MÜPA mozi 2019. Online jegyvásárlás

Filmek, vetítések - EURÓPAI HIDAK 2019

Az édes élet (1960) / EURÓPAI HIDAK 2019

2019. szeptember 21. szombat
15:00 — 18:00

Jobb gazdagnak és szépnek lenni. Vagy ki tudja… Federico Fellini 1960-as filmje, Az édes élet a maga idejében olyan kérdéseket tett fel a magyar nézőknek, amelyekre nehéz lett volna akkor választ adniuk. Viszont örökül hagyta nekünk a magyar nyelvben a dolcsevitát. Ezt aztán mindenki úgy értelmezte, ahogy akarta. Volt, aki egyfajta olasz életérzésként, volt, aki a léha, de vonzó élet metaforájaként, és természetesen voltak olyanok is, akiknek a szívét megszorongatták az édesnek tűnő, de elvesztegetett élet tobzódó tablójának képei. Fellini ekkor már elismert rendező volt - háta mögött az Országútonnal és a Cabiria éjszakáival. Az édes élet azonban alig hasonlít korábbi műveire. Lazább, epizodikusabb a szerkezete, a sztori csapong, de az édes-habos felszín alatt ott a szorongás, a tanácstalanság, a magány. És a zavarodottság: az olasz kultúra átalakulása miatt. Hiszen az apró villanásokban megmutatkozik, hogy szereplőink nem képesek összefésülni tradícióikat az éppen kibomló modern nagyvárosi - és fogyasztói - életformával. Hiszen Róma 1960-ban új fénykorát éli. Olimpia játékok - egyben az élő televíziós olimpiai közvetítések nyitánya. Kivirágzik a divat, a design. És nagyon menő amerikai kocsival száguldozni… Azon viszont akkor senki nem gondolkodott, vajon milyenek is lesznek/lehetnek a történet szereplői fél évszázaddal később. Aztán Paolo Sorrentino A nagy szépség (2013) című filmjében eljátszott a gondolattal. Érdemes megnézni mindkét filmet. Akár egymás után is.

A nagy szépség (2013) / EURÓPAI HIDAK 2019

2019. szeptember 21. szombat
19:30 — 22:00

Paolo Sorrentino filmje, A nagy szépség 2014-ben elnyerte a legjobb nem angol nyelvű filmnek odaítélhető Oscar-díjat (Federico Fellininek 1962-ben ez nem jött össze), és vagy félszáz más díjat is. Pedig nem szól semmiről. Pontosabban fogalmazva: a semmiről, az ürességről szól. Főhőse huszonhat évesen jött Rómába, most éppen hatvanöt éves. Ajnározott író, újságíró. Életművész, szoknyapecér. Az édes élet Marcellójának modern és korosabb változata. És - tetszik, nem tetszik - e jeles születésnap alkalmából számba kell vennie, mivel is múlatta az elmúlt fél évszázadot.

Sorrentino filmjének hátterében nem nehéz észrevenni Fellini filmjét. Erre utal a keret: emelkedett, egyszerre szakrális és profán indítás, és a végén a tenger, az elérhetetlenség. Közötte pedig Róma, a Trasteverétől a Colosseumig. A nagy szépség játékos, vicces, fanyar, ironikus és végtelenül fájdalmas. A fene se érti, mi a baja hősünknek, Jep Gambardellának, hiszen római élete maga volt a „dolcsevita”, a felhőtlen szórakozás és siker. Egyetlen - negyven éve írt - kötete írói piedesztálra repítette, azóta mindenki epedve várja újabb művét. Kell ennél több? A Fellini által 1960-ban feltett kérdések, úgy tűnik, még mindig érvényesek. A nagy kanállal habzsolt élet egyszerre csak ízetlennek tűnik. Csömör? Vagy vágyakozás az elérhetetlen után, amit hősünk talán soha nem is akart igazán elérni? Fél évszázad nagy idő… Lehet, hogy érdemes A nagy szépség előtt újranézni Fellinitől Az édes életet?

