Kurtág 100 Fesztivál 2026 Budapest
2026.02.15. (vasárnap) - 2026.02.28. (szombat)

Elérhetőségek, linkek
Közösségi oldalak
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek nem aktívak, az online jegyvásárlás link él.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
Fesztivál Kurtág György 100. születésnapjának ünneplésére
2026 februárjában tölti be századik életévét Kurtág György, aki Ligeti György és Eötvös Péter mellett a legjelentősebb kortárs magyar komponistaként vonult be a zenetörténetbe. A február 15. és 28. között, a Budapest Music Center szervezésében megvalósuló ünnepi fesztiválon nemzetközi sztárok és a hazai kortárszenei élet meghatározó előadói mutatják be Kurtág életművének keresztmetszetét a főváros legfontosabb klasszikus zenei koncerthelyszínein.
Kurtág György születésnapjának estéjén, február 19-én a Müpában Víkingur Ólafsson és Klenyán Csaba közreműködésével, a Danubia Zenekar előadásában hallhatjuk az életmű sarokköveit. Másnap a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben kerül sor Kurtág új operája, a Die Stechardin ősbemutatójára is, Maria Husmann és a Keller András vezette Concerto Budapest előadásában. A Zeneakadémián Hiromi Kikuchi és Ken Hakii játssza a számukra dedikált két darabot a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, ifj. Kurtág György az ünnepelttel közösen komponált művüket szólaltatja meg, Juliane Banse és Keller András pedig a Kafka-töredékekkel zárja a fesztivált.
A BMC Koncerttermében tartott kamaraesteken olyan neves művészek lépnek fel, mint Pierre-Laurent Aimard, Benjamin Appl, Steven Isserlis, Csalog Gábor, Fejérvári Zoltán, Perényi Miklós, Rohmann Ditta, Várjon Dénes vagy a Kelemen Kvartett. A Koncertteremben szólalnak meg Kurtág legfontosabb vokális ciklusai is: Jőrös Andrea, Haja Zsolt és az UMZE Kamaraegyüttes műsorán az Ahmatova- és Pilinszky-dalok, míg a SWR Vokalensemble koncertjén a Csüggedés és keserűség dalai kapják a főszerepet.
A kéthetes fesztivál koncertjein az ünnepelt alkotásai mellett elhangzanak a hozzá különösen közel álló nagy elődök – Johann Sebastian Bach, Franz Schubert, Robert Schumann, Ludwig van Beethoven, Bartók Béla és Ligeti György – darabjai is, Kurtág műfajokon túlmutató hatásáról pedig a Moment’s Notice Trió és a Modern Art Orchestra koncertje tanúskodik a Magyar Zene Házában. A Zene Háza Hangdómjában Kurtág rajzai különleges audiovizuális előadáson lépnek párbeszédre zenéjével.
A fesztivál keretében kerül sor az Ezüst Medve-díjas rendező, Nagy Dénes dokumentumfilmje, a 2021 és 2025 között készült Kurtág-töredékek premierjére a Müpában, amelyet pódiumbeszélgetés követ Víkingur Ólafsson, Pierre-Laurent Aimard, Benjamin Appl és Nagy Dénes részvételével, míg a Kurtág-univerzum bemutatását a Kurtág-perspektívák című zenetörténeti konferencia és szimpózium, valamint a Zenetudományi Intézet gondozásában megvalósuló Jelek, játékok, üzenetek című kiállítás teszi teljessé.
A Kurtág György 100. születésnapja alkalmából rendezett kulturális és zenei fesztivál programjai nemzetközi sztárok és rangos hazai előadók részvételével mutatják be a komponista életművét a főváros legfontosabb koncerthelyszínein.
🎼 BEETHOVEN + KURTÁG 100 – Lukács/1
Helyszín: Budapest, Nemzeti Filharmonikusok fellépése.
🎻 KURTÁG 100 – Bach-Weiner / Szalai András, Vajda Gergely (E4)
Helyszín: Budapest, MÁV Szimfonikus Zenekar.
🎶 Kurtág100 | Csalog – Kemenes – Perényi – kamarazenés est
Időpont: 19:30
Helyszín: Budapest Music Center (BMC) Koncertterem.
🎼 Kurtág100 | Appl – Villányi – koncert
Helyszín: Budapest Music Center (BMC).
🎹 Kurtág100 | Isserlis – Aimard – Várjon – Simon – koncert
Időpont: 19:30
Helyszín: Budapest Music Center (BMC).
📽️ Kurtág 100 | Kurtág-töredékek – filmbemutató
Helyszín: Budapest, Müpa.
🎼 KURTÁG100 – Születésnapi koncert Víkingur Ólafssonnal
Helyszín: Budapest, Müpa.
🎶 Kurtág 100 | Husmann – Aimard – Szűcs – Fenyő – Keller – Concerto Budapest
Helyszín: Budapest, Müpa.
🎻 Kurtág100 | Kurtág kamarazenéje
Időpont: 19:30
Helyszín: Budapest Music Center (BMC).
🎼 Kurtág100 | Kurtág és Ligeti kamarazenéje
Időpont: 19:30
Helyszín: Budapest Music Center (BMC).
🎻 Kurtág100 | Kelemen Kvartett – Homburger – Guy
Helyszín: Budapest Music Center (BMC).
🎶 Kurtág100 | Hámori – Jőrös – Károlyi – Binon – Rundel – UMZE
Helyszín: Budapest Music Center (BMC).
🎼 Kurtág100 | Kikuchi – Hakii – ifj. Kurtág – Madaras – MR Szimfonikus Zenekar
Helyszín: Budapest, Zeneakadémia.
🎻 Kurtág100 | SWR Vokalensemble – UMZE
Helyszín: Budapest Music Center (BMC).
🎹 Kurtág100 | Banse – Husmann – Keller – de Groot
Helyszín: Budapest, Zeneakadémia.
2026.02.15. - 2026.02.28.
Budapest
Találatok száma: 310
Kiemelt partner

