Hotel Tisza*** Szálló és Gyógyfürdő
A Tisza Szálló és Gyógyfürdő a Tisza folyó partján, Szolnok belvárosában, az egykor mintegy tíz-holdas versailles-i stílusú park közepén épült fel 1928-ban. A szálloda épületét Hegedűs Ármin tervei alapján neobarokk stílusban építették, és az épület azóta is ennek szellemiségében, eredeti értékeit és hangulatát megőrizve fejlődött. Az építkezés alatt 55,6 °C alkáli hidrogén karbonátos és jódos hévizet találtak, melyet a szakemberek kiváló minőségű gyógyvíznek minősítettek. Ez tette lehetővé, hogy a szálloda épülete egy a török idők hangulatát idéző gyógyfürdővel egészült ki. Ideális hosszú hétvégén aktív kikapcsolódni vágyóknak, valamint az üzleti utazóknak egyaránt.
Szállodánk neobarokk stílusú épülete és berendezése még mindig őrzi a régmúlt emlékeit. 33 darab szobánk 3 emeleten, és 3-féle kategóriában hivatott vendégeink igényeit minél jobban kielégíteni. A szállodai szobák felszereltsége a háromcsillagos sztenderdnek megfelel, minden szoba fürdőszobás, valamint LCD Tv-vel, telefonnal szolgálja az ide látogatók kényelmét.
Superior szobáink a földszinten, és az első emeleten találhatóak, barokk stílusú bútorzattal rendelkeznek. Standard szobáink a második és a harmadik emeleten találhatóak. Lift kialakítására ez idáig még nem került sor, de a jövőbeni tervekben szerepel, az épület műemlék jellegének figyelembevételével.
Szobáink többsége kétágyas szoba, de a felsőbb emeleteken már három és négyágyas szobák is a vendégek rendelkezésére állnak. Családok részére 2-2 szobánk az első és második emeleten összenyitható, amelyek így lakosztályként is funkcionálhatnak. Szállodánk összesen 73 fő elhelyezésre alkalmas.
Szobáink felszereltségében a lehetőségek egész sora áll a vendégek előtt, amelyekből kedvükre válogathatnak. Vannak Tiszára és Színházra néző szobáink, ágyak tekintetében franciaágyas és külön ágyas, a fürdőszobák tekintetében kádas és zuhanykabinos szobáink. A többségében légkondicionáló szolgálja a további kényelmet. A szálloda egész területén elérhető az internet kapcsolat.
Gyógyfürdő
Fő vonzerőnk a termálfürdőnk. A szálloda építési munkálatai során talált hévíz hatása kettős: ezzel biztosítják a szállodai és éttermi részek vízellátását és egy nagyon hatásos fürdőrész üzemeltetését, amely nagy népszerűségnek örvend. A szállodához közvetlenül kapcsolódó gyógyfürdő a török fürdőkre emlékeztet. A fürdő három medencével rendelkezik, melyek 34°C, 37°C és 20°C-osak, utóbbi a szaunák utáni hideg fürdőzésre szolgál.
Gyógyvizének kémiai összetétele: kálium, nátrium, ammónium, kálcium, magnézium, vas, mangán, nitrát, nitrit, klorid, bromid, jodid, fluorid, szulfát, szulfit, metaborsav, metakovasav. Alkálihidrogén-karbonátos termálvíz, mely jodid-ion tartalmánál fogva a jódos gyógyvizek csoportjába sorolható. A víz vastartalma kissé magas, melynek csökkentése várható.
Gyógyfürdőnk a több mint 900 m mélyről feltörő gyógyhatású termálvizet használja fel a betegek fizikoterápiás és balneoterápiás kezeléséhez. A gyógyfürdőben alkalmazott fürdőkúrák az alábbi javasoltak: idült ízületi gyulladások, degeneratív ízületi elváltozások, a gerinc különféle idült gyulladásos és kopásos megbetegedései, egyes anyagcserezavarok által okozott ízületi elváltozások (köszvény, cukorbetegség), idült idegfájdalmak, ideggyulladások, idült izomfájdalmak, elhúzódó, nehezen gyógyuló csonttöréseknél, sérülések, sportsérülések utókezelése, érszűkületek egyes formái, idült nőgyógyászati megbetegedések, meddőség.
Gyógyfürdőnkben a kezelőorvosok által előírt gyógykezeléseket vehetnek igénybe a betegek: orvosi gyógymasszázs, gyógytorna, iszappakolás (göngyölés), súlyfürdő, tangentor (vízalatti vízsugármasszázs).
Az emeleti részen a reumatológiai szakrendelés és fizikoterápiás gyógykezelés mellett fogorvosi magánrendelő is működik.
Szintén itt vehetők igénybe a fodrászat, pedikűr, manikűr nyújtotta szolgáltatások is. Szállodánkba látogató vendégeinknek tehát nem csak kellemes pihenést biztosítunk, de az egészség megőrzésben, és gyógyulásban is segítséget nyújtunk.
Az idei felújítás során gyógyfürdőnk szolgáltatása bővül egy 8 fő befogadására alkalmas pezsgőkáddal. A hidromasszázs nem más, mint a víz és a levegő megfelelő összhangjával elért, vérkeringést fokozó masszázs. A masszázst a meleg víz és a levegő keverékéből álló vízsugár végzi. A kádban a vízbe merült test súlya 90%-kal csökken, így az izmok és ízületek felszabadulnak a teher alól. Az erőteljes vízsugár ellazítja a megfeszült izmokat és serkenti az endorfin termelést, a test természetes fájdalom-csillapítóját. A kellemesen pezsgő meleg víz biztosítja a szellemi és érzelmi felfrissülést egyaránt.
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Édes Titok Cukrászda Szolnok
A hét minden napján édes apró, friss sós, szeletelt sütemények és torták széles kínálatával várjuk kedves vendégeinket. Tortáinkból mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Változatos ízvilágban készítjük az esküvői, figurális és a hagyományos tortákat. A megszokott kávé, tea, üdítők, szeszes italok ...
Európa Étterem és Vendégház Szolnok
Az Európa Étterem és Vendégház csendes, nyugodt környezetben található, közel a Tisza-parthoz, a város szívéhez. A közel 120 fő befogadására alkalmas étterem minden hétköznap 8 és 16 óra között várja a vendégeket igényesen összeállított menükínálatával. Az Európa Étterem nevéhez méltóan nemcsak a ...
Szolnoki Szigligeti Színház műsor 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 14. (kedd) - 2024. május 16. (csütörtök)
A Szolnoki Szigligeti Színház előadásai 2024-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. Sikerdarabok mellett kamara darabok is bemutatásra kerülnek az évadok során. Neves színészek és rendezők garantálják a színvonalas előadásokat a bérlettel rendelkező és az alkalmi jegyvásárlóknak egyaránt.
Szolnoki jegyek 2024. Jegyvásárlás koncertekre, rendezvényekre, színházi előadásokra 2024. május 14. (kedd) - 2024. május 16. (csütörtök)
Online jegyvásárlási lehetőség koncertekre, rendezvényekre, színházi előadásokra Szolnokon 2024-ben. A Szolnoki Szigligeti Színház, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és a Városi Sportcsarnok is egész évben változatos programkínálattal várja a közönséget. Népszerű hazai együttesek, színházi produkciók ...
Szolnoki programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Szolnokon 2024. május 14. (kedd) - 2024. május 16. (csütörtök)
Szolnoki Szigligeti Színház előadások májusban
Szolnok programajánló. Szolnok kulturális és gasztronómiai rendezvényekkel, fesztiválokkal, koncertekkel, gyermekprogramokkal, színházi előadásokkal várja az érdeklődőket. A Tiszavirág híd, a repülőmúzeum, a vadaspark egész évben kínál látnivalókat, de számos kirándulási lehetőség is található Szolnokon és ...
Figaro házassága előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 15. (szerda) - 2024. május 16. (csütörtök)
Figaro házassága előadások, zenei programok online jegyvásárlási lehetőséggel. A Figaro házassága, avagy Egy bolond nap összetett: egyrészt remek kor- és jellemrajz, de bravúros cselvígjáték is. Kiáltvány a francia forradalom előtt, miközben a szerelem forradalmát hirdeti. A szerelemét − ami boldogítóbb, ...
Szolnok cirkusz 2024. Utazó cirkusz előadások 2024. május 16. (csütörtök) - 2024. május 20. (hétfő)
A Magyar Nemzeti Cirkusz tavaszi turnéja
A cirkuszi karaván egy külön kis város, a cirkusz munkatársai és a zenészek mellett rengeteg,a műsorszámokban szereplő állat is utazik a társulattal együtt. Jellemzően minden évben tavasztól őszig turnéznak a társulatok országszerte. Cirkuszi előadások Szolnokon.
Kiállításmegnyitók 2024 2024. május 17. (péntek) 18:00
Sütő Róbert festőművész Pára című kiállításának megnyitója
Hírek múzeumok, galériák, művelődési központok, könyvtárak és egyéb kiállítóhelyek, közösségi terek állandó- és időszaki kiállításainak megnyitóiról.
Szolnoki Tuning Találkozó 2024 2024. május 18. (szombat)
XV. Szolnoki Tuning Találkozó 2024.május 18-án. A Tiszaligetben várunk minden autó és motorimádót a 15. találkozónkra! A környék legbrutálisabb programjával készülünk.
Borvacsora programok 2024. Borkóstoló programok vacsorával 2024. május 18. (szombat)
Thummerer borvacsora
Éttermek és borászatok találkozása, ínyenc gasztronómiai élvezetek. Borvidékek és borok, a legjobb borászok és éttermek borvacsorái. Gasztronómiai kalandozások Magyarország történelmi borvidékein.
Találkozók 2024. Szakmai, hobbi, tematikus országos és regionális találkozó programok, események 2024. május 18. (szombat)
Szolnoki Tuning Találkozó
A találkozók jó alkalmak arra, hogy együtt legyenek azok, akiknek azonos az érdeklődési területe, vagy más közös élmény fűzi össze őket. Nagyon népszerűek az autós, lakóautós, oldtimer, motoros, kamionos, traktor és tuning találkozók, szakember és üzleti találkozók, színházi találkozók, fúvószenekari ...
ByeAlex koncertek 2024. Rendezvények, fellépések 2024. május 19. (vasárnap)
ByeAlex és a Slepp
ByeAlex Fonogram-díjas magyar énekes, dalszerző, producer. 2013-ban tűnt fel az Euróvíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójában, ahol Kedvesem című számával lett ismert. Azóta az ország egyik legismertebb fiatal zenésze, producere, mentora, televíziós személyisége lett, zenekara, a ByeAlex és a Slepp ...
Damjanich János Múzeum programok 2024 Szolnok 2024. május 9. (csütörtök) - 2024. május 26. (vasárnap)
Szolnoki 2024. évi múzeumi programajánló. Kiállítások, tárlatok, időszakos és állandó múzeumi programok.Előadások, múzeumi programok, képtárak, művészeti bemutatók várják több helyszínen Szolnokon az értékes és minőségi szabadidős programok kedvelőit!
Szolnoki Művésztelep programok 2024 2024.05.14. (kedd) - 2024.06.30. (vasárnap)
A Szolnoki Művésztelep a kulturális közéletben betöltött szerep mellett napjainkban is elsősorban a folyamatos alkotómunka helyszíne. A helyi tevékenységet nemzetközi alkotótáborok, szimpóziumok (mások mellett a Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium), koncertek, előadóestek, szakkörök és ...
Szolnok piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Piacok Szolnokon.
Tabáni Tájház Szolnok
A Tabán Szolnok egyik legrégebbi városrésze. Az öreg házak közül sikerült egyet megmenteni, műemlékként felújítani, mely a múzeum bemutatóhelyeként működik. A ház földes padlójú, cseréptetős, szoba-konyhából áll. A szoba mennyezetgerendázata teljes szépségében megmaradt. Homlokzatával néz az utca ...
Bagolyvár Vadaspark Szolnok
A Bagolyvár Vadasparkba látogatók, a kicsiktől a felnőttekig saját élményeik alapján ismerkedhetnek meg az Alföld vadfajaival, házi- és háziasított állataival. Az árnyékot adó fák alatt lehetőség nyílik az állatok viselkedésének megfigyelésére természetes környezetükben, az állatsimogatóban közvetlen ...
Tiszaligeti Csónakázó-tó Szolnok
A szolnoki Csónakázó-tó a város sport- és szabadidő központjában, a körgáttal körülvett gyönyörű Tiszaligetben található. A tóban telepített hal, elsősorban ponty, amur, csuka, süllő, keszeg és kárász fogható.