5100 Jászberény, Több helyszínen a városban (47.503082 x 19.906498)
Kedves Látogató!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Különleges. Életteli. Népművészeti.
Közel 50 program – 5 napon át, 600 közreműködővel
Népművészeti vásár – több mint 130 kézműves és népművész
Autentikus fellépők – Moldvából, Gyimesből, Erdélyből, Felvidékről és hazánk minden tájáról
Immár 33. alkalommal rendezik meg Jászberényben a Csángó Fesztivált.
A Magyarországon egyedülálló programsorozat a hazai és a határon túli magyarság népművészetét mutatja be, a nemzetiségek és kisebbségek identitástudatának erősítése érdekében.
Több mint 500 fellépő – köztük moldvai és gyimesi csángók, erdélyi, felvidéki és magyarországi hagyományőrzők – lép színpadra, de jelen lesznek a magyarországi tánccsoportjainak és zenészeinek képviselői is.
Népzenei koncertek, népművészeti vásár, gálaműsorok, néptáncbemutatók, éjszakai koncertek, táncforgatag-táncos felvonulás, gyerekprogramok, fényfestés és megannyi különleges esemény – valamint látványos tűzijáték – színesíti az idei jászberényi Csángó Fesztivált.
A programot népzenei koncertek, népművészeti vásár, gálaműsorok, néptáncbemutatók, éjszakai koncertek, táncforgatag-táncos felvonulás, gyerekprogramok, fényfestés és megannyi különleges esemény – valamint látványos tűzijáték színesítik.
Jászság Népi Együttes székháza, Víz utca 1., Jászberény
A műsorban közreműködnek a Viganó Alapfokú Művészeti Iskola táncos szólista növendékei.
A műsor után táncházzal folytatjuk!
Kísér a Duhaj Zenekar.
Jegyvásárlás a helyszínen!
Belépő: 2.500 Ft
PREMIER bemutató a XXXIII. Csángó Fesztiválon!
A Csángó Fesztivál közönsége láthatja elsőként ezt a különleges, szívből jövő produkciót!
Jegyértékesítés: Lehel Film-Színház – minden nap 15:00–22:00 között
NYISZTOR ILONA csángó énekesről készült portréfim
Helyszín: Lehel Film-Színház, 5100 Jászberény, Fürdő u. 3.
Időpont: 2025.08.08. péntek 16.00 óra
A budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház és a moldvai Bákóban megrendezett díszbemutató után a jászberényi Csángó Fesztiválon is vetítésre kerül a Nyisztor Ilona pusztinai énekesről készült portréfilm.
A filmbemutatón találkozhatnak magával Nyisztor Ilonával, Maksay Ágnessel a film rendezőjével, akik beszélnek a film elkészüléséről.
Közreműködik a Pusztinai Kakasok zenekar.
Köszöntő és moderátor:
Kocsán László a XXXIII. Csángó Fesztivál főrendezője
A rendezvényre való belépés INGYENES, de regisztrációhoz kötött, melyet személyesen a moziban vagy online jegyfoglalással a Lehel Film-Színház honlapján lehet megtenni.
Ne hagyja ki! Biztosítsa helyét, regisztráljon a vetítésre időben! Amint előzetes regisztrációban minden hely lefoglalásra kerül, nem áll módunkban a vetítéskor senkit beengedni. Megértésüket köszönjük!
Támogató:
Film Positive Productions
XXXIII. Csángó Fesztivál
Jászkerület Nonprofit Kft.
5100 Jászberény, Víz utca 1.
Folk Kocsma a XXXIII. Csángó Fesztiválon - ráadásul mindjárt dupla alkalom, ugyanis péntek és szombat este is kiváló zenekarok várnak Titeket!
Péntek este - Roma est (augusztus 8.)
Este 8 órától csángó hagyományőrzők segítségével először moldvai és gyimesi táncházzal nyitunk, majd a Nemzetközi Cigány Dal Napja alkalmából nem is egy, hanem rögtön kettő cigány zenekar, a Ritmusa Zenekar és Szászcsávási Banda fogja szórakoztatni a bulizni vágyókat.
Szombat este (augusztus 9.)
"A Dal" nevű tehetségkutató zsűrijének, Ferenczi Györgynek a zenekara, az 1-ső Pesti Rackák várnak mindenkit, aki szeretne a Csángó Fesztivál utolsó Folk Kocsmáján egy hatalmasat bulizni.
Vedd meg korlátozott számú jegyeinket, minél előbb, mert elfogyhatnak! A helyszínen bulinként kb. 100 db jegyet tudunk biztosítani az első érkezőknek.