A Budai oldalon, zöldövezetben, a Gellért-hegy lábánál, csendes, fasorral szegélyezett utcában található. A fedett terasz, mely a társalgóból egyenesen a kertre nyílik, kellemes hely kávézáshoz, olvasáshoz esős időben is. A kertbe régi szecessziós vaskorlát vezet le, ahol a fák árnyékában, kényelmes teak-fa kertibútorok várják a vendégeket. Minden szobában Internet (WiFi) és légkondicionáló található. A falakat híres magyar kortárs festők képei díszítik. Néhány szoba erkély illetve balkon is tartozik, melyek a kertre, vagy az utcai fasorra nyílnak.

Az Actor Hotel Budapest történelmi belvárosának pesti oldalán található. A szálloda könnyedén elérhető a városközponttól és a repülőtérről. A közeli metróállomás, valamint a busz- és villamos vonalak biztosítják a kitűnő tömegközlekedést a magyar fővárosban. Adottságaik révén ideálisak konferenciák, tréningek, kiállítások, termékbemutatók, fogadások, céges és családi összejövetelek lebonyolítására. Mindegyik terem természetes fénnyel rendelkezik.

A négycsillagos repülőtéri szálloda a Liszt Ferenc Reptér termináljaitól, valamint az M0-ás autópálya vecsési leágazójától 2,5 km-re, az Airport Business Parkkal szemben található, mindössze 20 percre Budapest központjától. Budapest repülőtéri szállodája 110 szobával, konferencia termekkel, tárgyalókkal, ingyenes vezeték nélküli internet hozzáféréssel, non-stop étteremmel, ingyenes transzferrel, kávézóval várja üzleti, és egyéni utazókat egyaránt. Vállaljuk rendezvények, esküvők, tárgyalások és konferenciák szervezését és lebonyolítását. A szálloda teljes egészében klimatizált és nem dohányzó.

Fürdőszobás szobák, apartmanok valamint minigarzonok kiadók. Gépjármű parkolása az udvarban lehetséges. 24 órás portaszolgálat. Közös konyha. Mosási lehetőség biztosítva. Széles-sávú internet, MinDig Tv szolgáltatásai elérhetők. Az épületben 95 szoba található három emeleten. Tágas folyosók, világos, fele részben csendes mellékutcára, fele részben udvarra néző szobák.

Találatok száma: 1066

Ha könnyed, mégis nívós zenei élményre vágyik, ha a jazz elkötelezett híve, vagy épp most barátkozik a műfajjal, látogasson el a főváros jazzéletének központjába, a Budapest Jazz Clubba! A különleges atmoszféra és kiváló hangminőség mellett, barátságos hangulatú jazzkávézóval és bisztró-fogásokat kínáló étteremmel is várjuk.

Egyedi élmények Budapesten a Vörös Neon világában - Ez a Vörös Neon, egy olyan fővárosi kulturális és szórakoztató bázis, ahol az élő programok és az önfeledt éjszakai tánc kéz a kézben járnak. Olyan helyet csinálunk, ahol nem kell választani a gondolkodtató műsor és a hajnalig tartó tánc között: itt minden együtt van, amiért érdemes kimozdulni.

A Vogue hajó Budapest szívében, immáron több, mint 30 éve horgonyozik a Dunán. Exkluzív környezetben felejthetetlen gasztronómiai élményt garantálunk vendégeink számára. Nemzetközi konyhánkban a hagyományos magyar ételek mellett jól megférnek a mediterrán és dél-szláv konyha remekei is. Étlapunk magyar és angol nyelvű. A mindig friss, minőségi alapanyagaink ízükben és megjelenésükben is felejthetetlen gasztronómiai élményt garantálnak. Hajónk étteremként és rendezvényhelyszínként is egyaránt funkcionál. A hajó alkalmas esküvők, céges rendezvények, partyk, konferenciák, tréningek, sajtótájékoztatók, vevő- partner találkozók, termékbemutatók, családi ünnepségek, gyerekzsúrok, üzleti ebédek és vacsorák szervezésére valamint születésnapi partik megrendezésére.

Az Édes Mackó Magyarország első kürtőskalács-cukrászdája, ahol a hagyományos parázson sült kürtőskalácsból készítünk mennyei desszerteket. Zárt és nyitott teraszainkon is fogyaszthatók kürtőskalácsaink, kürtőskalácsból készült desszertjeink és más finomságaink. Cukrászdánk az Állatkerti körúton a Holnemvolt Vár Lovarda épületében található.

Szállodánk gasztronómiai kínálatának másik fontos láncszeme a korhűen helyreállított, a legkönnyebben a főbejárattól megközelíthető Galéria Kávézó. A századforduló polgári gasztronómiai kínálatának igen meghatározó jelentőségű szegmense volt a „Pesti Kávéházak” világa. A korabeli Continental Szálló egykori vendégei között művészek, írók is voltak, például József Attila, de a Hungária Kávéház törzstársaságának számos tagja is rendszeresen igénybe vette a Hungária Fürdő szolgáltatásait.

Fedezd fel az ízek varázsát Nálunk! Kényelmes környezet, friss aromák és vízipipa élmény vár! Gyertek el a Paradise shisha bárba, ahol a legjobb shisha és koktél élmény vár rátok! Bárunkban minden nap 15:00-tól 24:00-ig várjuk a vendégeinket, akik egy jó hangulatú és barátságos helyen tölthetnek el egy felejthetetlen estét! Foglaljatok asztalt, hogy biztosan legyen helyetek! Bárunk kibérelhető családi-, baráti- és céges rendezvényekre. Lehet nálunk tartani szülinapot, névnapot, lánybúcsút, legénybúcsút, csapatépítő tréninget, és bármilyen más rendezvényt, amire alkalmas vendéglátóhelyünk.

Tajvani bisztró a Széll Kálmán téren. Teljeskörű catering és event-food szolgáltatást nyújtunk, ha rendezvény cateringben, zárt körű rendezvényben vagy kitelepülésben gondolkodtok! A 101 Bistro olyan szószokat és ízesítőket állít elő, amilyenek Ázsiában és a boltok piacain alapkellékek. Ezek a paszták, morzsák és fűszersók irtó jópofák és hasznosak tudnak lenni főzés közben, akár egy profi konyháról beszélünk, akár egy lelkes szakács otthoni kelléktáráról.

A 101 Tigris azt a célt tűzte ki, hogy szeretnének egyszerűt és jó ázsiai ízű ételeket adni úgy, hogy azok egyrészt ne legyenek unalmasak, másrészt meg lehessen azokat fizetni. A tapasztalatok szerint mindez folyamatosan megvalósul. Jól példázza ez az új ázsiai hely, hogy a gyors étkezésekre megálmodott egyszerűbb koncepcióból is csinálhatnak különleges ízekkel finom ételeket elérhető áron.

Megjelenés forrása: sajtóanyag
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló ajánlatok böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Országos eseménynaptár