalmas utcazajok nélkül. Szállodánk 14 kétágyas szobával és 2 lakosztállyal rendelkezik, 35 fő ...
Eko Park Étterem és Rendezvényház Szeged
Tartsa rendezvényét teljesen felújított 170 fős, 3 fedett teraszos, meseszép rózsakerttel körülölelt rendezvény helyszínünkön, egy nyolc hektáros platánerdő közepén. Amit ajánlunk: 8 hektáros ősfás parkban való elhelyezkedés, 2 km-re a belvárostól, 70 főig szálláslehetőség, 170 fős rendezvényhelyszín, ...
Família Vendégház Szeged
A belváros közelében - mindössze 10 perc sétára a Dóm tértől - könnyen megközelíthető helyen - ingyenes parkolóövezetben található. Az egy-, kettő-, három- és négyágyas szobák mindegyike zuhanyzós fürdőszobával, hűtőszekrénnyel, műholdas TV csatornakínálattal , ingyenes Wi-Fi kapcsolattal ...
Holdfényszállás Szeged
A Holdfényszállás harmonikus, csendes környezetben, Szeged belvárosában a Tiszaparttól száz méterre található szegedi szálláslehetőség. Hét darab fürdőszobás szobával rendelkezünk, melyben 16 vendéget tudunk egy időben fogadni. Az épületben felszerelt konyha, társalgó - étkező található, mely az ...
Hotel Piano Szeged
A Hotel Piano Itália hangulatát idéző 20 szobás kis szálloda Szeged belvárosában, a kulturális és üzleti élet központjában, alig pár lépésre az ismert látnivalóktól. A 2021 szeptemberében újranyitott szálloda új névvel, elegáns belső designnal, impozáns közösségi terekkel, vadonatúj lakosztállyal és ...
Ildikó Apartman - Szeged
Az Ildikó Apartmanház Szegeden, a belváros szívétől mintegy tíz percre, csendes, nyugodt környéken található. Kényelmes sétára a Napfényfürdőtől és az Erzsébet ligettől. A szállás közvetlen szomszédságában étterem, cukrászda, kávézó, élelmiszerbolt, Holt Maros sétány, játszótér várja Vendégeinket. ...
Illés Hotel*** Szeged
A szálloda a Tisza partján, Szeged egy csendes részén, ugyanakkor mindössze 10 perc sétára a belvárostól található. Összesen 12 szobával és 4 apartmannal várja vendégeit. Valamennyi szoba többek között vezeték nélküli internet kapcsolattal, légkondicionálóval, minibárral, LCD televízióval, széffel, ...
Kata Panzió Szeged
A szolid eleganciával berendezett szálló korszerű felszereléseivel a kényelmet és a pihenést szolgáltatja (személylift, liftes gépkocsi tárolási lehetőség, a szobákban klímaberendezés, pollenmentesítő levegőszűrő, szobaszéf, hűtőszekrény, kábeltelevízió, telefon, stb). A panzióban működő ...
Gourmet Garden Sushi & Sea Étterem Szeged
A japán gasztronómia színes, egészséges kultúráját, a sushi fantasztikus világának kimeríthetetlen sokszínűségét ötvöztük az élet, az ízek és borok szeretetét magába foglaló tapas választékunkkal, amely tartalmazza mind a magyar ízekhez igazodó, helyi kézműves gazdálkodók remekeit, de felsorakoztatja ...
Grand Café Szeged
A szegedi belváros ismert második emeleti kávézója és kulturális komplexuma, a Grand Café. A rendezvényteremben helyt kapnak irodalmi estek, tudományos szimpóziumok, koncertek. A kávézó helyt ad kiállításoknak, találkozásoknak. Az elmúlt több, mint húsz évben rengeteg országos és nemzetközi hírű ...
Gringo`s Cantina Szeged
Étlapunk a nemzetközi konyhára alapul, erős befolyással van rá az amerikai, délnyugati konyha (south western cousine). Amire büszkék vagyunk: lávakövön sültek, valamint a bőséges tex-mex felhozatal, ami nem azonos a mexikóival, ez az Egyesült Államok délnyugati részére jellemző amerikaisodott mexikói ...
Gőry Pince & Terasz Szeged
„Szeged legvirágosabb étterme” címet viselő mediterrán kertes étterem. Ősszel kerti teraszunkat fűtött télikertté varázsoljuk. Lépjenek be napsugaras házunkba, a legvirágosabb étterembe! Szeretettel és finomságokkal várunk mindenkit, a tálalásban fenséges ráadás van. Szolgáltatások: esküvők, rendezvények ...
Hóbiárt Bisztró és Pizzéria
Minden nap frissen készített, házias ételek.
Jazz Kocsma Szeged
A Jazz Kocsma Szeged egyik legendás intézménye, 1992-es nyitásakor egyik előfutára volt az új szellemű, jellemzően underground zenei intézményeknek. Alternatív zenei rezervátum, klub, kocsma, közösségi rádiós kuckó, terápiás kör. Kínálatunkban megtalálható számos értékes, a fősodorból kiszorult zenei ...
Jobb Mint Otthon Kisvendéglő & Lencsés Horgásztó Szeged
Kóstolja meg tradicionális, magyaros halételeinket! Családias környezetben, tóparton, fákkal és virágokkal körülvett étteremben tájjellegű ételekkel, vagy a tóparton horgászati lehetőséggel várjuk Önöket. Vállaljuk családi események, esküvő, születésnap, keresztelő, egyéb céges rendezvények, megbeszélések ...
Kapca Rézhárs Bisztró Szeged
Szegedi bisztrónkban törekszünk rövid étlapot összeállítani, ahol előtérbe kerül a szezonalitás, a helyi alapanyagok és a hagyományos magyar konyha. Küldetésünknek érezzük megmutatni nektek, hogy a tradicionális ételeinket is lehet modern és izgalmas formában tálalni. Elsődleges számunkra a minőség, ezért ...
Kálvária Cukrászda Szeged
Csokoládék, torták szerelmeseinek. Sütemények, édes aprók, reggeli, torták, sós aprók, fagylalt. A reggeli a nap legfontosabb étkezése. Reggelizzen nálunk! Hétköznapokra, ebéd utáni kávéhoz, vagy a családi asztalra a vasárnapi ebédhez ajánljuk gondosan megválogatott alapanyagból készült süteményeinket. Csokis, ...
Kárpátia Borház Szeged
Fedezze fel a Kárpát-medence (Felvidék, Őrvidék, Kárpátalja, Partium, Erdély és Délvidék) borvidékeinek kincseit! A borház küldetése a külhoni magyar történelmi borvidékek bemutatása és a külhoni magyar borászatok borainak értékesítése. Szeretettel várjuk borszaküzletünkben!
Vacsora estek 2024. Ínyenc gasztronómiai események, rendezvények 2024. június 1. (szombat)
Mediterrán vacsoraest
Vacsora est programajánló.
Szegedi programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események 2024. május 14. (kedd) - 2024. május 23. (csütörtök)
Szegedi Nemzeti Színház előadásai májusban
Szeged a napfény városa a Tisza partján. Leghíresebb rendezvénye nyáron a Dóm téren megrendezett Szabadtéri Játékok. Szeged gasztronómiai büszkesége a szegedi halászlé. Szeged történelmi múltjánál fogva látnivalókban, és rajta keresztül programokban is gazdag. A csongrádi megyeszékhelyen egymást érik a ...
Levendula Napok Szeged 2024. Levendula és Rózsa napok a Szegedi Füvészkertben 2024. június 15. (szombat) - 2024. június 16. (vasárnap)
A kétnapos fesztivál ideje alatt a testnek-léleknek egyaránt kedves fűszer-és gyógynövények, a levendula és a rózsa lesznek a főszereplők. Ismeretterjesztő előadásokon egészségünk megőrzésének természetes lehetőségeivel ismerkedhetnek meg; legyen szó akár gyógynövényes gyógyhatású teákról, illatozó ...
Belvárosi Mozi programok 2024 Szeged 2024. szeptember 19. (csütörtök)
A Belvárosi Mozi egész évben színes kulturális program- és filmkínálattal várja az érdeklődőket. A népszerű szegedi filmszínház ma az egyetlen Magyarországon, amely eredetileg is mozinak készült, épületében 1920 óta nagyobb megszakítások nélkül peregnek a filmek. A virtuális és kiterjesztett valóság, ...
Halász Judit koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. augusztus 14. (szerda)
Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Az énekesnő legfontosabb küldetésének tartja fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését dalok formájában, észrevétlenül szórakoztatva. Halász Judit a magyar költők verseit közel harminc éve ...
IH Rendezvényközpont programok 2024 2024. június 16. (vasárnap)
IH Rendezvényközpont programok és rendezvények 2024. A szegedi rendezvényhelyszín kínálatában a kulturális programokon kívül helyet kapnak szakmai kiállítások, vásárok, üzleti események, konferenciák és bálok is.A volt Ifjúsági Ház a mai kor követelményeinek és igényeinek megfelelő modern ...
Európa Kiadó koncertek 2024 2024. június 7. (péntek)
A nyolcvanas évek kultikus csapata, az Európa Kiadó újra aktívan koncertező zenekar. A zenekar közel 40 éves fennállása alatt számos emblematikus felállásban működött, jelenleg Menyhárt Jenő mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és Gyenge Lajos a zenekar tagjai.
Jótékonysági estek 2024. Koncertek, rendezvények, online jegyvásárlás 2024. május 25. (szombat)
Szeretünk Kátya - Gyűjtés Tompos Kátya kezelésére
Koncertek, programok, rendezvények, fellépések a jótékonyság jegyében 2024-ben. Ezek az események bevételeit egy adott célra vagy szervezet támogatására fordítják. Hazánkban rendszeresen kerülnek megrendezésre neves előadók, hírességek közreműködésével.