És hogy egyikről se maradj le?Kedvezményesen hozzájuthatsz egy duplajegyhez, ha mindkét este garantálni szeretnéd a jó hangulatot! Rajtunk nem múlik!
Székely Mihály Szabadtéri Színpad, Jászberény
Közreműködik a Jászság Népi Együttes!
STÍLUS – LENDÜLET – EGYEDISÉG
..magyar pop a hagyományból..
A magyar népzenei mozgalom legelismertebb fiatal muzsikusaiból alakult zenekar.
Produkciójuk fiatalos, trendi módon állítja szinpadra a magyar zenei kultúrát, olyan feat. előadókkal, akiket leginkább a pop-rock fesztiválszinpadokról ismerhet a közönség.
A banda tagjai születésük óta a zenének élnek, virtuóz hangszertudásuk, és a népdalaink aktualitása, innovatív hangszerelése az, amivel egyből behúzzák a hallgatóságot sajátos világukba.
„Nem a régmúlt pillanatképeinek reprezentálása a célunk, hanem önmagunk modern kifejezése azon a zenei anyanyelven, melyet idős mestereinktől örököltünk.”
Vezetőjük:
ifj. Szerényi Béla, Junior Príma-díjas előadóművész, zeneszerző – ének, tárogató, furulya
(A Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
tanára)
Zenekar:
Szilágyi Márton – hegedű
Fekete Márton – brácsa
Zimber Ferenc – cimbalom
Tóth Máté – bőgő
Feat. előadók:
Laky Eszter - ének
Caussanel Izabella – ének
(Ötödik Évszak)
2021-ben jelent meg első nagylemezük „12 betyár” címmel a Fonó Budai Zeneház kiadásában. 2023-ban debütált az „Ezüstgombosok” című dal-ciklus. 2024-től pedig single-sorozatokkal törnek be a hazai könnyűzenei színpadokra.
Jegyvásárlás Jászberényben:
Lehel Film-Színház Fürdő u. 3.
Nyitva tartás: H-V: 15.00-22.00
Early bird jegyek július 18-ig: 3.500 Ft, majd elővételben: 4.000 Ft, helyszínen: 4.500 Ft
Jászberény, Jászság Népi Együttes székháza, Víz utca 1.
A RitMusa Zenekar a magyar és cigány népzene egyedülálló fúzióját hozza el modern köntösben. Zenénk a hagyományokból táplálkozik, de fiatalos lendülettel, pörgős ritmusokkal és szenvedéllyel szólítja meg a közönséget – legyen szó kis klubról vagy nagyszínpadról. Tagjainkat családi és baráti szálak, valamint a közös zenei hitvallás köt össze. Pest és Borsod megyei kötődésűek vagyunk, és hiszünk abban, hogy a népzene ma is élő, lüktető világ – amely minden generációt képes megszólítani.
A Szászcsávási Zenekar egy hagyományos cigányzenekar az erdélyi Szászcsávásról, amelynek tagjai 1967 óta játszanak rendszeresen együtt. A szászcsávási cigányzenészek nemzedékek óta elismert muzsikusai a térségnek. A Szászcsávási Zenekar több szempontból is kiemelkedik a még létező, hagyományos zenét játszó zenekarok közül. Rendszeresen és folyamatosan zenélnek: szinte minden hétvégén lakodalom, közben egy-egy alkalmi muzsikálás, ha másért nem, hát saját örömükre. Az eltérő dialektusokhoz és nemzetiségekhez tartozó tánc- és dallamkincs eltér, ezért a zenészek repertoárja kivételesen nagy. A mai „korszerű” zenei elvárások a zenészeket folyamatos tanulásra és alkalmazkodásra kényszerítik.
Programszponzor: Jász Plasztik Kft.
Jegyvásárlás: elővételben, illetve a helyszínen!
Jászberény, Jászság Népi Együttes székháza, Víz utca 1.
Az 1-ső Pesti Rackák zenekar műsorában összeolvad a magyar kultúra és a rock’n’roll forradalom szeretete. Így fér össze egy kalotaszegi hajnali Petőfi Sándor és Gérecz Attila verseivel éppúgy, mint Jimi Hendrix zenéjével. Alapvetően fúziós zenéjükben fontos szerepet tölt be a magyar népzene, a rhytm&blues, a funky, a reggae, a hip-hop és a groove elemek mellett. Rendkívül energikus produkciójuk mosolya bearanyozza a velük töltött tartalmas, információban és humorban gazdag estét.
Jegyvásárlás: elővételben, illetve a helyszínen!
A jegyek korlátozott számban elérhetők, érdemes elővételben lecsapni rájuk!
Moldvai hagyományőrzők:
– Külsőrekecsin
– Klézse
– Somoska
– Pusztina
– Benke Pável
– Benke Paulina
– Hodorog András
– Legedi László István
– Nyisztor Ilona
– Szarka Mária
– Pusztinai Kakasok
Gyimesi hagyományőrzők:
– Bodor Tibor
– Simon Henrietta
– Simon Zsolt
– Gyimesfelsőloki Hagyományőrzők
Erdélyi hagyományőrzők:
– Antal Banda – Csíkcsobatfalva
– Magyarlapád
– Szászcsávási zenekar
– Vajdakamarás
– Györgyfalva
Táncegyüttesek
– Bem Táncegyüttes
– Cuháré Néptáncegyüttes
– Debreceni Népi Együttes
– „Ezerjó” Szentmiklós Táncegyüttes
– Ilosvai Selymes Péter Táncegyüttes
– Jászapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes
– Karcagi Biljana Bolgár Táncegyüttes
– Miklós Táncegyüttes
– Pendzsom Néptánc Egyesület
– Tatabányai Bányász Öregtáncos Együttes
– Tápiómente Táncegyüttes
– Tisza Táncegyüttes
– Bagi Hagyományőrző Együttes
– Egyező Táncegyüttes (Tura)
– Kacamajka Táncegyüttes (Maglód)
– Püspökhatvani Hagyományőrző Népi Együttes
– Rozmaring Hagyományőrző Néptánccsoport (Kartal)
– Veresegyházi Hagyományőrző Népi Együttes
Zenekarok
– Bakos Zenekar
– Duhaj Zenekar
– Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák
– Fokos Zenekar
– Jász Banda
– Magyar Banda
– Magyarpalatkai Banda
– Pachake Rom Zenekar
– Pálházi Bence Bandája
– Rézeleje Fanfárosok
– Ritmusa Zenekar
– Szászcsávási Zenekar
– Fokos Zenekar
– Tindia Zenekar
– Zagyva Banda
– Zurgó Zenekar
További fellépők
– Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia
– Hetényi Milán
– Kelemen Gabriell
– Kovács Zoltánné Lajos Krisztina
– Molnár László
– Pénzes Tivadar
– Salamon Soma
– Zolnai Sára
Jászberényi együttesek
– Árendás
– Barkóca
– Kis Barkóca
– Kis Galagonya
– Galagonya Táncegyüttes
– Jászberényi Hagyományőrző Együttes
– Jászság Népi Együttes
Gyere el idén is a XXXIII. Csángó Fesztivál keretein belül megrendezett Népművészeti vásárra és kóstolj bele az Ízek utcája gasztronómiai és ital kínálatába!
Nyitás: 2025. augusztus 08. péntek 13:00 óra
Öt nap alatt csaknem 40 program, több mint 500 közreműködő, zene, népművészet, gasztronómia várja az érdeklődőket Jászberényben a 33. Csángó Fesztiválon.
Népművészeti és kézműves vásár, ahol a hazai népi iparművészek, népi kismesterek, kézművesek által készített termékek mellett megjelennek az erdélyi falvakra és a csángó kultúrára jellemző népművészeti tárgyak, hagyományos kézműves termékek, viseletek, viselet kiegészítők.
Több, mint 110 alkotó készül szebbnél szebb portékával. Egyedi, gondosan kézzel készített alkotásokat kínálnak: viselet és öltözetdarabokat, ékszereket, kiegészítőket, textileket, hagyományos használati eszközöket és különféle ajándéktárgyakat. Valamint a magyar gasztronómiára jellemző kézműves termékeket: méz, lekvár, szörp és zöldségkrémeket, fűszereket és sör, bor és pálinka különlegességeket.
A megvásárolt portékákkal segíthetjük alkotóinkat, hogy a jövőben is megmaradhassanak kézműves mesterségüknél!
A rendezvény helyszíne: Jászberény – Lehel Vezér tér, Szentháromság tér -Szerviz út, Holló András utca és a Hatvani út.
Célunk, hogy egy adott kisebbségben élő magyar népcsoport, esetünkben a csángó magyarok kulturális értékeit, életét, a csángó embereket minél szélesebb rétegnek bemutassuk. Feladatunk, hogy minél tovább sikerüljön megőrizniük kisebbségi létükben a tradicionális, egyedi csángó magyar kultúrájukat. Küldetésünk, hogy minél többen megismerjék a határainkon innen és túli autentikus magyar és európai kultúrákat, népművészeti értékeket.
A Jászság Népi Együttes táncosai kutatják a magyar élő néptánc gyökereit, a magyar nemzeti kultúra egyik meghatározó részét. Így jutottak ki először 1990-ben Moldvába, az első gyűjtőútra. Még ez évben meghívtak 1 autóbusznyi erdélyi és moldvai táncost, zenészt a Nemzetközi Tánc - és Zenésztáborba, melynek célja felhívni a figyelmet és megismertetni minél több emberrel az évszázadok óta az anyanemzettől elszigetelten élő magyarság sorsát.
A rendező, a jászberényi Jászság Népi Együttes 1971-ben alakult. Az együttes művészeti munkájának elsődleges célja és feladata a magyar paraszti és zenei folklór hagyományainak felkutatása, és leghitelesebben történő megismerése, átadása.
Ezt az Európában egyedülálló színes, gazdag kulturális értéket kívánják a legmagasabb színvonalon elsajátítani. Jelenleg 50 fő táncosa van a társulatnak.
Az együttes a megalakulás óta számos hazai rangos fesztiválon szerepelt, melyeken szinte minden évben értékes díjakat nyertek. Művészeti munkájuk egyik legnagyobb elismeréseként megkapták az „Örökös Kiváló Együttes” címet, 2006-ban a „Bartók díjat”. 2012-ben és 2018-ban a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyt nyerték meg. 2013-ban a Csokonai Vitéz Mihály közösségi, alkotói állami kitüntetésben részesültek. 2014-ben megkapták a Prima díjat és a Prima Primissima Közönségdíjat, 2019-ben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Príma díjat. 2022-ben pedig átvehették a Magyar Örökség Díjat és a Déryné díjat.
Művészeti munkatárs: Vajai Franciska
Művészeti vezető: Szűcs Gábor
További ajánlataink
2025. augusztus
2025.08.20.
Jászberényi programok 2025. Események, rendezvények, fesztiválok
SZENT ISTVÁN NAP
2025.08.30.
Jászberényi programok 2025. Események, rendezvények, fesztiválok
Nyárzáró Utcazene Fesztivál
2025.08.30.
Jászberényi kulturális programok 2025
Nyárzáró Utcazene Fesztivál
2025. szeptember
2025. október
2025. november
2025. december
2026. március
Találatok száma: 3
A Kata Vendégszállás Jászberényben a Katona út 10. szám alatt található. 5 szobába 15+ 1-pótágy vagyis 16 főt tudok elhelyezni -3 ágyas kényelmes szobákba. Apartmanomba, panziómba olcsó kulturált szállás található Jászberénybe. Minden szobához főzési lehetőség. Külön fürdőszobák. Kérésre klímás, franciaágyas szobákat tudok biztosítani. WIFI ingyenes, kamerával megfigyelt parkoló.

Találatok száma: 6
Jászberény belvárosának zajától távol, a csendes, nyugodt környezetben található Aranysas Étterembe invitáljuk régi és leendő vendégeinket. Klimatizált, 140 fő befogadóképességű, kétszintes éttermünk kedvelt helye a magyaros ételek szerelmeseinek, kitűnő helyszín családi, baráti, vállalati rendezvények színvonalas lebonyolításához. Éttermünk emeleti részén 100 főt tudunk egyszerre vendégül látni, míg a földszinti rész 40 férőhelyes. A napsütést és a finom ételeket a 30 fős teraszunkon élvezhetik.

Jászberény belvárosának szívében található a 40 fő befogadóképességű Arizona Steak House. Egyedi atmoszférájú éttermünk és szezonálisan működő 100 fős teraszunk steakek bőséges kínálata mellett változatos étlappal, 18 féle whiskyvel, széles koktélválasztékkal, kávékülönlegességekkel, valamint Zwack Izabella nevével fémjelzett borkollekcióval várja a hozzánk betérőket. Éttermünkben vendégeink díjmentesen, használhatják vezeték nélküli Internetes hálózatunkat.

Távol a város zajától, de nem a világtól. A Lehel Gyöngye Hotelhez a 31-es főúton a 72-es km táblánál szállodajelző tábla mutatja az utat. Vállalja rendezvények lebonyolítását a hotelben és a hotelen kívül zárt, illetve kerti parti helyszíneken is. Helyi specialitások elkészítését, hagyományos jászsági ételek, a nemzetközi konyha ételeinek készítését, továbbá hidegtálak elkészítését, házhoz szállítását.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár