Debreceni Református Kollégium Múzeuma állandó kiállítás látogatás

Kálvinista Róma, Keresztyén Respublika, Magyar Genf, Miért éppen Debrecen?

A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért éppen Debrecen válhatott a magyar reformátusság egyik legfontosabb (egyes korszakokban egyetlen) támaszává. A 16. század ugrásszerű fejlődést hozott a település életében. A szabad királyi városokhoz képest korábban jelentéktelen mezőváros a reformáció befogadása után a Tiszántúl egyházi, kereskedelmi és kézműipari központjává növekedett. A szinte városállami önállósággal élő színmagyar „Keresztyén Respublika,” a kor legnépesebb hazai települése két évszázadon át „egy test és egy lélek” volt református egyházával. A helvét reformáció mélyen, kizárólagosan és generációkon át formálhatta a társadalmat akkor is, amikor más protestáns központok lehetőségeit a központi hatalom és saját katolikus földesuraik egyaránt korlátozták. A Tanács a mértékletes életmód, a tiszta családi élet és a jó erkölcsök őre volt, tiszte gyakorlását ószövetségi törvényekre alapozta. A legnehezebb időkben Debrecennek és Kollégiumának volt köszönhető, hogy a történelmi Magyarország 1200 református egyházközségének népe nem maradt lelki és szellemi vezető nélkül.

Debrecen történelmi szerepét joggal hasonlították Kálvin városáéhoz. A „magyar Genf” főként nyomdája és iskolája által vált véleményformáló hatalommá. Míg a magyar nyelvű könyvek aránya a 16–17. századi Magyarországon 30% körül volt, Debrecenben meghaladta a 70%-ot. Amikor a nyomda alapítója, Huszár Gál „egész Magyarország és Erdélység világosító lámpásának” nevezte Debrecent, Kálvin Genfről szóló mondatát vette át:„Genfnek világító lámpásnak kellene lennie, azok megvilágítására, akik még távol élnek az evangéliumtól.”

Az ország iskolája, Iskolatörténeti kiállítás

A városi jegyzőkönyvek „a mi iskolánknak”, azaz „Schola Nostrá”-nak nevezték a Kollégiumot, amelynek még iskolai törvényei is a főbíró aláírásával jelentek meg. Az intézmény 1538-ban már protestáns szellemben működött, és igen hamar az egész református egyház „veteményeskertjévé” lett. Vonzásköre századokon át több száz kilométerre terjedt, 40 megyéből érkeztek a hallgatók, a felső tagozaton a debreceniek aránya általában nem érte el a 15%-ot sem. Miközben a testvériskolák felső évfolyamain összesen néhány tucat hallgató tanulhatott, Debrecen a maga 2000 főnél is több diákjából évi 60–70 rektort küldött 584 partikulájába, fiókiskolájába, az ország legtávolibb részeibe is, így valóban országos feladatot teljesített.

Nemzeti emlékhely, Oratórium

A Kollégiumot közel ötszáz év alatt történelmünk nagyjainak egész sora látogatta, köztük erdélyi fejedelmek, Habsburg uralkodók, a reformkor szellemi vezetői, Széchenyi és társai. Mégis elsősorban az 1848/49-es szabadságharc emlékhelyének tekintjük az imatermet, melynek fő ékességei közé tartozik a diákság két nemzetőrzászlaja. 1849. január 9-től május 31-ig itt ülésezett az Országgyűlés alsóháza, itt készítették elő a Habsburg-ház trónfosztását. A rendi-függetlenségi harcok emlékei között, az Oratóriumban olvasható Kossuth beszédének eredeti példánya, amelyben Debrecent a „magyar szabadság őrvárosává” nyilvánította, itt látható a kötél általi halára ítélt nagytemplomi lelkész, Könyves Tóth Mihály Olmütz börtönében készített faragványa, a Függetlenségi nyilatkozat egy lapja, és számos történelmi ereklye.

Csokonai emlékszoba

„A magasszintű intellektualitás mércéjén mérve Csokonai a legnagyobb magyar lángelmék közé tartozik– írja róla Barta János irodalomtörténész. A költő a Kollégium egyik legismertebb diákja, akinek az intézményből történt viharos távozása máig foglalkoztatja a közvéleményt. Személyisége halálát követően is évszázadokig meghatározta a város művelődési életét. Alakját a magyar képzőművészet nagyjai örökítették meg. A nevének emléket állító szoba nemcsak Ferenczy István, Izsó Miklós róla mintázott szobrát, Rippl Rónai József festményét tárja a nagyközönség elé, hanem mindazon tárgyi emlékeket, amelyek olvasmányainak, különböző kedvteléseinek is bizonyítékai, a költő ugyanis nagy hódolója volt a művészeteknek, a zenének.

A magyar elbeszélő hagyomány számos mondát, anekdotát, sőt mesét is őriz róla, melyben mágikus erővel rendelkező embernek: táltosnak, garabonciás diáknak mutatják be a költőt. A híres diák alakja nem csupán népünk elbeszélő hagyományában, hanem a tárgyalkotó népművészetben is megjelenik.

Nagykönyvtár

A hatszázezer kötetes Egyházkerületi Nagykönyvtár nem véletlenül szerepel a Világ legszebb könyvtárai című kötetben. Kézirattára Mohács előtti okleveleket is őriz, 1711 előtti régi magyar nyomtatványai között féltett unikumok vannak, különgyűjteményei (kézzel színezett térképei, anatómiai atlaszai, Biblia-gyűjteménye, gazdagon illusztrált botanikai kötetei) kiemelkedő bibliofil értékeket tartalmaznak. De talán ennél is fontosabb az a szerep, melyet a könyvgyűjtemény a Kollégium nagy növendékeinek szellemi táplálása terén játszott. Ennek köszönhető, hogy történetírója (Comenius nyomán) a Kollégium lelkének nevezte a Bibliothékát. A Nagykönyvtár termeiben folyamatosan láthatóak művelődéstörténeti kiállítások, a látogató megtekintheti az európai és hazai nyomdászattörténet kiemelkedő darabjait, köztük könyvkötészeti remekművek egész sorát.

Egyházművészeti kiállítás

A bölcsőtől a koporsóig tartó út református szertartásait templomi tárgyak, és rendeltetésüket is megvilágító filmek elevenítik meg. A keresztény hagyományokon nyugvó európai társadalmak hétköznapjait a mai napig tagolják az egyházi év folyton ismétlődő ünnepei, többek között ez teszi érzékelhetővé számunkra az „idő kerekének” forgását, segíti változásának követését.

A jeles napokhoz kötődő szertartások sorában a reformátusoknál szentség, azaz sákramentum a Keresztség és az Úrvacsora. A keresztség belépő egy közösségbe, befogadás egy szövetségbe. Az úrvacsorai szertartás ennek a szövetségnek és közösségnek rendszeres megerősítése, amelynek időpontjai igazodtak a naptári év jelentős egyházi alkalmaihoz (karácsony, húsvét, áldozócsütörtök, pünkösd) vagy a gazdaság (aratás és szüret, új kenyér és újbor) idejéhez.

A temetkezés tárgyi emlékei között szinte személyes megszólításként hallhatóak az élet értelmével, az emberhez méltó élet jutalmával, az örök élettel kapcsolatos bibliai kulcsmondatok. A református fejfák közelében Karl Jaspers vallomása késztet választásra: „Minden tovatűnik. Nem voltam kezdetben és nem leszek végül. A kezdet és a vég között a kezdet és a vég után kutatok … olyan feleletet szeretnék, amely tartást ad … Keresem azt a létet, amely nemcsak eltűnés.”