Szegedi Nemzeti Színház előadások 2024. Műsor és online jegyvásárlás 2024. május 22. (szerda) - 2024. május 23. (csütörtök)
Szegedi Nemzeti Színház előadások 2024. A jelentős színháztörténeti hagyományokkal büszkélkedő Szegedi Nemzeti Színház jelenleg három tagozattal - opera, tánc és dráma -, két játszóhelyen áll a közönség rendelkezésére. A patinás, 19. század végén épült 680 nézőt befogadó Nagyszínház elsősorban az ...
Anconai szerelmesek előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 26. (vasárnap)
Anconai szerelmesek színházi és zenés előadások 2024. Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek ...
Mars téri piac Szeged 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Szeged az ország legszerethetőbb városa, gyönyörű belvárosa és romantikus Tisza partja az év minden szakában turisták százezreit csábítja el. Szeged szépségéhez hűen a Mars téri piac gyönyörű épületeivel és a leírhatatlan hangulatával nem csak a szegedi polgárok, de a turisták kedvenc közösségi tere is ...
Szegedi Zsinagóga programok 2024 2024.05.23. (csütörtök) - 2024.06.05. (szerda)
Szegedi Zsinagóga programajánló 2024.
Móra Ferenc Múzeum programok 2024 Szeged 2024.03.02. (szombat) - 2024.08.31. (szombat)
A jólfésültség története
Móra Ferenc Múzeum programajánló. Kiállítások, tárlatok, programok, múzeumpedagógiai foglalkozások várják a művészetbarátokat a szegedi múzeumban. Családi programokat, múzeumi táborokat, múzeumi detektívjátékokat, érdekes és értékes, játékos ismeretátadást támogató programokat is kínál az intézmény.
Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertek 2024 2024.04.14. (vasárnap) - 2024.06.09. (vasárnap)
A Szegedi Szimfonikus Zenekar a Dél-alföld legjelentősebb zeneművészeti együttese, a helyi koncertélet és a szegedi operajátszás bázisa. Bérletes sorozatain túl számos eseményen, ünnepi rendezvényen szerepelnek. A zenekar székhelyén, a Korzó Zeneházban a nagyzenekari próbákon túl számos kamarazenei ...
Bálint Sándor Művelődési Ház programok 2024 Szeged 2024. május 15. (szerda) - 2024. május 23. (csütörtök)
A Bálint Sándor Művelődési Ház Újszeged kulturális, közművelődési, közösségi központja. Hangversenyek, ismeretterjesztő előadások, képzőművészeti kiállítások, irodalmi, zenei programok várják Újszegeden immáron 90 éve az érdeklődőket. A művelődési ház tánctáborokat, gyermektáborokat, élménytáborokat ...
Szent-Györgyi Albert Agóra programok Szeged 2024 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 31. (péntek)
Az örökké pezsgő, széles kulturális kínálatú város, Szeged egyedi és különleges intézménye a Szent-Györgyi Albert nevével fémjelezett intézmény a Szent-Györgyi Albert Agóra. A tudomány és kultúra, a tanulás és szórakozás, sőt, leginkább a szórakozva tanulás egy olyan fellegvára, amely országosan is ...
Szeged Árkád programok 2024 2024. május 10. (péntek) - 2024. május 26. (vasárnap)
Találd meg nálunk mindazt, amit keresel! Az ÁRKÁD-ban kellemes körülmények között veheted meg majd mindazt, amire szükséged van. A bevásárlóközpontban számos program várja a látogatókat, vásárlókat.
Szegedi gyerekprogramok 2024 2024. május 3. (péntek) - 2024. május 31. (péntek)
Az Agóra Gyermekkuckó 2024. májusi rendezvényei az Agórában
Szegeden változatos, igen gazdag programkínálat várja a városban élő gyermekeket, gyermekes családokat szabadidejük hasznos eltöltésére, szórakozásra, kikapcsolódásra, tanulásra.
Szegedi osztálykirándulás program, füvészkert látogatás játékos foglalkozásokkal 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A szegedi Füvészkert szeretettel várja az osztálykiránduló csoportokat. A Füvészkert 17 hektáros területen több mint 5000 növényfajnak és fajtának nyújt otthont. A trópusi és mediterrán üvegház az esőerdők, mediterrán vidékek és a sivatagok egzotikus növényvilágából kínál látnivalókat. A program ...
Lepkekert Szegeden, trópusi lepkecsodákban gyönyörködhetünk a SZTE Füvészkertben 2024.05.01. (szerda) - 2024.09.30. (hétfő)
Trópusi lepkekertünkben a növényi sokféleség mellett az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból. Trópusi lepkekertünk, melyben a növényi sokféleség mellett az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból.