Tematikus városnézés, fedezze fel Hajdúszoboszlót a mobiljával!
2013. november elejétől vált ingyenesen elérhetővé két tematikus városnéző séta az Iphone és Androidos mobiltelefonokkal rendelkező látogatók számára a városban. A város helyi TDM szervezete, a Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft a városnéző sétákat az egyik legnépszerűbb mobil alkalmazás, a PocketGuide túravezető szoftver használatával hozta létre.
- +3652558928
Tematikus városnézés
A PocketGuide egy többszörösen Innovációs Díj nyertes, GPS alapú okostelefon-alkalmazás. A program a helyi érdekességeket kiemelve úgy vezet végig a városon, mint egy valódi idegenvezető, mintha személyes túravezetője vagy barátja mutatná meg a legfőbb nevezetességeket és látná el bennfentes információkkal a közkedvelt helyekről. Az alkalmazás jelenleg 5 kontinens, több mint 100 városában érhető el és globálisan, több mint 3 millió felhasználóval rendelkezik.
A városban két útvonal járható be a szoftver navigálásával, mely az iránymutatás mellett magyar és angol nyelven bővebb információval is szolgál a helyi épített örökségekről, látnivalókról és szórakozási lehetőségekről. Az alkalmazás az okostelefonok mellett tableteken is használható.
Hajdúszoboszlón a két tematikus túraútvonal közül mindenki kedve szerint választhat, melyek közül az egyiket követve a hajdúszoboszlói fürdőkomplexum járható körbe, míg a másik útvonalán haladva a program virtuális idegenvezetője a város főutcáján vezeti végig a látogatót, a helyi épített örökségek és a látnivalók bemutatása mellett.
Fontos, hogy a program egyszeri letöltéséhez szükséges csak internet kapcsolat, majd ezt követően a túra során internet nélküli üzemmódra lett tervezve az alkalmazás, így a felhasználóknak nem kell a roaming adatforgalmi díjak miatt aggódniuk.
A Hajdúszoboszlóra látogatók internet elérési igényeit kielégítendő és az alkalmazás használatának megkönnyítésére még egy új fejlesztést valósított meg a helyi turisztikai szervezet: ingyenes Wifi elérési lehetőséget biztosít a látogatók számára egész évben, a város turisztikai központjában, a Szent István Parkban.
2023.01.01. - 2023.12.31. |
További ajánlataink

Hotel Barátság Gyógy- és Wellness Szálloda Hajdúszoboszló
Hajdúszoboszló zöldövezetében, a szállodasétány szívében található a Hotel Barátság*** superior, mely a város legmagasabb épülete révén csodás panorámát nyújt. 117 db kétágyas szobával, 6 db junior apartmannal, 9 db superior apartmannal, 2 db manager apartmannal és 3 db akadálymentes szobával rendelkezünk. ... Bővebben

Júlia Panzió**** Hajdúszoboszló
Családias, ápolt környezetben, magas színvonalú szolgáltatást kínálunk minden pihenni vágyó kedves vendégünknek Hajdúszoboszlón. Az egészség-regeneráló gyógyvíz mellett, lehetőséget teremtünk az aktív kikapcsolódásra is, amely jótékony hatással lehet nemcsak a testi erőnlétre, hanem a lelki egyensúly ... Bővebben

Ada Apartmanok Hajdúszoboszló
Az üdülőház a strandtól 400 méterre, körülbelül 5 perc sétára helyezkedik el. Négy külön bejáratú apartman került kialakításra az emeleten. Két kétszemélyes, egy négyszemélyes és egy ötszemélyes apartman várja vendégeit egész évben. Bővebben

Alice Apartman Hajdúszoboszló
Alice Apartman Hajdúszoboszló. A családias apartman ház 2010-ben nyitotta meg kapuit, csendes, nyugodt környezetben, közel a strandhoz, termál fürdőhöz és természetesen az Aqua-Palacéhez. Bővebben

Amulett Apartman Hajdúszoboszló
Hajdúszoboszlón a Kölcsey illetve a Major utcán találhatók szállásaink. Új építésű apartmanjaink 100 illetve 200 méterre találhatók a strand bejáratától. A közelben étterem, piac és különféle élelmiszerboltok találhatóak. Bővebben

Andrea Apartmanház Hajdúszoboszló
Az Apartman ház az ország legnagyobb gyógy- és strandfürdőjét körülvevő üdülőközpontban, csendes nyugodt, kellemes környezetben található. 2009 Júniusában nyitotta meg kapuját, a strandtól 200 méterre. A szálláshely csendes, nyugodt környezetben az autóbusz pályaudvartól 150 méterre található. Bővebben

Anna Vendégház Hajdúszoboszló
Vendégházunk csendes zsákutcában helyezkedik el, ahol még az átmenő forgalom sem zavarhat. Parkolás a szállás udvarán ingyenes. Vendégházban egy közös használatú reggelizőkonyha található. Egész évben várjuk vendégeinket. Bővebben

Anna Vendégház Hajdúszoboszló
Szálláshelyünk Hajdúszoboszló szívében, a gyógyfürdőtől néhány perc sétára található. Bővebben

Apartman Evelin Hajdúszoboszló
Apartman Evelin Hajdúszoboszló. Szeretettel várja vendégeit a kényelmes, minden igényt kielégítő luxus apartman. A szállás alig 200 méterre a fürdőtől helyezkedik el. Az udvaron saját medence várja az idelátogatókat. Bővebben

Apartman Imre Hajdúszoboszló
Az Imre Apartman egy rövid, 10 perces sétára helyezkedik el Hajdúszoboszlón a fürdőkomplexumtól. Bővebben

U-Pub Bár Hajdúszoboszló - Szabadulószoba, bowling, biliárd, darts, léghoki, csocsó
U-Pub Bár - Szórakozzatok Hajdúszoboszló egyetlen, olyan bárjában ahol egy helyen szabadulószoba, bowling, biliárd, darts, léghoki, csocsó is megtalálható. Széles italkínálatunkat „Barátságosˇ árakon kínáljuk. Különtermeinkben egyedi kívánság szerint rendezvényeket szervezünk. Bővebben

Karikás Étterem és Hotel Hajdúszoboszló
A Hotel és Éttermünk Kelet-Magyarország turisztikai háromszögében, Hajdúszoboszlón található. A város Európa-szerte ismert fürdő- és gyógyvizéről, mely fürdőkúra és ivókúra formájában segíti az ideérkező betegek gyógyulását. Hotelünk a Gyógyfürdő bejáratától mindössze 300 méterre, míg a város ... Bővebben

Kemencés Csárda Hajdúszoboszló
Kemencés Csárda Hajdúszoboszló - Tradíció, hagyomány, új mentében … továbbgondolva. A régi csárdák a falu szélén, utak mellett, a szeretett Alföldünk első vendéglátó egységei voltak. Mi mai csárdagazdák szeretnénk megőrizni, illetve bemutatni hazai és külföldi Vendégeinknek elődeink életének értékeit mai ... Bővebben

Lorena Étterem Hajdúszoboszló
A Gyógyfürdők Paradicsomában – Hajdúszoboszlón, a Gyógyfürdővel szemben, romantikus és egyben elegáns stílusban épült népszerű vendéglátó komplexum: a Lorena Étterem. Bővebben

Major Panzió Apartman Étterem Hajdúszoboszló
A Major Panzió és Étterem valamint az apartmanjai, az ismert fürdőváros, Hajdúszoboszló fürdőövezetében, mégis nyugodt részében a gyógyfürdő téli bejáratától 8 perc, nyári bejárattól 2 perc kényelmes sétára található. Bővebben

Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel*** Hajdúszoboszló
Szállodánk Hajdúszoboszló üdülőövezetében található. 107 szobás család és gyerekbarát szálláshely, saját gyógy- és wellness részleggel. Bővebben

Start Panzió Étterem Hajdúszoboszló
A panzió a fürdőtől 50 m-re található, nyugodt, családias környezetben. Szolid árakkal, 2 db 2 ágyas és 8 db 4 ágyas egyedi berendezésű franciaágyas szobákkal várjuk az ideérkező, pihenni vágyó vendégeinket egész évben. Tágas erkélyes szobáink fürdőszobával, tv-vel és hűtőszekrénnyel felszereltek. ... Bővebben

Mirage étterem és kávézó Hajdúszoboszló
Látogasson el hozzánk családjával, barátaival, partnereivel és nézze meg a megújult Mirage éttermet, kóstolja meg finomságainkat. Éttermünk teljesen felújított, exkluzív környezettel, hangulatos pálinkafallal, szezonális étlappal és vendégközpontú kiszolgálással várja Önt! Bővebben

Nelson Hotel**** Pub, Étterem és Cukrászda Hajdúszoboszló
A különleges életérzést próbáljuk felidézni hangulatos éttermünkkel és cukrászdánkkal. Az étel és sütemény kínálat bő italválasztékkal párosul. 13 darab különböző típusú szobával rendelkezünk, ahol az üzleti utazók, a szerelmesek, a gyermekes családok és az örökifjak is megtalálhatják az igényeiknek ... Bővebben

Nr.8. Étterem Hajdúszoboszló
A Nr.8. egy kellemes vendéglő Hajdúszoboszló fürdőövezetében. Jöhet napközben, este is. Családdal, barátokkal is jó nálunk, válasszon akár klasszikus, akár különleges grill ételeink közül. Éttermünk kihagyhatatlan része, a nyári és téli terasz, mely áprilistól november végégig várja vendégeinket. A ... Bővebben
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!