Vizes élőhelyek állatai, ismerkedés a vizek élővilágával a Körös-Maros Nemzeti Park területén

Vizes élőhelyeink a legdinamikusabban változó ökoszisztémákhoz tartoznak, az itt élő szervezetek a környezeti feltételek változó vagy éppen állandó paramétereihez adaptálódva fejlesztették ki életmenetüket. A szűktűrésű, viszonylag rövid életmenettel és gyors reprodukciós rátával bíró fajok az életterük, azaz a víz legkisebb változásaira is érzékenyen reagálnak, mely kiváló indikátorokká teszi őket.

Ilyen fajokat nagy számban találunk az alacsonyabb rendszertani csoportokban, mint a kérészek, szitakötők és vízibogarak között. E csoportok ismeretével jól minősíthető az egyes élőhelyek természetessége és állapota, továbbá rendszeres, monitoringszerű vizsgálatukkal jól meghatározhatóak az élőhelyen zajló folyamatok. Ebből kifolyólag némileg ellentmondásos e csoportok vizsgálatának alulreprezentáltsága, szemben a környezeti és élőhelyi változásokat csak durván indikáló fajokkal, csoportokkal szemben (például a madarak).

A vizekben bőven akadunk érdekes élőlényekre. A folyók aljzatán, így a Körösökben és a Marosban nagy számban találhatók a hazai puhatestűek legnagyobb képviselői, a lapos tavikagyló (Pseudanodonta complanata) és tompa folyamkagyló (Unio crassus). A Marosban megtalálható a vörös könyves négypúpú karmosbogár (Macronychus quadrituberculatus) és a sokáig kihaltnak vélt nagy karmosbogár (Potamophilus acuminatus). A Maros partmenti régiójában él a világszinten is egyedülálló európai nyelesszemű légy (Sphyracephala europaea), mely sehol máshol nem fordul elő. A folyóvizek, így a Körösök és a Maros egyes szakain megtalálható mind a négy hazai folyamiszitakötő fajunk: a feketelábú szitakötő (Gomphus vulgatissimus), a sárgás szitakötő (Stylurus flavipes), a csermelyszitakötő (Onychogomphus forcipatus), az erdei szitakötő (Ophiogomphus cecilia), közülük a feketelábú szitakötő a legelterjedtebb. A Körösök és a Maros víztükre alatt rejtve fejlődnek, és csak rövid násztáncuk alkalmával kápráztatják el a természetjárót a tiszavirág (Palingenia longicauda) és dunavirág (Polymitarcis virgo) tömeges rajzása.

A Körösön és a kubikokban gyakran találkozhatunk bakcsóval, kis kócsaggal, szürke gémmel. Nyár végi ősz eleji vonuláskor rendszeresen megfigyelhető a fekete gólya. Télen a jégmentes folyó vadrécék ezreinek nyújt pihenő helyet. Az emlősök közül a vidra sokfelé előfordul.

A kevéssé zavart, idősebb erdőállományokban gémtelepek alakulnak ki, ritka ragadozó madárfajok fészkelnek, számos odúlakó madár- és denevérfaj él itt. A háborítatlan, öreg kubikerdők költési időszakban hangosak a különféle énekesmadarak koncertjétől. A vízi növényekben gazdag morotvákban, a ritkuló halfajok szaporodnak. Így a réticsík és a ma már veszélyeztetett kárász is megtalálják életfeltételeiket. Népes állománya alakult ki a vágócsíknak, a halványfoltú küllőnek és a kis elterjedési területű széles durbincsnak.

A Maros folyó hazai szakaszának jobb oldali hullámtere változatos élőhelyeivel, védett értékeivel fontos szerepet tölt be a magyarországi ökológiai hálózatban.

A halak közül védett, bennszülött fajok is megtalálhatók, mint pl. a homoki küllő , selymes durbincs, magyar bucó és a német bucó. A védett kőfúró csík és selymes durbincs még gyakori a Marosban. A holtágak és kubikok a kétéltűek és hüllők számára nyújtanak ideális élőhelyet. A terület a védett bánáti csiga egyik legjelentősebb hazai élőhelye.

Az erdők és meredek partok értékes fészkelő madárfajai a holló, a fekete harkály a szalakóta, a gyurgyalag. A folyó kavicszátonyain kis lilék költenek, a háborítatlan szigeteken kárókatonák, szürke gémek, bakcsók, kiskócsagok alkotta madárközösségek fészkelnek.

A Simotai-mocsár rejtett világa

Ezt a patkó alakú, eredetét tekintve érmaradványt (a Sebes-Körös fattyúága lehetett) a Zsadány-Biharugrai műúttól keletre, kiterjedt és szintén változatos, értékes és gazdag gyepekkel szegélyezett környezetben találjuk. A patkó kanyarulata, szigetszerű gyepfoltokkal ékelt nádassal, a szomszédságban levő Begécsi-halastavak gátjára támaszkodik. A Simotai-mocsár évszakosan ismétlődő ciklikussága (téli-tavaszi „vizes”, nyári-őszi „száraz”) jól megfigyelhető. Természetesen ezeknek az egymáshoz mért időbeli aránya a mindenkori időjárás, csapadékosság függvénye. A többi mocsárhoz hasonlóan az élőhely változatosságát a mocsárszél réti jellegű (tavasszal-nyáron tocsogós), a mocsártól távolodva egyre szárazabb gyep övezete tovább növeli. Sőt, az összképhez hozzátartoznak a mocsár környezetében található cserjék, bokrosok és néhány fűzfa is.

A Simotai-mocsár kezelésében, az egyes részeket érintő nádaratás mellett a száraz időszakban itt legelő magyar szürke marha gulya a legfontosabb. A szürke marhák kiváló legelőkészségüknek köszönhetően szívesen legelik és tiporják a mocsár növényzetét. Tevékenységük fontosságát nem csak az adja, hogy az itt termelődő növényi szerves anyag egy részét betakarítják és transzformálják, hanem az is, hogy a tavasszal nyílt vizes foltok arányát hatékonyan növelik. További élőhely rekonstrukció a következő években kerül megvalósításra, melynek legfontosabb célja a szabályozott vízvisszatartás biztosítása lesz.

A mocsarak talán legdekoratívabb növényzetét a májusban virágzó nőszirom félék alkotják. Igen gazdag a rovarvilág, a kétéltűek legfontosabb képviselője a kecskebéka, de a fogyasztható méretű élőlények egyik vámszedője a vízisikló is itt tekergőzik. A vizes élőhelyekhez kötődő madarak közül népes nyári lúd kolónia költ, és megfigyelhetők cigány-, kanalas-, böjti- és kendermagos récék is. A mocsárszéli tocsogósokban godák és bíbicek táplálkoznak, nem messze ide a szárazabb részeken költenek is. Partszegélyeken, fövenyes részeken piroslábú cankók keresgélnek, mélyebb vizekben a ludak és récék mellett pedig vöcskök, szárcsák, kócsagok, kis kárókatonák táplálkoznak.