Kiemelt ajánlat
2026.08.14. (péntek) - 2026.08.16. (vasárnap)
6114 Bugac
A Kurultaj a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy közös történelemformáló alakjainak állít emléket, ezáltal az elmúlt évek során olyan összekötő kapoccsá vált, amely az egész Kárpát-medencei magyarságot kulturálisan ismét egyesíteni és felemelni képes. Az ünnep az sztyeppei lovasnomád népekkel való rokonság révén egy nagy törzsi gyűlés, a magyarokkal rokon keleti népek kulturális találkozója is. A három napos Kurultajon több mint húsz rokon nemzet lesz jelen, és több mint 50 olyan program kerül megrendezésre, melyen a hun-türk tudatú népek képviselői is ízelítőt adnak gazdag kulturális örökségükből.
A Kurultaj- Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye. Több mint száz, Kárpát medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével valósul meg.
Több száz lovas és több ezer gyalogos hagyományőrző (főleg ősi hun, avar és magyar viseletben, páncélzatban) vesz részt benne aktívan. A rendezvény díjmentesen látogatható.
A magyarság és a vele kulturálisan és genetikailag is rokon, a Közép-ázsiai sztyeppei lovasnomád népek örökségét őrző nemzetek legnagyobb seregszemléje az elmúlt 10 évben hagyománnyá vált.
Mostanra már szinte minden hun illetve türk eredettel vagy eredettudattal rendelkező nép részt vesz a magyarság és a hun – türk tudatú nemzetek legnagyobb közös ünnepén, mely egyben a Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők legnagyobb seregszemléje is.
Az ünnepen a küldöttek felelevenítik a sztyeppei lovasnomád kultúra emlékeit és közösen, méltósággal emlékeznek nagy őseikre: Atillára, Árpádra, Karcig batirra, Amir Timurra.
A Kurultaj-Magyar Törzsi Gyűlés 2 évente kerül megrendezésre. A köztes években az Ősök Napja – Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők legnagyobb találkozója zajlik ugyanott.
Európa legnagyobb lovas hagyományőrző ünnepségén nemcsak -immár hagyományosan- hatalmas jurtafalu épül, de az évek során állandó programelemek is kialakultak.
Ilyen a tradicionális seregszemle, 5-600 lovas és gyalogos hadi hagyományőrző részvételével. Láthatók továbbá a világ legjobb lovasíjászainak bemutatói, agarász, solymász bemutatók. A hagyományos nomád erőpróbákat is felelevenítjük, így lesznek lovas versenyek és lovas vetélkedők, íjász verseny, melyeken bárki részt vehet.
Itt kerül megrendezésre számos hagyományőrző sportverseny és nemzeti bajnokság is. (övbirkózás, lovasíjászat, lovas birkózás, szablyavívás).
A világ legnagyobb jurtájában kapnak helyet a magyar – hun - avar örökséget bemutató régészeti és antropológiai kiállítások, míg a színpadon népzenei és magyar táltos-zenei programok lesznek.
Az ünnep alkalmából rendezett kézműves vásár a Kárpát-medence legjobbjai közé tartozik.
A látogatók évek óta növekvő száma szükségessé tette a rendezvény infrastruktúrájának fejlesztését is. A 2000 fős árnyékolt szabadtéri lelátó mellett baba-mama jurta, gyerek játszóház, pihenősátrak, párakapuk és ingyenes ivóvíz is a vendégek rendelkezésére áll.
A rendezvényre érkezők stresszmentes, zavartalan ünneplése érdekében javasoljuk, hogy a rendezvény területén kialakított, éjszakai világítással, melegvizes zuhanyzóval felszerelt sátortábort vegyék igénybe. A rendezvény látogatása ingyenes.
További információk és a részletes program olvasható a hivatalos honlapon.
2026.08.14. - 2026.08.16.
Bugac
További ajánlataink
2026. augusztus
2026.08.14. - 2026.08.16.
Bugaci programok 2026 - Események és rendezvények
Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés
2026.08.20.
Bugaci programok 2026 - Események és rendezvények
Ünnepi megemlékezés
2026. december
Találatok száma: 5

Exkluzív vadászház kiváló minőségű, a nemzetközi elvárásoknak megfelelő, kisebb csoportok fogadására is alkalmas szálláshely Bugacon, nyugodt erdei környezetben. A vadászatot kedvelők a Bugac környéki erdőkben hódolhatnak szenvedélyüknek, ahol jelentős őz-, vaddisznó-, gím- és kiváló trófeaminőségű dámállomány él.

A védett terület közvetlen közelében, jó minőségű, a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő szálláslehetőséget kínál a Bucka Szálló. Az ápolt, nyugodt környezetben, egy kis erdő szélén álló, 15 szobás szálloda nagyobb csoportok fogadására is alkalmas. Két egyágyas, és tizenhárom kétágyas, pótágyazható, fürdőszobás, telefonos szobája összesen 39 fő kényelmes pihenését biztosítja, amely bővíthető az erdészethez tartozó, a szálló közelében található vadászházzal. Kellemes kikapcsolódási helyszín lehet a negyven főt befogadó, fedett kerthelyiség is. A Bucka Szálló étkezési lehetőséget is biztosít, a bugaci konyha házias ízeit kínálva.

A Kiskunsági Nemzeti park területén, a Bugaci Ősborókás szomszédságában található. Földrajzi fekvése, látnivalói és felszereltsége alkalmassá teszik erdei iskolák, szakmai táborok, osztálykirándulások, szakmai találkozók vagy akár családi hétvégék lebonyolítására. 40 fő elszállásolását teszi lehetővé, előadóteremmel, fűtött szálláshelyekkel, vizesblokkal és konyhahasználati lehetőséggel rendelkezik.

Vendégházunk a nemrég átadott kerékpárút mentén, a híres Bugac Puszta szomszédságában található. A Kiskunsági Nemzeti Park, a Puszta és az egyre szépülő Bugac, valamint a Kiskunmajsai Termál-, és Élményfürdő közelsége a természet és kirándulást kedvelő látogatók ideális kiindulópontja, akár gyalogosan, kerékpáron, de lovasfogattal is. Vendégházunkat egyedi berendezése teszi különlegessé, amely a régmúlt magyar népművészetét idézi. 6 főt tudunk három 2 ágyas szobákban elhelyezni. Lovastúrák pihenőállomásaként 7 kényelmes lovasboksszal, karámokkal is rendelkezésre állunk.

Találatok száma: 34

A 48 Étterem és Bár Kecskemét belvárosában várja kedves Vendégeit! A Bánk bán utcában található egy régi patinás épület, melynek teljes felújítása után ebben kapott helyet eklektikus-loft stílusban kialakított éttermünk. Ételeinket kizárólag friss, és magas minőségű alapanyagokból készítjük el. Ételeink elkészítésekor kiemelt figyelmet fordítunk az alapanyag minőségére, az elkészítés folyamatára és nem utolsó sorban az ízvilágra.

Éttermünk a Kecskeméti fürdőben található, ahol szolgáltatásainkat bárki igénybe veheti, nem csak a fürdő vendégei. Az évek során sok fejlesztésnek köszönhetően jelenleg 190 embert tudunk egyszerre fogadni. Jó idő esetén 36 fő tud kényelmesen helyet foglalni a teraszainkon, valamint bent 90 fő fér el, és rendelkezünk egy 60 fős külön teremmel is. A külön teremben lehetőség van családi rendezvények, megbeszélések lebonyolítására. Az éttermet könnyen meg lehet közelíteni, ingyenes parkolási lehetőséget biztosítunk. Minden héten változatos, ízletes, házias jellegű menüvel várjuk szeretettel vendégeinket. Mindenki számára megfelelő hely, legyen szó egy gyors ebédről vagy egy családi vacsoráról, szülenapról. Gyere és próbáld ki te is!

A Bistorant Kecskemét egy prémium kategóriás szálloda részeként működik, de nem csupán a szállóvendégek színvonalas kiszolgálása a cél. Úgy gondoljuk, mindenkinek jár, hogy az enteriőrtől a kiszolgálásig, a nyersanyagtól a feltálalt ételig, a legtökéletesebbet kapja. Hogy ez a hétköznapokban vagy ünnepnapokon, családdal, barátokkal, üzletfelekkel történik-e, gasztronómiai kiruccanás vagy épp egy aktuális akció keretében, mindegy is. Akár egy jó pohár minőségi borra vagy különleges italra vágyik, akár egy - a hagyományból és tradícióból meritkező, de a legfrissebb trendeket követő ételkölteményre vágyik, éttermünk nyitva áll Ön előtt.

A rendezvények és a szórakozás központja a Bowling Center & Étterem Kecskeméten. 10 bowling pálya, 2 biliárd asztal és 3 darts gép várja a látogatókat. Éttermünk kínálatát az aktuális trendnek és igényeknek megfelelően alakítjuk. Csoportos rendezvényekre egyedi ajánlatokkal állunk vendégeink rendelkezésére. Továbbra is várunk mindenkit nagy szeretettel!

Páratlan kilátás, káprázatos kulináris élvezetek és egyedi hangulat vár rád a Café Plázs Dessert Boutique. Kávék, reggelik, desszertek és főételek. A Café Plázs konyhájának titka, hogy mi valóban saját kezűleg válogatjuk ki a legjobb összetevőket, hogy az asztalodon egy kiemelkedő gasztronómiai fogás landoljon. Ne elégedj meg egy szimpla szendviccsel, kóstold meg tépett húsos szendvicseinket, nápolyi stílusú pizzánkat, vagy válaszd a friss vegetáriánus fogásokat. Üzleti ebédeket szervezhetsz nálunk, de családi eseményekre is tökéletes választás vagyunk. Egy kiváló bor, egy frissen csapolt sör vagy egy elegáns koktél mindig jobban esik társaságban: a barátokkal, az üzletfelekkel, a munkatársakkal.

Trendi környezet, több, mint 100 féle magyar bor. Poharazgasson együtt a barátaival és, ha a pohár nem elég, kérje az aktuális hét különlegességeit, akár elvitelre is. Ha megéhezne a finom magyar boroktól, arra is van ötletük. A’la carte kínálatukban kizárólag – az estéhez és a borokhoz illő – finom falatokat találhat.

A Kecskeméti Belváros szívében a Malom Pláza mellett találjuk a saját konyhával és ízvilággal bővült a Fáklyás Pincét, illetve új nevén a Fáklyás Pince Wine & Grillt. Az étlap a szerb-horvát, a délvidéki, a magyaros, és az olasz konyhára alapoz. Közel 100 féle borral várja kedves vendégeit a tradicionális 100 éves borétterem.

Elérhetőségek, linkek
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló ajánlatok böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: