Giuseppe Verdi gyászmiséje, a Requiem a zeneirodalom egyik legismertebb és legkedveltebb kompozíciója. Verdi e kései alkotása viszonylag ritkán hallható, mert előadása nagy létszámú, professzionális előadói apparátust és kiváló szólistákat igényel.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

RÉSZLETEK
IDŐPONT

Ahogy Hans von Bülow egykor megjegyezte: a Requiem „Verdi újabb operája, ezúttal egyházi köntösben”. Nem vitatható a mű színpadiassága, a kifejezésmód drámai jellege – de ez a mű erénye is. Az idősödő mester a liturgikus szöveg megzenésítésekor sem tagadta meg önmagát: bámulatosan hatásos, drámai tételeket alkotott.

Verdit Rossini halála, 1868 óta foglalkoztatta a halotti mise megzenésítésének terve. Először úgy gondolta, olyan nagyszabású művet kellene alkotni, amelynek minden tételét más olasz komponista írja. A terv kudarcba fulladt – Verdi azonban megkomponálta a maga részét, a Libera me-t, sőt amikor kiderült, hogy a Dies irae-re sem akad időben vállalkozó, annak vázlataiba is belefogott. Két évvel később hozzálátott, hogy a többi tételt is kidolgozza. Felgyorsította a munkát Alessandro Manzoninak, az itáliai irodalom kiemelkedő alakjának halála (1873). A zeneszerző most már kifejezetten Manzoni emlékének szánta művét, amely 1874. május 22-én hangzott el először: a milánói San Marco székesegyházban. Az előadás hatalmas sikert aratott – s a Requiem azóta is töretlenül népszerű az egész világon. A műre mindvégig jellemző az operai dallamosság, a hangszerelés páratlan színgazdagsága, az érzelmekben és indulatokban bővelkedő kifejezésmód, a láttató szuggesztivitású ábrázolás és a rendkívüli erejű kontrasztok alkalmazása.