8 és 1/2 (1963) / EURÓPAI HIDAK 2019

2019. szeptember 22. vasárnap
15:00 — 17:30

A 8½ meghozza Fellininek - pontosabban a filmnek - a legjobb nem angol nyelvű film Oscar-díját. A rendezőt ekkor már igen magasan jegyzik. Ennek ellenére ez a filmje megosztja a kritikusokat. Érthető, miért. Töredezett, epizodikus, tele van álmokkal és emlékekkel. Ne feledjük: akkoriban még ismeretlenek voltak a rendezői önvallomásos filmek. És tényleg: mi izgalmas van abban, hogy egy sikeres filmrendező, akitől mindenki az új, minden eddiginél jelentősebb alkotást várja, elbizonytalanodik. Az alkotói válságba jutott rendező történetébe Fellini - szokás szerint - önéletrajzi elemeket vegyít. (Nem mellékesen valóban hadakozott ezzel a filmjével, úgy érezte, képtelen leforgatni.) Ennél azonban lényegesen súlyosabb, általánosabb emberi-alkotói dilemmákkal is szembesíti a nézőt. Ami pedig különösen fontos a rendezői életmű szempontjából: tökéletesen újszerű módon kezeli az emlékeket. Az emlékek hasonlatosak az álmokhoz, jogunk van kételkedni hitelességükben. (Fellini későbbi filmjeiben - Fellini-Róma, Amarcord, A nők városa - ez a gondolkodásmód még visszatér.)

És most ugorjunk egy nagyot. Paolo Sorrentino Ifjúság című filmje (2015) mintha a 8 és ½ sajátos folytatása lenne. Csakhogy itt egy pályája vége felé járó rendező kétségei, tépelődései állnak a középpontban. A bizonytalanság, hogy képes lesz-e elkészíteni következő - talán utolsó? - filmjét. Nagy vállalkozás egymás után megnézni Fellini és Sorrentino filmjét, de rendkívüli kaland. Megéri.

Ifjúság (2015) / EURÓPAI HIDAK 2019

2019. szeptember 22. vasárnap
19:30 — 21:45

Az Ifjúság elmélkedés a kezdetről és a végről. És arról, hogy az emlékek, a múlt vajon lehúzó ballaszt-e, vagy inkább olyasmi, ami a jelenben is képes szereplőinket lehorgonyozni...

Elegáns (gyógy)szálló az Alpok lábánál. Illusztris vendégek, fantasztikus szolgáltatások, lenyűgöző táj. A két központi figura a visszavonult zeneszerző és az új filmjén rágódó, egykor sikeres filmrendező. Öregség. Mulandóság. Ennél azért izgalmasabb a kép, ugyanis az Ifjúságban - és a szállóban - három nemzedék találkozik. Esendő és virágzó testek. Mindegyik poggyászában ott vannak a kétségek és a remények. Mert bármennyire izolált, védett világnak tűnik is a szálló, a rajta kívül létező világban szerzett lelki sérülések ugyanúgy kezelésre várnak, mint a korosodó ízületek és prosztaták. Az Ifjúság elmélkedés a kezdetről és a végről. És arról, hogy az emlékek, a múlt vajon lehúzó ballaszt-e, vagy inkább olyasmi, ami a jelenben is képes szereplőinket lehorgonyozni. És lehet-e erőt meríteni az ifjúságból? Az alkotás vágyából/illúziójából? Vannak-e, lehetségesek-e csodák? Bonyolult, izgalmas képlet.

És ahogy Fellini filmjében, az alkotói válság köré épülő 8 és ½-ben, itt is felmerül a kérdés: kihez, mihez tartozol? Képes vagy-e megváltani mások életét, a magad életét? Paolo Sorrentino ez alkalommal is büszkén vállalja, hogy Fellini lábnyomaiban lépked, de közben világossá teszi, hogy nagyon is a jelenben járunk. És remek karakterekkel veszi körül a történet két központi alakját. Apró, kesernyés sorsokkal. Ez alkalommal is megidézi Fellinit: az Ifjúságban a 8 és ½ visszhangzik. Plágiumról azonban szó nem eshet. Érdemes egymás után megnézni mindkét filmet.

Tom Jones (1963) - Very British – Szatírák és groteszkek
OKTÓBER 7. HÉTFŐ, 19:00

A film tarolt az 1964-es Oscar-gálán: legjobb film, legjobb rendezés (Tony Richardson), legjobb adaptált forgatókönyv (John Osborne) és legjobb filmzene (John Addison).

A további hat jelölésről nem is szólva. Erős brit fölény. Szinte érthetetlen. Henry Fielding Tom Jones című regényét (1749) inkább gondolnánk fáradt kötelező irodalomnak. Ráadásul a rendezőtől senki sem számított kosztümös, főként nem kacagtató filmre. Tony Richardson a brit free cinema elismert alkotója volt már akkor, csakhogy szép, súlyos társadalomelemzései miatt: Dühöngő ifjúság, Egy csepp méz, A hosszútávfutó magányossága. Ezekkel ellentétben a Tom Jones vicces, szemtelen és szabad szájú. Néha átcsap némafilm burleszkbe, ironikus inzerteket szúr a jelenetekbe, nem tartóztatja meg magát a testiségtől és a finomnak nem mondható tréfáktól. Arról már nem is szólva, hogy a szereplők néha kibeszélnek a filmből.

Fielding terjedelmes kópéregényéből a drámaíró John Osborne alkotott modern kópéfilm-forgatókönyvet. Ráadásul úgy, hogy Fielding humorát és harapós szatíráját bravúrosan átrántotta a 20. századba. Az egészet átjárja az ifjúság és a szabadság friss fuvallata. Ha valakinek fenntartásai lennének a kosztümös filmeket illetően, megnyugtathatjuk: a kosztümöket szemérmetlenül viselik, és a molyoknak esélyük sincs, hogy beléjük egyék magukat. Az ordas nagy kacsintások pedig világosan jelzik: ez nem a 18. század Angliájáról szól, hanem egy olyan képmutató világról, ahol a parókákat tökfejek viselik.

Angol nyelven, magyar felirattal.

Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni
OKTÓBER 21. HÉTFŐ, 19:00

Egy amerikai légitámaszpont vezetője betegesen rögeszmés: azt hiszi, a kommunisták Amerika elpusztítására készülnek, ezért útnak indítja bombázóit a Szovjetunió ellen. Az amerikai elnök - tudomást szerezve az őrült tábornok szörnyű tettéről - azonnal felveszi a kapcsolatot az oroszokkal, akik elárulják, hogy szinte semmit sem tehetnek: ha országukat bármilyen támadás éri, egy leállíthatatlan automatika azonnal atomcsapást intéz az Egyesült Államokra.

A film akkor készült, amikor a világnak először kellett komolyan szembenézni egy atomháború lehetőségével - a kubai rakétaválság, a Kennedy-gyilkosság és a vietnámi háború kezdetének kora ez. Kubrick kíméletlen szatírája nem csak szellemisége és háborúellenes üzenete miatt örökérvényű, hanem technikai újításai, képi világa révén is. Talán a legjellemzőbb példa a film hatására, hogy amikor Ronald Reagan első elnöki napját töltötte a Fehér Házban, megkérdezte kísérőitől, miért nem mutatják meg neki a stratégiai tanácskozótermet, ahonnan a nemzetközi hadviselés irányítható. A személyzet zavarba jött, ugyanis ez a terem csak Kubrick filmjében létezett, a valóságban nem - de a rendező annyira tökéletesen és hatásosan ábrázolta a filmben, hogy Reagan valóságosnak gondolta, mint ahogy bizonyára sokan mások is.

Ha… (1968)
NOVEMBER 4. HÉTFŐ, 19:00

Amikor 1982-ben bemutatták Alan Parker filmjét - Pink Floyd: A fal -, sokan felkapták a fejüket: „Hohó! Hiszen ezek a gondolatok már Lindsay Anderson 1968-es filmjében is felbukkantak!” (És akkor még Az élet értelme iskolai jelenetéről nem is szóltunk.) Kétségtelen, hogy a Ha… nagy hatású film. A brit új hullám egyik utolsó darabja. És egyik legkeményebb darabja. 1969-ben elnyerte Cannes-ban az Arany Pálmát. Iskolafilm. Vakáció után a diákok visszatérnek az iskolába. Ennek a brit kollégiumnak a belső történésein keresztül kegyetlenül, olykor szürreálisan mutat be a Ha… egy olyan világot, amelyet az elfojtás/elnyomás ural, az értelmetlen dresszúra, a szemforgatás, a kiüresedett, de görcsösen pátyolgatott tradíciók.
A brit új hullám fontos visszatérő kérdése volt, hogy mit is kezdjenek a fiatalok a világgal, hogy mit jelent számukra a szabadság, az autonómia, a szuverenitás. A Ha… ad absurdum viszi ezt a kérdést. Ha nem te írod a saját történetedet, ha egy paternalista közeg megfoszt a felelős döntések lehetőségétől, átléphetsz a képzelet, az álmok világába. Itt vagyunk a lázongó hatvanas évek végén. A tudatmódosítók kínálta kijárat az elkövetkező évtizedek filmes elmélkedésének lesz a tárgya. A Ha… egyelőre még csak az anarchiát villantja fel. Ha nem tudod megváltoztatni a világodat, ha nincs beleszólásod, ám lengje be lőporfüst a világot. Rendben van, semmi pánik, ez csak egy iskolafilm. De ennek az iskolának a határai azonosak Nagy-Britannia határaival.

rendező: Lindsay Anderson

házigazda: Réz András

A gátlástalanság lovagja – Very British – Szatírák és groteszkek
NOVEMBER 18. HÉTFŐ, 19:00

A fiatal Michael Rimmer egy közvélemény kutató cégnél kap állást, de hamarosan felfelé kezd ívelni a karrierje mikor bekerül a parlamentbe és politikai pályára lép.