Szüreti Fesztivál Tab 2026
8660 Tab, Városi Piactér

Kép forrása: Pixabay
Kedves Látogató!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az [email protected] e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Gazdag programkínálattal, látványos felvonulással és nagyszabású koncertekkel várja a helyieket és a környékbelieket az idei Szüreti Fesztivál Tabon, a Vörösmarty utcai Piactéren. A Zichy Mihály Művelődési Központ szervezésében megvalósuló ingyenes rendezvény egész napos kikapcsolódást nyújt minden korosztály számára.
A fesztivál délelőtt 10 órakor a hagyományos főzőversennyel veszi kezdetét. Kora délután, 13:00 órakor a Csónakázó tótól indul a rendhagyó szüreti felvonulás, ahol a résztvevőket pogácsával és borkóstolóval fogadják, a jó hangulatról és az ütemes kíséretről pedig a Z'DRUMS ütőszenekar gondoskodik. A felvonuláshoz bárki csatlakozhat útközben is!
Délután 14:00 órától a gyermekeket és családokat játékok, ugrálóvár és íjászat várja, míg a színpadon 14:30-kor Csizmadia Nándor, Tab város polgármestere nyitja meg hivatalosan a programot. A színpadi fellépők között szerepel a Tabi Zeneiskola Fúvószenekara, Oláh Anti és barátai, valamint Pál Zoli a népszerű Demjén-slágerekkel.
Az est sztárfellépője Delhusa Gjon (19:30), akit 20:30-tól a Crazy Little Queen kihagyhatatlan élőkoncertje követ – a Queen legnagyobb slágereit lenyűgöző tűzzsonglőr-, levegőakrobata- és LED-show teszi felejthetetlenné. A fesztivált 23:00 órától hajnal 2:00 óráig tartó szüreti bál zárja a DISCOVERBAND zenekar kíséretében.
10:00 órától:
FŐZŐVERSENY
13:00 órától:
RENDHAGYÓ SZÜRETI FELVONULÁS a Z'DRUMS ütőszenekar felvezetésével
Induló helyszín: Csónakázó tó – vendégül látjuk a városlakókat és az érdeklődőket a hagyományos borkóstolóval és pogácsával
Útvonal: Csónakázó tó – Pelenkasor alatti játszótér – 4. pirostéglás ház melletti út – Kossuth Lajos utca – Piactér (külön megálló útközben nem lesz)
GYALOGOS FELVONULÁS, MELYHEZ BÁRKI CSATLAKOZHAT (akár útközben is) – TEGYÜK EGYÜTT SZÍNESSÉ ÉS HANGOSSÁ EZT A SZÜRETI FORGATAGOT!!!
14:00 órától:
JÁTÉKOK, UGRÁLÓVÁR ÉS ÍJÁSZAT
14:30 órától: SZÍNPADI PROGRAM
14:30 óra: Megnyitó – köszöntőt mond Csizmadia Nándor, Tab Város Polgármestere
14:45 óra: A Tabi Zeneiskola Fúvósainak műsora
16:00 óra: Oláh Anti és barátainak zenés műsora
18:00 óra: Pál Zoli – Demjén Tribute szóló műsora
18:45 óra: Főzőverseny eredményhirdetés – díjátadó
19:30 óra: Delhusa Gjon műsora
20:30 óra: Crazy Little Queen élőkoncert tűzzsonglőrökkel, levegőakrobatákkal és LED-show-val
23:00 – 02:00: Szüreti bál a DISCOVERBAND zenekarral
Találatok száma: 9

A Balaton déli partján, Siófok közelében fekvő ez a dombvidéki erdőktől ölelt völgyben meghúzódó elegáns kis vadászház, amely a nevét a valamikori török megszállásra visszavezethetően kapta. Megközelítése az új endrédi úton; a Balatontól 13 kilométer távolságra található.

Vendégház Somogy megye egy kedves kis falujában, Miklósiban.

A Balatoni Nyár Vendégház egy önellátó apartman, mely Balatonendréd lakónegyedében helyezkedik el és játszótérrel, valamint fedett terasszal ellátott kerttel várja vendégeit.

Egy Apartmanház ahol mindenki jól érzi magát! 24 négyzetméteres fa modulház 30 négyzetméteres fedett terasszal. A ház teljesen felszerelt, fűthető, hűthető. Zöld övezetben, nyugodt, csendes helyen található.

Két apartmanos, 10 fő befogadására képes falusi vendégház gyönyörű környezetben, a Balaton közelében. Mindkét apartman teljesen felszerelt, saját fürdőszobával és konyhával rendelkezik. Az apartmanok a vendégház emeletén vannak, a földszinten egy közös nagy étkező található. A gourmet falusi reggelit a földszinti közös étkezőhelyiségben kínáljuk.

A Lulla Cottage vendégház kb. 1 km-re található Lulla falutól, amivel stabil murvás út köti össze. A kertünkben önállóan álló épületet (shepherd hut) kínáljuk szálláshelyként. Azoknak ajánljuk, akik kedvelik a naplementéket egy különleges helyen, az erdő és a természet közelségét, ősszel a szarvasbőgést, a kristálytiszta égboltot, a háziállatok közelségét és a cottage garden hangulatot. Ez egy olyan hely, ahova próbáltuk becsempészni az angol vidék hangulatát.

Falusi vendégház Miklósiban.

Egész évben foglalható, 6 fő számára is kényelmes, családbarát vendégház nagy udvarral, dézsafürdővel, finn szaunával.

Somogy megyében, a Balaton déli partjától 12 km-re helyezkedik el Pusztaszemes. A vendégház célja, hogy pihentető élményt nyújtson vendégeinek. Virágba boruló cserjékkel, a folyamatosan mosolygó pozsgásokkal, a madárcsicsergéssel, a frissen vágott fű illatával. A magaslaton kialakított fűtött kültéri medencével, melyet tavasz közepétől egészen ősz elejéig élvezhetnek,, vagy a parajdi sóval kezelt, fatüzelésű, belső kemencés dézsafürdővel.

Találatok száma: 1

A gyönyörű Somogyi-dombság közepén helyezkedik el Tab, itt találhatod meg a Figura Bisztrót, ahol 2013 novembere óta várjuk vendégeinket fiatalos, jó kedvű személyzettel.
Megjelenés forrása: ajánlat közösségi oldala
Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Közösségi oldalak
Facebook oldal
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló ajánlatok böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: