Régi Zenei Napok 2026 Vác - A korhű módon előadott zenét ünnepjük
2026.06.26. (péntek) - 2026.07.04. (szombat)
2600 Vác, A város több helyszínén

Egyértelműen kijelenthetjük, a zenei historizmus egyre nagyobb figyelmet kap napjainkban. Nem csoda, hiszen a klasszikus zene korábbi évszázadait idézik meg a korhű hangszerek, hangolások, valamint az egyedülálló előadásmód segítségével.
A Vácott megrendezett Régi Zenei Napok ebben az évben is a korhű módon előadott zenét ünnepli egy héten át, június 29 és július 6 között. Egy nyitó-, valamint zárókoncerttel várjuk Önöket a Haydneum Magyar Régizenei Központ társszervezésében, ahol olyan híres nemzetközi szólisták lépnek színpadra, mint Ella Smith, Elisabeth Scholl, Paulin Bündgen, vagy Drew Santini.
Nem csak koncertélményt, de továbbképzést is nyújt a Régi Zenei Napok, hiszen mesterkurzusokat szervez a nyolc országból érkező, több mint 50 hallgató számára. Továbbá pedagógus továbbképzés is lesz általános és középiskolai, valamint zeneiskolai tanárok részére. Különlegesség, hogy nem csak a hallgatók, de a professzorok is hangversenyt adnak.
Ünnepeljük idén együtt a 40. Régi Zenei Napokat és a hazai és nemzetközi régizene szeretetét!
Nyitókoncert - Capella Savaria és a Purcell Kórus
Helyszín: Vác, Fehérek temploma
Az Esterházyak miséi
Kevés családnak köszönhet annyit a 17.-18. század magyarországi kulturális élete, mint az Esterházyaknak. Mindamellett, hogy aktívan részt vettek a török kiűzésében, az utána következő barokk újjáépítésben, fontos egyházi és állami tisztségeket is betöltöttek, és fáradhatatlannak bizonyultak abban is, hogy a magaskultúrát ne csak átmentsék a háborús időkben, hanem amint lehetséges, Béccsel vetekedő színvonalra emeljék. Esterházy Pál vagy Joseph Haydn Esterházy udvarban eltöltött munkássága jobban ismert, de voltak itt mások is. A 2026-os váci Régizenei Napok nyitókoncertjén például a barokk Pozsonyban kezdődik a történelmi barangolás. Esterházy Imre, esztergomi érsek ugyanis rendkívül magasszintű zenekart működtetett Pozsonyban, Magyarország akkori központjában, és a zenekarban egymást váltották a jó nevű – többségében külföldi – zenészek és zeneszerzők. Közéjük tartozott Johann Matthias Schenauer is, akinek igazán keveset tudunk az életéről, de annyi bizonyos, hogy a 18. század első felében évtizedeket dolgozott Pozsonyban, és igen termékeny zeneszerző volt, számos egyházi és világi művet tartanak számon a nevével. Ugyanakkor előadható változatban alig néhány kompozíciója maradt csak fenn, például a c-moll requiemje. A fesztivál nyitókoncertjén ez az évszázadok óta elfeledett mű is hallható lesz.
A Nelson-mise II. Miklós Esterházy herceg megrendelésére született 1798-ban, és egyike lett Haydn leghíresebb misekompozícióinak. A mű alcíme: „Mise a szorongattatások idején”, és ennek megfelelően jól illusztrálja a napóleoni háborúk Európájának puskaporos hangulatát, drámaiságát és érzelmességét, ugyanakkor jól érződik rajta a világhírű, „nagyban játszó” Haydn távlati gondolkodása és magabiztossága is.
Látogasson el velünk a 18. századi Esterházyakhoz ezen a koncerten!
Együttműködő partner a Haydneum - Magyar Régizenei Központ, és a Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa.
A Haydneum működését a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.
ELŐADÓK:
Capella Savaria és Purcell Kórus
Szutrély Katalin - szoprán
Komlóssyné Danku Eszter - alt
Komáromi Márton - tenor
Melkovics Zoltán - basszus
vezényel: Vashegyi György
MŰSOR:
Johann Matthias Schenauer: c-moll requiem (újkori bemutató)
Joseph Haydn: d-moll Nelson-mise
Professzorok koncertje
Helyszín: Vác, Piarista Kilátó Központ
Mesterkurzus Professzorok Hangversenye – A Régi Zenei Napok Mesterei Színpadon
A 42. Régi Zenei Napok egyik különleges pillanata, amikor azok a nemzetközileg elismert mesterek, akik a kurzusokat vezetik, közös hangversenyt adnak Vácott. A koncerten színpadra lép Lucie Horsch (furulya), Szató Sunszuke (hegedű), Somlai Petra (fortepiano), Szutrély Katalin és Elisabeth Scholl (ének), Kertész Ildikó (fuvola), Vashegyi György (kamarazene), Nagy Réka (viola da gamba, cselló) valamint Szokos Augustin (csembaló). A hangverseny valódi zenei ünnep: ritka alkalom, hogy ennyi kivételes művész együtt, egy színpadon varázsolja el a közönséget!
Együttműködő partner a Haydneum - Magyar Régizenei Központ, és a Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa.
A Haydneum működését a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.
ELŐADÓK:
A Régi Zenei Napok mesterkurzusainak professzorai
Lucie Horsch furulyaestje
Helyszín: Vác, Barátok temploma
A Filharmónia Magyarország a Haydneum Magyar Régizenei Központtal együttműködve idén már a 42. alkalommal ünnepli a korhű módon előadott zenét egy héten át a Vácon megrendezett Régi Zenei Napok alkalmával. Ebből az alkalomból érkezik Magyarországra a fiatal holland furulyaművész, Lucie Horsch, aki a hangszer reneszánszának egyik legfontosabb nagykövete. Zenészcsaládba született és csodagyerekként vált ismertté: ötéves korában kezdett furulyázni, és azóta kifinomult barokk virtuózzá fejlődött. Napjaink egyik legizgalmasabb régi zenei előadója, kivételes technikai tudását és zenei érzékenységét a historikus előadásmód iránti mély elkötelezettséggel ötvözi, különösen a barokk repertoárban nyújt kiemelkedő teljesítményt. Koncertjei a régi zene iránt elkötelezett hallgatók számára különleges élményt jelentenek. Rendszeresen lép fel szólistaként vezető zenekarokkal és együttesekkel, mint például a Royal Concertgebouw Orchestra, a Tonhalle-Orchester Zürich vagy az Academy of Ancient Music. Fiatal kora ellenére számos ösztöndíj és díj tulajdonosa.
A furulya az egyik legrégebbi fúvós hangszer, mely virágkorát a reneszánsz és különösen a barokk korban élte. A 16–18. században a furulya a kamarazene és a zenekari repertoár fontos hangszere volt, gyakran szólistaként vagy kamarazenei összeállításban alkalmazták, hangszíne különösen alkalmassá teszi a díszítésekben gazdag, retorikus zenei kifejezésre. A barokk furulyairodalom legkiemelkedőbb darabjai között megtalálható Bach két brandenburgi versenye (II. és IV.), Händel, Telemann és Mancini szonátái, valamint Vivaldi concertói.
Várjunk Önt erre a különleges koncertre, mely során egy kivételes tehetség játékán keresztül ismerheti meg egy ilyen egyszerűnek tűnő hangszer, mint a furulya zenei sokoldalúságát.
Együttműködő partner a Haydneum - Magyar Régizenei Központ, és a Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa.
A Haydneum működését a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.
ELŐADÓK:
Lucie Horsch - furulya
Nagy Réka - viola da gamba
Szokos Augustin - csembaló
MŰSOR:
Georg Philipp Telemann: F-dúr triószonáta, TWV 42:F3 - Vivace – Mesto - Allegro
Jacob van Eyck: A fuvola örömteli kertje -
Dario Castello: Sonate concertate in stil moderno - 2. szonáta a II. kötetből
Johann Sebastian Bach: a-moll partita, BWV 1013 - Allemande – Corrente – Sarabande – Bourrée anglaise
Johann Adolph Hasse: B-dúr fuvolakantáta - II. Adagio - I. Allegro
Georg Philipp Telemann: Francia fantázia, No.7 TWV 40:8 - Ouverture - Allegro - Presto
Joseph Bodin de Boismortier: g-moll triószonáta, op. 37 No. 4 Allegro – Adagio - Allegro
Georg Philipp Telemann: d-moll triószonáta, TWV 42:d7 - Andante – Vivace – Adagio - Allegro
Reneszánsz táncház
Helyszín: Vác, Március 15. tér - Harangjáték pavilon
A reneszánsz és a barokk idején a zene és a tánc még sokkal inkább kéz a kézben járt, mint később. Valamilyen szinten mindenki tudott táncolni, de legalábbis jól ismerte a tánc gesztusait. És aki ismerte a táncmozdulatokat, az felismerte ugyanezeket a gesztusokat a zenében is. A lehetőség adott, hogy Ön is megismerjen néhány reneszánsz táncot, és onnantól kezdve másképpen hallgassa a reneszánsz zenét!
Együttműködő partner a Haydneum - Magyar Régizenei Központ, és a Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa.
A Haydneum működését a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.
ELŐADÓK:
Dr. Kovács Gábor - táncpedagógus
Hallgatók zárókoncertje
Helyszín: Vác, Piarista Kilátó Központ
Magyarországon nincs graduális régizenei képzés. Aki meg akar tanulni korhű hangszereken játszani, magánúton kell tennie, legtöbbször mesterkurzusokon. Ilyenkor néhány intenzív napon előre kiválasztott darabokon ismerkednek meg a - sokszor nem is annyira fiatal - zenészek a zenélés még magasabb szintjeivel. Kíváncsi az eredményre? Itt a lehetőség! A színes kamarakoncert műsorát a mesterkurzusokon elsajátított, – tökéletesített zeneművek alkotják. (És csak halkan jegyezzük meg, hogy a hét folyamán a kurzusok is nyilvánosak, így, ha nemcsak a végeredményre kíváncsi, beletekinthet a műhelymunkába is!)
Együttműködő partner a Haydneum - Magyar Régizenei Központ, és a Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa.
A Haydneum működését a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.
ELŐADÓK:
A Régi Zenei Napok mesterkurzusainak hallgatói
Zárókoncert - Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus
Helyszín: Vác, Nagyboldogasszony-székesegyház
Az idei Régi Zenei Napok igazán különleges kínálatot hoz, hiszen nemcsak barokk zene lesz, hanem klasszikus és romantikus is, és a zeneszerzők nemzetisége is igen sokféle. Sőt, az idei zárókoncerten egy japán hegedűművész, Shunske Sato vezényel majd.
Shunske Sato sokoldalú muzsikus. Hegedűművész, aki egyaránt otthonosan mozog szólistaként és együttesvezetőként, akár barokk, akár modern hegedűn játszik. Karmesterként hangszeres és vokális együttesekkel egyaránt dolgozik.
Shunske Satót minden korszak historikus előadói gyakorlata inspirálja; számára a múlt keretei elengedhetetlenek ahhoz, hogy a zenét a jelenben megszólaltassa. Különösen aktívan foglalkozik a 19. századi előadói gyakorlat legújabb kutatásaival, és rendszeresen tart előadásokat és mesterkurzusokat a témában.
Bár a műsor még meglepetés, biztosak lehetünk abban, hogy nagyon érdekes művekre és rendkívül magas színvonalra számíthatunk!
Együttműködő partner a Haydneum - Magyar Régizenei Központ, és a Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa.
A Haydneum működését a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.
ELŐADÓK:
Orfeo Zenekar és Purcell Kórus
Dömötör Emőke - szoprán
Elisabeth Scholl - szoprán
Balogh Eszter - alt
Megyesi Zoltán - tenor
Najbauer Lóránt - basszus
Shunske Sato - vezényel és hegedűn közreműködik
MŰSOR:
Heinrich Schütz: Német Magnificat, SWV 494
Carl Philipp Emanuel Bach: h-moll szimfónia, Wq 182-5
Johann Sebastian Bach: Es erhub sich ein Streit, BWV 19
Johann Sebastian Bach: d-moll hegedűverseny - III. tétel, BWV1052R
Johann Sebastian Bach: D-dúr Magnificat, BWV 243
Ahogy megszokott, a mesterkurzusok résztvevőinek a hazai és nemzetközi régizenei élet kiváló mestereitől lesz lehetőségük tanulni – ezek a kurzusok is nyilvánosak, így a kíváncsi érdeklődők nemcsak a végeredményt hallhatják, de beletekinthetnek az elmélyült műhelymunkába is.
A mesterkurzusok remek továbbképzési lehetőséget nyújtanak a magyar és a külföldről érkező hivatásos muzsikusok, illetve az ország valamennyi zeneművészeti egyetemének hallgatói számára.
Az idei évben a mesterkurzusok tematikájában a barokk mellett a klasszicizmus és a korai romantika is megjelenik. Szokás szerint a hazai és nemzetközi régizenei élet kiváló mestereitől lesz lehetőségük tanulniuk a mesterkurzusok résztvevőinek.
Elsőre talán furcsa lehet klasszikus és romantikus repertoárral találkozni egy régizenei fesztiválon, de a régizenejátszás valójában nem egyenlő a barokkal és a reneszánsszal. Tágabb értelemben minden előadás lehet régizenei, ha az előadás nemcsak a régen leírt hangok (régi zene) megszólaltatására koncentrál, hanem megpróbálja a korabeli hangzást, előadásmódot, esztétikát és hangszereket is rekonstruálni. Bár a későbbi korokhoz képest kevesebbet változott a hangszerek felépítése és a zene előadásmódja, de még a 150-200 évvel korábbi zenélés is jelentősen különbözött a 20-21. század gondolkodásmódjától. A 42. Régi Zenei Napok felfedezést kínál a 18-19. századi zenélés és zeneszerzők elfeledett világában, így biztosan sok szépséget és újdonságot tartogat majd a korszak kedvelőinek.
Egy különleges kedvezményre fel szeretnénk hívni a figyelmet. A koncertekre a váci lakosok lakcímkártyájuk felmutatásával 50%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a helyszínen, valamint Vácott a Tourinform irodában.
2026.06.26. - 2026.07.04.
Vác
További ajánlataink
2026. május
2026.05.18.
Váci programok 2026 - Fesztiválok, események és rendezvények
Sátántanga - Ráskó Eszter önálló estje, műsorvezető: Ress Abigél
2026.05.22.
Váci programok 2026 - Fesztiválok, események és rendezvények
Tvrtko - Csernobil 40 (exkluzív előadás)
2026.05.23.
Váci programok 2026 - Fesztiválok, események és rendezvények
Deákvári Családi Nap
2026.05.23. - 2026.05.25.
Váci programok 2026 - Fesztiválok, események és rendezvények
Szárnyashajó Esztergomba
2026.05.23. - 2026.05.25.
Váci programok 2026 - Fesztiválok, események és rendezvények
Szárnyashajó járat Vácról Visegrádra
2026.05.31.
Váci programok 2026 - Fesztiválok, események és rendezvények
Gyermeknap a Rózsakertben
2026. június
2026. július
2026. augusztus
2026. szeptember
2026. október
2026. november
2026. december
2027. február
Találatok száma: 2

A Dunakanyar szívében, Verőce és Vác között, közvetlenül a Duna partján fekszik a Camelot Club Hotel***. Különleges étel- és italválaszték, rusztikus bútorokkal berendezett klimatizált szobák várják a hozzánk látogatókat. Szobáink tágasak, rusztikus, faragott fa bútorokral vannak berendezve, stílusosan igazodva a szobákból elénk táruló természet igaz szépségéhez. Vác és Verőce között a 12-es főútnál, körforgalomtól 2 km-re, közvetlenül a Duna parton.

A Látogatóközpont célja az élménynyújtás, ismeretterjesztés, közösségteremtés. Szívesen fogadják a zarándokokat, a Vác városába kulturális programokra érkező turistákat, kirándulókat, valamint a Duna bal partját kerékpárral felfedező aktív túrázókat is. A turisztikai nyitás jegyében az egyházmegye hívők és nem hívők számára is lehetőséget szeretne teremteni arra, hogy a Püspökség szellemiségébe betekintsenek és egyben jobban megismerjék a Katolikus Egyház történetét és értékeit.

Találatok száma: 5

A Code27-nél megfelelő technikai háttérrel rendelkezünk, ezáltal lehetőséget tudunk nyújtani a vízisport szerelmeseinek, hogy széles körben megismerhessék és megtanulhassák a jet-ski használatát. Lehetőség van saját jet-ski használatra, illetve általunk biztosított gépek bérlésére is! Szeretettel várjuk mindazokat, akik a vizes és egyben technikai sportok iránt érdeklődnek, próbára tennék saját képességüket, valamint ügyességi, erőnléti és fizikai állapotukat fejlesztenék. A tudás elsajátításával az élményfaktor garantáltan tovább sokszorozható. A vízen való száguldás és eközben a víz közvetlen közelsége mással összehasonlíthatatlan örömet okoz. 200 méteres homokos partunk kitűnő lehetőséget nyújt napozásra, strandolásra. Beach bárunk hideg italokkal zenével vár titeket.

A Dunakanyarban járva, várjuk kedves vendégeinket Vácott (Budapesttől 34 km-re) a Duna-parti Halászkert Étteremben hal, szárnyas, sertés, marha és egyéb ételkülönlegességekkel, valamint villányi, egri, szekszárdi, balaton vidéki és tokaji borspecialitásokkal. Éttermünk 120 férőhelyes terasszal (melyből 70 fedett), és 50 ülő és 70 álló férőhelyes teremmel rendelkezik. Vállaljuk családi és céges rendezvények, konferenciák, karácsonyi partyk, esküvők, osztálytalálkozók lebonyolítását, akár kitelepüléssel is…

A Kertünk nem csak egy bár pazar kilátással, hanem egy csodahely, a szabadidős mindent- vagy semmittevés melegágya, ahol szívesen fogadunk kutyával és lurkóval, egyedül, párban vagy barátokkal, egy kis kiszakadásra a városi pörgésből. Érkezz akár bringával, túrabottal vagy hintóval, gyere egyedül, párban, barátokkal, vagy családosan, nálunk megleled a helyed a szilvafa árnyékában! Töltődj fel a város felett a Dunakanyar látványával, házi finomságokkal, friss levegővel, fülbemászó muzsikával, jóleső mozgással, kreatív alkotással, szabadsággal!

Jól szeretné érezni magát? Akkor engedje meg, hogy meghívjuk Vác egyedülállóan háromszögletű, barokk stílusú, gyönyörű főterére. A harangjáték és a szökőkút szomszédságában található Pampalini Étterem hangulatos teraszán, egy kellemes ebéd vagy vacsora igazi élményt kínál! Ételeink különleges kulináris élményben részesítik a hozzánk betérő látogatókat! Az ételeink elkészítéséhez prémium minőségű alapanyagokat használunk, hogy vendégeink elégedetten távozzanak tőlünk. A különböző étkezési szokások követői is megtalálhatják éttermünkben a finom falatokat!

Megjelenés forrása: ajánlat weboldala és közösségi oldala
Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Facebook oldal
A alatt nem találta meg, amit keresett? Írjon nekünk!
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló ajánlatok böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése:
Országos eseménynaptár