Európai Madármegfigyelő Napok, madárgyűrűzés a Körös-Maros Nemzeti Parkban 2017

Megosztás

Madármegfigyelés és madárgyűrűzés a Kis-Sárréten

Az Erdélyi-szigethegységből érkező Sebes-Körös és több kisebb vízfolyás, elsősorban a Korhány, a Köles-ér és a Gyepes áradásai alakították ki azt a hatalmas Körösnagyharsánytól Vésztőig húzódó vízivilágot, amelyet Kis-Sárrét néven említünk. A XIX. század folyószabályozási és lecsapolási munkálatai következtében az ártéri közösségek élőhelye drasztikusan beszűkült, nagyrészt teljesen eltűnt, másik részükön átalakult, például halastavakat létesítettek. A Biharugrai-halastavak és a környező területek védetté nyilvánítását már a hetvenes években szorgalmazták, végül 1990-ben egy 7991 hektáros terület került védelem alá Körösnagyharsány, Biharugra, Zsadány, Mezőgyán és Geszt határában. A fokozottan védett területek kiterjedése 1424 hektár.

A hajdani Kis-Sárrét legépebben fennmaradt területe a Biharugra és Körösnagyharsány között fekvő két mocsármaradvány, az Ugrai-rét és a Sző-rét. Az itt található harmatkásás, szikikákás, magassásos, kolokános mocsári társulások kiemelkedő értéket képviselnek. Kiterjedt nádasaikban olyan ritka madárfajok fészkelnek, mint a kanalasgém (Platalea leucorodia), az üstökösgém (Ardeola ralloides) és a batla (Plegadis falcinellus). A mocsarakban a réti csík (Missgurnus fossilis) , a mocsári béka (Rana arvalis) és a mocsári teknős (Emys orbicularis) jelentős állományai élnek. Innen kerültek elő olyan, rendkívül jó állapotban fennmaradt, természetes élőhelyekhez kötődő fajok, mint amilyen a piros szitakötő (Leucorrhinia pectorali)s, vagy az erdei nádibagoly (Phragmatiphila nexa) nevű lepkefaj. Az időszakos vízállású mocsárszél ritka növényei a pompás kosbor (Orchis elegans) és a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata). Szeptemberben a szomszédos szárazabb gyepeken nagy foltokban virít az őszi kikerics (Colchicum autumnale).

A Magyarország második legnagyobb halastórendszerének számító, közel 1900 hektáros Biharugrai-halastavakat az egymás szomszédságában lévő Biharugrai- és Begécsi-tórendszer alkotja. Az ugrai tavak kialakítása a XX. század elején kezdődött, 1930-ra már elkészültek az első tavak, s megkezdődött a haltenyésztés. A begécsi, 1200 hektáros rész eredetileg belvíztározóként üzemelt, halastóvá alakítása 1962-ben fejeződött be. Ezek a tavak az ugrai tavaknál mélyebbek és nagyobb a szabad vízfelületük.

A Biharugrai-halastavak mindig kedvelt pihenő- és táplálkozóterületei voltak a több tízezer példányt számláló őszi-tavaszi vonuló vadlúd- és récetömegeknek, partimadaraknak. Az 1993-ban bevezetett általános vízivad vadászati tilalom kedvező fordulatot hozott. Napjainkban a régi időkre emlékeztető madárvonulásnak lehetünk tanúi, melynek során olyan, világviszonylatban veszélyeztetett fajok is rendszeresen szem elé kerülnek, mint a kis lilik (Anser erythropus) és a vörösnyakú lúd (Branta ruficollis). A tavak fészkelő madarai közül meg kell említenünk a Nemzeti Park legjelentősebb cigányréce (Aythya nyroca) és nyári lúd (Anser anser) állományát, vagy olyan országosan kisszámú költőfajokat, mint a kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus) és a kendermagos réce (Anas strepera). A halastórendszer a mocsármaradványokkal együtt 1997 óta a nemzetközi jelentőségű vizes területekről szóló Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik.

Mezőgyán, Geszt és Zsadány térségében nagy kiterjedésű, tájképi szempontból is látványos, természetközeli erdőket találunk. Az erdők zöme a borosjenői Tisza család birtokán az 1930-as években telepített kocsányos tölgyes. Az erdők mellett jó állapotú, fajgazdag rétek, legelők húzódnak. A Csillaglaposi-legelőn április végén, májusban több ezer tő agárkosbor (Orchis morio) virít. A vátyonlaposi, nemeszugi, radványszegi, csillaglaposi erdők nem csupán látványukkal ragadják meg az idelátogatót, madárviláguk is igen gazdag. Az énekes fajokon kívül fészkel itt a fekete gólya (Ciconia nigra), a darázsölyv (Pernis apivorus), a holló (Corvus corax). Az idősebb tölgyesekben éjszakáznak a halastavak környékén telelő rétisasok (Haliaeetus albicilla).

Nagygyanté felől Mezőgyán felé haladva az Eperjesi-erdőn túl nagy kiterjedésű szikes legelők terülnek el. A Szalontai-legelőn az országos szinten rendkívül ritka öldöklő aszat (Cirsium furiens) több ezer töves állománya és a fokozottan védett gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanata) száz töves állománya fordul elő. A mezőgyáni Varjasi-gyepen értékes szikes erdeirét társulást találunk. Májusban szép látvány a fátyolos nőszirom (Iris spuria) kékes virágmezője, ősszel pedig a sziki kocsord (Peucedanum officinale) hatalmas kórói és a réti őszirózsa (Aster sedifolius subsp. sedifolius) állományai uralják a területet. A Mezőgyán környéki és a határ túloldalán fekvő Nagyszalonta környéki gyepeket egyaránt használó túzokállomány (Otis tarda) az utóbbi években 35-40 példányra gyarapodott. A zsombékosokban, sziklaposokban minden évben költ néhány pár nagy goda (Limosa limosa), sárszalonka (Gallinago gallinago) és   piroslábú cankó (Tringa totanus).

Az értékes területek sora nem ér véget az országhatárral. A romániai oldalon a Cséffai-halastavak, a Radványi-erdő és a környező gyepterületek védelmét az 5002 hektáron, részben az igazgatóság kezdeményezésre kialakított Cséffai Természeti Park (Parcul Natural Cefa) biztosítja. A 2010-ben védetté nyilvánított Természeti Park létrejöttével közel 13 000 hektáros, határon átnyúló, egybefüggő védett terület szolgálja a hajdani Kis-Sárrét máig fennmaradt természeti értékeinek megőrzését.

A mocsarak és a halastavak egy részét magukba foglaló fokozottan védett részek és a gazdasági társaságok által üzemeltetett halastavak kivételével a terület szabadon látogatható. A 8 kilométer hosszú Kisvátyoni tanösvényt végigjárva erdei, mocsári és halastavi élőhelyeket egyaránt láthatnak az érdeklődők. A Sző-rét és az Ugrai-rét szomszédságában, Biharugra központjától 3 kilométerre lévő Bihari Madárvárta pedig egyedi fekvése révén a kirándulók kedvelt szálláshelye.