ESEMÉNYEK
Bonbon Matiné előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 25. (szombat)
Bonbon Matiné előadások 2024. A műsorsorozat célja a kortárs és klasszikus kultúra megismertetése és megkedveltetése a gyerekekkel, elsősorban zenei produkciókon keresztül. Műsorai mindig interaktívak, a gyerekekkel való közös játékon alapulnak. Ez az egyik legsikeresebb gyermekeknek szóló országos ...
Bethlen Téri Színház műsora 2024. Előadások és online jegyvásárlás 2024. május 29. (szerda)
Bethlen Téri Színház programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Az újra megnyílt befogadó- és produkciós színházként működő Bethlen Téri Színház a színházi előadások mellett galériát és kávézót működtet, tánckurzusokat tart, klubprogramot és fesztiválokat is szervez.
Molnár Ferenc: Egy, kettő három előadás a budapesti Átrium Színházban 2024. május 25. (szombat)
Molnár Ferenc: EGY, KETTŐ, HÁROM című vígjáték valós időben 2023-as színházi évadban több alkalommakl is látható a budapesti Átrium Színházban angol felirattal a Kultúrbrigád, az Átrium és a THEA Theatre Entertainment & Art közös előadában. Norrison bankigazgató a pihenésére készülődik, amikor a ...
Alba Regia Sportcsarnok Székesfehérvár programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. december 28. (szombat)
Alba Regia Sportcsarnok Székesfehérvár programok 2024. Online jegyvásárlás! A sportcsarnok sportesemények mellett koncertek, színházi előadásoknak is helyt ad. Adottságainak köszönhetően nagyobb, látványosabb produkciók is bemutatásra kerülnek a falai között.A sportcentrum Székesfehérvár történelmi ...
Molière: Tartuffe előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 21. (kedd)
Molière: Tartuffe című előadások 2024.
Szalóki Ági koncertek 2024 2024. május 27. (hétfő)
Szalóki Ági koncertjei, fellépései és műsorai 2024. Szalóki Ági világzenei és jazz énekesnő a magyaron kívül 11 nyelven énekel. Külföldön legtöbbet az Egyesült Államokban koncertezett, de számtalanszor énekelt francia, holland, spanyol, német, angol, ír, orosz világzenei és jazz fesztiválokon is. A Besh o ...
Micimackó előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. május 26. (vasárnap)
Micimackó mesejáték előadások online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. Micimackó és Róbert Gida kalandjai ezúttal a színpadokon elevenednek meg. Bájos, mulatságos történeteik hosszú ideje ejtik rabul a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Kern András est 2024. A kellékes előadások és online jegyvásárlás 2024. június 28. (péntek)
A kellékes című bravúros darab tulajdonképpen egyetlen hosszú monológ: egy színházi kellékes másfél órás „one man show-ja”. Az alaphelyzet a következő: a nézők üres, díszlet nélküli színpadot látnak. Rövidesen egy középkorú, munkaruhás férfi tol be egy kellékes kocsit, s rendezkedni kezd a kellékei ...
Maladype Színház előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024.05.31. (péntek) - 2024.06.02. (vasárnap)
Maladype Színház előadások 2024. Online jegyvásárlás. A Maladypére jellemző sajátos színházi nyelv és gondolkodás, legfőképpen a koncentrált műhelymunkára, az intenzív színészi együttlétre és a közönséggel való folyamatos kommunikációra épít. Ezért fontosnak tartja a színészek elemző és szintetizáló ...
Budapest Kongresszusi Központ jegyvásárlás 2024 2024. június 1. (szombat)
NYÁRI KÁROLY - SZÓLÓ ZONGORA KONCERT
Budapest Kongresszusi Központ programok online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A Kongresszusi Központban nincs jegyértékesítés, a rendezvényekre kizárólag az online jegyértékesítő felületeken lehet belépőt venni! Színvonalas szolgáltatásainak köszönhetően az év folyamán számtalan nagyszabású rendezvény ...
JEGYEK ONLINE
Marica grófnő operett előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 12. (péntek)
Marica grófnő
Az operettirodalom egyik legsikeresebb alkotása, Kálmán Imre legnépszerűbb operettje, a Marica grófnő mindig ünnep egy színház és a közönség számára. Egy klasszikus nagyoperett minden kötelező kelléke jelen lesz - lóháton táncra pördülő, remek hangú színészekkel.
DumaFüred 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 19. (péntek) - 2024. július 28. (vasárnap)
A humor legnagyobb hazai fesztiváljának – ahogyan 2012 óta minden évben – természetesen a festői szépségű Balatonfüred ad otthont. 10 nap felhőtlen szórakozást és sírva nevetést minden kötelezettség nélkül, várunk mindenkit a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban.
Augusztusi programok Budapesten 2024. Fesztiválok, rendezvények, események és online jegyvásárlás 2024. augusztus 1. (csütörtök) - 2024. augusztus 31. (szombat)
A nyár utolsó hónapja is számos programot tartogat Budapesten, ez az időszak még igazi főszezon a fővárosban. Egymást érik a koncertek, kiállítások, fesztiválok, szabadtéri színházi előadások, sportversenyek, találkozók, városnéző- és kiránduló programok. A kikötőkből rendszeresen indulnak a ...
István, a király rockopera 2024. Szegedi Szabadtéri Játékok, Online jegyvásárlás 2024. augusztus 10. (szombat) - 2024. augusztus 11. (vasárnap)
István, a király rockopera előadások a Szegedi Szabadtéri Játékokon 2024-ben. Online jegyvásárlás! 40 évvel első szegedi előadása után visszatér az István, a király!
Hotel Eger Park programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 17. (kedd)
Programok, előadások a Hotel Eger Parkban online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben.
Vujity Tvrtko előadásai 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 18. (szerda)
Vujity Tvrtko előadásai 2024. Online jegyvásárlás! Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete és történetei, amelyekkel szeretné jobbá tenni mindenki életét! A Túl minden határon-est ...
Debreceni Lovarda programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 20. (péntek)
Programok, koncertek, rendezvények a Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpontban, Debrecenben 2024-ben. Online jegyvásárlási lehetőség. A Kassai úti egyetemi campus területén található - huszárlovardából 1999-ben átalakított – LOVARDA Hallgatói Kulturális és Konferenciaközpont Debrecenben egyedülálló ...
A nyomorultak, musical előadások a Madách Színházban 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 20. (péntek) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
A nyomorultak, musical előadások a Madách Színházban 2024. Online jegyvásárlás! Victor Hugo másfél évszázada született, hatalmas ívű, megrendítő regényének méltó zenés színpadi adaptációja Boublil és Schönberg világhírű szerzeménye, amelynek ma már szintén jelentős a múltja és világszerte óriási a ...
Metropolitan operaközvetítések MÜPA 2024 / 2025. Online jegyvásárlás 2024. október 5. (szombat) - 2024. október 6. (vasárnap)
A Müpa Metropolitan-operaközvetítései 2024 / 2025-ben is sokféle izgalmat kínálnak az érdeklődőknek: új művekkel ismerkedhetünk, romantikus repertoárdarabok melódiahullámaiban mártózhatunk meg, világklasszis énekesek hangját csodálhatjuk, és újszerű rendezések ötletein töprenghetünk el.
Kepes András előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. október 24. (csütörtök)
Kepes András előadások, dedikálások 2024-ben. Kepes András magyar televíziós műsorvezető és újságíró, akit a közönség leginkább a kulturális műsorokból ismerhet.
PROGRAMHELYEK
Csengey Dénes Kulturális Központ
A Paksi Közművelődési Közhasznú Társaság 2001-ben alakult, azzal a céllal, hogy a város jelentős kulturális intézményeinek többségét egységbe foglalja, felügyelje és irányítsa. Központi intézményünk az 1978-ban épült Csengey Dénes Kulturális Központ háromszintes épülete, melyben a kultúraközvetítés ...
Fészek Művészklub
Összművészetek klubházaként a világon ma is egyedülálló szervezet és épület a Fészek Művészklub. Az utóbbi években igen nagy jelentőséget kaptak a rendezvények: koncertek, irodalmi és színházi estek, kiállítások, exkluzív szakmai bemutatók, valamint az ezekhez kapcsolódó szakmai viták, szakmai asztaltársaságok, ...
Klebelsberg Kultúrkúria Budapest
A Klebelsberg Kultúrkúria a II. kerületi, budai hegyek által körülölelt festői környezetben fekszik, a hajdani Klebelsberg-birtokhoz tartozó területen. A 2005 nyarán megnyitott intézmény különleges építészeti megoldásait a régi kúriaépület ihlette, mely a felújítást követően megőrizte klasszicista ...
Kálmán Imre Művelődési Központ Siófok
A Kálmán Imre Művelődési Központ 1976-ban épült, Siófok központjában, a Fő téren található. Az intézmény a város és a régió közművelődési és kulturális szolgálatát látja el. 482 férőhelyes, légkondicionált, forgószínpados színházteremmel, táncteremmel, közösségi termekkel és kiállítótérrel ...
Maladype Színház Budapest
A 2001-ben alakult, állandó társulattal és alkotótársakkal működő Maladype Színház úgynevezett, független színház, melynek társulata kizárólag pályázati forrásokból tartja fenn magát. Függetlensége azonban nemcsak szervezeti formájának, hanem szellemiségének és a színházról alkotott elképzeléseinek ...
Orfeum a Pesti Mulató Budapest
Az Orfeum Mulató falai között újra éled egy letűnt világ, a hiánypótló helyszín süppedő foteleivel, kávé- és italkülönlegességeivel a régi kávéházakat, hangulatos pódiumával pedig az egykori mulatókat idézi. Csodás enteriőr, változatos ételek, egyedülálló programok, zenei és színházi estek, klub ...
Spinoza Színház
A Spinoza Színház Budapest egyik legkedvesebb, legszínvonalasabb kulturális és kulináris élményeket kínáló találkozóhelye.
Stúdió K Színház Budapest
A Stúdió K elnevezés az állandó változásra és változtatásra utal, a folytonos képzésre, kreativitásra, a közösségben kísérletező, kapcsolat-építő, különleges konfliktusokat kíméletlenül kereső, kíváncsian kutató kritikai műhelyre.
Váci Mihály Kulturális Központ
A nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Központ az „Agóra” program keretében újult meg 2014-ben. A Bán Ferenc tervei alapján létrejött extravagáns intézmény a 21. századi igényekhez igazodva tölti be funkcióját. Igazi közösségi találkozó tér, ahol helyet kapnak koncertek, színházi előadások, ...
Budaörsi Latinovits Színház
Kiegyensúlyozott ízlésű színház, olyan, amilyet mindenki szerethet. Olyan, mely előtt, mint lehetőség, ott az egész világ drámairodalma. Olyan színház, amilyet én is szeretek. Mert nem kedvelem sem a finnyásan egynemű, a színházi guruk trendjét követő, nem közönségbarát színházat, akárcsak a válogatás nélkül olcsó ...