ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Kamarakiállítás a Szépművészeti Múzeumban

Kiemelt ajánlat

A Szépművészeti Múzeum kamarakiállítással tiszteleg a 100 évvel ezelőtt Magyarországon született, majd Franciaországban világhírűvé vált Hantai Simon festőművész emléke előtt. A mintegy hatvan alkotást bemutató tárlaton a festő eddig ismeretlen, kéttucatnyi modernista remekműve mellett az a nyolc festmény is szerepel, amelyet a művész akaratának megfelelően családja ajándékozott a múzeumnak 2016-ban.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

Hantai, Klee és más absztrakciók

Hantai a legismertebb és legelismertebb magyar származású művészek egyike, 2013-ben a Centre Pompidou, ebben az évben pedig a párizsi Louis Vuitton Alapítvány rendezett retrospektív tárlatot a 100 évvel ezelőtt Bián született művész tiszteletére.

A Hantai, Klee és más absztrakciók című tárlat Hantai Simon közvetlenül 1948 után festett műveit mutatja be, a művésznek azt az időszakát, amikor Párizsban a modernizmus legfontosabb irányzatait tanulmányozta. A tárlaton Hantai művei mellett láthatók Paul Klee alkotásai, de megjelennek többek között Joan Miró, Pablo Picasso, Sam Francis, Jackson Pollock művei is. A kamarakiállítás a korszakokon átívelő művészi párbeszéd bemutatásának, egyben a képszekvenciákra épülő kurátori módszertannak is újabb példája.

Hantai Simon 1948 májusában távozott Magyarországról, az ezt követő években a modernisták műveinek analizálásával igyekezett rendszerezni a magyar főváros Képzőművészeti Akadémiáján szerzett vizuális tapasztalatait. A kiállítás az 1948 és 1952 közötti párizsi évek inspirációs forrásait is vizsgálja. Klee, Miró és Picasso műveit Hantai már budapesti évei alatt tanulmányozni kezdte, emigrációját követően pedig a francia fővárosban az eredeti remekművekkel is megismerkedhetett. Ebben az időszakban Hantai rendkívül innovatív módon nyúlt az európai modernista hagyományhoz. A francia késő szürrealista festők és az amerikai absztrakt expresszionista, posztszürrealista és colour field festőkhöz hasonlóan (Mark Tobey, Robert Motherwell, Jackson Pollock, Kenneth Noland) Hantai festészetét is erősen inspirálta Paul Klee művészete.

Klee, Miró, Picasso és mások tanulmányozása nélkül Hantai Simon nem válhatott volna azzá a teljesen szabadon alkotó, világhírű alkotóvá, akivé később étude-jeinek és pliage festményeinek elkészítésével vált. Klee és más modernisták szellemi öröksége, sajátos formavilága Hantai érett műveiben is csöndesen megbújik tápláló, tiszta forrásként, megteremtve egy új, cezanne-i léptékű saját természetet (nature) festészetében.

Hantai figyelmét nagyszerű kortársainak alkotásai is lekötötték. A mintegy hatvan művet felvonultató kiállítás anyagában megtalálhatók a Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményének a Hantai-életműhöz is kapcsolódó remekművei (többek között Miró, Jean Dubuffet, Henri Michaux, Roberto Matta, Wifredo Lam, Hans Hartung, Motherwell, Tobey, Sam Francis művei), amelyek jórészt még a nyolcvanas–kilencvenes években kerültek be a gyűjteménybe. Paul Klee műveit pedig a bécsi Albertina kölcsönzése révén tudjuk bemutatni a kiállításon.

A tárlat záróakkordja a Hantai Simon által a múzeumnak szánt nyolc kis méretű festmény. Hantai 2008-ban úgy válogatta össze ezeket a műveket, hogy nyomon követhető legyen az ún. pliage (gyűrés, hajtogatás) módszer kialakításának a folyamata és története. Ez a folyamat válik most jobban értelmezhetővé a mester 1948 és 1952 között festett különleges munkáinak a felfedezésével. A tabulák, a kötözések, a levélmotívumok, a kihagyások és befejezetlenségek előképei megtalálhatóak a Klee, Miró, Picasso és Max Ernst nyomán készült első párizsi festményeken. Miként annak a szellemi közegnek a felszabadító hatása is, amellyel a francia és amerikai, kanadai művészek között találkozott.

A kiállítást 130 oldalas katalógus kíséri, amelyben a kurátori bevezető tanulmány mellett olvasható egy a Fondation Louis Vuitton (Párizs) kurátora, Anne Baldassari által Hantai feleségével, Biró Zsuzsával készült nagyszabású interjú is.

Helyszín: Michelangelo-terem

A kiállítás kurátora: Geskó Judit

További ajánlataink

2024.04.19. - 2024.04.21.
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
2024.04.19. - 2024.04.21.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
2024.04.19. - 2024.04.21.
2024.04.20.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Keserü Ilona 90. Önerejű képek | Csizmadia Krisztina művészettörténész kurátori tárlatvezetése
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Kezet rá! Ne csak nézze, érintse is meg a műtárgyakat!
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Korszakok a múzeumban: Démonok és varázslók az ókori Egyiptomban
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Korszakok a múzeumban: Démonok és varázslók
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.24.
2024.04.24.
2024.04.24.
2024.04.24.
2024.04.24.
2024.04.25.
2024.04.25.
2024.04.25.
2024.04.25.
2024.04.25.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Mama, nézd! - A festőnő múzsája – Anna Margit művészete
2024.04.26.
2024.04.26.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
A bábu megszólal – Anna Margit művészete I Kurátori tárlatvezetés
2024.04.26.
2024.04.26. - 2024.04.28.
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
2024.04.26. - 2024.04.28.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
2024.04.26. - 2024.04.28.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.27.
2024.04.28.
2024.04.28.
2024.04.28.
2024.04.28.
2024.04.28.
2024.04.28.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain | Kurátori tárlatvezetés
2024.05.02.
2024.05.02.
2024.05.03.
2024.05.03.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Láthatóság, elismerés, vágyak. Anna Margit művészete | Turai Hedvig művészettörténész rendhagyó tárlatvezetése
2024.05.03. - 2024.05.05.
2024.05.03. - 2024.05.05.
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
2024.05.03. - 2024.05.05.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Fotóművészek közelről - tárlatvezetés
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.05.
2024.05.05.
Magyar Nemzeti Galéria programok 2024. Események, rendezvények, kiállítások
Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain
2024.05.05.
2024.05.05.
2024.05.05.
2024.05.08.
2024.05.08.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Rendhagyó tárlatvezetés az időszaki fotókiállításban
2024.05.09.
2024.05.09.
2024.05.09.
2024.05.10.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Nílus party: Textilből álmodott ékszer
2024.05.10.
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.12.
2024.05.12.
Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
Előre meghirdetett vezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
2024.05.12.
Tárlatvezetés Szépművészeti Múzeum 2024 Budapest
Előre meghirdetett vezetés: Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
2024.05.12.
2024.05.12.
2024.05.12.
2024.05.14.
2024.05.14.
2024.05.16.
2024.05.16.
2024.05.16.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.23.
Találatok száma: 280

Bruda Panzió Budapest

Bruda Panzió Budapest

Pesterzsébet központjától néhány percre, nyugodt és csendes kertvárosi övezetben található a panzió. A nagyvárostól elszeparáltan (ám mégsem távol) az otthonos, meghitt hangulatú panzió ajtaján belépve, -ha csak néhány napra is, de- kiléphetnek a stresszel átitatott, gondokkal teli világból, hogy aztán ...

Buda Castle Hotel****

Buda Castle Hotel****

A Buda Castle Hotel a Duna budai oldalán található gyönyörű Várnegyedben helyezkedik el közel a turisztikai látnivalókhoz, egy mégis csendes mellékutcában. A csodálatos helyszín amellett, hogy a Világörökség része 1987 óta, számos érdekességgel, gasztronómiai különlegességgel, kulturális élménnyel és ...

