ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Kenutúra Körös-holtágon, evezővel a történelmi Magyarország közepéhez

Kiemelt ajánlat

Szakvezetéses kenutúra, evezővel a történelmi Magyarország közepéhez, amely bemutatja a holtág élővilágát, történeti kialakulását. Találkozó a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

Kenutúra a Körösön

A Nemzeti Park e részterülete a Hármas-Körös hullámterének Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyébe eső szakaszát foglalja magába Csárdaszállás és Szelevény között, érintve Gyomaendrőd, Mezőtúr, Szarvas, Békésszentandrás, Mesterszállás, Öcsöd, Tiszaföldvár és Kunszentmárton területét, mintegy 6580 hektáron.

A Körös-vidék árterületei egykor sokféle, fajgazdag élőhelytípust foglaltak magukba. A Tisza és mellékfolyóinak 1830-ban kezdődött és 1895-ben lezárult átfogó vízszabályozási munkálatai révén azonban a hajdan összefüggő árterületet folyó melletti hullámtérre és ármentesített kultúrterületre osztották.

A Hármas-Körös hullámterén a folyószabályozások után kialakult másodlagos táj sajátossága, hogy az ősibb, természetes és a szabályozással létrejött új élőhelyek együtt találhatók meg. A békésszentandrási duzzasztó működésének hatására a folyó felső szakasza lassúbb áramlású, kiegyenlített vízszintű, állóvízhez hasonló. Az alsó szakasz gyorsabb és a Tisza áradásainak hatására nagyobb a vízszint ingadozása, ezért magas falak és karakteres partvonalak jellemzik. Különösen az alsó szakaszon, Öcsöd és Szelevény között, az Álom-zugban, a Malom-zugban és az Iriszlói-holtág belső területein nagy kiterjedésű, tájképileg is kiemelkedő értéket képviselő ártéri kaszálóréteket találunk. A hullámtéri erdőket főként fűz-nyár ligetek alkotják, tölgy-kőris-szil keményfás ligeterdők már csak kis kiterjedésben jellemzőek.

A hullámtér sok faj számára jelent kedvező életteret a környező alföldi kultúrtájban, gazdag flórája és faunája fontos szerepet játszik a mentett oldali vizes élőhelyek élővilágának fennmaradásában és megújulásában is. A Nemzeti Parkban megtalálható az egykori mocsárvilág számos jellegzetes növényfaja, a nyilaslevelű nyílfű (Sagittaria sagittifolia), az ernyős virágkáka (Butomus umbellatus) és az orvosi kálmos (Acorus calamus). A holtágak vízfelszínén helyenként tömegesen jelennek meg védett hínárfajok, a vízi rucaöröm (Salvinia natans), a vízi tündérfátyol (Nymphoides peltata) és a csemegesulyom (Trapa natans). A Magyarországon rendkívül ritka tekert csűdfű (Astragalus contortuplicatus) a folyó iszapos partján található meg időszakosan. A nedves ártéri kaszálórétek védett növénye a réti iszalag (Clematis integrifolia), melynek jelentős állományai ismertek.

Gazdag a hullámtér vizes élőhelyekhez kötődő alsóbbrendű faunája is. Számos védett, ritka szitakötő faj él a területen, melyek közül a sárgás szitakötő (Stylurus flavipes) külön is kiemelendő. A kérészek közé tartozó tiszavirág (Palingenia longicauda) folyó feletti, felhőszerű rajzásában meleg nyárelőkön gyönyörködhetünk. A sekély, meleg morotvákban olyan védett halfajok találják meg életfeltételeiket, mint a réti csík (Missgurnus fossilis) és a kurta baing (Leucaspius delineatus). A víz színén úszó hínárnövényzet és a párás erdők egyaránt jó életfeltételeket biztosítanak a kétéltűek és a hüllők számára, az európai szinten sérülékeny védelmi kategóriába sorolt mocsári teknős (Emys orbicularis) például gyakorinak mondható.

A Hármas-Körös hullámterének mélyebb fekvésű kaszálórétjein költ a Nemzeti Park legjelentősebb haris (Crex crex) állománya. Ennek a rejtett életmódú madárfajnak a fészkelőállományai Európa-szerte jelentős mértékben megfogyatkoztak. Három ritka, fokozottan védett madárfaj, a fekete gólya (Ciconia nigra), a rétisas (Haliaeetus albicilla) és a barna kánya (Milvus migrans) is fészkel a Hármas-Körös menti erdőkben. A Nemzeti Park e részterületéhez kötődik Európa jelenleg ismert legnagyobb tavi denevér (Myotis dasycneme) kolóniája és jelentős értéket képvisel a hullámtérben biztos életfeltételeket találó vidra (Lutra lutra) is.

A Hármas-Körös hullámterének kultúrtörténeti értékei közé elsősorban a folyószabályozáshoz kötődő vízügyi emlékek tartoznak. Számos régi gátőrház, gőzszivattyútelep található a védtöltések mentén. A Körös-ártér teljes területe szabadon látogatható. Növény- és állatvilágát, kultúrtörténetét mutatja be az itt található Halásztelki tanösvény. A közel 3,5 km hosszú, változatos útvonalú tanösvény indító táblája a Szarvas-Mezőtúr vasúti híd szarvasi hídfőjénél található.

További ajánlataink

2024.04.01. - 2024.04.30.
2024.04.01. - 2024.04.30.
2024.04.01. - 2024.04.30.
2024.04.01. - 2024.04.30.
2024.04.01. - 2024.04.30.
2024.04.20.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Birkanyírás – juhászok élete a Kardoskúti pusztán
2024.04.20.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Évszakok - tematikus túra a Halásztelki tanösvényen
2024.04.20.
2024.04.20.
2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.21.
2024.04.26.
2024.04.26.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Kulturális és természeti örökségünk nyomában a Blaskovics család egykori uradalmában
2024.04.27.
2024.04.27.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Vadvízország – túra a Kis-Vátyoni legelőn
2024.05.01.
2024.05.01. - 2024.06.30.
2024.05.01. - 2024.06.30.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.04.
2024.05.10.
2024.05.10.
2024.05.10.
2024.05.10.
2024.05.10.
2024.05.10.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban
2024.05.11.
2024.05.16.
4 390 Ft Jegyvásárlás
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18. - 2024.05.20.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban
2024.05.18. - 2024.05.20.
2024.05.18. - 2024.05.20.
2024.05.18. - 2024.05.20.
2024.05.24.
2024.05.24.
2024.05.24.
2024.05.25.
Magyar Nemzeti Parkok Hete 2024. Természetközeli programok a Körös-Maros Nemzeti Parkban
Cserebökényi csavargás – túra az Ősmaros medre mentén
2024.05.25.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Cserebökényi csavargás – túra az Ősmaros medre mentén
2024.05.25.
Magyar Nemzeti Parkok Hete 2024. Természetközeli programok a Körös-Maros Nemzeti Parkban
Lessünk be a nádasba! - madármegfigyelő túra az apátfalvi bányatavaknál
2024.05.25.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Lessünk be a nádasba! - madármegfigyelő túra az apátfalvi bányatavaknál
2024.05.25.
2024.05.25.
2024.05.26.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Tiétek a Liget - Gyermeknap az Állatparkban
2024.05.26.
2024.05.26.
2024.05.26.
2024.05.26. - 2024.08.31.
2024.05.26. - 2024.08.31.
2024.05.26. - 2024.08.31.
2024.05.27. - 2024.06.02.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Rejtélyek a bagolykapun túl- Nyári nyomozó kaland
2024.06.01.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Évszakok - tematikus túra a Halásztelki tanösvényen
2024.06.01.
2024.06.01.
2024.06.01.
2024.06.01. - 2024.08.31.
2024.06.01. - 2024.08.31.
2024.06.03. - 2024.06.09.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Rejtélyek a bagolykapun túl- Nyári nyomozó kaland
2024.06.08.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Botanikai túra az Ugrai-rét és a Sző-rét környékén
2024.06.08.
2024.06.08.
2024.06.10. - 2024.06.16.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Rejtélyek a bagolykapun túl- Nyári nyomozó kaland
2024.06.15.
2024.06.15.
2024.06.15.
2024.06.15.
2024.06.15.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Barnabás Nap és a „Mágikus éjszaka”
2024.06.15.
3 800 Ft - 6 300 Ft Jegyvásárlás
2024.06.17. - 2024.06.23.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Rejtélyek a bagolykapun túl- Nyári nyomozó kaland
2024.06.19.
3 000 Ft Jegyvásárlás
2024.06.20.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Alkonyati túra a Begécsi tavak környékén
2024.06.20. - 2024.06.21.
2024.06.21.
2024.06.21.
2024.06.21.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
A puszták ragadozói, előtérben a kék vércsék
2024.06.21.
5 000 Ft - 7 500 Ft Jegyvásárlás
2024.06.22.
2024.06.22.
2024.06.23.
1 000 Ft - 3 500 Ft Jegyvásárlás
2024.06.24. - 2024.06.30.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Rejtélyek a bagolykapun túl- Nyári nyomozó kaland
2024.06.26.
1 700 Ft - 4 200 Ft Jegyvásárlás
2024.06.27.
2 500 Ft Jegyvásárlás
2024.06.28. - 2024.06.29.
12 400 Ft - 14 400 Ft Jegyvásárlás
2024.07.01. - 2024.07.07.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
Rejtélyek a bagolykapun túl- Nyári nyomozó kaland
2024.07.03.
1 700 Ft - 4 200 Ft Jegyvásárlás
2024.07.04.
4 700 Ft - 6 700 Ft Jegyvásárlás
2024.07.05.
7 300 Ft - 9 300 Ft Jegyvásárlás
2024.07.06.
2024.07.06.
6 100 Ft - 7 600 Ft Jegyvásárlás
2024.07.06.
2024.07.06.
2024.07.06.
2024.07.08. - 2024.07.12.
2024.07.08. - 2024.07.12.
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2024. Események, rendezvények
XIX. Fürkész Tábor a Dévaványai- síkon
Találatok száma: 1

Szarvasi Erdei Iskola

Szarvasi Erdei Iskola

Minden iskolás korosztály számára kiváló erdei iskolai szakmai programok megvalósításának helyszíne lehet a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark, melyek lebonyolításához szakmai segítséget tudunk nyújtani.

Kiemelt partner
Találatok száma: 7

Mokka Étterem és Panzió Szarvas

Mokka Étterem és Panzió Szarvas

Éttermünk ínycsiklandó ételekkel, süteményekkel, zamatos kávéval, üdítő koktélokkal, szezonális ital különlegességekkel is várja vendégeit. Akár az utcafronton kialakított sátras -pihenő részben, akár éttermünkön belül, akár az udvari kerthelyiségünkben, szabad téren, vagy a rendezvény sátorban szeretnél ...

Galéria Grill Étterem Söröző

Galéria Grill Étterem Söröző

Az étterem magyaros ízvilággal, halas specialitásokkal, kellemes hangulatú frissen felújított környezettel és közvetlen, kedves személyzettel várja meglévő és új vendégeit. Kínálata feleleveníti a magyar konyha hagyományait, ötvözve azt a modern kor ötleteivel és egyszerűségével. Legyen szó ...

Korona Gyorsétterem Szarvas

Korona Gyorsétterem Szarvas

A Korona étterem Szarvas legnagyobb gyorsétterme, mely az Evangélikus Ótemplom szomszédságában található.

Premier Restaurant Szarvas

Premier Restaurant Szarvas

Premier élmény Szarvas város szívében. A Premier Restaurant szeretettel vár minden kedves vendéget. Célunk, hogy prémium szolgáltatást és minőséget nyújtsunk. Különleges ételekkel, italokkal, koktélokkal és kézműves kávé különlegességekkel várjuk a hozzánk érkezőket. Kínálatunkban szerepel napi ajánlat, ...

Vadászkürt Vendéglő Szarvas

Vadászkürt Vendéglő Szarvas

Vendéglőnk fő profilja rendezvények lebonyolítása, emellett minden nap menüvel, többféle pörkölttel várjuk vendégeinket.

Árpád Kávézó és Romkocsma Szarvas

Árpád Kávézó és Romkocsma Szarvas

Szarvason a Szabadság úr 32. szám alatt, az Árpád Szálló oldalában, a Zenepavilonnál találjuk Árpád Kávézót és Romkocsmát.

Újváros Bisztró Szarvas

Újváros Bisztró Szarvas

Fine bisztró Szarvason, a Holt-Körös partján, védett mocsárciprusok által övezett festői szépségű telken, melynek teraszáról a patinás óváros tárul elénk Millenniumi emlékművével és a Bolza-kastéllyal. A hely formabontó lendületével mind a helyi, mind pedig a távolról érkező látogatók számára otthonos ...

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Foglaljon szállást!

Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Foglaljon szállást!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig