MÜPA mozi 2020. Online jegyvásárlás

Filmek, vetítések 2020

Trainspotting (1996)
2020. FEBRUÁR 24. HÉTFŐ, 19:00

Angol nyelven, magyar felirattal.

Amikor Danny Boyle filmre vitte Irvine Welsh regénye nyomán a Trainspottingot, Guy Ritchie még csak a szárnyait próbálgatta. Azért a Müpamozi mostani sorozatából már kiderülhetett, hogy a fekete komédia a brit film mélyen gyökerező és mindmáig élő műfaja, sőt szemléletmódja. A Trainspotting karakterei drogosok, akiknek életét szinte faltól falig kitölti a tudatmódosítóktól való függőség. De senki ne számítson szociodrámára: a világban és az anyagban való elveszettségük fanyar, ironikus történetté fajul.

Tegyük hozzá gyorsan, hogy 1996-ban még Danny Boyle sem volt felkapott rendező. A part, a Gettómilliomos és a 127 óra később jöttek. Kétségtelen, hogy a Trainspotting fordulópont volt a pályáján. Pofátlan, szókimondó, helyenként felháborító látványokkal operáló filmjében nem nehéz felfedezni a '60-as, '70-es évek bátor, stílusteremtő brit filmjeinek ízét-illatát. De mindez nem jöhetett volna létre, ha a skót író, Irvine Welsh regénye nem adta volna meg hozzá a kellő lökést. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy a drogfogyasztás deviancia, és passz. Ez sokkal inkább generációs film: egy olyan nemzedék képe, amelynek tagjai már nem lázadnak, már a szembenállásukat sem fogalmazzák meg, inkább kivonulnak a maguk kicsi és egyre szűkülő világába. Hőseink „máshol vannak”. Ami pedig az őket körülvevő világ nagy dolgait illeti… Bocs, hát vannak még olyanok az univerzumban? A film siker lett, mára pedig klasszikussá vált: jelenleg a tizedik helyen áll a minden idők száz legjobb brit filmjét felsoroló listán.

Alul semmi (1997)
MÁRCIUS 9. HÉTFŐ, 19:00

Angol nyelven, magyar felirattal.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Házigazda: Réz András

Manapság errefelé már elég ritkán beszélünk a munkásosztályról. A brit filmesek számára azonban a kétkezi munkások, a kékgallérosok mindig is fontosak voltak. Érthető: a történetmesélés hagyományaiban mélyen gyökerezik a társadalmi felemelkedés, a mobilitás kérdése. Kétségtelen, hogy a 20. század végére éppen az vált központi kérdéssé, hogy a termelés kiszervezése, a bányák és gyárak bezárása milyen következményekkel jár. Peter Cattaneo filmjében hat, állását vesztett acélgyári munkás átképzi magát: vetkőző táncosnak.

Nem úgy festenek, mint a Chippendale-fiúk, de nagy úr a szükség. Ennek ellenére - vagy talán éppen ezért - egyre népszerűbbek lesznek. Mint ahogy a film is megdöbbentően népszerű lett. A három és fél millió dollárból készült film 250 milliót hozott a mozikban, sorra söpörte be a díjakat, végül musical és színdarab is lett belőle. Joggal feltételezhetjük, hogy a nézők nem a bujának kevéssé mondható férfitestek kedvéért váltottak rá jegyet. De akkor mitől lett világsiker ez a keserédes kisrealista komédia? Hiszen hőseink vágyai nem nőnek az égig. Gyerektartást kell fizetni, jó lenne, ha nem derülni ki, hogy kirúgták őket… Szóval ez nem a déltengeri szigetek, jachtok, villák és luxusautók története. Az Alul semmi azoknak a filmeknek a rokona, amelyek szereplői vesztes pozícióból, a reménytelenségből kell, hogy visszaküzdjék magukat. És valljuk be, ezek szerethető történetek, tele apró emberi vágyakkal, erényekkel és sutaságokkal. És a „nem adom fel!” lelkesedésével.

A Kelet az Kelet (1999)
MÁRCIUS 23. HÉTFŐ, 19:00

Angol nyelven, magyar felirattal.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Házigazda: Réz András

Hogyan is fest a bevándorló lét - brit szemmel nézve? Azt gondolhatnánk, hogy két évtizede ez egyszerűbb volt. A film egy pakisztáni angol család története. Az apa és férj akkor érkezett Angliába Pakisztánból, amikor az az ország még nem is létezett - brit alattvalóként. Magával hozta muszlim hitét és hagyományait. Csakhogy a gyerekek már Salfordban születtek és nőttek fel. Megférnek-e egymással az apjuk által őrzött és erőltetett értékek és életvezetési minták egy modern - 1971-es - brit identitással? Damien O'Donnell filmje napjainkban aktuálisabb, mint valaha.

Asszimiláció vagy disszimiláció? George Khan, a családfő a brit nem gazdagok életét éli családjával a munkásnegyedben. Egy szerény fish & chips vállalkozása van. De megmaradt pakisztáninak, aki személyes ügyének tekinti az India és Pakisztán közötti villongásokat, és szíve szerint egy kis-Pakisztánban élne az iszlám erkölcse és illemszabályai szerint. De mit kezdjen ezekkel a büdös - angol - kölykökkel? A két kultúra ütközése néha végtelenül humoros, máskor meg egyenesen szívszorító. A filmben feltűnik egy tévé képernyőjén Enoch Powell brit politikus, aki a hatvanas évek végén a bevándorlók visszatelepítését szorgalmazta. De hol is van az igazi otthonuk? És hol van a gyerekeiké, akiknek már az angol az anyanyelvük, szeretik a disznóhúst, és lelkesen hordozzák a feszületet a körmenetben? Az sem kevésbé fontos kérdés, hogy történetünk szereplői miként kötődnek elvekhez, eszmékhez, és miként az emberekhez, a hétköznapokhoz, a szomszédokhoz, barátokhoz. Senki ne lepődjön meg, ha a film sok-sok új kérdést ébreszt benne.

Blöff (2000)
ÁPRILIS 6. HÉTFŐ, 19:00

Angol nyelven, magyar felirattal.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Házigazda: Réz András
Simlisek, slemilek és sutyerákok. Ők népesítik be Guy Ritchie korai filmjeit, amelyek a rendező nevét mára stílusjelölővé tették. Tenyérbemászó alvilági figurák mindenféle csavaros terveket agyalnak ki valamilyen nagy zsákmány reményében. Aztán annyit agyalnak, hogy a végén saját magukat verik át. A Blöff talán a legpontosabb példája ennek, hiszen ebben a filmben a vándorcigányoktól a manhattani gyémántkereskedőig, az ukrán maffiózótól a kétbalkezes gengszterekig mindenki valamilyen nagy üzletre hajt. A végén vagy bejön, vagy nem.

Guy Ritchie sok tekintetben rokona Tarantinónak, azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy míg az utóbbi történeteit az utalások és idézetek felfoghatatlanul csipkés hálójába tekeri, Ritchie a legdirektebb módon bánik a nyelvvel, a gesztusokkal, az érzelmekkel, indulatokkal. És mindez remek színészvezetéssel párosul. Ez már az első egész estés filmjéből - A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső - kitűnt. Innen indult Jason Statham és Vinnie Jones karrierje. A Blöffben csatlakozott hozzájuk Brad Pitt és Benicio del Toro is. A történet két szálon fut. Az egyik egy eltulajdonított méretes gyémánt, a másik egy levajazott bokszmeccseket szervező vállalkozás körül tekeredik. Sejthető, hogy előbb-utóbb egymásba bogozódnak. És ez az egész fergetegesen véres és vicces. A Blöff ugyanis rafináltan játszik a brit filmekre jellemző nyelvi humorral, közben pedig olyan elementáris erejű gegeket vonultat fel, amelyek bármely némafilm burleszknek becsületére válnának.

Erőszakik ( 2008)
ÁPRILIS 20. HÉTFŐ, 19:00

Világvége (2013)
MÁJUS 4. HÉTFŐ, 19:00

Angol nyelven, magyar felirattal.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Házigazda: Réz András

Őrült egy film, az már biztos. Edgar Wright Három ízű Cornetto trilógiájának záró darabja, a Világvége ártatlan, kezdetben kisrealista komédiának tűnik, aztán átcsap totális tébolyba. Öt jó barát két évtized múltán visszalátogat szülővárosába, hogy végigvigye azt a piatúrát, amelyet egykor nem sikerült. És akkor jönnek - ha nem is a zombik, mint a trilógia első darabjában - a robotok/androidok. Hogy miről is szól ez a szatíra? Egy túlszabályozott világról, amelyben a civilizációs vívmányok megóvják az embert attól, hogy hibázzon - és döntsön.

A film főszereplője Simon Pegg, aki már két évtizede csatlakozott a mozivásznon a brit filmkomikusok új generációjához. Folytatója a Very British sorozat által is bemutatott komédiás tradíciónak, amelyet Peter Sellers, Peter Cook és Malcolm McDowell képviselt. Ahogy megszokhattuk, most is olyan karaktert formál meg, amelyből nem néznénk ki, hogy képes kiállni magáért, pláne egy ügyért. Pedig a nagyon lökött Világvége nem kisebb ügyet taglal, mint a szabadság. 21. századi elmélkedés olyan kérdésekről, amelyeket már a Ha… vagy a Mechanikus narancs is feltett. És amelyekhez napjaink brit sorozatai rendre visszatérnek. (Úgy tűnik, Jonathan Swift óta ez gyakran megesik.) A Világvége - és ez talán nem spoilerezés - egy adott ponton átcsap sci-fibe. És ez nem meglepő: a szatíra a túlzás világa. Edgar Wright filmje pedig nem spórol vele. Talán azért, mert a piatúra tizenkettedik állomásán, a Világvégéhez címzett kocsmán is túl kell lépnünk, hogy „rábambulhassunk” arra a világra, amelyben élünk.

Megtehetek bármit (2015)
MÁJUS 18. HÉTFŐ, 19:00

Angol nyelven, magyar felirattal.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Házigazda: Réz András

A brit szatirikus filmeknek állandóan visszatérő gondolata a szabad akarat és a totális befolyásolás szembenállása. A Megtehetek bármit első ránézésre csupán könnyed bohózat. A kicsi, szürke főhős - Simon Pegg alakítja - totális hatalmat nyer a Galaktikus Tanácstól, hogy bebizonyítsa: az emberiség méltó a fennmaradásra. Ebből vicces dolgok kerekednek ki az ex-Monty Pythonos Terry Jones rendezésében. Csakhogy ezt a filmet Nagy-Britanniában fél évvel a Brexit népszavazás bejelentése előtt mutatták be. Elgondolkodtató…

Idén ötven esztendeje, hogy útjára indult a Monty Python Repülő Cirkusza, amelynek egyik oszlopa Terry Jones volt - íróként, rendezőként, színészként. (A Pythonok után egyebek között olyan filmeket készített, mint a Gyalog galopp, a Brian élete és Az élet értelme.) A Megtehetek bármit hangban újra szerepelteti a hajdani csapat - most mint Galaktikus Tanács - tagjait. A történet végtelenül gonosz. Elsőre úgy tűnik, mintha Szodoma és Gomorra bibliai történetének átirata lenne: találtatik-e egyetlen igaz ember a Földön? De nem az. Sokkal inkább példázat arról, jobbá tehető-e a világ bármiféle mindenhatóság által. Senki ne lepődjön meg azon sem, hogy ez a film nyomokban Douglas Adamset is tartalmaz - mint sci-fi és érzelmes szatíra. Csakhogy ez a 2010-es évek története. Egy olyan korszaké, amelyben az egyes ember vagy kicsiny csoport gyorsabb, radikálisabb változásokat idézhet elő, mint eddig bármikor. Hogy ez helyes-e? A döntést inkább bízzuk a kutyákra!