Természetvédelmi kiállítás a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban

Természetvédelmi kiállítás a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban

Népszerűség
Kiemelt ajánlat
2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)

Szarvason, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság központja mellett került kialakításra a Körösvölgyi Látogatóközpont, amelyben természetvédelmi kiállítás látható. Nemzeti Parkunk ezen bemutatóhelyén állandó kiállításunkon ismerhető meg a Dél-Tiszántúl tájtörténete, természeti értékei, élővilága, a Körös-Maros Nemzeti Park munkája. Látogatóközpontunkban megtekinthetőek változatos időszaki kiállításaink is. Hirdetett szakmai programjaink egész év során kihasználhatók. A Csáky-kastély kertjében elterülő páratlan szépségű, a Kákafoki Körös holtág által körülölelt Anna-ligetben évszázados fák között lehet kellemes sétát tenni, ahol a 2014-ben megnyílt Körösvölgyi Állatparkban vendégeink testközelből ismerhetik meg a Dél- Tiszántúlon egykor és ma honos, illetve jelenleg is terjeszkedő állatfajokat.

A Kárpát-Medence állatvilága egy helyen
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság legnagyobb és legkomplexebb bemutatóhelye, Szarvason, a nemzeti park székháza mellett található Körösvölgyi Állatpark. Évente több tízezren keresik fel a Csáky-kastély egykori kertjében, az évszázados fákkal teli Anna-ligetben elterülő bemutató komplexumot. Az itt található Körösvölgyi Látogatóközpont 2003-tól, állatparkja pedig 2014 óta fogadja az ide érkező ökoturistákat, kirándulókat.

A Körösvölgyi Állatparkban vendégeink testközelből ismerhetik meg a Kárpát-medencében egykor és ma honos állatfajokat. A főépületben kialakított, összesen 7000 literes akváriumban pedig a hazai vizeink halaiban gyönyörködhetnek a látogatók. Az Anna-liget parkjában egy 2100 méteres sétány mentén madárvolierek, ragadozóházak, lekerített vizes élőhely, mókusház, illetve nagy kifutók adnak otthont a több, mint 50 féle állatfaj, több száz egyede számára.

Az állatpark lakói között védett és nem védett fajokat egyaránt fellelhetünk. Látogatóink olyan rejtett életmódot élő állatokkal találkozhatnak, mint a nyest, az uhu, az uráli bagoly, a nyestkutya vagy az aranysakál. A kialakított vizes élőhelyen több mint 15 féle vízimadár él. Az Anna-ligetben láthatunk gímszarvast, őzet, dámszarvast, vaddisznót és rókát is, melyek általánosan ismert fajnak számítanak, mégis ritkán kerülnek a természetjárók szeme elé a szabadban. A park legnagyobb attrakcióját az európai bölények jelentik, melyek a Maros és a Sárrét közti terület régmúlt élővilágát idézik, hiszen ma már hazánkban sehol nem élnek vadon. Az állatpark népszerű látványossága továbbá a jávorszarvas, fakókeselyű és a szürke farkas is.

A gyerekek kedvence az állatsimogató, a Kölyök-zug játszótér. Az interaktív tanösvény elemek a természetismereti játszva tanulás lehetőségét kínálják.

A Körös-Maros Nemzeti Park Természeti Kincsei két szinten, több száz négyzetméteren, interaktív állandó kiállítás formájában mutatkoznak be.

Nyitvatartás

Január és február: minden hétvégén 9-16 óráig
Március, április, május, június 14-ig:É minden nap 9-18 óráig
Június 15-től, július, augusztus: minden nap 9-19 óráig
Szeptember, október november 8-ig: minden nap 9-18 óráig
November 9, december: minden nap 9-16 óráig

A jegypénztár zárás előtt 1 órával zár!

A Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark ünnepnapokon is nyitva tart! Nagyobb csoport érkezését, egyedi programok igénylését érdemes előzetesen bejelenteni és egyeztetni.


2023.01.01. - 2023.12.31.
További ajánlataink

2023.12.01. - 2023.12.31. Nemzeti park programok 2023
Körös-Maros Nemzeti Park programok 2023
2023.12.01. - 2023.12.31. Nemzeti park programok 2023
Kiskunsági Nemzeti Park programok 2023
2023.12.02. Vezetett gyalogtúrák 2023. Túra programok a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.12.02. Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont programok 2023
2023.12.02. Vezetett túra 2023. Évszakok - tematikus túra a Halásztelki tanösvényen
2023.12.02. Luca-napi szokások 2023. Madárkarácsony a Réhelyi Látogatóközpontban Dévaványán
2023.12.02. Körös-Maros Nemzeti Park programok 2023. Események, rendezvények
Évszakok - tematikus túra a Halásztelki tanösvényen
2023.12.02. Adventi kézműves nap 2023. Adventi készülődés a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.12.02. Körös-Maros Nemzeti Park programok 2023. Események, rendezvények
Madárkarácsony, Luca napi szokások
2023.12.02. Körös-Maros Nemzeti Park programok 2023. Események, rendezvények
Adventi készülődés a Madárvártában
2023.12.03. Szarvasi programok 2023 / 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
Adventi varázslatos hétvégék
2023.12.03. Vezetett gyalogtúrák 2023. Túra programok a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.12.03. Körös-Maros Nemzeti Park programok 2023. Események, rendezvények
Adventi túra az Állatparkban
2023.12.03. Karácsony az Állatparkban 2023. Családi Advent Vasárnapok a Körösvölgyi Állatparkban
2023.12.03. Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark programok 2023
2023.12.09. Ligeti Vásár 2023 Békéscsaba. Karácsonyi Ligeti Vásár
2023.12.10. Szarvasi programok 2023 / 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
Adventi varázslatos hétvégék
2023.12.10. Körös-Maros Nemzeti Park programok 2023. Események, rendezvények
Adventi túra az Állatparkban
2023.12.10. Vezetett gyalogtúrák 2023. Túra programok a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.12.10. Karácsony az Állatparkban 2023. Családi Advent Vasárnapok a Körösvölgyi Állatparkban
2023.12.10. Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark programok 2023
2023.12.11. Szarvasi programok 2023 / 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
O troch grošoch
1 800 Ft Jegyvásárlás
2023.12.11. Szarvasi programok 2023 / 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
DON KYCHOT
2 000 Ft Jegyvásárlás
2023.12.17. Szarvasi programok 2023 / 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
Adventi varázslatos hétvégék
2023.12.17. Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark programok 2023
2023.12.17. Karácsony az Állatparkban 2023. Családi Advent Vasárnapok a Körösvölgyi Állatparkban
2023.12.17. Körös-Maros Nemzeti Park programok 2023. Események, rendezvények
Adventi túra az Állatparkban
2023.12.17. Vezetett gyalogtúrák 2023. Túra programok a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.12.23. Szarvasi programok 2023 / 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
Adventi varázslatos hétvégék
2023.12.26. Vezetett gyalogtúrák 2023. Túra programok a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.12.26. Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark programok 2023
2023.12.26. Körös-Maros Nemzeti Park programok 2023. Események, rendezvények
Karácsonyi túra az Állatparkban
2023.12.26. Karácsony az Állatparkban 2023. Családi Advent Vasárnapok a Körösvölgyi Állatparkban
2023.12.28. Szarvasi programok 2023 / 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
Imádok férjhez menni
3 900 Ft Jegyvásárlás
2023.12.29. Szarvasi programok 2023 / 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
Vidám évbúcsúztató koncert
1 500 Ft Jegyvásárlás
2023.12.30. - 2023.12.31. Szarvasi programok 2023 / 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
Zenés szilveszteri kabaré
3 900 Ft Jegyvásárlás
2023.12.31. Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark programok 2023
2023.12.31. Látványetetések 2023. Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban
2023.12.31. Körös-Maros Nemzeti Park programok 2023. Események, rendezvények
Ünnepi látványetetés és állatismertető a Körösvölgyi Állatparkban
2024.01.20. Szarvasi programok 2023 / 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
100 éves utazás
3 900 Ft Jegyvásárlás
2024.09.13. - 2024.09.15. Szarvasi programok 2023 / 2024. Események, rendezvények, fesztiválok
XXVI. Szarvasi Szilvanapok
2023.01.01. - 2023.12.31. Anna-ligeti tanösvény Szarvas, ökotúra a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Mókusok élete, ismerkedés a mókusokkal a Körösvölgyi Állatpark mókusházában
2023.01.01. - 2023.12.31. Kígyósi tanösvény túra Szabadkígyóson, ökotúra a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Kisvátyoni tanösvény, ökotúra Zsadányban a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Mágor-pusztai tanösvény, ökotúra Vésztőn a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Kerékpárkölcsönzés Szarvason, nézzen körül kerékpárral városunkban és a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Természetvédelmi szakmai gyakorlat a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Az Alföld élővilága, ismerkedés a Körös-Maros Nemzeti Park flórájával és faunájával
2023.01.01. - 2023.12.31. Vizes élőhelyek állatai, ismerkedés a vizek élővilágával a Körös-Maros Nemzeti Park területén
2023.01.01. - 2023.12.31. Biharugrai látnivalók, ismerje meg a Kis-Sárrét növény- és állatvilágát!
2023.01.01. - 2023.12.31. Halastavak élővilága, túra a Sző-réti tanösvényen a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Halásztelki tanösvény Szarvas közelében, a Körös-Maros Nemzeti Parkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Éjszakai életmódot folytató állatok az Állatparkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Gyógynövényes kert a Körös-Maros Nemzeti Parkban, ismerkedés a gyógynövényekkel
2023.01.01. - 2023.12.31. Zoopedagógia foglalkozások óvodás és kisiskolás csoportok részére a Körösvölgyi Állatparkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Európai bölény Magyarországon, találkozás a bölényekkel a Körösvölgyi Állatparkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Természet interaktív kiállítás. A Körös-Maros Nemzeti Park természeti kincsei állandó kiállítás
2023.01.01. - 2023.12.31. Vizes élőhelyek madarai, látogatás és ismerkedés a madarakkal a Körösvölgyi Állatparkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Kenutúra, kenu bérlés lehetőséggel a Körösvölgyi Állatparkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Madárvonulás kiállítás, ismerje meg a vonuló madarak csodálatos világát a Madárvonulás Múzeumban
2023.01.01. - 2023.12.31. Dévaványa látnivalók, látogatás a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban
2023.01.01. - 2023.12.31. Szarvasi konferencia, konferenciaterem bérlés a Körösvölgyi Állatparkban
2023.01.01. - 2023.12.31. Fotós les bérlés a Körösvölgyi Állatparkban, a nemzeti park élővilágának megfigyelése és fotózása
2023.01.09. - 2023.12.31. Terepjáró túra 2023. A Körös-Maros Nemzeti Park részterületeinek terepjárós bemutatása
Terepjáróval a Kis-Sárrét vidékén
Találatok száma: 1

Szarvasi Erdei Iskola

Szarvasi Erdei Iskola

Minden iskolás korosztály számára kiváló erdei iskolai szakmai programok megvalósításának helyszíne lehet a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark, melyek lebonyolításához szakmai segítséget tudunk nyújtani. Bővebben


Kiemelt partner
Találatok száma: 7

Mokka Étterem és Panzió Szarvas

Mokka Étterem és Panzió Szarvas

Éttermünk ínycsiklandó ételekkel, süteményekkel, zamatos kávéval, üdítő koktélokkal, szezonális ital különlegességekkel is várja vendégeit. Akár az utcafronton kialakított sátras -pihenő részben, akár éttermünkön belül, akár az udvari kerthelyiségünkben, szabad téren, vagy a rendezvény sátorban szeretnél ... Bővebben


Galéria Grill Étterem Söröző

Galéria Grill Étterem Söröző

Az étterem magyaros ízvilággal, halas specialitásokkal, kellemes hangulatú frissen felújított környezettel és közvetlen, kedves személyzettel várja meglévő és új vendégeit. Kínálata feleleveníti a magyar konyha hagyományait, ötvözve azt a modern kor ötleteivel és egyszerűségével. Legyen szó ... Bővebben


Korona Gyorsétterem Szarvas

Korona Gyorsétterem Szarvas

A Korona étterem Szarvas legnagyobb gyorsétterme, mely az Evangélikus Ótemplom szomszédságában található. Bővebben


Premier Restaurant Szarvas

Premier Restaurant Szarvas

Premier élmény Szarvas város szívében. A Premier Restaurant szeretettel vár minden kedves vendéget. Célunk, hogy prémium szolgáltatást és minőséget nyújtsunk. Különleges ételekkel, italokkal, koktélokkal és kézműves kávé különlegességekkel várjuk a hozzánk érkezőket. Kínálatunkban szerepel napi ajánlat, ... Bővebben


Vadászkürt Vendéglő Szarvas

Vadászkürt Vendéglő Szarvas

Vendéglőnk fő profilja rendezvények lebonyolítása, emellett minden nap menüvel, többféle pörkölttel várjuk vendégeinket. Bővebben


Árpád Kávézó és Romkocsma Szarvas

Árpád Kávézó és Romkocsma Szarvas

Szarvason a Szabadság úr 32. szám alatt, az Árpád Szálló oldalában, a Zenepavilonnál találjuk Árpád Kávézót és Romkocsmát. Bővebben


Újváros Bisztró Szarvas

Újváros Bisztró Szarvas

Fine bisztró Szarvason, a Holt-Körös partján, védett mocsárciprusok által övezett festői szépségű telken, melynek teraszáról a patinás óváros tárul elénk Millenniumi emlékművével és a Bolza-kastéllyal. A hely formabontó lendületével mind a helyi, mind pedig a távolról érkező látogatók számára otthonos ... Bővebben


A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Foglaljon szállást!


Foglaljon szállást!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG