A Nyugat-Dunántúl régiót három megye alkotja. A legnagyobb megyéje Győr-Moson-Sopron megye. A megye fővárosa, a vizek városa Győr. A megyében található legkeresettebb tájegységek a Szigetköz, a Fertő tó, és a Soproni-hegység. Híres gyógyfürdő Balf és Hegykő, valamint Lipót. Sopron híres borvidék. Az Alpokalján húzódik Vas megye, ahol a megyeszékhely Szombathely. Itt tartják minden évben a híres Savaria Történelmi karnevált, de évtizedek óta vonzó esemény a Savaria Táncverseny is. A megye híres tájegysége az Őrség. Gyógyfürdői közül világhírű Bük és Sárvár. A két megye természeti értékeire két nemzeti park is vigyáz. Egyik a Fertő-Hanság Nemzeti Park, másik az Őrségi Nemzeti Park. Mindkét megye határos Ausztriával. Zala megye a régió déli része, régen Nagykanizsa volt a székhelye, most Zalaegerszeg. A megye híres tájegysége a Göcsej és a Balaton a Kis-Balatonnal. Itt is olyan világhírű gyógyfürdőket találunk mint Hévíz és Zalakaros. A régióban hagyománya van a gyógyturizmusnak. A régióba a vendégek emiatt is hosszabb időre érkeznek. A régió őrzi a hagyományokat, köztük a tájjellegű ételek készítésének tudományát.
| Szállásajánlatok Étkezési lehetőségek Program Látnivaló Esemény Programcsomag Szolgáltatók | Vissza |
Események
Találatok száma: 192
Fesztivál (46)
Határon Túli Magyar Összművészeti Fesztivál
Farsangi Jégkarnevál a hévízi Jégpályán
Farsangi Karnevál Keszthelyen
Tehetségek fesztiválja
Hétvége, szabadidő (30)
Téli vízitúra fanatikusoknak a Hévíz-patakon
Balatoni gyalogtúra családoknak a Keszthelyi-hegységben, Pele apó tanösvényén
Hévíz wellness. Sport- és wellness heti programok a Lotus Therme Hotel & Spa Hévíz ***** szállodában
Vasárnapi wellness a Batthyány Wellness Kastélyhotelben, Zalacsányban
Kalendárium, naptár (65)
Nagykanizsai programok. 2012. évi rendezvények, események, fesztiválok és gasztronómiai programok
Bük és Bükfürdő programok 2012. Fesztiválok, események, rendezvények
Hévízi programok. 2012. évi fesztiválok, rendezvények, események
Kőszegi programok 2012. Fesztiválok, rendezvények, események Kőszegen és környékén
Kóstolás, főzés (7)
Győri Böllérnapok
Borok utcája. Hegykői Borfesztivál
Bükfürdői Gyógy-Bornapok 2012
Pannonhalmi Jazz Terasz
Kultúra, művelődés (43)
Hévíz múzeum. Látogatás a Hévíz Muzeális Gyűjtemény állandó és időszaki kiálltásain
Keszthely kiállítás
JazzSzerda. Jazzkoncertek jubileumi évada Zalaegerszegen
Országjárás, utazás (15)
Erdőrezervátum látogatáson Zalában, a Vétyemi ősbükkösben, szállással az Azálea Vendégházban
Birkózó Golden Grand Prix Szombathelyen
Hévízi akciók. Tófürdő, Fedett Fürdő, Festetics Fürdőház és a Hévíz Spa Hotel kedvezmények, akciók
Győri Böllérnapok
Hajnali madárles. Madármegfigyelő túra a Fertő tó környékén
Régésztábor Szombathelyen
Boglya Népzenei Tábor
Túra, kirándulás (14)
Téli vízitúra fanatikusoknak a Hévíz-patakon
Balatoni gyalogtúra családoknak a Keszthelyi-hegységben, Pele apó tanösvényén
Kirándulás kisbusszal a Kis-Balatonhoz Keszthely - Fenékpusztáról egyéni vendégeknek
Keszthelyi sétahajózás a Balatoni Hajózási Zrt. szervezésében
Ünnep, jeles nap (8)
Farsangi Jégkarnevál a hévízi Jégpályán
Farsangi Karnevál Keszthelyen
Farsangi felvonulás Bükön
Virágzás Napjai 2012. Pünkösdi kulturális fesztivál az Őrségben
Virágzás Napjai 2012. Pünkösdi kulturális fesztivál az Őrségben
Programcsomagok
Találatok száma: 100
Élet, erő, egészség (37)
Felfedezések itthon (12)
Bivalyrezervátum látogatás Balatonmagyaródon. MenDan Wellness Hotel családi élménycsomag Zalakaroson
Hétvége, szabadság (46)
Bivalyrezervátum látogatás Balatonmagyaródon. MenDan Wellness Hotel családi élménycsomag Zalakaroson
Kényeztetés, örömök (29)
Ünnepi alkalmak (30)
Bivalyrezervátum látogatás Balatonmagyaródon. MenDan Wellness Hotel családi élménycsomag Zalakaroson
Gyerekek, család (1)
Kempingezés Magyarországon a családdal a Gosztitóka Szabadidőközpontban, közel a Lenti Gyógyfürdőhöz
Látnivalók
Találatok száma: 34
Múzeumok, tájházak (12)
Ismerkedés a madárvilággal és a Kőszegi-hegység természeti értékeivel. Állandó kiállítás az Őrségben
Savaria Múzeum Szombathely. 2012. évi programok
Vízimalom múzeum Zalaszántón, a Balaton-felvidéken. Malomipari relikviák, lisztporos emlékek
Kis-Balaton Ház
Nevezetes helyek (3)
Erdőrezervátum látogatáson Zalában, a Vétyemi ősbükkösben, szállással az Azálea Vendégházban
Pannonhalmi Főapátság. 2012. évi programok, események, rendezvények
Csiga Parlament Kiállítás
Természeti csodák (21)
Balatoni gyalogtúra családoknak a Keszthelyi-hegységben, Pele apó tanösvényén
Ismerkedés a madárvilággal és a Kőszegi-hegység természeti értékeivel. Állandó kiállítás az Őrségben
Őrségi Nemzeti Park programok 2012. Túrák, fesztiválok, kirándulások, megfigyelések, hagyományőrzés
Vízimalom múzeum Zalaszántón, a Balaton-felvidéken. Malomipari relikviák, lisztporos emlékek
Programok
Találatok száma: 161
Hollywoodi Duettek. Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán élő zenekaros nagykoncert
Család, gyerekek (11)
Zalakaros Gránit Gyógyfürdő. 2012. évi fürdő programok, események, rendezvények
Kenutúrák a Fertő tó rejtelmes és áthatolhatatlannak tűnő területein
Hajnali madárles. Madármegfigyelő túra a Fertő tó környékén
Boglya Népzenei Tábor
Csoportos, céges (8)
Nemzetközi tudományos konferencia a fenntartható fejlődésről és az ökológiai lábnyomról
Undivided 2012. Eurázsiai evangélikus diákkonferencia
Neveléstudományi Konferencia. Képzés és Gyakorlat Nemzetközi Neveléstudományi Konferencia
Kenutúrák a Fertő tó rejtelmes és áthatolhatatlannak tűnő területein
Eszem-iszom (16)
Disznóvágás a Szentmihálypusztai Lovastanyán. Zalai hagyományőrző gasztronómiai, hétvégi program
Győri Böllérnapok
Kulináris Majális Szombathelyen
Gyümölcs és pálinka a gasztronómiában. Vas megyei nyílt pálinka és párlat verseny
Gyógyulás, egészség (29)
Gerincsérv. Gerinckúra Hévíz. Egyénre szabott hetes gerincfájás gyógykúra a gyógyfürdő szállodájában
Hévíz wellness. Sport- és wellness heti programok a Lotus Therme Hotel & Spa Hévíz ***** szállodában
Gyógyfürdő Hévíz. Felfrissülés a Hotel Spa Hévíz szállodában, pihenéssel, wellnessel és masszázzsal
Vasárnapi wellness a Batthyány Wellness Kastélyhotelben, Zalacsányban
Téli vízitúra fanatikusoknak a Hévíz-patakon
Formula Student Hungary. 2012. évi verseny Győrben
Termálfürdő Zalaegerszegen felnőtteknek és gyerekeknek
Kultúra, művészetek (36)
Hévíz múzeum. Látogatás a Hévíz Muzeális Gyűjtemény állandó és időszaki kiálltásain
Keszthely kiállítás
Hévíz Mozi. Hévízi moziműsor a Fontana Moziban
JazzSzerda. Jazzkoncertek jubileumi évada Zalaegerszegen
Mozgás, sport (5)
Hévízi-patak vízitúra novembertől márciusig. Evezés a virágzó tündérrózsák között
Balatoni gyalogtúra családoknak a Keszthelyi-hegységben, Pele apó tanösvényén
Sétahajózás Keszthely. Hajókirándulások a Balatoni Hajózási Zrt. nosztalgiahajóival
Hajnali madárles. Madármegfigyelő túra a Fertő tó környékén
Természet, élővilág (10)
Balatoni gyalogtúra családoknak a Keszthelyi-hegységben, Pele apó tanösvényén
Erdőrezervátum látogatáson Zalában, a Vétyemi ősbükkösben, szállással az Azálea Vendégházban
Ismerkedés a madárvilággal és a Kőszegi-hegység természeti értékeivel. Állandó kiállítás az Őrségben
Őrségi Nemzeti Park programok 2012. Túrák, fesztiválok, kirándulások, megfigyelések, hagyományőrzés
Ünnep, hagyomány (5)
Farsangi Karnevál Keszthelyen
Esküvő Kiállítás Nagykanizsa
Farsangi felvonulás Bükön
Szent Márton napi Országos Nagyvásár a Vasi Múzeumfaluban
Balaton, Kis-Balaton (23)
Balatoni gyalogtúra családoknak a Keszthelyi-hegységben, Pele apó tanösvényén
Keszthely kiállítás
Keszthely koncertek 2012
Hollywoodi Duettek. Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán élő zenekaros nagykoncert
Szolgáltatók
Találatok száma: 1744
Szállásadók (961)
Wellness és masszázs kezelések. Fedett és kültéri medence. Szauna. Gyerekkuckó. Vállalati rendezvények. Konferencia. Csapatépítő tréning. Továbbképzés. Meeting.
Saját gyógyászati centrum. Terápiás, rehabilitációs és rekreációs szolgáltatások. Komplex tradicionális hévízi gyógykúra. Speciális gyógykezelések. Speciális gyógyprogramok: csontok, gerinc, ízületek. Gyógyvizes medence, pezsgőfürdő, szauna, infraszauna. Vízi torna, nordic walking, szombat és vasárnap jóga vagy pilates. Gerinckúra. Iszappakolás. Balneoterápia. Gyógytorna. Masszázs. Kozmetikai kezelés. Tenisz, golf, lovaglás, repülés a közelben.
Élmény wellness medence nyakzuhannyal. Pezsgőfürdő. Finn szauna. Bio aroma szauna. Gőzkabin. Dézsazuhany. Nyári időszakban napozóterasz. Uszoda. Fitness terem. Karidió- és erősítőgépek. Svédmasszázs. Talpmasszázs. Hátmasszázs. Stresszoldó fej-nyak masszázs. Sportmasszázs. Nyirokmasszázs. Egytest masszázs. Olajos masszázs. Yumeiho masszázs. Tradicionális Thai masszázs. Beauty kezelések. Jade köves masszázságy. Szenzoros masszázsfotel. Gerinc tornáztató készülék. Hévízi iszappakolás. Gyógypakolás. Gyógymasszázs. Tangentor kombinált kád. Négy rekeszes galván fürdő. Elektroterápia. Gyógyfürdőzés a Hévízi Tófürdőben. Gerincjóga. Operett est hétfőnként. Hévíz látnivalói és nevezetességei. Hévízi városi programok, fesztiválok. Gyalogtúra. Kerékpártúra. Nordic Walking. Kis-Balaton. Egregyi pincesoron borkóstoló. Zalaszántón buddhista emlékhely. Keszthely. Sümeg.
Vendéglátók (308)
Gyalogtúra. Kerékpártúra. Nordic Walking. Gyógyfürdő, élményfürdő a közelben, Hévíz, Kehidakustány, Zalakaros. Kirándulások Rezibe, Szigligetre, Sümegre, Tapolcára, a Kis-Balatonhoz. Városnézés, színházlátogatás, kastélylátogatás Keszthelyen.
Állandó programjaink: Vince-napi nyitott pince. Pünkösdi bortúra. Márton-napi újbor kóstolás libasülttel. Decemberi disznótoros kiforrott borokkal. Programlehetőségek: Borkóstoló. Konferencia. Vadászat. Golf. Biliárd. Íjászat.
Utazási irodák (86)
Olajtörténeti séta. Budafai Arborétum. Kisvonatos kirándulás. Borkóstoló. Vétyemi ősbükkös. Termálfürdő. Szlovéniai kirándulás. Horgászat. Fakultatív programok. Teke. Azálea Vendégház.
Aktív nyaralás: Kerékpározás. Balatoni Bringa Körút. Keszthelyi-hegység túrák. Gyógyfürdők és a Zala-völgye. Kis-balatoni túrák. Garantált elő- és utószezoni programok: Animáció a Strandon. Lövészet. Korongozás. Állatfarm látogatás. Antik kályhagyűjtemény. Nordic walking túra. Szabadidős programok: Vitorlázás. Sétahajózás. Horgászat. Spiderland Kalandpark. Strandolás. Bowling. Squash. A település fesztiváljai és hagyományos rendezvényei: Húshagyó keddi fánkparti (február). Rügyfakadás Tavaszünnep (április). Kürtös-kupa: XCO hegyi kerékpár körverseny (április). Évadnyitó Vitorlásverseny. Pünkösdi Szezonnyitó. Festetics Futam (május-június). Gyenesdiási Keszegfesztivál (június). STHIL Országos Fakitermelő bajnokság (június). „Süss fel Nap” családi rendezvénysorozat. Strandröplabda Bajnokság.(július-augusztus). Gyenesdiási Bornapok (július). Természetjáró túranapok (július). Kristóf nap (július). Községházi esték - koncertek, hangversenyek - (július - augusztus). Országalma Fesztivál. Szent István Ünnep. Szent Ilona Búcsú (augusztus). Szezonzáró Szüreti Vigasságok (szeptember). Adventi Gesztenyesütés és Karácsonyi Vásár (december).
Kultúrhelyek (207)
Babakiállítás.
Makettkiállítás.
Diák- és óvodás csoportok számára rövid foglalkozásokat is tartunk a halászatról és a terület halairól, megvizsgáljuk a Zala-folyó makrogerinctelen lakóit, továbbá a Kis-Balaton ”kincsesládájába" pillantva is igazi érdekességeket lelhetünk.
A látogatók minden héten szombat délelőtt 11 órakor találkozhatnak a Kotsy-vizimalom egykori tulajdonosával ' Nándi bácsival', akitől sok érdekességet megtudhatnak a vizimalom történetéről. Sztupa, buddhista szentély. Kovácsi-hegyi tanösvény. Rezi vár.
Programszervezők (57)
Természetismereti és vízi sport tábor. Vitorlás tábor.
Kerékpár túrák, kenu túrák, gyalog túrák. Természetjáró tábor.
Vízitúrák szervezése Magyarország folyóin. Kombinált túra Erdélyben.
Gitár és művészeti klub, íjász sport és szabadidő klub. Gitár táborok.
Programhelyek (97)
Csapatépítés. Extrém sport. Ügyességi akadálypálya.
Kiállítás megtekintése. Kirándulás.
Wellness. Bowling. Fitness terem. Masszázs. Spa.
Fürdők (28)
Feltöltődés a Szent György Energiaparkban. Wellness. Gyógykezelések. Szauna. Masszázs. Budafai Arborétum. Kerka-völgye. Kerékpártúrák. Erdei kisvasút.
















