Budai Hotel és Étterem***

Budai Hotel és Étterem***

Csodálatos panorámájú hotel a város zajától távol, friss levegőn és elegáns környezetben, kedvező áron Budán. A szobák nagy részéből és a teraszról lenyűgöző budapesti panorámában gyönyörködhet. A nyári teraszunk Budapest egyik legszebb panorámás kerthelyisége, akár 30 vendég élvezheti egyszerre a páratlan ...

Budapest Marriott Hotel

Budapest Marriott Hotel

A Budapest Marriott Hotel a főváros szívében, a híres Duna korzón helyezkedik el. Egyedülálló módon a városban - az ötcsillagos luxusszálloda valamennyi szobája a Dunára és a Budai Várra néző kilátást kínál.

Budavár Panzió

Budavár Panzió

A Budavár Panzió Buda szívében, a történelmi Várnegyedben fekszik exkluzív, csendes, de központi helyen. Panziónkban Ön az UNESCO világörökség területén lakik a Halászbástya lábánál, csak néhány lépésre a Mátyás templomtól.

Báró Eötvös Loránd Menedékház Turistaház Dobogókő

Báró Eötvös Loránd Menedékház Turistaház Dobogókő

A báró Eötvös Loránd menedékház Magyarország egyik legrégebbi turistaháza a Visegrádi-hegységben, Dobogókőn. Felújított szobákkal, ízletes magyar konyhával várják a vendégeket.

Carmen Mini Hotel Budapest

Carmen Mini Hotel Budapest

A Carmen Mini Hotel a Belváros szívében helyezkedik el, a fontosabb turista célpontok közvetlen közelében. A szálloda családias hangulatú, családi vállalkozásként működik. Biztonságos, mivel egy nagyobb épület második emeletének felét foglalja el és az épületbe csak a recepcióra való becsengetés és ...

Casati Budapest Hotel*** superior

Casati Budapest Hotel*** superior

A 25 gondosan megtervezett, tágas szoba biztosítja az Ön kényelmét ebben a XVIII. századi épületben. A Budapest építészetére nagyon jellemző, fölfelé nyitott, szépen rendezett belső udvar valódi oázis vendégeink számára.

Chesscom Hotel Budapest

Chesscom Hotel Budapest

A Hotel Chesscom Budapest XIX. kerületében, a Kőbánya-Kispest Metró végállomástól (KÖKI Terminál) pár méterre fekszik. A szálloda 40 szobával rendelkezik, melynek mindegyike légkondicionált, rendelkezik kábel tv, telefon, és ingyenes WIFI-vel. Emellett Hűtőszekrény és széf is található a szobákban.

City Hotel Pilvax Budapest

City Hotel Pilvax Budapest

A City Hotel Pilvax a belváros szívében, a Váci utca legelőkelőbb üzleteitől és éttermeitől csak néhány perc séta távolságban helyezkedik el. 32 jól felszerelt és ízlésesen berendezett szoba kilátással az utcára vagy a szálloda belső udvarára.

   1 2 3 4 5 6 7 ... 28   
Találatok száma: 32

Wang Mester Kínai Konyhája Budapest

Wang Mester Kínai Konyhája Budapest

Wang Mester a szakácsmesterséget egyrészt a nagyszülőktől örökölte, másrészt Peking legjobb éttermeiben tökéletesítette. Hiszi, hogy meg tudja ismertetni az érdeklődőkkel az ötezer éves kínai konyhaművészet titkait - mind elméleti síkon, mind pedig a gyakorlatban. A főzést művészetnek tartja, melyet ...

Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda Budapest

Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda Budapest

Az Édes Mackó Magyarország első kürtőskalács-cukrászdája, ahol a hagyományos parázson sült kürtőskalácsból készítünk mennyei desszerteket.

   1 2 3 4

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények Szépművészeti Múzeum programok 2024. Események, rendezvények
  • Budapest
  • XIV. kerület
2024. április 19. (péntek) - 2024. április 21. (vasárnap)
Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig