Gyöngyöstől északnyugatra tizenkét kilométer távolságra fekszik a falu, Budapestről is egy óra alatt elérhető, s mégis mintha egy másik országba vagy egy skanzenbe csöppenne az ember. Az ideérkező a „másságot” rögtön megérzi az itteniek beszédén, szokásain, viseletén, népi kultúráján, magán a levegőn. Itt határozottan történelmi illata van a légnek, kivéve az őszi hónapokat, mikor a must, az erjedő bor szaga legyűri a históriát. A falu lakói sokat is tesznek azért, hogy hagyományos életmódjuk, kultúrájuk fennmaradjon.Zárkózott, titokzatos ember a patai. Az emberpróbáló munka és az utóbbi ezer év formálta ilyenné. De van egy másik arca, a kíváncsi gyereké, a segítőkész felnőtté, a sublótból régi kincseket, viseleteket előrámoló asszonyé. Becsülik a pataiak csodálatos egyházi és világi műemlékeit.

Éttermünkben megtalálja a házias ízeket, a nógrádi vidékre jellemző receptek alapján készült ételeket. Szívesen állunk rendelkezésre rendezvények (esküvők, keresztelők, szülinapi bulik stb.) lebonyolításában, családi eseményekre, céges összejövetelekre, baráti bulikra hideg és meleg tál elkészítésével és annak házhoz szállításával.

Markaz a mátrai borvidék része, a község területén már a XV. századtól foglalkoznak szőlőműveléssel, bortermeléssel. A pincéket keményebb agyagba vágták, s jellemző volt a pince előtti nyeregtetős gádor. Külön érdekesség, hogy Gyöngyös környékén egyedül itt volt kóser pince, ahonnan e vidék nagyszámú zsidó népességét látták el borral. . A faluban több, minőségi borászatra törekvő pincészet is működik. A Vázsonyi Pincészet előzetes bejelentkezéssel látogatható.

A Mária-Valéria Híd 2001. évi újjáépítése folytán Esztergom (Magyarország) és Párkány-Strurovó (Szlovákia) települések közötti forgalom újra összekötötte a Duna két partján élő szőlő és boros gazdákat. Megalakult az Ister-Granum Eurorégio 44 magyar és 43 szlovák településsel. E nagy múltú régiónak lett közös, országhatárokon átnyúló borlovagrendje, a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend.

Kisvendéglőnk. nevét a Vöröskő-hegyről és kilátóról kapta. Nem véletlenül, hiszen aki felkeresi a néhány éve újjáépített kilátót, az az erdei út mentén hatalmas vöröses színű kövekben gyönyörködhet. S egy túra után mi lehet jobb, mint egy nagy tál sztrapacska mellett megpihenni? Házias ízekkel, udvarias, barátságos kiszolgálással várjuk önt és családját. Csoportok részére egyedi ajánlatot adunk.