ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Magyar Költészet Napja Debrecen 2024. Arany János és Petőfi Sándor levelezése, koncert és színház

Jegyvásárlás
TOP 10-es ajánlat
Kiemelt ajánlat

Barátomhoz – koncertszínház Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint a Tükrös Együttes közös produkciója. Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, a Tükrös Zenekar és két tehetséges végzős színészhallgató, Krasznai Vilmos és Liber Ágoston elevenítik meg a két fiatal költő életének talán legfontosabb két évét, a kettejük levelezéséből áradó átütő humorral.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

Magyar Költészet Napja Debrecen

2024. április 11.

Barátomhoz – koncertszínház

Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint a Tükrös Együttes közös produkciója.

Mintha itt ülnének mellettünk és velünk társalognának. Petőfi és Arany – tűz és víz, de ahogy a jól ismert közmondásból régóta tudható: az ellentétek vonzzák egymást. A költők egymáshoz írt verseire Ferenczi György készített zenét, míg a népdalokban fellelhető Petőfi-versek a Tükrös Zenekar muzsikájára szólalnak meg. Az előadást Liber Endre koncepciója alapján Hégli Dusan koreográfus, rendező és Enyedi Éva színésznő, dramaturg viszi színpadra.

Szereplők:
Arany János / Krasznai Vilmos – próza, ének
Petőfi Sándor / Liber Ágoston – próza, ének

Közreműködők:
Ferenczi György – harmonika, ének
Apáti Ádám – melodika, vokál
Bizják Gábor – kürt, vokál
Jankó Miklós – cajón, vokál
Pintér Zsolt – mandolin, vokál
Árendás Péter – brácsa
Halmos Attila – hegedű, ének
Koncz Gergely – hegedű
Lelkes András – nagybőgő
Liber Endre – cimbalom, brácsa

Alkotók:
Liber Endre – producer, zenei szerkesztő, szövegkönyv
Enyedi Éva – szövegkönyv, dramaturg
Ferenczi György – zene
Hégli Dusan – rendező

Találatok száma: 32

Amulett Panzió

Amulett Panzió

Vendégházunk Debrecen óvárosában a Lovarda, a Főnix Csarnok és a Debreceni Sportuszoda közelében található.

Aquaticum Debrecen Termál- és Wellness Hotel****

Aquaticum Debrecen Termál- és Wellness Hotel****

Felejthetetlen élmények kicsiknek és nagyoknak! Nagyvárosi, de mégis zöldövezeti - Az Aquaticum Hotel az ország első természetvédelmi területén, Debrecen pihenőövezetében, a Nagyerdő szívében helyezkedik el. A komplexumban egyszerre élvezheti a vendégünk egy erdei szálloda pihentető nyugalmát és egy városi ...

Auguszta Apartman Hotel és Diákszálló Debrecen

Auguszta Apartman Hotel és Diákszálló Debrecen

Debrecen zöldövezetében, a Nagyerdő szívében a Debreceni Klinika területén található az Auguszta Apartman Hotel és Diákszálló. A Debreceni Egyetem Orvos Egészségtudományi Centruma és a Hunép Universal között létrejött szerződés értelmében a komplexum a külföldi orvostanhallgatók hosszú távú ...

Blue Dreams Panzió Debrecen

Blue Dreams Panzió Debrecen

Családias hangulatú panziónkat 2002. augusztus 16.-án nyitottuk. Jelenleg 7 szobával várjuk vendégeinket, Debrecen kervárosi részén a centrumtól és a Nagyerdőtől 20 percre gyalogosan és kb. 5 percre autóval. A panzió tömegközlekedési eszközökkel is kiválóan megközelíthető.

Centrum Hotel*** Debrecen

Centrum Hotel*** Debrecen

A Centrum Hotel Debrecen *** Superior 65 szobás szálloda, ami Debrecen óvárosának központjában várja kedves vendégeit, a Református Nagytemplom és a Kulturális rendezvények színhelyéül szolgáló Főtértől mindössze 50 méterre, nem messze Debrecen legfontosabb nevezetességeitől, irodáitól és ...

Centrum Panzió Debrecen

Centrum Panzió Debrecen

A három csillagos minősítést elnyert Centrum Panzió Debrecen belvárosában - csendes, családias, szabadtéri gyerekjátszóteres, parkosított környezetben, a Nagytemplomtól 500 méterre található.

Debreceni Egyetem Kollégiumai

Debreceni Egyetem Kollégiumai

A Debreceni Egyetem jelenleg 4.983 kollégiumi férőhellyel rendelkezik, amelyből 922 Magyarország egyik legkorszerűbb diákotthonában, a Campus Hotelban található. További 1.700 férőhelyet az elmúlt öt évben újítottak fel, illetve 600 férőhely tíz éven belül épült, jó állapotban lévő épületekben ...

Erdőspuszta Club Hotel**** Debrecen

Erdőspuszta Club Hotel**** Debrecen

Az Erdőspuszta Club Hotel**** Debrecentől alig 6 kilométerre, vadregényes fenyőerdő közepén, festői szépségű természeti környezetben fekszik. A club hotel és annak környezete a passzív és az aktív pihenésre egyaránt alkalmas. A város zajától távol, mégis a látnivalóktól és a színes programoktól alig ...

Euro Panzió Debrecen

Euro Panzió Debrecen

Akár kikapcsolódni, akár dogozni jön Debrecenbe, panziónk a programok és teendők között a nyugalom szigeteként fog szolgálni, ahol zavartalanul pihenheti ki az aznapi városnézést vagy konferenciát. Az EURO PANZIÓ közel a belvároshoz, egy csendes kis utcában helyezkedik el. Néhány percnyi sétával ...

Határ Úti Vendégház Debrecen

Határ Úti Vendégház Debrecen

A Határ Úti Vendégház közel a város centrumához, mégis csendes nyugodt környezetben várja vendégeit. Debrecen belvárosától autóval 5 perc alatt elérhető.

1 2 3 4   
Találatok száma: 51

Kerekerdő Rendezvényház Debrecen

Kerekerdő Rendezvényház Debrecen

Csodálatos kerthelyiséggel, elegánsan berendezett, jól felszerelt, légkondicionált rendezvényteremmel várjuk vendégeinket - partnereinket . Legyen szó családi-, baráti- vagy céges eseményről, nálunk biztosan megtalálja a számítását. Minden már meglévő és leendő ügyfelünk esetében , egyedi árajánlatot ...

Kiemelt partner
statiON Bisztró Debrecen

statiON Bisztró Debrecen

A Bistro Debrecen egyik közlekedési csomópontjában, a nagyállomás mellett helyezkedik el. Változatos étlapunkon megtalálhatóak pizzák, hamburgerek, gyrosok, snackek, melegszendvicsek, szárnyas-, hal- és sertés ételek, saláták, desszertek. Illetve hétfőtől-szombatig bőséges napimenü kínálattal várjuk ...

Kiemelt partner
Agrár Étterem Debrecen

Agrár Étterem Debrecen

A DE AGTC Böszörményi úti Campus területén található a felújított Agrár Étterem. 600 adagos konyha, 250 férőhelyes éttermet üzemel 650 m2-en. A terem körben üveges, természetes megvilágítású és saját terasszal rendelkezik.

Belga Étterem Debrecen

Belga Étterem Debrecen

A Belga jelenleg a debreceni társasági élet egyik fő központja. Nyáron a belső kerthelyiség, az itt található látványkonyha és játszótér, illetve a Piac utcai korzóra kihelyezett, élőzenés rész jelenti legfőbb vonzerejét.

Creppy PalacsintaBistro Debrecen

Creppy PalacsintaBistro Debrecen

Debrecenben nyílt meg a Creppy PalacsintaHáz első franchise étterme. A Creppy PalacsintaBistro Debrecen elkápráztatja Debrecent a Creppy palacsinta csodáival, elhozza a cívisvárosba az egyedülálló Creppy élményt. A bisztróban 40 féle palacsintát kínálnak. A Creppy nem csupán egy kiváló étterem, nem egy remek ...

Don Pedró Pizzéria Debrecen

Don Pedró Pizzéria Debrecen

A Don Pedro Pizzéria kis csapata minden nap arra törekszik, hogy a lehető legmagasabb színvonalon szolgáljon ki Téged, hogy minden egyes alkalommal, akár rendelsz tőlünk, akár bejösz hozzánk, tökéletesen elégedett legyél.

Fenyves Vendéglő és Rendezvényterem Debrecen

Fenyves Vendéglő és Rendezvényterem Debrecen

Az Erdőspuszta Club Hotel**** 100 férőhelyes a`la carte Fenyves Vendéglőjének étlapján elsősorban a hagyományos, magyaros ízek dominálnak, de a kínálatban szép számban megtalálhatóak az európai konyha remekei is. A palettánkon szereplő ételeket az esetek túlnyomó többségében a szálloda tanyáján ...

Gilbert Pizzéria Debrecen

Gilbert Pizzéria Debrecen

Családias hangulatú éttermünket 1991-ben nyitottuk a Kálvin téren, a belváros szívében, mely Debrecen első olyan látványkonyhás pizzériája volt, ahol a helyszínen készítették el a pizza tésztát. A névadó egy bizonyos Gilbert Lupher (szül. 1946 május 30. Colmar, Franciaország) volt, aki nemcsak festőként volt ...

Govinda Vegetáriánus Étterem Debrecen

Govinda Vegetáriánus Étterem Debrecen

A GOVINDA éttermek világszerte híresek konyhájukról, és egyedülállóan barátságos hangulatukról. Bárhol térjen is be egy Govinda Étterembe, biztos lehet benne, hogy tökéletes tiszta vegetáriánus - húst, halat, tojást nem tartalmazó - ételféleségeket ízlelhet meg. GOVINDA egy név, mely arra a személyre ...

Incognito Club

Incognito Club

Az Incognito Club egy igazi kultúrkocsma Debrecen óvárosának a szívében. Családias hangulatú hely, amely a kezdetektől igényes arra, hogy milyen zenével várja vendégeit. Az eltelt több mint egy évtizedben fő hangsúlyt a minőségi, élő zenei koncertek kapták. Elsősorban a jazz és a blues, valamint ezek ...

1 2 3 4 ... 6   

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:
Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig