1088 Budapest - 8. kerület - Józsefváros, Múzeum krt. 14-16. (47.4912 x 19.062452)
Kedves Látogató!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Turnusok:
1. Ők is voltak kicsik - Utazás a történelmi hősök gyerekkorába
(9-13 évesek számára)
Minden gyereknek vannak feladatai: évközben megírni a leckét, iskolába járni, edzésre menni, segíteni a házimunkában. Felsorolni is hosszú, és ez mindig is így volt: a középkori kis apródnak számot kellett adnia rátermettségéről, ha lovag akart lenni. A lányoknak is számos dolgot meg kellett tanulniuk, hogy igazi hölgyekké váljanak. Idén nyáron felfedezzük a régmúlt nagyjainak gyermekkorát, és kiderül, nincs is olyan távol a ti világotoktól.
Időpont: 2024. július 01. – július 05.
2, Állati hősök, ősi állatok
(7-9 évesek számára [az 1. osztály elvégzése után])
Négylábúak, csúsznak-másznak vagy éppen repülnek? Az állatok az idők kezdete óta együtt élnek az emberrel. Zsákmány az ügyes vadásznak? Jó barát a ház körül? Kis kedvenc, vagy ellenkezőleg: félelmet keltő bestia? Állati hősök, ősi állatok a Nemzeti Múzeumban!
Időpont: 2024. július 15. – július 19.
A tábor díja:
Early bird (2024. március 15-ig): 49000 Ft/fő
2024. március 15. után: 59000/fő.
Az ár tartalmazza:
- 08:00-16:00 teljes felügyeletet
- Játékos múzeumpedagógiai foglalkozásokat, felfedező-játékokat, kreatív foglalkozásokat és minden anyagköltséget
- Étkeztetés:
Tízórai (könnyű szendvics, gyümölcs, víz, tea, és limonádé)
Ebéd: 2 fogásos meleg ebéd
Uzsonna: szendvics, víz és limonádé
Találatok száma: 23
A Prater Residence új építésű, hatemeletes épület lifttel és saját garázzsal. 12 db 1 háló + nappalis, ill. 12 db 2 háló + nappalis apartmannal rendelkezünk, melyek többségéhez saját erkély is tartozik. Minden apartmanunk tágas nappalival és étkezővel rendelkezik, hogy vendégeink budapesti időtöltése a lehető legideálisabban teljen.

A Bo18 Hotel***Superior a Corvin sétány és Corvin bevásárlóközpont közvetlen szomszédságában, a nyüzsgő belvároshoz közel helyezkedik el, így garantálva a csendes, zavartalan kikapcsolódást vendégei számára. Barátságos és kényelmes szobái, a belső kert és a nap 24 órájában nyitva tartó bár hangulata, a wellness/fitness sarok, a szolgáltatások magas színvonala biztosítják a felejthetetlen budapesti kikapcsolódást. A szálloda reggeliző terme gazdag, pezsgős büféreggelivel, hideg és meleg ételek széles választékával, hétvégente csoki szökőkúttal várja kedves vendégeit.

Vendégházunkban tágas, modern, hívogatóan barátságos szobák állnak vendégeink rendelkezésére kényelmes ágyakkal és külön funkcionális, modern fürdőszobával. A közös előszobában mikrohullámú sütő, tányérok, poharak, evőeszközök, vasaló, vasalódeszka és különböző kozmetikumok állnak vendégeink rendelkezésre ingyenes használattal.

A Corvin Lux Aparthotel hét különböző méretű, elegáns berendezésű apartmannal várja vendégeit. Minden apartman modern konyhával és síkképernyős tévével felszerelt, illetve minden apartmanhoz erkély vagy terasz tartozik, ami a csendes belső udvarra vagy a gyalogosoknak fenntartott Corvin sétányra néz. A látogatók mindent megtalálnak itt, ami a kényelmes tartózkodásukhoz szükséges lehet: az új-belváros legmodernebb wellness-fittness létesítménye is a sétányon található.

A nyüzsgő Corvin sétány mellett található ESCALA Hotel & Suites Budapest egyik legnevesebb apartmanhotelje, az ideális választás, ha luxus lakosztályokat keres Budapest belvárosában. Vendégeink mind rövidebb, mind hosszabb tartózkodás alatt élvezhetik sokszínű szolgáltatásainkat; mint például a 24 órás recepció, a napi takarítás, az ingyenes internet (WiFi) és a parkolási lehetőséget. Mindezek mellett rendelkezésükre áll a szállodától 100 méterre a 3000 m²-es LIFE1 fitness-wellness központ is úszómedencével és szaunákkal. A legtöbb hotel Budapesten kis méretű szobákat ajánl fel vendégeink, ellenben az ESCALA-ban teljesen felszerelt tágas lakosztályokkal találkozhat, amelyekhez konyha és étkezőrész is kapcsolódik. Amennyiben viszont nem szeretné főzéssel tölteni a kikapcsolódást, a hotel közelében rengeteg kiváló éttermet találhat.

A Hotel Bristol Budapest **** a főváros üzleti negyedében, számos szórakoztató és kulturális látnivaló közvetlen közelében helyezkedik el. Vendégeinket 49 modern stílusban berendezett szobával várjuk. Fedezze fel a főváros nevezetességeit és élvezze szállodánk minőségi szolgáltatásait. Az egyedi hangulatú Bristol Garden tökéletes helyszínt biztosít üzleti találkozók lebonyolítására.

Találatok száma: 51
Fedezd fel az ízek varázsát Nálunk! Kényelmes környezet, friss aromák és vízipipa élmény vár! Gyertek el a Paradise shisha bárba, ahol a legjobb shisha és koktél élmény vár rátok! Bárunkban minden nap 15:00-tól 24:00-ig várjuk a vendégeinket, akik egy jó hangulatú és barátságos helyen tölthetnek el egy felejthetetlen estét! Foglaljatok asztalt, hogy biztosan legyen helyetek! Bárunk kibérelhető családi-, baráti- és céges rendezvényekre. Lehet nálunk tartani szülinapot, névnapot, lánybúcsút, legénybúcsút, csapatépítő tréninget, és bármilyen más rendezvényt, amire alkalmas vendéglátóhelyünk.
Kiemelt partner

Almáriumnak valaha a ház fegyvertartó ládáját hívták, később a polgárság féltve őrzött kincseinek tárolására szolgáló szekrényt nevezték így. Manapság egyik becses kincsünk a magyar élelmiszer, amelyből szakértelem és szeretet hozzáadásával teremtünk csúcsgasztronómiát – bisztró hangulatban. Tesszük mindezt hazai kézműves termékek forgalmazásával és felhasználásával ételeink, italaink elkészítéséhez, így mutatva be a szezonálisan aktuális hazai kulináris kincseinket.

Éttermeink alapkövei a friss, lokálisan beszerzett alapanyagok, az extravagáns burger kombinációk, és a házilag készülő speciális mártogatós szószok. Folyamatosan fejlődünk mind minőségben (prémium magyar Hortobágy Angus húspogácsa, teljes kiőrlésű zsömle), mind pedig kínálatban (folyamatosan megújuló havi ajánlatok), hiszen nem csak elkápráztatni, hanem megtartani is szeretnénk vendégeinket. Látogassatok el hozzánk, hogy megtudjátok, milyen is a valódi Bamba élmény!

Budapest első társasjátékos kávézója. A tulajdonosok missziójuknak tekintik, hogy minél többen éljék át segítségükkel a közös játék önfeledt örömét. Természetesen remek kávék és ízletes szendvicsek, kézműves házi sütemények is kóstolhatók itt. Ha Ön is szeret játszani, jó helyen jár, nálunk megtapasztalhatja a közös játék örömét. Minden nap késő estig nyitva. Családi és céges rendezvényeket, tematikus játéknapokat is tartanak.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Múzeumi nyári táborok 2 különböző témában Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban
Értékelések (0)
Kifejezetten jó volt
(0)
Rossz volt
(0)
Nagyon jó volt
(0)
Nagyon nem volt jó
(0)
Jó volt
(0)
Nem volt jó
(0)
Találatok száma: 0
Országos eseménynaptár